0

A Vagdalthús-hadművelet (Operation Mincemeat, 2021)

írta Nikodémus

Oly kényelmes hinni, hogy ha egy jó ügy mellé állunk, egyből jó emberek is leszünk. Vagy legalábbis annak fogunk tűnni, hiszen a nemes elköteleződés jótékonyan eltakarja kitartóan dédelgetett magánbűneinket. Hogy mégis miképp lehet ezt véghezvinni egy világégés közepén, arról a nemrég bemutatott A Vagdalthús-hadművelet (Operation Mincemeat) igyekszik minket meggyőzni. Az igaz történeten alapuló, a HBO Max-on már elérhető film a II. világháború brit titkosszolgálatának rejtélyes világába vezet minket.

Olvasd tovább

0

Minden, mindenhol, mindenkor (Everything Everywhere All at Once)

írta Nikodémus

Napjaink legújabb kulturális varázsszava a multiverzum: számtalan párhuzamos világ egybecsúszása, mely lehetőségek és fenyegetések végtelen tárházát kínálja – hogy ez megőrzendő vagy elpusztítandó állapot, nos, látványfilmje (vagy sorozata) válogatja. A több szempontból is a korszellemet tükröző multiverzum-koncepciót eredeti módon forgatja ki a Daniels-rendezőpáros legújabb filmje, a Minden, mindenhol, mindenkor.

Olvasd tovább

0

Röviden: Legendás állatok: Dumbledore titkai / A szürke ember / Meggyőző érvek

írta Nikodémus

Legendás állatok: Dumbledore titkai (Fantastic Beasts: Secrets Of Dumbledore) – Nehezített örökséggel, ám sokat ígérő premisszával indult hat éve a Harry Potter-sorozat előzményének szánt franchise, ám hiába J.K. Rowling bevonása, a húszas évek nosztalgiája vagy a mugli- és a varázsvilág kontrasztjának izgalma, a Legendás állatok-sorozat a legfrissebb részt figyelve egyre céltalanabb. Úgy zörög az egész, mint egy kibelezett mákgubó: sztárját (Johnny Depp) kényszerűen lecserélték, ügyeletes rosszfiúja (Ezra Miller) botrányt botrányra halmoz, írója pedig szintén netviharba keveredett (hogy jogosan-e, az egészen más kérdés). S mintha ez a film sem találná önmagát: az előző rész nagy leleplezését megkapjuk még egyszer, jól elmagyarázva, ám az ott történtek többi része kb. semmilyen hatással nincs az itteni eseményekre. Jude Law alig tud mit kezdeni alulírt szerepével, Mads Mikkelsen mereven néz, Eddie Redmayne szokásosan pantomimeskedik egy sort, a szedett-vedett banda pedig erőtlenül próbálja megállítani az egyre nagyobb hatalomra szert tevő főgonoszt. Rowlingnak volt gondolata demokrácia és autokrácia viszonyáról, a rasszizmus különböző fokozatairól vagy az elmérgesedő konfliktusok természetéről, de egyiket sem volt képes normális (forgatókönyvi) formába önteni. A Dumbledore titkai kapkodó, ritmustalan és összecsapott – nem csodálkoznék, ha a Warner fejeseinek részéről itt és most véget is érne a történet.

Olvasd tovább

0

Röviden: Nem / Préda / Az Északi

írta Nikodémus

Nem (Nope) – Jordan Peele egészen elképesztő: nagyon kevesen vannak a kortárs rendezők mezőnyében, akik folyamatosan új utakat keresve gondolkodásra késztetik a nézőt. Néha fejvakarásra, igen, de én ezt nagyon tudom értékelni, még ha a horror műfaja nem is a barátom. Épp ezért megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy a Nem inkább (misztikus scifi-)thriller, bár azért a szokásos vér- és ijesztés-adagot ezúttal is megkapjuk. A Hollywood (tehát a szórakoztatóipar) perifériáján tengődő állatidomárok (Daniel Kaluuya, Keke Palmer) története, miszerint egy titokzatos égi jelenséget próbálnak egyre elszántabban megörökíteni (s persze közben menekülni előle) igazi értékét a látszólag szervetlenül illeszkedő másik szál adja meg, azzal a bizonyos végzetesen félresikerült sitcom-epizód forgatással. Peele most is az emberi természetről mesél nekünk: ezúttal az emberi kíváncsiság inspiráló, ugyanakkor nyugtalanítóan kisajátító voltát vizsgálja, jó adag vizuálműfaj-kritikával (ne nézz a szemébe, ugyebár), persze mindezt egy spielbergi látványfilm köntösébe csomagolva. Iróniából, sejtetésből és szimbolizmusból nincs hiány, ám ezúttal mintha jobban lötyögne a szokásosnál a szüzsén a gondolati tartalom.

