0

Framing John DeLorean (2019) / Driven (2018)

írta Nikodémus

John DeLorean sztorija megfilmesítésért kiált, ahogy ez elhangzik alábbi filmjeinkben: adott a nagyot álmodó zseni, az óriásvállalat ellen küzdő kisember, szép nők és vad partik, sötét ügyletek és kokain. Az autóipar azonban valamiért rendre elkerüli az álomgyár figyelmét (a kevés kivételek közé tartozik a Rush és Az aszfalt királyai – jellemző, hogy mindkettő jobbára a versenyzésről szól vállalati machinációk helyett), pár éve mégis hirtelen két csapat is úgy gondolta, érdemes nagyvászonra vinni a többek között erdélyi magyar származású, ír gyökerekkel rendelkező autómágnás felemelkedését és bukását. A választott műfaj legalább kétféle, a minőség azonban rendben van – nem több tisztes szórakoztatásnál.

Hősünk valós sztorijáról amúgy itt és itt olvashatsz.

Olvasd tovább

0

Tüzet gyújtani jötten – Megtérés és határhelyzet jezsuita szemmel

írta Nikodémus

Jezsuita misszió egy távoli, vad vidéken? Izgalmas alaphelyzet, melyből bizsergető kalandfilmet, erkölcsi példabeszédet és komor drámát is ki lehet hozni, sőt, mindhármat egyszerre. Hollywood időről időre belefog kereszténység és egzotikum sajátos viszonyának tárgyalásába, ám az eredmény, talán részben akaratlanul is a megtérés valódi indítéka felőli faggatózássá alakul. A mély személyességgel ugyanakkor kevéssé fér össze a mozis kasszasiker, így filmjeink, A misszió (1986), A fekete köpeny (1991) és a Némaság (2016) inkább csendesen megbújnak az álomgyár perifériáján.

Az írás két korábbi kritika alapján készült: A misszió / Fekete köpeny, Némaság.

Olvasd tovább

0

Godzilla Kong ellen (Godzilla vs. Kong)

írta Minime

Az univerzum előzményei: Godzilla, Kong: Koponya-sziget, Godzilla II.

Blockbuster a láthatáron, éljen! Legendary Pictures, szörnyuniverzum, titánok csatája, ennél mi lehetne szórakoztatóbb ilyen ínséges időkben, amikor a napi betevő ízét az Operett-törzs Barátok közt-fordulatosságú epizódjai édesítik meg? Adam Wingard, remek, a csávó, akinek még nem volt jó filmje, na majd most megoldja. Félretéve ezt a kis cinikus bevezetőt, megpróbálom komolyra fordítani a kritika további részét. Rettentően egyedi ötlettől vezérelve a stúdió fejesei úgy döntöttek, a mozivásznakon és az HBO Max-on sem férhet el két alfahím (nőstény) egymás mellett, ezért tereljük össze őket, és hadd szóljon.

Olvasd tovább

0

Futnak, és nem lankadnak meg

Negyven éve mutatták be a Tűzszekereket

írta Gőbel Ágoston

Egyre nehezebb olyan alapművet találni, amit évtizedekkel premierje után is előszeretettel választanak filmklubok szervezői, gyerekeknek szóló (táv)mozis programok koordinátorai, családok, filmkedvelők. Az 1981. március 30-án bemutatott Tűzszekerek szerintem ilyen film. Közös pont sokunk számára. Kevés alkotás emeli fel a lelket annyira, mint ez a film.

Emlékszem, életem első középiskolai médiagyakorlatán ültem ötödmagammal, amikor azt a feladatot kaptuk a műhelyvezető tanárunktól, hogy keressünk közös élményeket az életünkből. Többnyire nem ismertük egymást, viszont nagyjából egykorúak voltunk, így kihívást jelentett a feladat. Már nem emlékszem a pontos részletekre, de az bennem maradt, hogy rövid idő alatt két ilyen „közös pontot” is találtunk, amiből az egyik az olimpiai eszmével való első találkozás volt. Egyikünk sem egy konkrét olimpia egy konkrét versenye kapcsán értette meg a sport egyetemes jellegét, az ötkarikás játékok szellemiségét, hanem a Tűzszekerek megtekintése során. Megállapítottuk, hogy kevés alkotás emeli fel a lelket annyira, mint ez a film.

