0

Robin „Kingsman” Hood – rendhagyó kritika

írta Minime

A történet, amelyet már jó páran nagyon sokféleképpen vászonra vittek, ezúttal Otto Bathurst debütáló rendezéseként futott be a mozikba. Robin Hood történelmi alapokat sem nélkülöző, népmesei elemekkel tarkított szövevényes históriája, feldolgozottságának tükrében és ennek elképesztő ötletgazdaságában már számos alkotásnak adott táptalajt, amelyek hol így, hol úgy sikerültek. Volt már itt komédiás verzió, drámaibb hangvételű, Oscar-díjakra pályázó alkotás és kőkemény kalandfilm is. Azonban a jelenkor mozirajongóinak igényeihez mindenképpen igazodva kellett egy nagyon cool és újszerű feldolgozás, amely mind játékidőben, mind szereplők tekintetében, mind pedig a sztori történelmi hitelességének és komolyságának szempontjait totálisan elhanyagolva, egyértelműen eléri a fiatalság és az ironikusok ingerküszöbét is.

Olvasd tovább

0

Egy nap

írta Nikodémus

Anna (Szamosi Zsófia) a tükör előtt készülődik: arcán fáradtság, tekintetében törődöttség. De nincs nyugalma: gyerekzsivaj szűrődik be a fürdőszobán kívülről, s egy különös beszélgetés, amit férje folytat egy harmadik féllel. Mi még nem sejtjük, a nő arcán viszont látszik, pontosan tudja, miről van szó. Kimegy, felveszi kabátját, felhúzza csizmáját, és elindul a városba. Szabolcs (Füredi Leo) kedvesen búcsúzna még, de Anna keze élettelenül kisiklik karjai közül. Ebben az egy mozdulatban minden benne van, ami az Egy nap című film lényegét adja. Szilágyi Zsófia itthon novemberben bemutatott elsőfilmje megérdemelten nyert díjat Cannes-ban.

Olvasd tovább

0

A B-oldalhoz érve – A meztelen Juliet

írta Nikodémus

Annie (Rose Byrne) negyven felé közeledve azon kapja magát, hogy sehová sem tart az élete. Barátja, Duncan (Chris O’Dowd) még mindig nyafogó kisfiúként viselkedik tízéves kapcsolatukban, s érzelmeinek nagyját Tucker Crowe-ra (Ethan Hawke), a visszavonult rockénekesre pazarolja, akiért megszállottan rajong. Az elhanyagolt nő egyik nap óvatlanul felbont egy levelet, s elsőként hallgatja meg a benne talált titokzatos CD-t. Párja persze kiakad ezen, ő pedig – némi indulattól is fűtve – lehúzó kritikát ír a lemezről az internetre. Erre maga a kiöregedett muzsikus jelentkezik: megismerkedne Annie-vel.

Olvasd tovább

2

Spoileres másodvélemény: Bohém Rapszódia (Bohemian Rhapsody)

írta Nikodémus

A filmről itt is írtunk.

Minden második becsületes rockernek volt egy Queen-korszaka, s ez rendjén is van így: ki ne tudna rajongani a fogós slágerekért, Brian May riffjeiért, a stadionpózolásért és legfőképpen Freddie Mercury kivételes énektudásáért és elképesztő színpadi jelenlétéért? Aztán lassacskán kiderült, hogy zenetörténetileg főként az életmű első fele izgalmasabb (a második meg sikeresebb), no és azért alkottak Brithonban messze fajsúlyosabb bandák is a rock fénykorában. De a Queen amolyan nemzeti intézmény arrafelé, s persze világmárka. Talán épp ez volt a baj: a nagy igyekezetben sikerült egy annyira sótlan filmet készíteni az együttes életéről, amit az excentrikus zseni Mercury az első pillanatban vágná a kukába.

Elmélkedhetnénk ehelyütt egy sort arról, hogy milyen rögös volt a produkció útja a mozivásznakig, s ha ebbe belegondolunk, a végeredmény igazából nem is rossz: hatásos dalbetétek, akkurátusan kiválasztott színész-zenészek, tisztára polírozott hangzás, csutkáig feltekert látvány. A gond az, ha mindemögött semmit sem találni, ugyanis így a bóvlit szokás eladásra felturbózni: kábít a külcsín, miközben belül az üresség lapít. Bryan Singer filmje (annak ellenére, hogy elhagyta a fedélzetet, az ő neve áll a stáblistán) remekül csavargatja a mozivarázs potmétereit, ám karakter, érzelem és dráma szinte semmi sem szorult belé. S emellett még jókorákat hazudik is a zenekar történetével kapcsolatban.

