0

Wolfwalkers

írta Nikodémus

Izzadjon bármekkora szerverpark a hollywoodi nagystúdiók tőszomszédságában, a mozicsodához nem elég a szoftver rideg számítása: az csak akkor születik meg, ha emberi kreativitás és verejték tapad hozzá. Míg a jórészt számítógépes vizualizációval készült kortárs képregényfilmeket elnézve úgy érezzük, rájuk férne egy alapos hozamkorlátozás, Tomm Moore rendező következetesen jár az ellenkező úton, hogy kézműves animációval készült tündérvilágokat nyisson meg számunkra. A tavalyi Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, majd több mozis premierdátum után végül az AppleTV+-nál bemutatkozó Wolfwalkers (Farkasjárók) már most az év egyik legvarázslatosabb filmélménye.

Olvasd tovább

0

Röviden: Az éjféli égbolt / A chicagói 7-ek tárgyalása / Ma Rainey

írta Nikodémus

Az éjféli égbolt (The Midnight Sky) – A Föld lakosságát egy globális katasztrófa pusztította el, az emberiség maradéka a talajszint alá kényszerül. Az egyetlen kivétel az agg Augustine (George Clooney), aki egyfajta utolsó hírmondóként a sarkvidéki kutatóbázison marad, ám hirtelen akad egy földi meg egy égi társa, utóbbi egy visszatérő űrhajó legénységének képében. Clooney és a scifi? Nem is áll távolabb egymástól a kettő, gondolhatnánk (bár a Gravitációt hősünk már diadalra vitte röpke 8 évvel ezelőtt…), ám a sikerregény (Lily Brooks-Dalton), a kurrens téma és a Netflix csábítása a szokásosnál is jobban elgyengíthette mindig vigyorgó amorózónkat: legfrissebb rendezése az ígéretes kezdet után a Noé, a Sarkvidék és a már emlegetett Gravitáció (avagy Mentőexpedíció?) vontatott keverékévé válik, s nagyjából a játékidő felénél elhagyja a logika utolsó cölöpjeit is. Felvonul itt minden: öregkori demencia/számvetés, a világ sorsa feletti búsongás, barát/bajtárs-halál, családi melodráma, hősi önfeláldozás, ám a premier plánban mutogatott, kisírt szemű karakterek egyikéről sem tudunk meg annyit, hogy érdekeljen a sorsuk. A hosszan elnyújtott, könnyzacskó-durrogtató finálé kínos egyértelműséggel szavalja el nekünk, nézőknek a kortárs kultúrbal trendi világmegfejtését: tisztelj minden kisebbséget, vigyázz a bolygóra, és persze hajrá, vegánok! Clooneyt sajnos elhagyta rendezői arányérzéke, és nem először.

Olvasd tovább

0

Egymásra utalva – A 2020-as Faludi Filmszemléről

írta Nikodémus

Közösségben – ez volt a mottója a tavaly immár huszonharmadik alkalommal megrendezett Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázatnak, s e kifejezésnek 2020-ban különleges többletjelentést adott az egész világot térdre kényszerítő koronavírus-járvány. A november 18-21. között online megrendezett fesztiválra csaknem 400 filmes és 100 fotópályázat érkezett.

Nem volt tehát könnyű dolga a zsűrinek (Pavel Lungin, Radu Jude, Nagy Dénes, Lázár Kovács Ákos), amikor meg kellett birkóznia a mintegy félezer beadott munkával: a jezsuita háttérrel megrendezett szemle eddigi történelme kiváló példa a türelmes építkezésre, melynek jutalma az évről évre emelkedő művészi színvonal. A szemle az idők során az egyik legfontosabb rövid- és dokumentumfilmes eseménnyé nőtte ki magát, ahol rendre új tehetségeket lehet felfedezni a fiatal alkotók között.

Olvasd tovább

3

Wonder Woman 1984 (WW84)

írta Minime

Az előző részről itt olvashatsz.

Őszintén szólva eléggé tróger egy évet írunk, és sokan vártak valamire, amitől talán kicsit jobb kedvük lesz, ami pótolja az elveszett élményeket, időt, a kimaradt lehetőségeket, és ha mást nem is kaptak, karácsonyi ajándékként, a húzása miatt borzasztóan támadott Warner elindította a Wonder Woman franchise második epizódját mind a mozikban, mind az HBO Max streaming-szolgáltató műsorán. Kárpótolja ez bármelyikünket? Nos, kellene, de ismerve az embereket és a mai világ működését, sajnos nem fogja.