Olvasd tovább

0

Amit magaddal viszel – A nomádok földje (Nomadland)

írta Nikodémus

Világcsavarogni alapvetően az ifjúság műfaja – ám mivel a hippikorszak immár félévszázada lecsengett, az egykori lázadók öltönyt húztak, menő vállalati irodákba költöztek, és egykori eszméiket feledve nekiálltak pénzt keresni. Jó sok pénzt… Kitartó munkálkodásuk következménye az a csaknem milliónyi nincstelen, aki a 2008-as gazdasági válság miatt veszítette el megélhetését. Chloé Zhao (Songs My Brothers Taught Me, The Rider) legújabb, Oscar-várományos filmje, a Jessica Bruder tényfeltáró könyve alapján készült A nomádok földje (Nomadland) róluk szól.

Olvasd tovább

0

Formula 1: Drive to Survive – 3. évad

írta Nikodémus

Az előző évadokról itt és itt olvashatsz.

Ahogy a koronavírus miatt szinte minden más, a szórakoztatóipari cirkusz is nagyjából leállt. Szándékosan nem írtam sportot, mert a Forma-1 (vagy mondjuk az európai csúcsfutball és az amerikai NBA) – lássuk be – legalább annyira egy gigantikus pénznyomda, mint atléták nemes küzdelme. Eszemben sincs kispórolni belőlük az utóbbit, ám a járvány és annak kezelése elég világosan megmutatta, hogy efféle sportágakban nem feltétlenül azok kulcsszereplőinek (sportolók, edzők, csapatfőnökök) szava dönt. A Netflixnek mindenesetre jó alkalmat kínált ez, hogy szokatlan hangütésben számoljon be egy szokatlan forma-1-es idényről. Ez nagyrészt be is jött – nekik is, nekünk is.

Olvasd tovább

0

Zack Snyder: Az Igazság Ligája (Zack Snyder’s Justice League)

írta Minime

A több év óta húzódó nézői nyomás hatására és a Joss Whedon kezei között megszülető Igazság Ligája buktája után az HBO Max elérkezettnek látta az időt, hogy a moziböjt idején lehetőséget adjon számunkra Zack Snyder eredeti víziójának megtekintésére. A hosszan tartó folyamat és várakozás úgy tűnik, kifizetődőnek bizonyul, de lássuk részletesen az alábbiakban, miről is maradtunk le annak idején Snyder sajnálatos családi tragédiája miatt.

Olvasd tovább

0

Csak másban moshatod meg arcodat

Gyógyítás és gyógyulás a magyar filmekben

írta Nikodémus

A többnyire klasszikusan önsorsrontó figurákat felmutató magyar filmekben néhány éve új tendencia kezd kibontakozni: a 2010-es évek új magyar mozihősei súlyos traumákkal küzdenek ugyan, ám készek a gyógyulás gyakran hosszú és fájdalmas útjára lépni. Legyen szó párkapcsolati válságról, életünk irányának kereséséről vagy egy súlyos magánéleti tragédia feldolgozásáról, az utóbbi időben három fesztiválgyőztes magyar film is megmutatta, érdemes őszintén beszélni elhallgatott problémáinkról – s keresni a gyógyulás lehetőségeit.

Olvasd tovább

0

Sound Of Metal / Another Round

írta Nikodémus

Önfeledtség és önelvesztés között, noha nyelvtanilag hasonlónak gondolnánk őket, bizony komoly a különbség: az egyik valamiféle elemelt, de mindenképpen pozitív állapot, utóbbi épp ennek ellentéte. A két kifejezés azonban veszélyesen közel is kerülhet egymáshoz, ahogy ezt két, mozi helyett sajnos csak az internetről elérhető film is tanúsítja, melyek hősei – egy fokozatosan megsüketülő dobos és egy alkohollal veszélyes táncba kezdő tanár – egyaránt megtapasztalják a mámor felemelő és romboló hatását.