Olvasd tovább

0

Győzött a mítosz – Elvis és a zenész-életrajzi filmek

írta Nikodémus

A muzsikusokról szóló életrajzi filmek újkori áradatában igazi különlegességnek ígérkezett az Elvis Presleyről szóló mozi: alanya még halála után félévszázaddal is igazi szupersztár, tárgya egy kacskaringókkal teli életút, rendezője pedig eddigi életművét tekintve kiválóan ért a látványos zenés-táncos koreográfiák levezényléséhez. Baz Luhrmann legújabb filmje, a még nyár elején bemutatott Elvis nagyszabású portrét fest „a Király” életéről, koráról és hatásáról, igazi tétje azonban az, hogy be tud-e kukkantani főhősének maszkja mögé.

Olvasd tovább

0

Felnőttem, csacsacsa (Cha Cha Real Smooth)

írta Nikodémus

Ugye voltunk már úgy, hogy egy nehéz nap után nem vágytunk semmi másra, csak két figyelmes fülre, egy nyitott lélekre és néhány biztató szóra? Egyre fogyatkozó segítő szakemberek a megmondhatói, hogy a testi dőzsölés ellenére mennyire híján van civilizációnk a lelki-mentális komfortnak. Andrew (Cooper Raiff) ezért kulcsfontosságú feladatot végez, s úgy tűnik, mindez a lényéből fakad: egyszerűen kedves próbál lenni mindenkivel. Afféle hétköznapi szuperhősként bámulatos könnyedséggel hangolódik embertársainak lelki antennáira, s vidámságot, biztonságérzetet, önfeledtséget hoz elő belőlük. Az író-rendező Sundance-győztes, Felnőttem, csacsacsa (Cha Cha Real Smooth) című friss filmjében immár másodszorra formálja meg karakterét, aki egyszerűen egy jófej srác a szomszédból – már-már gyanúsan jófej.

Olvasd tovább

0

Egy csepp valóság – A kibukott (The Dropout) minisorozat

írta Nikodémus

Lehetséges-e egyetlen csepp vérből pillanatok alatt teljeskörűen megismernünk egészségi állapotunkat? Aki egy kicsit ismeri a gyógyászat világát, s látott már közelről kórházat, az gyanakvóan ráncolja homlokát, ám a felvetés – ismerve sok embertársunk tűiszonyát és egészségügyi közállapotainkat – meglehetősen csábító. Túlságosan is: egy szilícium-völgyi startup-cég néhány éve már beígérte mindezt, a vége azonban csúfos bukás lett. Hogy csupán jót akartak-e vagy szándékosan tévesztették meg a világot, kiderül a valós történetet feldolgozó A kibukott (The Dropout) című nyolcrészes minisorozatból, mely már elérhető a Disney+ streaming-szolgáltatón.

Olvasd tovább

0

Röviden: Elvis / Jurassic World: Világuralom / Uncharted

írta Nikodémus

Elvis – Elvis Presley legendás alakja a XX. századi popkultúrának, ezért nagyon nehéz, szinte lehetetlen józanul mondani róla bármit. Mitikus alak, aki imádni vagy gyűlölni lehet, középút nem nagyon van. Pedig meg lehetne próbálni a mítosz mögé pillantani, ám Baz Luhrmann (A nagy Gatsby, Ausztrália, Rómeó + Júlia), a pimaszul adagolt giccs és a kirobbanó tánckoreográfiák mestere sejtette, hogy erre nem képes. Helyette azzal igyekezett színes-szagos wikipédia-mozijának egyedi ízt adni, hogy a hős menedzserét, a máig ellentmondásos megítélésű Tom Parker “ezredest” tette meg narrátornak. Tom Hanks becsülettel helytáll (a szájába adott önmentegető szövegekről nem tehet), Austin Butler átlényegülése szenzációs (nem kérdés, hogy ezzel megvan az ő nagy kiugrása), de a folyton pörgő-forgó karneválban egyetlen őszinte, csendes pillanat sincs, amikor kifürkészhetnénk, mégis ki rejtőzik a világ legnagyobb entertainere mögött. Elvis engedelmesen végigrongylábazza a játékidőt, kicsit sír, kicsit magányos… igazából meglepően gyorsan belesimul mindenbe, hiába a “nagy lázadó” imázs. Az már az ő (filmen kívüli) egyéni tragédiája, hogy amivel (rock)forradalmat csinált, azt nagyrészt csente (számtalan feldolgozás formájában, többnyire fekete előadóktól), tíz év múlva pedig, a brit invázió érkeztével (ld. Beatles) egy pillanat alatt vált végzetesen idejétmúlttá.

