1

Hidegháború / Roma (2018)

írta Nikodémus

Egészen különös, hogy a mostanság folyton a trendiséget hajszoló Amerikai Filmakadémia két, ennyire régimódi filmet futtat az Oscar-szezonban. A botrányok, a politikai korrektség-mánia és a vastag aktuálpolitizálás hisztériájában igazi felüdülés leülni a Hidegháború vagy a Roma elé, mert régimódiságuk elsősorban nem fényképezésükben, tempójukban vagy hangvételükben áll, hanem abban, hogy képekben mesélnek. Komoly bátorságra vall ilyesmit bevállalni sztoriközpontú, direkt látványra gyúró (és CGI-licitáló) világunkban, Pawel Pawlikowski (Ida) és Alfonso Cuarón (Harry Potter és az azkabani fogoly, Az ember gyermeke, Gravitáció) mégis imponáló magabiztossággal ad leckét a filmvilágnak mozimágiából (ennek fényében pláne ironikus, hogy mexikói rendezőnk a Netflixen tündököl 10 Oscar-jelöléssel). Közös az önéletrajzi ihletettség, a választott operatőri technika, a társadalmi-közéleti hangoltság és a rajongó filmszeretet, épp csak a cselekmény játszódik a Föld két ellentétes pontján.

Olvasd tovább

0

Röviden: Boldog halálnapot! 2. / Vihar előtt / Pusztító / Esti iskola / Haláli bábjáték

írta Minime

Boldog halálnapot! 2. (Happy Death Day 2U)Christopher Landon író-rendező folytatása a korábbi nagy sikerű horror-vígjátékához, amelyben gyakorlatilag a teljes szereplőgárda visszatér az előző részből, és a folytatás szinte közvetlenül kapcsolódik az előzményhez. Tree (Jessica Rothe) és Carter (Israel Broussard) éppen az első rész fáradalmait pihenik ki, amikor megjelenik Ryan (Phi Vu) – szokás szerint –, majd elkísérjük újdonsült hősünket egészen napjának végéig, amikor is a Babamaszkos gyilkos meggyilkolja. Meglepetésünkre Ryan a nap reggelén találja magát, és a körforgás újraindul immáron vele, egészen egy szerencsétlen tudományos kísérletig, amely visszarántja Tree-t születésnapja reggelére. A lány azonnal kiborul a sokktól, hogy ismét minden nap meg kell halnia, és ez még csak a kezdet, ugyanis az előző részben történt események mintha gyökeresen megváltoztak volna. Landon ezúttal csavar egyet a sztorin, és megpróbálja elmagyarázni nézőinek az előző részben tapasztalt időhurok létrejöttének okait, működését, majd mindent összekuszálva, vicces fordulatokkal tarkítva teljesen összezavarja nézőit és a főszereplők kis csapatát. Tree ezúttal mélyebb megközelítést kap a maga és a film bohém módján. Kényelmetlenebb döntésekre kényszerül szeretteivel kapcsolatban, és rászorul a számára addig kevésbé ismert tanulás folyamatára is. Landon kissé túlspilázta a folytatást és bugyuta magyarázatot eszközölt a jelenség igazolására, ám ezzel újabb szereplőket vont be a történetbe, ami pozitívum. Jessica Rothe ezúttal is hiperaranyos és a legtutibb 30+-os csaj, aki manapság tinit alakít. A film humorértéke változatlan, érzelmi mélysége növekszik, de a történet sajnos butább, ennek ellenére majdnem az első rész szokatlanul kedvelhető szintjét hozza. Értékelés: 80%

Olvasd tovább

0

Behódolás – Két királynő / A kedvenc

írta Nikodémus

Mi lett volna, ha? – tesszük fel az elcsépelt, mégis lényegbevágó kérdést egy-egy életfordulónkra vagy a világ folyásának keresztútjára visszatekintve. Talán elégedetlenségből, talán kíváncsiságból? Esetleg az önfelmentés szándékával? Egy biztos, a történelem nem ismétli önmagát, hogy megadasson a valódi újrakezdés lehetősége. Mégis, olykor szeretünk visszahelyezkedni, beleképzelni magunkat abba a pillanatba, amikor talán másképp, másfelé fordul a nagy kerék… Különböző nézőpontból ugyan, de ezt az anakronizmust működteti buzgón két idei kosztümös történelmi filmünk, a január-február fordulóján bemutatott Két királynő és A kedvenc.

