kritika

0

Röviden: Top Gun: Maverick / Az elveszett város / Toszkána

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Top Gun: Maverick – Itt igazából egy szép, hosszú méltatásnak kellene állnia a régimódi (“igazi”) moziélményről és kihalófélben lévő zászlóvivőiről, mert Tom Cruise új filmje bőven megérdemelné. Az eredeti után (végülis) 36 évvel bemutatott Top Gun: Maverick ugyanis jobb film, noha játszik a kultuszteremtő első rész remake-elésével – és persze csúcsra járatja a nosztalgiát. Van mit, ugyanis a Cruise-t sztárrá varázsoló eredeti egyfajta nyolcvanas évek-időkapszula vékonyka történettel, macsó-pózolással és szédítő akciójelenetekkel. A menőzést ezúttal szerencsére ízlésesen csinálják, a történet sajnos maradt vékonyka, az akciójelenetek, nos, azok kötelezővé teszik a moziban nézést. A történet szerint a mindig lázadozó Mavericket egy különleges küldetés miatt hívják vissza a Top Gun-pilótaképzőbe, hogy az aktuális ifjú titánoknak mutassa meg, hogy még nem járt el felette az idő. Joseph Kosinski (Tron: Örökség, Feledés) leplezetlenül, de elegánsan idézi meg a 1986-os klasszikus látványvilágát, ügyesen kanyarintja a sztorit, Cruise pedig finom öniróniával adja az öregedő, de azért még kompetens főszereplőt. A cselekménybe még egy szerelmi szál is belefér (Jennifer Connelly elragadóan bájos), Val Kilmer beugrója szívszorító, az utolsó félóra pedig olyan látványt kínál, amit tényleg nem láttál még moziban. Konkrétan fenn ülünk a repülőgépeken a pilótákkal (színészekkel) együtt, semmi kamu, csak tiszta adrenalin, gyönyörűen fényképezve. Hiába kultikus az eredeti, filmként jobb ez a kései (de nem megkésett) folytatás, amely militarista propaganda helyett büszkén hirdeti a valódi moziélmény erejét.

Olvasd tovább →

0

C’mon C’mon – Az élet megy tovább

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Minden igazi emberi kapcsolat alapja az egymásra hangolódás, ám a barátságban – melyet nem térít el sem érdek, sem vérségi kötelék – talán ez a legdöntőbb. Miközben odafigyelünk barátunkra, képzeletünk eggyé válik, gondolataink megsokasodnak, a világ pedig megnyugtatóan egyszerűvé alakul. Mike Mills amerikai rendező negyedik nagyjátékfilmje, a C’mon C’mon – Az élet megy tovább ugyan szintén a család intézményének helyzetét boncolgatja, félszeg főhősei mégis közösen fedezik a barátság varázslatát.

Olvasd tovább →

0

After Yang (2021)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Családi fotó készül a fákkal körülvett tisztáson. Apa, anya és lányuk incselkedve várják a fényképezőt, aki régimódi, filmtekercses gépével igyekszik kattintani. Végül beidőzíti, és csatlakozik a többiekhez. De mielőtt ez megtörténne, egy pillanatra megdermed. A család kérdezi, minden rendben van-e. Pillanatnyi elrévedés? Egy keserű felismerés gyors rögzítése? Vagy épp ellenkezőleg: szippantás a boldogság illanó levegőjéből? Sosem tudjuk meg igazán, dacára annak, hogy a fotós kilétére viszonylag korán fény derül. Ez pedig megmutatja, hogy Kogonada új filmje, a scifi-drámaként aposztrofált After Yang egészen máshol rejti valódi tétjeit, mint várnánk.

Olvasd tovább →

0

Apollo 10,5: Űrkorszaki gyerekkor (Apollo 10 ½: A Space Age Adventure)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Biztosan voltunk úgy néhányan kiskamaszként, hogy amint egy titok birtokába jutottunk, addig növesztettük azt képzeletünkben, hogy szinte meghatározta mindennapjainkat. Valamit, ami csak a miénk: nem tudhatja meg senki más. S bölcsességnek álcázott fölényes mosollyal figyeltük környezetünk naiv tudatlanságát. Az ilyesféle „nagy titkok” aztán rendszerint egy szempillantás alatt romba dőltek (többnyire akaratlan szülői közreműködéssel), ám a beavatottsággal vegyes magány bizsergető érzése emlékként velünk marad. Hasonlót él át Stan (Milo Coy / Jack Black) is, aki Richard Linklater legújabb, Netflixre készült filmjében a hatvanas-hetvenes évek fordulójának Amerikájában indul különleges küldetésre.

Olvasd tovább →

0

Bergman szigete (Bergman Island, 2021)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Talán fizikai és/vagy mentális képességeink csökkenése. Talán az egyre gyakoribb nosztalgiázás. Talán a kompromisszumok csendes megszaporodása. Talán néhány nehezen megélt veszteség, alig gyógyuló seb. Jelek, melyek arra utalnak, elértünk életünk felezőpontjához. S hogy mi van kilátásban a továbbiakra, az bizony elsősorban rajtunk múlik. Mia Hansen-Løve legújabb filmje, a Bergman szigete drámai nagyjelenetek nélkül, finom játékossággal késztet bennünket önvizsgálatra.