Olvasd tovább

0

The Mandalorian – 2. évad

írta Nikodémus

Ilyen érdekesen (és gyorsan) változnak a trendek: amíg a Disney kezében szép lassan kifáradt a nagyjátékfilmes Star Wars, egy szinte mellékprojektnek induló kis sorozatocska (khm) újra berobbantotta a rajongást. Elég volt hozzá egy forradalmi vizuális technológia, egy kúl karakter (a srácoknak) és egy cuki kisgyerek (a csajoknak). Jon Favreau és Dave Filoni receptje persze csak első pillantásra tűnt ilyen egyszerűnek: jó érzékkel ismerték fel, hogy a nosztalgiát és az easter egg-eket sokkal rétegzettebben kell adagolni, mint az egyre romló emlékű VII-IX. epizódban. Többek között emiatt is tudtak szintet lépni most A mandalóri (The Mandalorian) második évadára.

Olvasd tovább

0

Ha Isten úgy akarja (Se Dio vuole, 2015)

írta Nikodémus

Nincs igazi hit kétség nélkül – szól a széles körben emlegetett bölcsesség, ám ha komolyabban belegondolunk hit és kétség viszonyába, már nem is olyan egyértelmű a dolog. Edoardo Maria Falcone filmje, a hazai mozikban öt éve bemutatott Ha Isten úgy akarja szokatlan modorban, ám remek éleslátással járja körbe kétely és meggyőződés kapcsolatát.

Olvasd tovább

0

Röviden: Karácsonyi ének (2019) / Egy nagyon angolos botrány (2018) / Tudhattad volna minisorozat

írta Nikodémus

Karácsonyi ének (A Christmas Carol, 2019)Dickens regényét nagyjából ezredszerre dolgozzák fel az épp aktuális alkotók, s a népszerű kisregényből már eddig is annyiféle verziót láttunk, amiből nehéz volna “autentikusat” választani. Nem is kell: a viktoriánus korabeli Anglia nagy ismerője épp ilyen színes és sokrétű meseként képzelhette el művének világát. A BBC most az elég jó pedigréjű Steven Knight irányítása mellett gondolta újra mindenki kedvenc karácsonyi meséjét, ám jó lesz, ha vigyázunk a már beizzított családi vetítéssel: Nick Murphy rendezése minden, csak nem gyerekbarát. A háromszor egy órányi minisorozat megtartja ugyan a kisregény főbb cselekményszálait, ám bizonyos részeket alaposan továbbgondol (járunk a túlvilágon, a purgatóriumban, a múltban, a jövőben stb.), s a dialógusokat ennek megfelelően teljesen újraírja. A borzongató horrorelemek és a lélektani hitelesség a forgatókönyvíró Knight érdeme, a hangulat csillagos ötös, a színészgárda pedig elsőrangú, élen Guy Pearce-szel, aki szerencsére nem a sokszor látott morgolódós Scrooge-t akarja eladni nekünk századszorra, hanem egy rideg racionalitással érvelő, mélyen cinikus és megkövesedett lelkű figurát állít elénk. A feldolgozás nagy erénye, hogy könnyfacsarás nélkül tágítja ki főszereplője életének múltbéli történéseit, hozzájárulva annak összetett lelki portréjához, egyúttal felrajzolva a mából már idillinek láttatott korabeli Anglia nyomorgó társadalmát. Van olyan pillanat, ahol felszisszentem, hogy ez már talán túl sok (pl. a bentlakásos iskola vagy az egykori üzlettárs átejtése), de a minisorozat többnyire elegánsan simítja bele narratívájába összes innovációját. Csillogás helyett kosz, fénysorok helyett sötét árnyak – izgalmas, kijózanító interpretáció, szigorúan felnőtteknek.

Olvasd tovább

0

Családi kötelékek (Crímenes de familia)

írta Nikodémus

Pont egy évtizede történt: egy argentin filmről beszélt az egész világ. Juan José Campanella rendezése, a Szemekbe zárt titkok (El secreto de sus ojos) jött, látott, és mindenkit lenyűgözött. A bámulatos arányérzékkel építkező film poros tárgyalótermi szappanoperából hamar hangulatos krimibe vált, hogy a fináléban egy szívszorító dráma bontakozzon ki előttünk a múlt megváltoztathatatlanságának keserű felismeréséről. Kapott is számtalan elismerést (köztük Oscar-díjat), nagyjából olyasféle tündérmesét kanyarítva alkotója köré, mint néhány évvel később a Saul fia. A zsáner azóta alaposan elterjedt Dél-Amerika feltörekvő filmrendezőinek körében, a Netflixen már elérhető Családi kötelékek (Crímenes de familia) azonban másolás helyett felérni szeretne a hírneves elődhöz.