Olvasd tovább

2

Alita: A harc angyala (Alita: Battle Angel)

írta Minime

James Cameron hosszú-hosszú éveken át magának tartogatott és mélyen dédelgetett álma válik valóra a mozikban ezúttal, azonban nem a „nagymester” saját akaratának alkotófolyamata által, hanem mintegy „kiközvetített” munkaként landolt Robert Rodriguez rendező kezében. Az Avatar-folytatásokkal bíbelődő guru személyes jó kapcsolatuk és hasonló rajongásuk miatt szavazott kollégájára, és csupán a produceri és forgatókönyv-adaptálási feladatokra szánta rá az idejét. Időnként, amikor egy nagy rendező elkötelezi magát egy projekt mellett, képes olyan beleéléssel megalkotni álmát, ahogyan azt Cameron tette az Avatar vizualitása esetében. Az Alita-projekt azonban, amely a másik nagy álma volt, lassan kicsordogált a kezéből, és Rodriguez kamerái előtt landolt. Vajon hiba kölcsönadni az álmainkat másnak, akár egy hasonló rajongói nézőponttal rendelkező kollégának?

Olvasd tovább

0

Átváltozás – Eighth Grade (2018) / Edge Of Seventeen (2016)

írta Nikodémus

Rettentő nehéz őszintén beszélni a kamaszkorról. Nekünk, felnőtteknek legtöbbször nem is sikerül: többnyire ifjúkorunkban megszilárdult jellemünk biztonságából tekintünk vissza a tini-lét egymásnak is ellentmondó, mégis elementáris igazságaira, gyakran nosztalgiával párásítva szemünket. Mintha egy sorsdöntő sportmérkőzés izgalmait próbálnánk felidézni a kiábrándító végeredmény tudatában. Bo Burnham és Kelly Fremon Craig író-rendező szerencsére nem félt belevetni magát a kamaszkor örvényébe, sőt, filmjeik jó eséllyel minket is berántanak – érdemes a merülés.

Olvasd tovább

1

Röviden: Instant család / Holmes és Watson / Végtelen útvesztő / Az eltűntek / Replicas

írta Minime

Instant család (Instant Family) – Pete (Mark Wahlberg) és Ellie Wagner (Rose Byrne) házasok, akik saját elhatározásukból és rokonaik nyomásának engedve a gyermekvállalás rögös útjára lépnek. Mivel a pár már a negyvenes éveit tapossa, úgy döntenek, számukra az örökbefogadás jelenti a végső megoldást. Az adoptáló szülők felkészítő összejövetelein két szociális munkás, Karen (Octavia Spencer) és Sharon (Tig Notaro) ösztökélésére belevágnak a dologba. Az ismerkedés után úgy döntenek, nem is egy, hanem három gyereket fogadnak örökbe. A 15 éves Lizzy-t (Isabela Moner) és annak két kistestvérét, a 10 éves Juan-t és a 6 éves Litát. A kezdeti nehézségek természetesen mindkét oldal életét megnehezítik kezdetben, de számos humoros és érzelmes epizódon keresztül érkezünk el a szülők és gyermekeik közös nevezőre jutásához. Sean Anders saját élményein alapuló forgatókönyve és rendezése egyaránt szembesíti a nézőket az örökbefogadás napos és árnyoldalaival is, és teszi mindezt úgy, hogy a színészei alakításaira nem lehet panaszunk. Továbbá a humor és dráma egyensúlya is érzékletesen megmarad. A családi összejövetelek vicces oldala, valamint Lizzy vívódása az igazi és a „kamu” szülei között jól példázza mindazon eseményeket, amelyek egy ilyen „szélsőséges” családalapítás során előfordulhatnak. Kifejezetten nézhető film, jó alakításokkal és mély tartalommal, de nem túl drámai köntösben, sem túltolt vígjátékként. Értékelés: 80%

Olvasd tovább

3

Üveg (Glass)

írta Minime

Tizenkilenc évvel ezelőtt az akkor méltán népszerű és közkedvelt író-rendező, M. Night Shyamalan megalkotta azt a moziját, amely megágyazott a jelen produkció elkészültének. A sebezhetetlen egy különleges alkotás volt, amely a pozitív és negatív emberi pólusok szembenállására és ezek egymást kereső mechanizmusára építkezett, ahogyan meg is fogalmazódott a filmben: a képregények, azok hősei és antagonistái mintájára. A Széttörve két évvel ezelőtt debütált a vásznon, és mind kritikailag, mind anyagilag eléggé sikeresnek bizonyult, majd a történet végén becsatolást kapott abba az univerzumba, amelyet A sebezhetetlen teremtett. Végül, mintegy katarzisként – úgymond a rendező képregény-tematikájú trilógiájának befejezéseként – idén megkaptuk az Üveg című záróakkordot.

