0

Maestro / Priscilla

írta Nikodémus

Újkeletű törekvés napjaink hollywoodi filmiparában, hogy az életrajzi filmek sokszorosan elkoptatott sémáit szokatlan nézőpontú megközelítéssel igyekeznek feldobni. A kísérlet esztétikai haszna legalábbis kétséges, de a trend szembeötlő: a sztárfőhőst most divatosabb profilból, semmint szemből filmezni. Meséljen róla bár barát, menedzser, házastárs vagy rivális, hangjában elkerülhetetlenül a kortárs közönség szólal meg, és üzen az utókornak. Bevallja vagy sem, a múlt decemberben a Netflixen debütált Maestro, valamint az idén februárban a hazai mozikban is bemutatott Priscilla egyaránt ezt a közelítésmódot alkalmazza, változó sikerrel.

Olvasd tovább

0

Útkeresésben – 2023 magyar filmes termése

Hasonló cikk a témában itt olvasható.

Voltunk-e már úgy, hogy éppen minden stimmelt – egészségünk rendben, szeretteink biztonságban, hivatásunk egyenesben –, mégsem éreztük magunkat teljesen elégedettnek? Valamilyen mélyről jövő, megfogalmazhatatlan nyugtalanság emésztett, mely elszólít a megszokottból? A tavalyi év magyar filmjeinek hősei többnyire hasonlóképp éreznek: utakat keresnek; s a 2023-as kínálatot elnézve mintha maga a magyar film is így tenne.

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

Előző életek (Past Lives)

írta Nikodémus

A nagyvárosi ember tapasztalata, milyen könnyen el tudnak személytelenedni emberi kapcsolatai. Gondoljunk csak a reggeli metrón (vagy vonaton, buszon) tolongó tízezrekre, akik jobb híján elviselik, hogy egymás közelébe kényszerültek, de lélekben nem is lehetnének távolabb. Lehetséges-e egy valódi, sorsfordító találkozás ilyen közegben? Céline Song idén januárban a hazai mozikban is bemutatott elsőfilmje, az Előző életek (Past Lives) ezzel a lehetőséggel játszik el, ám ellenkező nézőpontból: elválaszthat-e milliónyi kilométer két, mélységesen összetartozó lelket?

Olvasd tovább

0

Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) / Napóleon (Napoleon)

írta Nikodémus

Rejtélyes dolog ez a történelem. Sokak szerint valójában nem is létezik: magunk fabrikáljuk, többnyire az aktuális győztesek narratívája alapján. Egy ilyen történetbe pedig leginkább akkor kényelmes belehelyezkedni, ha a nyertes oldalon állunk. Martin Scorsese és Ridley Scott egyaránt történetet mesél legújabb filmjében; előbbi a valóságfeltárás őszinte szándékával, utóbbi a jóleső fikció terében mozogva. A Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) és a Napóleon (Napoleon) egymás mellett éppen olyan, mint egy jól és egy rosszul sikerült dolgozat történelemből. Már ha létezik olyan egyáltalán…

Olvasd tovább

4

Gyógyítás dallamokkal

John Carney zenés filmjei melegítik a lelket

Ha rosszul vagy a musicalek negédes világától és a tehetségkutató realityk hamis tündérmeséitől, de vágysz egy felemelő, könnyed, mégis elgondolkodtató filmélményre, akkor tökéletes választás John Carney író-rendező-zeneszerző legújabb mozija. A Flora és fia igazi komfortfilm, melyben jó elmerülni egy meleg takaróval és egy csésze forró teával, ám ne gondoljuk, hogy könnyen feledhető élményben lesz részünk.

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

How to Blow Up a Pipeline (2022)

írta Nikodémus

Szokás a mai fiatalságot – amolyan boomer-módra – közéleti érdektelenséggel vádolni. Hogy okostelefonjaik mögé bújva, a legújabb Tiktok-trendeket követve nem is figyelnek a világ folyására. Nos, ez Daniel Goldhaber filmjének hőseiről egyáltalán nem mondható el, sőt: nekik épphogy elegük van a közösségi médián zajló terméketlen szájtépésből, és végre tenni akarnak, mégpedig valami igazán radikálisat. S hogy pontosan mit, azt a film már címében jelzi, ám az AppleTV+ streaming-csatornán már elérhető How to Blow Up a Pipeline (Hogyan robbants fel egy olajvezetéket) messze nem pusztán egy egészestés YouTube-oktatóvideó. Ott forrong a mélyén a kortárs kamasznemzedék összes dühe.

Olvasd tovább

2

Arnold / Sly

írta Nikodémus

Manapság már nehéz elképzelni, de négy évtizeddel ezelőtt a kirobbanó férfimacsóság uralta az amerikai popkultúrát. Nézők milliói lelkesedtek a dagadó muszklikért és az emberfeletti kunsztokért, az akciófilm műfaja pedig fénykorát élte. De mi lett e korszak két legnagyobb, jellegzetesen amerikai karriert befutott ikonjával, Arnold Schwarzeneggerrel és Sylvester Stallonéval? A Netflix két friss dokumentumfilmben faggatja a hajdanvolt akciósztárokat.