Olvasd tovább

1

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei (Fantastic Beasts: The Crimes Of Grindelwald)

írta Minime

Az első részről itt írtunk.

A korunkbeli mozi kínálatban gyakorlatilag két eredményes és működőképes franchise létezik jelenleg: egyrészt a Marvel, másrészt a Wizarding World világa. A Star Wars haldokló önmásolása és bugyutizmusa, a DC pedig ötlettelen döcögése és vergődése folytán került ki a képből. Anyagilag mindannyian sikeresnek mondhatók, de kritikai és élvezeti szempontból sajnos csak az előző kettő éri el azt a szintet, amelyet folyamatosan élvezhetőnek lehet tekinteni. A J. K. Rowling nevével fémjelzett fantáziavilág mind írásos, mind vizuális formában egyike a 21. század legjobb történeteinek, és szinte mindig azt nyújtja, amit várhatunk tőle. Ezúttal a Legendás állatok második epizódja került a vásznakra, lássuk mennyire sikeresen.

Olvasd tovább

1

Vezeklünk mind – Húzós éjszaka az El Royale-ban

írta Nikodémus

A filmről röviden Minime is írt.

Hollywood egén mostanság – csaknem egy évtizede már – a képregényhősök vették át az uralmat; ne tévesszen meg minket, hogy a legbecsvágyóbb filmstúdiónál (Disney/Marvel) épp a karakterek megtizedelése van soron, ez csak az igények újraformálására szolgáló trükk. A brand-vezérelt filmfolyamok, folytatások, újraforgatások tengerében érdemes tehát megbecsülni minden egyéni ötletet. Drew Goddard annyi sikerfilm (Cloverfield, Ház az erdő mélyén, Z világháború, Mentőexpedíció) forgatókönyvének megírása után vett egy mély levegőt, és saját filmtervével kopogtatta végig a produceri ajtókat. Az októberben itthon is bemutatott Húzós éjszaka az El Royale-ban arról tanúskodik, hogy az író-rendezőt még mindig izgatják olyasféle „divatjamúlt” kérdések, mint bűn, vezeklés, megbocsátás.

Olvasd tovább

3

Röviden: Bohém Rapszódia / A végzet órája / Outlaw King / Overlord / Kin

írta Minime

Bohém Rapszódia (Bohemian Rhapsody)Bryan Singer rendező az X-Men sorozattól elszakadva ezúttal egy komoly és rendkívül fontos alkotást készített, talán a XX. század leghíresebb pop-rock ikonjának életéről, aki nem más volt, mint a Queen frontembere, Freddie Mercury (Rami Malek). A történet az 1970-es évtől követi nyomon Mercury és a Queen karrierjét egészen a csúcspontig, amelyet az 1985-ös Live Aid segélykoncert testesített meg. Nyomon követhetjük, hogyan vált az ambiciózus fiatal zenerajongóból a világ egyik legnagyobb énekese, valamint azt is, hogyan ragadta meg a rivaldafény és tette hivalkodó, extravagáns, ám idővel bizalmatlan és ellenséges figurává a korábban mindent a Queen-nek szentelő fiatalembert. Érzékletesen és mélyen ábrázolja az alkotás Mercury sötétebb oldalát, de teret hagy titokzatosan és szenvedélyesen örök ragaszkodásának neje, Mary Austin (Lucy Boynton) iránt is. A hírnévvel érkező személyiség változások, az ellenséges attitűd kialakulása ugyanolyan fontos a készítők számára, mint az énekes elszámolása önmagával és megtérése. Betegségének bemutatására már nem tér ki a film, azonban nem feledkezik meg annak bemutatásáról, mekkora méltósággal és kitartással vette tudomásul helyzetét az énekes és igazi barátai, az együttes tagjai, valamint Mary. Malek, Boynton és a teljes Queen-t alakító színészgárda egészen elképesztően alakítanak és személyisítik meg azokat az ikonokat, akiknek a világ zenerajongói csodálatos élményeket köszönhetnek, és méltóképpen emlékeznek meg, valamint állítanak mementót egy olyan ember számára, akinek a pop-rock rengeteg mindent köszönhet. Kiváló rendezés mellett és Anthony McCarten remek forgatókönyvéből egy igazi mestermű született, amely zeneileg is alapvetően kimagaslik az éves filmtermésből, de ettől függetlenül is egy remek, mély és szerves egészet képező mestermunka. Értékelés: 90%