Olvasd tovább

1

Pókember: Irány a Pókverzum (Spider-Man: Into the Spider-Verse)

írta Nikodémus

Tudom, kicsit megkésett ez az írás, mert a film, amiről szól, jórészt már kikopott a hazai mozikból (azért ha megtalálod még, ne hagyd ki), mégis érdemes pár sort szentelni egy olyan mozinak, amely kábé a semmiből érkezve akkora meglepetéssel csap arcon, hogy a fal adja a másikat. S ez a gigafranchise-ok és a személyre szabott tartalmak Hollywoodjától igen nagy ritkaság. A Pókember: Irány a Pókverzumnak amilyen hülye a címe, olyan kreatív az alapkoncepciója és a kivitelezése, ráadásul mindezt túlcsorduló ötlet-áradattal, száguldó tempóban adja. Nehéz ellenállni neki.

Olvasd tovább

2

Röviden: Nyughatatlan özvegyek / A ház, amit Jack épített / Madarak a dobozban / A gyilkos kobold visszatér / Creed II.

írta Minime

Nyughatatlan özvegyek (Widows) – Harry Rawlings (Liam Neeson) és bandája egy 2 milliós rablás során elhaláloznak. Özvegye, Veronica (Viola Davis) azonban kénytelen szembenézni a következményekkel, Jamal Manning (Brian Tyree Henry) és testvére, Jatemme (Daniel Kaluuya) ugyanis megfenyegetik és követelik vissza a pénzüket. Manning ugyanis ebből az összegből szeretne Chicago város tanácsába bekerülni ellenfelével, Jack Mulligan-nel (Colin Farrell) szemben, akit apja, a jelenlegi tanácsnok, Tom (Robert Duvall) is támogat. Veronica megtalálja férje naplóját és abban egy leírást, ami 5 millió dollárhoz juttatná annak végrehajtóját. Egyedül azonban nehézkes lenne belefogni a dologba, így felkeresi férje elhunyt cinkosainak feleségeit: Lindát (Michelle Rodriguez) és Alice-t (Elizabeth Debicki). A negyedik özvegy, Amanda (Carrie Coon) nem csatlakozik a csapathoz, mivel újszülött babáját óvja éppen. Helyette Linda beszervezi babysitterét, Belle-t (Cynthia Erivo) és megkezdődik felkészülésük a rablásra. Steve McQueen (Éhség, A szégyentelen, 12 év rabszolgaság) filmje sokkal inkább dráma és lélektani krimi, mint akciófilm. Az előzetesek alapján ennek ellenkezője volt sejthető. A színészek meglehetősen erős alakításokkal rukkolnak elő, főként Viola Davis és hölgytársai. Farrell és Duvall rutinból megoldják a szerepet, Daniel Kaluuya viszont egészen jól sikerült gonoszt tesz az asztalra. A dialógusok és érzelmi kötődések, illetve ezek hiánya jól ábrázolt és átérezhető. A film tartalmaz néhány fordulatot, és a cselekmény sem teljesen lineáris, ennek ellenére sem mondható pörgősnek a történet. Elsősorban a drámákkal kapcsolatos rajongásukat elfojtani nem tudó nézőknek ajánlott, a szokásos Liam Neeson filmre éhes fanoknak annál kevésbé. A kiváló színészek és erős alakítások ellenére sem átütő. Értékelés: 60%

Olvasd tovább

1

ŰrDongó (BumbleBee)

írta Minime

Az előző részekről: Transformers, Bukottak bosszúja,
A Hold sötétje, A kihalás kora, Az utolsó lovag.