Olvasd tovább

0

Magyarázat mindenre

írta Nikodémus

Egyetlen árva kokárda okoz országos kalamajkát Reisz Gábor legújabb, Velencében díjazott filmjében, mely egyszerre próbál helytállni kamaszmoziként, korlenyomatként és társadalmi látleletként. Az ambíciók szokatlanul nagyok, főleg ha hozzátesszük, a film mikro-költségvetésből, gerillamódszerekkel forgott Budapesten. A Magyarázat mindenre nem hibátlan, mégis az utóbbi évek legfontosabb magyar filmje. S bár talán dadog itt-ott, mondanivalójára oda kellene figyelnünk.

Olvasd tovább

0

Jodorowsky’s Dune (2013) / Dune (1984)

írta Nikodémus

Eredetileg ilyenkor már az utolsó promóciós anyagokat és az első kiszivárgó véleményeket kéne olvasnunk Denis Villeneuve Dűne-eposzának közelgő második részéről, ám ha már az író- és színész-sztrájk miatt jövő tavaszra tolták a bemutatót, ismerkedjünk meg egy, pontosabban két híres-hírhedt korábbi feldolgozással, melyek akaratlanul is döntő hatással voltak a filmes popkultúrára – még Villeneuve-re is, hiába tiltakozik.

Olvasd tovább

0

Beckham / Ronaldo / A Figo-ügy

írta Nikodémus

Beckham (2023) – Fiatalabbak tán már kevéssé emlékeznek rá, de bizony volt idő, amikor egy bizonyos David Beckham volt a futballsztárság abszolút szinonimája. Igen, és a szóösszetételből mindkét tag fontos: a futball és a sztár is. Ezt próbálja kibontani a Netflix legújabb, természetesen definitívnek meg exkluzívnak beharangozott sorozata is, mely szűk öt órában veszi végig a londoni kis lakásból induló, Manchestert, Madridot, majd Amerikát megjárt labdarúgó pályafutását. Nagy meglepetésekre nem kell számítanunk: a doksi tisztes odafigyeléssel mesél a szerény kezdetekről, Sir Alex Ferguson kvázi-apafigurájáról (no meg a nagy összeveszésről is azzal a stoplissal, persze), a madridi karrierről és a válogatottbeli hullámvasút sem marad ki. A főhős mosolyogva mesél a kanapéról, és olyan jól adja, hogy elhiszem neki a munkásfiú/egyszerűsrác-imidzset. Feleségéről ugyanezt már kevésbé tudom elmondani, s amilyen hamisan csengenek az ő szavai, úgy növekszik bennem fokozatosan egy más, mélyebb hamisság-érzés. Az, hogy ez egy tökéletesre berendezett ál-élet, amiben nincs helye semmilyen légypiszoknak. Az egyetlen necces esetet (tudniillik, megcsalta-e valaha hősünk a feleségét) is elmaszatolják, a záró idill pedig tényleg azt illusztrálja, hogy Beckham nemcsak főszereplője, hanem producere is volt önmaga szoborállításának.

Olvasd tovább

0

Oppenheimer

írta Nikodémus

Christopher Nolan visszatért. Absztrakcióktól az emberhez, konstrukciótól a történethez, elmejátéktól a lélek rejtelmeihez. Na jó, ez így talán kissé fellengzős, de számomra úgy tűnik, tényleg ez történhetett: két kísérletezőbb film (Dunkirk, Tenet) és egy stúdióváltás után újra egy ember kezdte érdekelni Hollywood manapság talán legnagyobb vászonra festő szerzői filmesét. Az Oppenheimer megragadó portréja egy kivételes intellektusú, érzékeny lelkiismeretű fizikusnak, aki többedmagával szó szerint és átvitt értelemben is felforgatta a világot. És közben valahogyan megpróbált normális maradni.

Olvasd tovább

0

Könyvajánló – Hamvak és gyémántok

írta Nikodémus

Enciklopédikus, főhőséhez méltó súlyú, jelentős monográfia jelent meg nemrég a kortárs lengyel film legnagyobb rendezőjéről, Andrzej Wajdáról, aki pályája során úgy tudott mindvégig nemzetének élő lelkiismerete maradni, hogy sosem tévesztette szem elől az igazságot.

Emlékszem, tulajdonképpen fogalmam sem volt, mire ülök be a vidéki megyeszékhely művészmozijának kistermébe. Estefelé járt, alig érkeztek a vetítésre. Finom ellenállással vártam a filmet: egy baráti nemzet közismert és kanonizált rendezőjének kissé poros alkotására számítottam, amiről már előre tudtam, hogy „illene szeretnem.” Aztán elsötétedés után elkezdődött a film: Andrzej Wajda Vasembere. Már a legelső jelenet eloszlatta minden kétségemet: a gdanski hajógyár sztrájkjának dokumentarista elemekkel tűzdelt fikciós története annyira megragadott, mintha belekerültem volna magába a történelembe. Izzó erejű jelenidejűséget éreztem: a szemem előtt fordul meg a világ, miközben ökölbe szorított kézzel figyelem az elnyomó hatalom és a kisember – hazánkból oly szomorúan ismerős – harcát. S ugyanez a véget nem érő, hol győzelemmel kecsegtető, hol kudarcokkal teli küzdelem dobog Wajda legelementárisabb filmjeinek szívében. Az életmű maga szerteágazó ugyan, vezérfonala mégis a rendező legszemélyesebb dilemmája: hogyan lehet gerincesnek maradni, s egyúttal túlélni ebben a meglehetősen huzatos Közép-Európában.

Olvasd tovább