Olvasd tovább

0

Röviden: Last Flag Flying (2017)

írta Nikodémus

Sal (Bryan Cranston) évtizedek óta működteti lepukkant kocsmáját. Egyik este váratlan vendég toppan be hozzá: Larryvel (Steve Carrell) még a hadseregből ismerik egymást, sülve-főve együtt voltak, s Larry megkéri régi haverját: látogassák meg együtt harmadik társukat, az azóta lelkésszé lett Richardot (Laurence Fishburne). A tiszteletes otthonában aztán kiböki hősünk jövetele célját: az iraki háborúban nemrég elvesztett fiát szeretné hazahozni és eltemetni. A három cimbora útra kel, hogy szembenézzen a gyásszal, a kortárs Amerika közállapotaival (2003-ban járunk), s persze egy kis kaland sem árt. Richard Linklater Darryl Ponicsan regényéből készült Last Flag Flying című filmje nagy empátiával és megkapó humorral közelít témájához, s miközben hőseit végigutaztatja a vidéki Amerikán (színésztriónk remekel a szerepekben), könnyű kézzel dob fel súlyos kérdéseket nézőjének: mi a valódi hazaszeretet? Törődik-e valaki a kisember problémáival? Fontosabb-e a rút igazság a nehezen kiküzdött megbékélésnél? Számadással tartozunk-e életünk döntéseiért embertársainknak? Larry, Sal és Richard a zárójelenetben végül egy felbontatlan levél köré csoportosul. Hiába a közösen átélt kalandok, a gyászmunka még csak most kezdődik.

(Megjelent: A Szív, 2018. november)

Olvasd tovább

0

Röviden: Az első ember / Halloween (2018) / A Hunter Killer-küldetés

írta Minime

Az első ember (First Man)Damien Chazelle rendező (Whiplash, Kaliforniai álom) és Josh Singer forgatókönyvíró nem kisebb dologba vágta a fejszéjét, mint a Holdra lépés megfilmesítésébe. Teszik ezt úgy, hogy történetük elsődleges vezérmotívuma nem a történelmi hűség, és a technológiai innováció lépcsőzetes fejlődését sem hangsúlyozzák, hanem az eseményben részt vevő emberek szemszögéből világítják meg ennek a világtörténelmi jelentőségű előrelépésnek a fontosabb mozzanatait. Neil Armstrong (Ryan Gosling) és neje, Janet (Claire Foy) életének szerves részévé vált az űrutazásban való részvétel, miután Neil jelentkezett a Gemini-programba, és később az Apollo-program mozgatórugójává vált. Mindemellett láthatjuk egy család tragédiákat sem nélkülöző, lemondásokkal, elhidegüléssel, kötelességtudattal és szenvedéllyel átitatott mindennapjait, amelyek csupán epizódjai a nagyobb egésznek, amelynek célja embert juttatni a Holdra. A barátságok, a tragédiák, a csendes és morózus elzárkózás, a főhős és neje önmagába fordulása ugyanolyan mértékben és mélységben képezik a történet részét, mint a technikai lépések bemutatása. A hazafiasság és amerikanizmus kérdései sem maradhatnak ki egy ilyen típusú történet bemutatásakor, de azt kell mondanunk, kellő arányban és cseppet sem túlzóan kerül bemutatásra ez az aspektus, és a film nem esik át a túloldalra, hogy egy öndicsőítő, nacionalista tündérmesévé váljon. Sokkal inkább megmutatja Gosling és Foy alakításain keresztül mindazokat az áldozatokat, mindazokat az örömöket, amelyeket egy ilyen világraszóló esemény végrehajtása és tervezése során kénytelen egy ember meghozni, elviselni és átélni. Gosling már sokszor bizonyított sokféle karakterként, és ezúttal sem okoz csalódást, sőt, kimagaslik a film valóságából, ahogyan a hozzá felnövő Foy is képes olyan alakításra, amellyel ismét felhívja magára a figyelmet. Chazelle munkája kiválóan reflektál az emberre, akinek nevét mindenki ismeri, ám történetét eddig csak kevesen ismerhették. Valószínűleg a következő Oscar gála egyik nagy esélyese lesz az alkotás és nem is érdemtelenül. Értékelés: 80%