Talán az idei év utolsó blockbusterének szánt mozijaként érkezett hozzánk a legújabb Transformers kaland, amely elődeivel ellentétben azt ígérte, felhagy a Michael Bay nevével fémjelzett látványos, ám roppantul ötlettelen és sablonos robbantgatásokkal, és megpróbálja minőségi tartalommal feltölteni a legújabb filmes próbálkozást. Christina Hodson forgatókönyvíró és Travis Knight rendező próbálták meg olyan megvilágításba helyezni ezt a mozit, amely immáron kielégítő cselekménnyel és érzelmi oldalról is mélyebb aspektusból ábrázolja az óriásrobotok földi tartózkodását és kalandozásait.

Olvasd tovább

3

Aquaman

írta Minime

Jelentős promóciós tevékenység, számtalan trailer és hosszabb-rövidebb bejátszás után végre egészben is megérkezett a mozikba a Warner/DC legújabb alkotása. Az Aquaman igazából a kevéssé sikeres Igazság Ligája után, mintegy titkos favoritként kellett volna, hogy lázba hozza a nézőket és felvillantson valami olyat, amit a Wonder Woman kivételével utoljára csak a Nolan-féle Batman-trilógia tudott, és a sokak által lesajnált, de azért a nézők számára meggyőző Öngyilkos osztag (Leto kivételével nekem tetszett) produkált. Itt volt az ideje tehát, hogy a DC nagyvonalúan szórakoztató és látványos legyen, lélegzetelállítóan szegezzen a székekbe és váljon kuriózummá. James Wan foglalhatta el a direktori széket és próbálhatta meg a kissé erőltetett és önmaga elvárásaitól is elmaradó franchise helyes útra terelését.

Olvasd tovább

0

Röviden: Ragadozó városok / Csuklyások / Ami nem öl meg / Defekt / Megan Leavey

írta Minime

Ragadozó városok (Mortal Engines)Peter Jackson produceri felügyelete alatt készült gigaprodukció, amelyet Christian Rivers rendező álmodott a mozikba, valamint az alkotáshoz Philip Reeve azonos című regénye alapján a Walsh-Boyens-Jackson triumvirátus kreált szkriptet. A távoli jövőben az apokalipszis maradványai között már csak gépesített városok jelentik a túlélést, amelyek közül a nagyok bekebelezik a kicsiket, és elpusztítva azokat egyre növekednek, miközben útjuk során sáskahadként pusztítják a Föld megmaradt kincseit. London egyike ezen hatalmas monstrumoknak, amelynek ambiciózus és kegyetlen vezetője, Thaddeus Valentine (Hugo Weaving) titokban sötét tervet szövöget és egy martalóc leányzó – Hester Shaw (Hera Hilmar) – merényletének tárgyává is válik. Hester édesanyja halálát tulajdonítja ugyanis a londoni előkelőnek. Eközben Tom (Robert Sheehan), a feltörekvő londoni ifjú akaratlanul is az események középpontjába sodródik, és sorsa végleg összefonódik Hester és Thaddeus végzetével. Valentine ugyanis olyan eszközök birtokába jut, amellyel megváltoztathatatlanul átírná a városok, a világ és a benne élők egész életét. Eközben a városból kidobott menekülő fiatalok kénytelenek számos más veszéllyel is szembenézni, beleértve egy félig ember-félig robot embervadászt, Shrike-ot (Stephen Lang) – akihez Hester személyesen is kötődik –, valamint a prédára vadászó városok ellen szerveződő Ellenállással is sikerül összefutniuk. Eközben pedig titkos tervei megvalósítása közepette Valentine-nak is számot kell vetnie hazugságaival lánya, Katherine (Leila George) irányában. A mozi elképesztően monumentális, ahogyan Peter Jackson rendezései is azok voltak a Tolkien-érából származó művei tekintetében, Rivers sikeres tanítványnak bizonyult tehát. Ugyanakkor a gigantikus látványt nem segítik a színészek kevésbé kiforrott alakításai és a narratíva, valamint az adaptált forgatókönyv logikai bukfencei, hiányosságai és zökkenői sem. Mindenképpen rendhagyó alkotás az idei mozikínálatból, de korántsem annyira jó, mint azt a hype alapján várhatnánk. Gyakorlatilag kijelenthető, hogy sokban hasonlít a Star Wars: Új Remény történetvezetéséhez és dramaturgiájához, sőt szinte más környezetben, de lemásolja azt. A látvány viszont grandiózus. Értékelés: 70%

Olvasd tovább