Olvasd tovább

0

Hallgat róluk az evangélium – Apasorsok a filmvásznon

írta Nikodémus

„Daddy issue” – mondja az angol kissé lazáskodva, de mindenképp találóan. Igen, mindannyiunknak van „apa-ügye”, legyen az a viszony rendezett vagy rendezetlen, erős vagy szakadozó, nyomasztó vagy fölszabadító. Woody Allentől George Lucason, Steven Spielbergen át Christopher Nolanig filmrendezők sokasága gondolkozott már saját apjához – vagy apaként gyermekeihez – fűződő viszonyán, Hollywoodban azonban mégis csupán az utóbbi évtized szült kifejezetten apa-gyermek viszonyt tematizáló filmeket.

Fakuló idill

Az amerikai mozgókép társadalomképét oly sokáig mélyen átitató (neo)protestáns etika sokáig érvényesült a szülő-gyerek kapcsolatokat ábrázoló filmekben is, melyek jórészt a klasszikus családmodellt állították a néző elé követendő példának. Úgymint: az apa keresi a kenyérre valót a munkahelyen, az anya pedig otthon neveli a gyerekeket. A fárasztó hétköznapok után a vacsoraasztal körül, hétvégén pedig kalandos kirándulás vagy házkörüli foglalatosság révén egyesül boldog harmóniában a család. A korabeli film többnyire a magányos hősként bemutatott férfi dilemmáit emelte ki, illetve akkor beszélt a családról, ha az imént lefestett idillt valami fenyegette; legyen az egzisztenciális (állásvesztés, jelzálog-kölcsön) vagy erkölcsi veszély (csábító harmadik személy, lelketlen hivatalnok-állam).

Olvasd tovább

0

The Social Dilemma / The Great Hack (2019)

írta Nikodémus

Le tudod-e tenni okostelefonodat legalább öt percre? Meg tudod-e állni, hogy folyton utánakapj, hogy megnézd legújabb üzijeidet? Képes vagy-e mondjuk naponta félórányi időre elzárni az információ-cunamit, és egyszerűen csak saját magaddal lenni? Talán vállrándítással elintézed, talán fölényesen kuncogsz, de ezek bizony nagyon komoly dilemmák, s a közösségi média elmúlt tíz évének elképesztő térhódítása után most már tényleg ideje, hogy számbavegyük annak árnyoldalait. Két nemrég készült sláger-dokumentumfilm segít nekünk ebben, s most felejtsük el egy pillanatra annak mélységes iróniáját, hogy egy tökélyre fejlesztett algoritmust működtető streaming-csatorna kínálja saját kritikáját, a The Social Dilemma és a The Great Hack igenis fontos film. Előbbi talán kissé tankönyvízű, utóbbi meg széttartó, dehát az igét terjeszteni kell – azt pedig jól teszik, mindannyiunk okulására.

Olvasd tovább

0

A vezércsel (The Queen’s Gambit) minisorozat

írta Nikodémus

Szokás manapság szidni a Netflixet, mennyi kétes minőségű produkcióval áll elő (van is ebben igazság: valószínűleg portfóliót bővítenek kétségbeesetten, a lehető legszélesebb közönséget megcélozva), ám akadnak még kincsek a “mindentudó algoritmus” leple alatt. No nem mintha rejtegették volna az Elizabeth Harmon sakkzseni zűrös életét feldolgozó A vezércselt (The Queen’s Gambit), a 7 db egyórás részből álló minisorozat azonban olyan ínyencség, amiben el kell merülni, hogy igazán élvezhessük.

Olvasd tovább

0

Átfúj rajtunk – A befejezésen gondolkozom (I’m Thinking of Ending Things)

írta Nikodémus

Charlie Kaufman különc elméjébe tekinteni sosem volt megnyugtató élmény, filmjei – melyekbe eleinte forgatókönyvíróként, majd rendezőként tette bele szívét-lelkét – szeretnek eljátszadozni a téridő és a valóság természetével, főként azonban az elmúlás felett érzett melankóliát szólítgatják. Legújabb alkotása, a Netflixen már elérhető A befejezésen gondolkozom (I’m Thinking of Ending Things) egyszerre töri meg és folytatja a szerzői életművet: ahogy eddig, saját elménk pincéjébe vezet, ám ezt most Iain Reid regényének adaptálásával teszi.

Olvasd tovább