0

Házassági történet (Marriage Story)

írta Nikodémus

Rettenetes érzés, ha az emberrel, akinek egykor hűséget esküdtünk, már képtelenek vagyunk együtt élni. Igazán nyomós indok talán nem is kell, elég annyi, hogy kihűlt a szerelem, bogarainkkal egymás idegeire megyünk vagy másképp képzeljük el a boldogulást. Nicole (Scarlett Johansson) és Charlie (Adam Driver) értelmiségi művészpárként éreznek így, és maguk sem tudják megindokolni, miért, de el akarnak válni. Noah Baumbach, miután megfilmesítette szülei válását (A tintahal és a bálna, 2005), most saját házasságának felbomlását beszéli el. S vele küzdünk mi, nézők is: a Netflixen még múlt novemberben bemutatott Házassági történet annyira hiteles realizmussal és kíméletlen őszinteséggel szól két ember elválásáról, hogy abba beleszakad a szív.

Olvasd tovább

0

Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) – Birds of Prey (And the Fantabulous Emancipation of One Harley Quinn)

írta Minime

Az Öngyilkos Osztag legkedveltebb és legőrültebb figurája a rendkívüli külső adottságokkal és még ennél is fertőzőbb belső káosszal megáldott Harley Quinn (Margot Robbie) volt. Egyértelműnek tűnt a film kritikai sikertelensége ellenére is, hogy a karakter önálló filmért kiált, és ez szinte kötelező jelleggel meg is fog valósulni. A rendezésre Cathy Yan vállalkozott, míg a szkriptet Christina Hodson szállította.

Olvasd tovább

0

A két pápa (The Two Popes)

írta Nikodémus

Nem túlzás, történelmi időket élünk: zajos válságát éli a későmodern nyugati kapitalizmus, nyugalmunkat meg-megújuló menekülthullámok zavarják meg, s közben az egész bolygót egy minden addiginál nagyobb kataklizma, a klímaváltozás fenyegeti. Egyházunk is átalakulóban van, melynek sokak szerint látványos (s egyúttal válságos) jele a két élő pápa személye. Fernando Meirelles rendező és Anthony McCarten forgatókönyvíró A két pápa címmel rendezhetett volna provokatív valláskritikát vagy émelyítő apológiát, ám a nehezebb utat választja: elmélyült gondolkodásra hív.

Olvasd tovább

0

Léghajósok (2019) / A hőlégballon (2018)

írta Nikodémus

Kevés találóbb (és egyúttal közhelyesebb) metafora van a repülésnél: elemelkedni a szürke hétköznapoktól, szokásos nézőpontunk felől; csúcsra törni, új magasságokat meghódítani; s persze új perspektívából látni a dolgokat. Mindennek pedig legautentikusabb eszköze a hőlégballon, amely az emberiség talán első légkörhódítási kísérleteinek eszköze volt. Nemrég két mozi is készült a témában: a Léghajósok kamaradrámaként próbál működni, A hőlégballon pedig történelmi környezetbe helyezett thrillerként. Az eredmény vegyes, ám megéri egy-egy próbát tenni mindkettőjükkel.

Olvasd tovább

0

Akik maradtak / Foglyok

írta Nikodémus

Jól ismerjük a háborús filmek klasszikus dramaturgiáját: az utolsó jelenet tudósít a győzelemről (legyen az fizikai vagy erkölcsi), a hős megdicsőül (esetleg önfeláldozóan összecsuklik) ujjongást avagy megrendülést kiváltva társaiban – és a nézőben. Jön a stáblista, a másnapot pedig már nem mutatják. Azt a másnapot, amikor a túlélők csendesen elhantolják halottaikat, gyógyítgatják a sebzetteket, és a füstölgő romokból megpróbálják újraépíteni a hétköznapokat. Mert élni kell, még akkor is, ha úgy érezzük, képtelenek vagyunk rá. Mindezt két, eredeti formátumánál többre hivatott tévéfilm is tanúsítja: az Akik maradtak végül mozi-, sőt Oscar-karriert futott az elmúlt hónapokban, a Foglyok pedig az év fordulóján debütált kisképernyőn.

