0

Távolodó túlpart – Wendy / Coda (2020)

írta Nikodémus

A gyerek nem tud nosztalgiát érezni, hiszen a tiszta érzelmek örök jelenében él. Örül, sír, dühöng, lelkesedik – és odasimul valakikhez, akik szelíd terelgetésükkel szép lassan bevezetik abba a világba, amit felnőtt társadalomnak nevezünk. A folyamat egyszerre habkönnyű és bitang nehéz, gyönyörűséges és fájdalmas – s befejezhetetlen, bár léteznek határozottan véget érő szakaszai. E visszavonhatatlanul távolodó fantáziavilágokról mesél a közelmúltban megjelent két, varázslatosságában is letaglózó film: a Wendy és a Coda.

Olvasd tovább

0

Nincs idő meghalni (No Time To Die)

írta Nikodémus

Ez konkrétan a két évvel ezelőtti plakát.
Nem sikerült megfelelő minőségben frissebbet találnom…

James Bond prémiumtermék. Az öltönyök, az órák, a csinos nők, az Aston Martinok mindezt csupán erősítik, így hát komoly óvatosságra van szükségük a producereknek, hogy ne telítsék a piacot. Míg a kezdetekkor csaknem minden moziszezonra jutott Bond-film, mostanság egyre nőnek a premiereket övező távolságok. A Nincs idő meghalni kétszeresen is rosszul járt: Daniel Craig vonakodása és a produceri problémák mellé a koronavírus is felzárkózott. No de megérte-e a mindösszesen hat évnyi várakozás? Lássuk hát, mire jutott végül Craig deklaráltan utolsó Bond-szerepében!

Olvasd tovább

0

Alapítvány (Foundation) – 1-3. rész

írta Nikodémus

Hét évtizedet kellett várni rá, de eljött ez a pillanat is: prémium-minőségűnek szánt mozgókép készül a hard-scifi atyjának remekművéből. Isaac Asimov Alapítványát sokan tartják megfilmesíthetetlennek, többek között azért, mert nem áll másból, mint emberek beszélgetés közbeni filozofálásáról (miközben a cselekmény nagyja narratíván kívül történik), merész vállalás volt tehát az Apple TV+-tól, hogy Roland Emmerich, majd Jonathan Nolan magára hagyott projektjét David S. Goyerrel vegye fel. Ha utóbbi úriemberrel kapcsolatban félelmeid támadnak, nem vagy egyedül, ám a megvalósult sorozat potenciálja eddig meglehetősen biztató.

Olvasd tovább

0

A csempész (2018) / Richard Jewell balladája (2019)

írta Nikodémus

Az életmű legfrissebb darabjának alkalmából pótoltunk két korábbi filmet.

Clint Eastwood egy genetikai csoda: nem elég, hogy az ötvenes évek óta tolja az ipart, mindjárt egyszerre három karriert épít: önmaga cowboy-mitológiáját (John Wayne után szabadon), ennek módszeres árnyalását, illetve a kortárs Amerika társadalmi problémáinak kommentálását. Persze nem feltétlenül mindet egyszerre, inkább finom párhuzamossággal: ahogy az idejébe belefér. S lám, a jó öreg Clint idejébe sok minden belefér (nem egyszer évente két film!), s bár az életmű csúcsai már kétségtelenül megszülettek, nem volna bölcs dolog kihagyni a mester legújabb termését, mely az egy sima, egy fordított sémát követi.

Olvasd tovább

0

Schumacher

írta Nikodémus

Beharangozták leleplezőnek, mindent feltárónak, definitívnek (legendaképzőnek csak azért nem, mert főhőse már most is legenda), és a család bevonásával persze azt is reméltük, hogy megtudunk valamit, milyen állapotban van minden idők legsikeresebb Forma 1-es pilótája. A Netflix legújabb doksija a száguldó németről pedig olyan, mint a mesebeli leány: jön is meg nem is, hoz is meg nem is. Fölényes profizmussal elkészített munka, kerek összefoglalása egy mítosz születésének, túl sok újdonságot azonban nem tudunk meg főszereplőjéről.