Olvasd tovább

0

A besúgó

Kádár-nosztalgia és ügynökügy a filmvásznon

írta Nikodémus

Hónapok óta egy új magyar sorozat tartja izgalomban a közvéleményt – s nem csupán a filmrajongókat, hanem a szélesebb közéleti nyilvánosságot is. Az HBO gyártásában elkészült A besúgó körüli felhajtás többek között arra is rámutat, mennyire feldolgozatlan még a magyar történelem közelmúltja.

„Tetszettek volna forradalmat csinálni” – Antall József, az 1989-es rendszerváltozás utáni első magyar miniszterelnök bonmot-ja tökéletesen összefoglalja a demokratikus átalakulás mély ellentmondásosságát. Vér egyrészt nem fojt, elszámoltatás másrészt alig történt, és a nagy, néplélek-mozgató katarzis is elmaradt. Az elmúlt három évtized olvasható az akkor elmulasztott esélyek visszaperlésének történeteként is, s talán épp ezért felemás a témában született magyar filmtermés. Hiszen míg 1956 öröksége egyértelműnek tűnik, a megtorlást követő évtizedek értékelésében legalább három generáció néz egymással farkasszemet.

Olvasd tovább

0

Obi-Wan Kenobi minisorozat

írta Nikodémus

A Disney-vezérelt Lucasfilm az évenként kiadott filmek kudarca után óvatosabban ugyan, de továbbra is főleg nosztalgiában utazik. A Mandalorian-re még lehetett azt mondani, hogy ügyes műfajkeverék a Star Wars forrásvidékéről, a Book Of Boba Fett már tényleg arcátlan múltidézés volt. Nos, mit lehet akkor mondani arról a tervről, hogy nézzük meg, mivel ütötte el azt a pár évtizednyi időt Obi-Wan, bocs, Ben Kenobi (Ewan McGregor) a Tatuinon, miközben távolról a cseperedő Luke Skywalkert (Grant Feely) vigyázta? Kell hozzá egy kis furfang, egy jó alapsztori és némi jártasság az SW-kánonban. Hát úgy tűnik, a várva-várt minisorozat alkotóiból mindez hiányzott.

Olvasd tovább

0

Röviden: Top Gun: Maverick / Az elveszett város / Toszkána

írta Nikodémus

Top Gun: Maverick – Itt igazából egy szép, hosszú méltatásnak kellene állnia a régimódi (“igazi”) moziélményről és kihalófélben lévő zászlóvivőiről, mert Tom Cruise új filmje bőven megérdemelné. Az eredeti után (végülis) 36 évvel bemutatott Top Gun: Maverick ugyanis jobb film, noha játszik a kultuszteremtő első rész remake-elésével – és persze csúcsra járatja a nosztalgiát. Van mit, ugyanis a Cruise-t sztárrá varázsoló eredeti egyfajta nyolcvanas évek-időkapszula vékonyka történettel, macsó-pózolással és szédítő akciójelenetekkel. A menőzést ezúttal szerencsére ízlésesen csinálják, a történet sajnos maradt vékonyka, az akciójelenetek, nos, azok kötelezővé teszik a moziban nézést. A történet szerint a mindig lázadozó Mavericket egy különleges küldetés miatt hívják vissza a Top Gun-pilótaképzőbe, hogy az aktuális ifjú titánoknak mutassa meg, hogy még nem járt el felette az idő. Joseph Kosincki (Tron: Örökség, Feledés) leplezetlenül, de elegánsan idézi meg a 1986-os klasszikus látványvilágát, ügyesen kanyarintja a sztorit, Cruise pedig finom öniróniával adja az öregedő, de azért még kompetens főszereplőt. A cselekménybe még egy szerelmi szál is belefér (Jennifer Connelly elragadóan bájos), Val Kilmer beugrója szívszorító, az utolsó félóra pedig olyan látványt kínál, amit tényleg nem láttál még moziban. Konkrétan fenn ülünk a repülőgépeken a pilótákkal (színészekkel) együtt, semmi kamu, csak tiszta adrenalin, gyönyörűen fényképezve. Hiába kultikus az eredeti, filmként jobb ez a kései (de nem megkésett) folytatás, amely militarista propaganda helyett büszkén hirdeti a valódi moziélmény erejét.

Olvasd tovább

0

C’mon C’mon – Az élet megy tovább

írta Nikodémus

Minden igazi emberi kapcsolat alapja az egymásra hangolódás, ám a barátságban – melyet nem térít el sem érdek, sem vérségi kötelék – talán ez a legdöntőbb. Miközben odafigyelünk barátunkra, képzeletünk eggyé válik, gondolataink megsokasodnak, a világ pedig megnyugtatóan egyszerűvé alakul. Mike Mills amerikai rendező negyedik nagyjátékfilmje, a C’mon C’mon – Az élet megy tovább ugyan szintén a család intézményének helyzetét boncolgatja, félszeg főhősei mégis közösen fedezik a barátság varázslatát.

Olvasd tovább