Olvasd tovább

0

Röviden: The Nest / The Good Liar / Wild Mountain Thyme

írta Nikodémus

The Nest – Verőfényes családi ház, elegáns fényképezés, ígéretes főcím… az ablak mögött egy sikeres üzletember telefonál, láthatóan feldobódva. Minden adott egy remek családi sztorihoz, az egyetlen zavaró tényező hősünk nyugtalanító nevetése – pontosabban vihogása. Jude Law mestere ennek a sármos, ugyanakkor felkavaró vihogásnak, s ez meg is adja az alaphangot filmünkhöz. Rory (Law) mindennap intim(nek szánt) gesztusok kíséretében kelti fel feleségét, Allisont (Carrie Coon), s egyik nap azzal hozakodik elő, hogy költözzenek vissza Angliába, mert ott hatalmas szerencse fog rájuk mosolyogni. A nő kicsit hezitál: nehezen hagyná ott bevált és szeretett hivatását, a lovakkal való foglalkozást, de párja megígéri, magával hozhatja szeretett elfoglaltságát. Az átcuccolás megtörténik, mi pedig elhűlve figyeljük az ódon, rideg, vaksötét kastélyt: ez volna az új otthon. Sem a szülők, sem a két gyerek nem találja a helyét, az iskolában nem úgy mennek a dolgok, és a férfi új munkahelyén sem. A bizalom lassan elapad, és helyébe lép az acsarkodás, melyet kitűnő érzékkel ábrázol Sean Durkin (Martha Marcy May Marlene): a kezdeti idillről fokról fokra derül ki, hogy csupán illúzió volt, s szinte minden beállításban találunk valami enyhén fenyegetőt. Szerencsére semmi sem ugrik elő a sötét sarkokból (rendezőnk okosan kerüli a horrort), és nincs részünk teátrális nagyjelenetekben sem (semmi olcsó Oscar-vadászat), helyette filmünk a lélektani folyamatokra koncentrál: milyen az, amikor eleve ingatag alapra épül egy család, melynek széthullásához elég néhány nem túl erős, de jól irányzott külső behatás. Az a vihogás… az pedig még bőven a stáblista után is kísért.

Olvasd tovább

0

Mank

írta Nikodémus

Ha David Fincher filmet rendez, arra érdemes odafigyelni. Legyen szó nagyvárosi bűndrámáról, fekete humorú szatíráról vagy melankolikus életrajzi portréról, korunk posztmodern veszteségkrónikása rendre a magunk köré szőtt álvalóságok fojtogató szorítását, s a bennük való elveszettségünk okait kutatja. Ezúttal úgy tűnik, Fincher hat évnyi producerkedés és sorozatkészítés után könnyedebbre vette a figurát: legújabb nagyjátékfilmjében elhunyt édesapja hátrahagyott forgatókönyvéből meséli el nekünk Hollywood egyik legnagyobb mítoszát, Orson Welles Aranypolgárjának születését, mégpedig a forgatókönyvíró, Herman J. Mankiewitz szemszögéből.

Olvasd tovább

0

Ásatás (The Dig) / A kapitány küldetése (News of the World)

írta Nikodémus

A múlt sok mindenre jó, többek között elmerülni benne, vágyakozni rá, és pajzsként használni a gyakran szörnyűnek érzett jelen ellen. Nevezhetjük nosztalgiának vagy eszképizmusnak, a filmvilág gyakran él ezzel a trükkel, főként olyan időkben, amikor a kortárs társadalmi-kulturális viszonyok nem éppen a legideálisabbak. Feltehetnénk a kérdést persze, hogy ezek egyáltalán mikor voltak “ideálisak”, két filmünk azonban nem megy ilyen mélyre: az Ásatás (The Dig) és A kapitány küldetése (News of the World) nagyrészt megelégszik a felidézett kor feletti merengéssel, enyhe kultúrkesergés kíséretében.

Olvasd tovább