Olvasd tovább

0

Az utolsó óra – Tőrbe ejtve / Az ír

írta Nikodémus

Bűnről beszélni csak annak teljes mélységeit érintve érdemes – még filmen is. Ha nem így teszünk, marad az akcióközpontú matiné: a Rex felügyelő és a Helyszínelők világa, ahol hiába borzongunk (no annyira azért nem), minden epizód hiánytalan feloldozást hazudik a nézőnek. Jól tudja ezt Rian Johnson és Martin Scorsese, s nem maszatolnak: legújabb filmjeikben kíméletlenül a triviális bűnfelfogás mélyére ásnak – csak bírjunk kikecmeregni.

Olvasd tovább

2

Jojo Nyuszi (Jojo Rabbit)

írta Nikodémus

Taika Waititi (Boy, Hétköznapi vámpírok, Vademberek hajszája, Thor: Ragnarök) minden bizonnyal tündérvilágban él (avagy tündevilágban – ha már Új-Zéland…). Méghozzá egy teljesen őrültben, de úgy tűnik, ő van a helyén, és nem mi, akik enyhe fintorral, de azért lelkesen hahotázva figyeljük üstökösszerű pályáját. Abból a világból nézve ugyanis teljesen normális egy ilyen film, és tulajdonképpen csodaszámba megy, hogy ideát is létezik: a Jojo Nyuszi bátran mer viccelni a nácizmussal, bevállalósan inkorrekt, ám senkit nem bánt, sőt, gyönyörű arányérzékkel vezeti végig nézőjét egy kisfiú bájos fejlődéstörténetén.

Olvasd tovább

0

Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk (Bad Boys for Life)

írta Minime

25 évvel az első közös akciózás után és 17 évvel a másodikat követően visszatérnek a vászonra a rosszfiúk. Azaz Mike Lowrey (Will Smith) és Marcus Burnett (Martin Lawrence), bár kétlem, hogy bárkinek, aki a két korábbi rész előtt született, be kéne mutatnunk a film főhőseit. A rendezést ezúttal a már kissé megalázóan kiközösített Michael Bay helyett a gyakorlatilag ismeretlen, ezzel szemben polkorrektségből belgának nevezett Adil El Arbi és Billal Fallah páros vállalta magára.

A történet középpontjában ezúttal egy, a múlt sötétjéből felbukkanó kísértettel kell megküzdeniük a fiúknak, akinek célja a bosszú egy réges-régi sérelem miatt, és ez annyira felbosszantotta szegénykét, hogy képes miatta merényletet végrehajtani Mike ellen. Amint az várható, Lowrey-t azért keményebb fából faragták, minthogy csak úgy belehaljon egy aprócska likvidálási kísérletbe, így visszatér, és még egyszer utoljára Marcus-szal karöltve lerendeznek pár rosszfiút, elkapják a gonoszokat és közben letarolnak mindent és mindenkit vagy fegyverrel és/vagy poénokkal.