Olvasd tovább

0

Emésztő tűz – Perzsa nyelvleckék / Új világrend (2020)

írta Nikodémus

Másfél éve egy parányi, szabad szemmel láthatatlan kórokozó alaposan elbánt a világgal. Veszteségeinket siratva talán kevésbé vettük észre, de a koronavírus-járvány bizony rávilágított, mennyire ingataggá válhat az a társadalmi-gazdasági rend, amiben eddig éltünk. Miközben a nyári uborkaszezonban minden (még a kurrens mozikínálat is) arra biztat, hogy élvezzük ki a pihenés jól megérdemelt perceit, két nemrégiben bemutatott film a közhangulattal dacolva csendesen figyelmeztet, milyen törékeny az ember hétköznapi biztonságérzete.

Olvasd tovább

1

Röviden: Az Öngyilkos Osztag / Dzsungeltúra / Szörnyella

írta Nikodémus

Az Öngyilkos Osztag (The Suicide Squad, 2021) – Az évszám demonstratív kiírása nem véletlen: ettől eltekintve csupán egy ártatlan határozott névelő választja el a Warner legújabb szuperhősmoziját az öt évvel ezelőtti, csúnya katasztrófával végződő próbálkozástól. Arra is jött rendesen a hype-vonat, ezúttal pedig az a James Gunn volt a húzónév, aki trashfilmes előzmények (pl. Super) után két Galaxis őrzői-adaptációval elég alaposan letette a névjegyét a szomszédban (aztán kirúgták, aztán visszavették, tudjuk a sztorit). Derekasan igyekszik is bebizonyítani, hogy mennyire más ez az őrület, amiben a képregényhősök B-csapatja csapatja – jó sikamlósan, véresen. De azon túl, hogy a forgatókönyv most normálisan meg van írva, és bőven repkednek a húscafatok meg az egysorosok, ez a film tulajdonképpen nem különbözik túlságosan rosszemlékű elődjétől. Amott zenés klipekben mutatkoztak be a karakterek, itt meglehetősen egyszerű indirekt párbeszédekben (még jó, hogy nem fordulnak ki a kamerának), és az öncélú erőszakorgia meg a bizarr feketehumor ellenére gyakorlatilag megismétlik önnön útjukat, csak más avatár alatt (Idris Elba Bloodsportja egyenesen ordítja, hogy ő eredetileg Will Smithnek készült). Gunn pedig sajnos nem elég bátor ahhoz, hogy a végére ne formálja jóságossá figuráit, akik természetesen az igazi főellenség ellen fordulnak a megfelelő pillanatban (családozás szerencsére azért nincs). Tudom, súlyos pénzekből készült stúdiófilmet nézek, szóval mit is vártam? Talán többet egy mocskosszájú, cafatos, de végülis felszínes polgárpukkasztásnál?

Olvasd tovább

0

Egy évem Salingerrel (My Salinger Year, 2020)

írta Nikodémus

A rendező egyik korábbi filmjéről itt írtunk.

Meleg színek, kellemes háttérzene, bögrényi illatos kávé és egy jó könyv – mi sem kell több egy csöndes elmélyültségben töltött estéhez. S ugyanennyi elég Philippe Falardeu Joanna Rakoff könnyed önéletrajzi lektűrjéből készült új filmjéhez is, amely értelmünk helyett beleérzésünkre próbál támaszkodni – talán túlságosan is, ám ha betekinthetünk egy menő New York-i irodalmi ügynökség kulisszái mögé, megcsodálhatjuk két kiváló színésznő finom összjátékát, és integethetünk J. D. Salingernek (persze szigorúan csak távolról), egyáltalán nem bánjuk a könnyen csúszó nyári filmélményt.

Olvasd tovább

0

Never Give In (2021) / All or Nothing (2018–)

Több mint játék – Futball-világtrendek egy angol iparvárosból

írta Nikodémus

Elég hozzá négy kis bója, egy rongylabda, pár lelkes srác, megfűszerezve némi gömbérzékkel és elszántsággal, mi az? Világszerte milliók művelik ezt a csaknem százhatvan éve feltalált sportot, amit úgy hívnak, futball. Játsszák bár a brazil favelákban, az angol gyepen vagy a magyar grundon, hatása felmérhetetlen – testmozgásként, közösségteremtő erőként és kulturális faktorként egyaránt. Utánajártunk a labdarúgás világtrendjeinek.

