0

Győzött a mítosz – Elvis és a zenész-életrajzi filmek

írta Nikodémus

A muzsikusokról szóló életrajzi filmek újkori áradatában igazi különlegességnek ígérkezett az Elvis Presleyről szóló mozi: alanya még halála után félévszázaddal is igazi szupersztár, tárgya egy kacskaringókkal teli életút, rendezője pedig eddigi életművét tekintve kiválóan ért a látványos zenés-táncos koreográfiák levezényléséhez. Baz Luhrmann legújabb filmje, a még nyár elején bemutatott Elvis nagyszabású portrét fest „a Király” életéről, koráról és hatásáról, igazi tétje azonban az, hogy be tud-e kukkantani főhősének maszkja mögé.

Olvasd tovább

0

Felnőttem, csacsacsa (Cha Cha Real Smooth)

írta Nikodémus

Ugye voltunk már úgy, hogy egy nehéz nap után nem vágytunk semmi másra, csak két figyelmes fülre, egy nyitott lélekre és néhány biztató szóra? Egyre fogyatkozó segítő szakemberek a megmondhatói, hogy a testi dőzsölés ellenére mennyire híján van civilizációnk a lelki-mentális komfortnak. Andrew (Cooper Raiff) ezért kulcsfontosságú feladatot végez, s úgy tűnik, mindez a lényéből fakad: egyszerűen kedves próbál lenni mindenkivel. Afféle hétköznapi szuperhősként bámulatos könnyedséggel hangolódik embertársainak lelki antennáira, s vidámságot, biztonságérzetet, önfeledtséget hoz elő belőlük. Az író-rendező Sundance-győztes, Felnőttem, csacsacsa (Cha Cha Real Smooth) című friss filmjében immár másodszorra formálja meg karakterét, aki egyszerűen egy jófej srác a szomszédból – már-már gyanúsan jófej.

Olvasd tovább

0

Egy csepp valóság – A kibukott (The Dropout) minisorozat

írta Nikodémus

Lehetséges-e egyetlen csepp vérből pillanatok alatt teljeskörűen megismernünk egészségi állapotunkat? Aki egy kicsit ismeri a gyógyászat világát, s látott már közelről kórházat, az gyanakvóan ráncolja homlokát, ám a felvetés – ismerve sok embertársunk tűiszonyát és egészségügyi közállapotainkat – meglehetősen csábító. Túlságosan is: egy szilícium-völgyi startup-cég néhány éve már beígérte mindezt, a vége azonban csúfos bukás lett. Hogy csupán jót akartak-e vagy szándékosan tévesztették meg a világot, kiderül a valós történetet feldolgozó A kibukott (The Dropout) című nyolcrészes minisorozatból, mely már elérhető a Disney+ streaming-szolgáltatón.

Olvasd tovább

0

Röviden: Elvis / Jurassic World: Világuralom / Uncharted

írta Nikodémus

Elvis – Elvis Presley legendás alakja a XX. századi popkultúrának, ezért nagyon nehéz, szinte lehetetlen józanul mondani róla bármit. Mitikus alak, aki imádni vagy gyűlölni lehet, középút nem nagyon van. Pedig meg lehetne próbálni a mítosz mögé pillantani, ám Baz Luhrmann (A nagy Gatsby, Ausztrália, Rómeó + Júlia), a pimaszul adagolt giccs és a kirobbanó tánckoreográfiák mestere sejtette, hogy erre nem képes. Helyette azzal igyekezett színes-szagos wikipédia-mozijának egyedi ízt adni, hogy a hős menedzserét, a máig ellentmondásos megítélésű Tom Parker “ezredest” tette meg narrátornak. Tom Hanks becsülettel helytáll (a szájába adott önmentegető szövegekről nem tehet), Austin Butler átlényegülése szenzációs (nem kérdés, hogy ezzel megvan az ő nagy kiugrása), de a folyton pörgő-forgó karneválban egyetlen őszinte, csendes pillanat sincs, amikor kifürkészhetnénk, mégis ki rejtőzik a világ legnagyobb entertainere mögött. Elvis engedelmesen végigrongylábazza a játékidőt, kicsit sír, kicsit magányos… igazából meglepően gyorsan belesimul mindenbe, hiába a “nagy lázadó” imázs. Az már az ő (filmen kívüli) egyéni tragédiája, hogy amivel (rock)forradalmat csinált, azt nagyrészt csente (számtalan feldolgozás formájában, többnyire fekete előadóktól), tíz év múlva pedig, a brit invázió érkeztével (ld. Beatles) egy pillanat alatt vált végzetesen idejétmúlttá.

