2

Spoileres másodvélemény: Bohém Rapszódia (Bohemian Rhapsody)

írta Nikodémus

A filmről itt is írtunk.

Minden második becsületes rockernek volt egy Queen-korszaka, s ez rendjén is van így: ki ne tudna rajongani a fogós slágerekért, Brian May riffjeiért, a stadionpózolásért és legfőképpen Freddie Mercury kivételes énektudásáért és elképesztő színpadi jelenlétéért? Aztán lassacskán kiderült, hogy zenetörténetileg főként az életmű első fele izgalmasabb (a második meg sikeresebb), no és azért alkottak Brithonban messze fajsúlyosabb bandák is a rock fénykorában. De a Queen amolyan nemzeti intézmény arrafelé, s persze világmárka. Talán épp ez volt a baj: a nagy igyekezetben sikerült egy annyira sótlan filmet készíteni az együttes életéről, amit az excentrikus zseni Mercury az első pillanatban vágná a kukába.

Elmélkedhetnénk ehelyütt egy sort arról, hogy milyen rögös volt a produkció útja a mozivásznakig, s ha ebbe belegondolunk, a végeredmény igazából nem is rossz: hatásos dalbetétek, akkurátusan kiválasztott színész-zenészek, tisztára polírozott hangzás, csutkáig feltekert látvány. A gond az, ha mindemögött semmit sem találni, ugyanis így a bóvlit szokás eladásra felturbózni: kábít a külcsín, miközben belül az üresség lapít. Bryan Singer filmje (annak ellenére, hogy elhagyta a fedélzetet, az ő neve áll a stáblistán) remekül csavargatja a mozivarázs potmétereit, ám karakter, érzelem és dráma szinte semmi sem szorult belé. S emellett még jókorákat hazudik is a zenekar történetével kapcsolatban.

Olvasd tovább

1

Röviden: Rocksuli (2003)

írta Nikodémus

Az, hogy Dewey (Jack Black) mindig kapható egy kis őrültségre, enyhe kifejezés: egy nevesincs rockbanda gitáros-énekeseként ő maga a fékevesztett színpadi tombolás. A másnapossággal kísért rock n’ roll-életnek azonban vége szakad, amikor saját csapata kirúgja, sőt, albérlőtársa is tisztes, polgári foglalkozás után néz. Lúzer-hősünk azonban egy véletlen folytán bekerül egy általános iskola tanári karába, s mivel nincs kedve a szokásos tárgyakhoz, énekórán haladéktalanul megkezdi a gyerekekkel a rockforradalom kirobbantását. Az idővel jókora botrányt kavaró tett azonban eléri célját: a diákok közösséggé kovácsolódnak, megtanulnak zenélni és kiállni egymásért – tanáruk pedig megdicsőül. Richard Linklater akkora szeretettel filmezi a láthatóan tehetséges lurkókat, hogy eszünkbe se jut gyereksztárgyárt emlegetni, Jack Black pedig fékezhetetlen energiával (valamint számtalan zenetörténeti utalással és vicces kiszólással) közvetíti a rock felszabadító erejét.

Az idén 15 éves filmet ma a FilmPlusz adja 13 órakor.

(Megjelent: Új Ember, 2018. október)

Olvasd tovább

0

Sing Street

írta Nikodémus

2016-09-sing-street-1

John Carney még mindig nem unja: zsinórban harmadik nagyjátékfilmje szól a zenészlét kihívásairól, rendre dallamosra hangszerelve. Legújabb filmje, az itthon augusztus derekán bemutatott Sing Street igazi nyárvégi feelgood-mozi, s a rendező nem is felejti ki kedvenc témáját a remekül összekevert hozzávalók közül: hősének most is a kispolgári lét unalma és az önmegvalósítás nagy kalandja között kell választania. A tálalást figyelve pedig mi is csettinthetünk: hiába láttuk már a bevált formátum minden elemét valahol máshol, nem tudjuk megunni.

Olvasd tovább