Olvasd tovább

0

Röviden: Az árok / Tőrbe ejtve / Fekete karácsony / Feszültség / Az átok háza

írta Minime

Az árok (Underwater) – William Eubank a 2014-es méltatlanul lesajnált A jel (The Signal) című sci-fije után ezúttal egy nagyobb költségvetésű mélytengeri „tudományos horror” kategóriába sorolható filmmel jelentkezett. A Kepler kutató és fúróállomás, a Mariana-árok legmélyén végzi munkáját, amikor egy ismeretlen katasztrófa következtében a szerkezete összeomlik. Norah Price (Kristen Stewart) gépész, Lucien (Vincent Cassel) parancsnok, Abel (J.T. Miller) és társaik a mélyben rekednek. Az egyetlen kiutat egy másik fúróállomás elérése jelenti, amely a Roebuck nevet viseli, ám az odajutás nem egyszerű, hiszen a mélységben másfél kilométert kellene hőseinknek sétálniuk. Nem beszélve arról, hogy időközben arra is fény derül, hogy a katasztrófa nem baleset vagy véletlen eredménye volt, hanem egy a fúrás során felébresztett, eléggé agresszív életforma hathatós közreműködésével történt. A lény pedig úgy érzi a szereplők nem érdemlik meg a menekülés lehetőségét, így szisztematikusan megpróbálja levadászni és felfalni őket. A minden évben jelentkező zsánerfilmek között egy újabb ékes darab, amely igazából semmilyen újdonsággal nem szolgál. A zártnak tűnő tér és az ismeretlen lény jelenléte kissé víz alatti Alien-ízt a filmnek. Aki szereti a hasonló, nem túl okos, nem túl logikus és rövid alkotásokat, annak nyugodtan meg lehet nézni egyszer, de világmegváltó eredetiséggel sajnos nem fog találkozni. A színészek pedig végigbotladoznak a filmen, valószínűleg csak azért, mert muszáj. Értékelés: 40%.

Olvasd tovább

0

The Mandalorian – 1. évad

írta Nikodémus

Legutóbbi kóstolásom óta már le is pörgött az első évad a Star Wars-franchise első élőszereplős prémiumsorozatából, s a szilveszter árnyékában bemutatott záróepizóddal immár teljes a kép: megérte elkészíteni a mandalóri kalandjait (azóta már tudjuk, lesz folytatás is), ami főleg a kiábrándítóan sikerült Skywalker korának fényében örvendetes.

És ez akkor is így van, ha menet közben azért akadtak kisebb bukkanók: a nyitóepizód döcögős cselekményére érkezett a 3. rész egész kellemes leszámolása, majd a 4-5. epizód teljesen funkciótlan mellékküldetéseit figyelve már gyanút fogtam, hogy egy olcsó szappanopera bontakozik ki a szemem előtt. Szerencsére a három zárórész helyre rántotta az évadot, az eddigieknél még fényesebb jövőt ígérve a karakternek.

Olvasd tovább

0

Amint a mennyben (2004) / Úgy a földön is (2015)

írta Hajnal Gergely

Svédország 2005-ben a Hétköznapi mennyország (Sa som i himmelen / As It Is in Heaven) című filmet nevezte Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. A Kay Pollak által 2004-ben rendezett alkotás nagy népszerűségnek örvend, amolyan kultfilmmé vált bizonyos körökben. Játszották moziban, ment a televízióban, és kiadták DVD-n is. Azt azonban kevesebben tudják, hogy elkészült a film folytatása is. Ki gondolta volna, különösen, ha a film zárlatára gondolunk, hogy lehet ezt a történetet folytatni? Kay Pollak tudta, hogyan, és 2015-ben el is készült az újabb mozi, amelynek címe tükörfordításban: Úgy a földön is (Så ock på jorden).

Olvasd tovább

0

Star Wars: Skywalker kora (Star Wars: The Rise of Skywalker)

írta Nikodémus

SPOILERes írás, a trilógia korábbi részeiről itt és itt olvashatsz.

Eljött ez a pillanat is: szűk félévszázad után (sokak szerint: végre) lezárul a galaxis legismertebb szappanoperája. Időközben a nagypa(l)pi befürdött az ősök taglalásával, majd nyugdíjba ment, és eladta egy multicégnek. Ők pedig a jó nagyvállalati politika mentén saját nézőiken csüngtek. A Skywalker-saga dicstelen véget ért, köszönhetően egy mind mohóbb nagystúdió tanácstalanságának. JJ. Abrams, a színészek és a stáb csupán eszköz volt ahhoz, hogy az egeres cég egy csillogó selyempapírba csomagolt, pironkodva átnyújtott szerelmeslevélben kérjen bocsánatot a megbántott rajongóktól. A rajongó pedig – főleg ha hisztis üzemmódban van – rossz tanácsadó. Nagyon rossz.

Olvasd tovább