Olvasd tovább

0

A besúgó

Kádár-nosztalgia és ügynökügy a filmvásznon

írta Nikodémus

Hónapok óta egy új magyar sorozat tartja izgalomban a közvéleményt – s nem csupán a filmrajongókat, hanem a szélesebb közéleti nyilvánosságot is. Az HBO gyártásában elkészült A besúgó körüli felhajtás többek között arra is rámutat, mennyire feldolgozatlan még a magyar történelem közelmúltja.

„Tetszettek volna forradalmat csinálni” – Antall József, az 1989-es rendszerváltozás utáni első magyar miniszterelnök bonmot-ja tökéletesen összefoglalja a demokratikus átalakulás mély ellentmondásosságát. Vér egyrészt nem fojt, elszámoltatás másrészt alig történt, és a nagy, néplélek-mozgató katarzis is elmaradt. Az elmúlt három évtized olvasható az akkor elmulasztott esélyek visszaperlésének történeteként is, s talán épp ezért felemás a témában született magyar filmtermés. Hiszen míg 1956 öröksége egyértelműnek tűnik, a megtorlást követő évtizedek értékelésében legalább három generáció néz egymással farkasszemet.

Olvasd tovább

1

Obi-Wan Kenobi minisorozat

írta Nikodémus

A Disney-vezérelt Lucasfilm az évenként kiadott filmek kudarca után óvatosabban ugyan, de továbbra is főleg nosztalgiában utazik. A Mandalorian-re még lehetett azt mondani, hogy ügyes műfajkeverék a Star Wars forrásvidékéről, a Book Of Boba Fett már tényleg arcátlan múltidézés volt. Nos, mit lehet akkor mondani arról a tervről, hogy nézzük meg, mivel ütötte el azt a pár évtizednyi időt Obi-Wan, bocs, Ben Kenobi (Ewan McGregor) a Tatuinon, miközben távolról a cseperedő Luke Skywalkert (Grant Feely) vigyázta? Kell hozzá egy kis furfang, egy jó alapsztori és némi jártasság az SW-kánonban. Hát úgy tűnik, a várva-várt minisorozat alkotóiból mindez hiányzott.

Olvasd tovább

0

Röviden: Top Gun: Maverick / Az elveszett város / Toszkána

írta Nikodémus

Top Gun: Maverick – Itt igazából egy szép, hosszú méltatásnak kellene állnia a régimódi (“igazi”) moziélményről és kihalófélben lévő zászlóvivőiről, mert Tom Cruise új filmje bőven megérdemelné. Az eredeti után (végülis) 36 évvel bemutatott Top Gun: Maverick ugyanis jobb film, noha játszik a kultuszteremtő első rész remake-elésével – és persze csúcsra járatja a nosztalgiát. Van mit, ugyanis a Cruise-t sztárrá varázsoló eredeti egyfajta nyolcvanas évek-időkapszula vékonyka történettel, macsó-pózolással és szédítő akciójelenetekkel. A menőzést ezúttal szerencsére ízlésesen csinálják, a történet sajnos maradt vékonyka, az akciójelenetek, nos, azok kötelezővé teszik a moziban nézést. A történet szerint a mindig lázadozó Mavericket egy különleges küldetés miatt hívják vissza a Top Gun-pilótaképzőbe, hogy az aktuális ifjú titánoknak mutassa meg, hogy még nem járt el felette az idő. Joseph Kosinski (Tron: Örökség, Feledés) leplezetlenül, de elegánsan idézi meg a 1986-os klasszikus látványvilágát, ügyesen kanyarintja a sztorit, Cruise pedig finom öniróniával adja az öregedő, de azért még kompetens főszereplőt. A cselekménybe még egy szerelmi szál is belefér (Jennifer Connelly elragadóan bájos), Val Kilmer beugrója szívszorító, az utolsó félóra pedig olyan látványt kínál, amit tényleg nem láttál még moziban. Konkrétan fenn ülünk a repülőgépeken a pilótákkal (színészekkel) együtt, semmi kamu, csak tiszta adrenalin, gyönyörűen fényképezve. Hiába kultikus az eredeti, filmként jobb ez a kései (de nem megkésett) folytatás, amely militarista propaganda helyett büszkén hirdeti a valódi moziélmény erejét.

Olvasd tovább

0

C’mon C’mon – Az élet megy tovább

írta Nikodémus

Minden igazi emberi kapcsolat alapja az egymásra hangolódás, ám a barátságban – melyet nem térít el sem érdek, sem vérségi kötelék – talán ez a legdöntőbb. Miközben odafigyelünk barátunkra, képzeletünk eggyé válik, gondolataink megsokasodnak, a világ pedig megnyugtatóan egyszerűvé alakul. Mike Mills amerikai rendező negyedik nagyjátékfilmje, a C’mon C’mon – Az élet megy tovább ugyan szintén a család intézményének helyzetét boncolgatja, félszeg főhősei mégis közösen fedezik a barátság varázslatát.