Olvasd tovább

0

Fekete özvegy (Black Widow)

írta Minime

Az MCU negyedik fázisának indító alkotása, amely a többszöri megjelenési dátummódosítás után végre a mozikba érkezett, Scarlett Johansson jutalomjátékaként és fontos új szereplők, valamint „helyszínek” bemutatásának eszközeként funkcionáló legújabb Marvel-kaland. Nagyon sokan és sokáig vártunk rá. Rengeteg kecsegtető és hálistennek ismét manipulált előzetes után végre megnézhetjük a teljes és végre „valós” anyagot.

Olvasd tovább

0

Felfelé a lejtőn (The Climb, 2019)

írta Nikodémus

Furcsa dolog a barátság. Tapasztaltuk-e már, hogy a rég várt találkozás végül csalódást okozott? Készülünk, tervezünk, ám amikor végre eljön a pillanat, az első tekintetből már rádöbbenünk, hogy egy másik emberrel szorítunk kezet. S cseveghetünk mindenféléről (beleértve a melót, családi állapotunkat, a kézműves söröket vagy az időjárást), érezzük, hogy az a kamaszkori egy húron pendülés végleg elveszett. Valamiért mégsem bánjuk. Ilyesféle regisztereket szólaltat meg lelkünkben Michael Angelo Covino első nagyjátékfilmje, a két évvel ezelőtt Cannes-ban már díjazott Felfelé a lejtőn (The Climb), melynek mozibemutatóját annyi más, jobb sorsra érdemes filmmel együtt elsodorta a koronavírus-járvány.

Olvasd tovább

1

Halálos iramban 9. / Senki / Démonok között 3. / The Ice Road / A holnap háborúja

írta Minime

Halálos iramban 9. (Fast 9) – Dominic Trotyettó (Vin Diesel) és szedett-vedett bandája ismét arra kényszerül, hogy szembenézzen a múltjával és megküzdjön démonaival. Természetesen a család az első, tehát egy rokoni szálak nélküli bűnszervezet közös kajálásai, rongálásai és agyament akciói immáron kilencedik alkalommal futnak be a mozikba családterápia címszó alatt. Tolvajok, gyilkosok, autószerelők és hackerek, akik már gyakorlatilag az egész világot lezúzták és legyőzték, ezúttal kemény fába vágják a fejszéjüket, ugyanis a különc öcsike (John Cena) lesz az ellenfél és ő mindent is, mindenkitől is, jobban tud, sőt valójában ő is csak egy családi trauma elszenvedését követően válik szuperbűnözővé. Mindig előkerül valami eddig ismeretlen rokon, feltámadnak szükségtelen karakterek, visszatérnek gonoszok epizodistának és természetesen milliárdos károkat okozva szembenéznek a „családdal.” Halálosan unalmas már ez a gagyi sorozat, de kiszolgálja a nézői igényeket, és ez számomra borzasztóan szomorú, hiszen az önismétlő, buta, látványorientált baromságok iránti igényt testesíti meg. Borzalom, hogy ilyen kivételes képességű emberek autók bütyköléséből élnek, miközben bármelyik nívósabb titkosszolgálat vagy terrorelhárító egység adna nekik rendes állást az ő képességeikkel. Borzalom, hogy Paul Walker szelleme az asszonyt küldi akciózni a gyerekek mellől és ő otthon marad. Justin Lin követte el egyébként ezt a teljesen felesleges baromságot. Sőt még állítólag lesz 10. is. Brrr. Egyébként sok állam költ elképesztő összegeket honvédelemre, hírszerzésre, pedig elég néhány rapper, autószerelő, hacker, rokon és haver, akit háborúkat vívnak meg bárki helyett, csupán az elvek miatt. Értékelés: 20 %

Olvasd tovább