Olvasd tovább

0

A néma forradalom (Das schweigende Klassenzimmer)

írta Nikodémus

1956 egy csoda. Egy kicsi nép Európa közepén megelégeli a rákényszerített elnyomást, és mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, egyszerűen kihajtja fejét a rabigából, feláll, és szabad népként kezd el viselkedni. Egyre fogyatkozó szemtanúk számolnak be a magyar forradalom és szabadságharc 13 napjának euforikus hangulatáról, ami példátlan élmény nemcsak hazánk, de a világ történelmében is. Hogy a nagyhatalmak vezetőit hogy érintette mindez, azt tudjuk, egy szomszédos állam egyszerű fiának-lányának nézőpontja azonban többnyire feledésre van ítélve. Lars Kraume filmjének, A néma forradalomnak talán ez a legfőbb értéke: történelmi távlat helyett kortárs szemszögből láttatja a magyar forradalmat és annak leverését.

Olvasd tovább

1

Sztálin halála / Lajkó – Cigány az űrben

írta Nikodémus

Jót röhögni a saját nyomorunkon – ez igazi XX. századi, közép-európai találmány. Talán a Föld egyetlen más tájékán sem sűrűsödik össze komédia, tragédia, groteszk irónia és a tékozlás dzsentri gesztusa úgy egy-egy művészeti alkotásban, mint felénk. Lehet hozni példának a lengyel drámairodalmat, a cseh abszurd filmet, vagy a megunhatatlan klasszikus A tanút: olyan esszencia, amelyen könnyen mulatunk, ám rendkívül nehezen tudunk közelíteni hozzá. Idén két film próbálta meg a (szinte) lehetetlent. s ugyan félsikert arattak, ez az agykikapcsoló kortárs filmdömpingben felér egy győzelemmel.

Olvasd tovább

1

Röviden: Húzós éjszaka az El Royale-ban / Emlékszem rád / Apostol / A fogó, aki kém volt / Az Amityville gyilkosságok

írta Minime

Húzós éjszaka az El Royale-ban (Bad times at the El Royale)Drew Goddard író-rendező (Ház az erdő mélyén, Z világháború, Mentőexpedíció) neo-noir mozijában a történet több szálon futó cselekménye a Kalifornia és Nevada állam határában lévő El Royale nevű szállodában jut el ahhoz a ponthoz, ahol hét teljesen különböző motivációval és személyiségjegyekkel rendelkező főszereplő találkozik és fejt ki visszafordíthatatlan hatást a többiek életére. Az atya (Jeff Bridges), az énekesnő (Cynthia Erivo), a porszívóügynök (Jon Hamm), a testvérpár (Dakota Johnson és Cailee Spaeny), a recepciós (Lewis Pullman) és a szektavezér (Chris Hemsworth) mind-mind különböző célokkal érkeznek, és mindegyikük múltja valamilyen sötét titoktól terhes. A szálloda falai között azonban ezek a titkok szépen lassan feltárulnak, és a szereplők története is egybefonódik. A tarantinói vonalat követő történetvezetés jól illik a film sztorijához és képi világához, ahogyan a zenei betétek megléte és minősége is kiváló. A színészi alakítások kivételesen jól sikerültek, és ezek adják a film sava-borsát. A színészek nem játszanak egymás kárára, asszisztálnak a többieknek, így a közösség működése a mozi egyik erőssége. Goddard remekül fogta meg a történet lényegét mind az írás, mind a rendezés tekintetében. A sok szálon futó, majd egy katarzisban kicsúcsosodó történet legnagyobb hibájául talán annak lassú és kimért tempóját lehet felróni, amely a végére pörög fel csak igazán. A nagy elődhöz képest Goddard sajnos még nem elég tapasztalt, ám filmje kellően összeszedett, dialógusai jók és forgatókönyve is egészen hatásos. Értékelés: 80%

Olvasd tovább