Olvasd tovább

0

After Yang (2021)

írta Nikodémus

Családi fotó készül a fákkal körülvett tisztáson. Apa, anya és lányuk incselkedve várják a fényképezőt, aki régimódi, filmtekercses gépével igyekszik kattintani. Végül beidőzíti, és csatlakozik a többiekhez. De mielőtt ez megtörténne, egy pillanatra megdermed. A család kérdezi, minden rendben van-e. Pillanatnyi elrévedés? Egy keserű felismerés gyors rögzítése? Vagy épp ellenkezőleg: szippantás a boldogság illanó levegőjéből? Sosem tudjuk meg igazán, dacára annak, hogy a fotós kilétére viszonylag korán fény derül. Ez pedig megmutatja, hogy Kogonada új filmje, a scifi-drámaként aposztrofált After Yang egészen máshol rejti valódi tétjeit, mint várnánk.

Olvasd tovább

0

Apollo 10,5: Űrkorszaki gyerekkor (Apollo 10 ½: A Space Age Adventure)

írta Nikodémus

Biztosan voltunk úgy néhányan kiskamaszként, hogy amint egy titok birtokába jutottunk, addig növesztettük azt képzeletünkben, hogy szinte meghatározta mindennapjainkat. Valamit, ami csak a miénk: nem tudhatja meg senki más. S bölcsességnek álcázott fölényes mosollyal figyeltük környezetünk naiv tudatlanságát. Az ilyesféle „nagy titkok” aztán rendszerint egy szempillantás alatt romba dőltek (többnyire akaratlan szülői közreműködéssel), ám a beavatottsággal vegyes magány bizsergető érzése emlékként velünk marad. Hasonlót él át Stan (Milo Coy / Jack Black) is, aki Richard Linklater legújabb, Netflixre készült filmjében a hatvanas-hetvenes évek fordulójának Amerikájában indul különleges küldetésre.

Olvasd tovább

0

Bergman szigete (Bergman Island, 2021)

írta Nikodémus

Talán fizikai és/vagy mentális képességeink csökkenése. Talán az egyre gyakoribb nosztalgiázás. Talán a kompromisszumok csendes megszaporodása. Talán néhány nehezen megélt veszteség, alig gyógyuló seb. Jelek, melyek arra utalnak, elértünk életünk felezőpontjához. S hogy mi van kilátásban a továbbiakra, az bizony elsősorban rajtunk múlik. Mia Hansen-Løve legújabb filmje, a Bergman szigete drámai nagyjelenetek nélkül, finom játékossággal késztet bennünket önvizsgálatra.

Olvasd tovább

0

Röviden: Külön falka / Toxikoma / Post Mortem

írta Nikodémus

Külön falka (2021) – Van egy nyughatatlan kislány (Niki – Horváth Zorka) és van egy finoman szólva is zűrös életű férfi (Tibor – Dietz Gusztáv). Már az első percekben nyilvánvaló, hogy sorsszerű lesz a találkozásuk, még akkor is, ha a rendezett, (kis)polgáriasult életvitelű néző már ekkor sejti, ebből nem sül ki semmi jó. Kis Hajni rendező elsőfilmje olyannyira érett munka, hogy kapásból elkerüli mind a giccs, mind a szenvedtetős melodráma közhelyeit, és egészen egyedi ösvényekre tereli főszereplőit. A környezetábrázolás fájdalmasan valós, a párbeszédek dicséretesen életszagúak – ez a két momentum már elég lenne ahhoz, hogy az elmúlt év egyik legjobb magyar filmjéről beszéljünk, ám a Külön falka még emeli a tétet, és két kívülálló nehéz sorsán keresztül bemutatja, milyen hamar ítélkezünk a másik élete felett, s mennyire könnyen nézünk félre akkor, amikor sebzett lelkek szorulnak segítségünkre. A film egyiket sem teszi, ahogy ábrázolja hőseinek hibáit, sőt, bűneit is. A fatalizmus mellett meglepően finom humor is ott bujkál a jelenetek között, a két főszereplő külön-külön és együtt is szenzációs, a cselekmény pedig épp annyi, amennyinek lennie kell. A hollywoodi közhelyszótár talán csak a filmvégi autózáskor figyel be egy kicsit, de akkorra már annyira megszeretjük a karaktereinket, hogy úgy érezzük, megérdemlik. Rozzant BMW-vel csapatni a magyar naplementében ugyanis nem egy ámerikás álom, csupán egy felhőtlenebb, boldogabb élet halvány ígérete. Ne fosszuk meg hát tőle hétköznapi hőseinket – szívtak ők már éppen eleget a magyar rögvalóságban.

Olvasd tovább