Olvasd tovább →

0

Röviden: Külön falka / Toxikoma / Post Mortem

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Külön falka (2021) – Van egy nyughatatlan kislány (Niki – Horváth Zorka) és van egy finoman szólva is zűrös életű férfi (Tibor – Dietz Gusztáv). Már az első percekben nyilvánvaló, hogy sorsszerű lesz a találkozásuk, még akkor is, ha a rendezett, (kis)polgáriasult életvitelű néző már ekkor sejti, ebből nem sül ki semmi jó. Kis Hajni rendező elsőfilmje olyannyira érett munka, hogy kapásból elkerüli mind a giccs, mind a szenvedtetős melodráma közhelyeit, és egészen egyedi ösvényekre tereli főszereplőit. A környezetábrázolás fájdalmasan valós, a párbeszédek dicséretesen életszagúak – ez a két momentum már elég lenne ahhoz, hogy az elmúlt év egyik legjobb magyar filmjéről beszéljünk, ám a Külön falka még emeli a tétet, és két kívülálló nehéz sorsán keresztül bemutatja, milyen hamar ítélkezünk a másik élete felett, s mennyire könnyen nézünk félre akkor, amikor sebzett lelkek szorulnak segítségünkre. A film egyiket sem teszi, ahogy ábrázolja hőseinek hibáit, sőt, bűneit is. A fatalizmus mellett meglepően finom humor is ott bujkál a jelenetek között, a két főszereplő külön-külön és együtt is szenzációs, a cselekmény pedig épp annyi, amennyinek lennie kell. A hollywoodi közhelyszótár talán csak a filmvégi autózáskor figyel be egy kicsit, de akkorra már annyira megszeretjük a karaktereinket, hogy úgy érezzük, megérdemlik. Rozzant BMW-vel csapatni a magyar naplementében ugyanis nem egy ámerikás álom, csupán egy felhőtlenebb, boldogabb élet halvány ígérete. Ne fosszuk meg hát tőle hétköznapi hőseinket – szívtak ők már éppen eleget a magyar rögvalóságban.

Olvasd tovább →

0

Licorice Pizza (2021)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Gary (Cooper Hoffman) és Alana (Alana Haim) az iskola folyosóján botlanak egymásba. Mindketten évkönyvfotózásra érkeztek; különös párbeszédük végén a fiú gyorsan kinyilvánítja érzéseit: szeretem, ahogy beszélsz, szeretem, ahogy viselkedsz. A lány azonban lepattintja: hogy is kezdhetnének együtt járni? Hiszen tíz év korkülönbség van köztük Alana javára. De Gary nem hagyja magát: kiöregedő gyerekszínészként érvényesülési képességével próbál felvágni a lány előtt, és csakhamar belekezd az akkoriban felfutó vízágy-bizniszbe. 1973-ban járunk, a napfényes Kaliforniában, Paul Thomas Anderson rendező pedig olyan könnyedséggel tárja fel előttünk ifjúkorának világát, hogy a Licorice Pizza még az idén tetőző művészfilmes nosztalgiamozik hullámából is kitűnik.

Olvasd tovább →

0

Láthatatlanok – A mecseki remény 12 napja (2021)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Mikor e sorok íródnak, javában tart a februárban kitört ukrajnai háború. Megrettenünk és kérdezünk, imádkozunk és adakozunk – s reménykedünk abban, hogy a szenvedés mielőbb véget ér. Hogy a szörnyű pusztításon túl talán végződhet másképp is. Itt, ezen a ponton növekszik különös jelentőségűvé Cs. Nagy Sándor friss dokumentumfilmje, melynek hősei akkor ragadtak fegyvert, amikor úgy tűnt, már elveszett az ügy, amiben hittek.

A Láthatatlanok – A mecseki remény 12 napja címet viselő alkotás kezdő képsoraiban utcai járókelőket kérdez a stáb Pécs főterén: hallottak-e már a mecseki láthatatlanokról? A diáksereg elvicceli, a középkorú úr a vállát vonogatja, az idős hölgynek beugrik valami, ám összességében alig kapunk választ. Legendák ködébe vész az egész história, miszerint az 1956-os magyar szabadságharcot még november 4. után is vívták néhányan a Mecsekben. Rég volt, tán igaz se volt, legyint egyikük. Biztos csak bajkeverők voltak, jegyzi meg másikuk. Pedig a valóság még a legdörzsöltebb hollywoodi forgatókönyvírókat is átejti: erről szól Cs. Nagy Sándor rendező és Sashegyi Zsófia újságíró, szerkesztő közös mozija, amely a mára szinte agyonkutatott ’56-os események egy máig ismeretlen vidékét tárja fel.

Olvasd tovább →

0

Menekülés (Flee)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Dokumentumfilmet nem először készítettek a közel-keleti népek XXI. századi kálváriájáról, amikor kéthavonta cserélődik az aktuális diktátor, háború háborút követ, az új kezdetre vágyó menekülők pedig lassan elvesznek a Nyugat kulturális idegenségében. Hogy ez a dokumentumfilm egyúttal hagyományos 2D-s animáció is, már meglepőbb, de – legyen ez bármilyen különös – nem úttörő vállalás. Jonas Poher Rasmussen filmje, a nálunk március 10-től már a mozikban is megtekinthető Menenkülés (Flee) nem ér ugyan fel Ari Folman hasonló műfajú remekművéhez (Libanoni keringő, 2008), ám nem véletlenül büszkélkedik számos fesztiválsikerrel. A Menekülés kivételes érzékenységgel követi egy férfi sorsát, aki térben és időben egyaránt súlyos utazásra kényszerült – és megpróbáltatásainak még nincs vége.

Olvasd tovább →

0

Formula 1: Drive to Survive – 4. évad

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

Az előzőekről: 1. évad, 2. évad, 3. évad.

Már előre dörzsöltük a tenyerünket: a soha nem látott izgalmakat hozó 2021-es Forma-1-es szezon milyen jól fog mutatni a Netflix dokusorozatában, amiből majd jó sok kulisszatitkot megtudhatunk Max Verstappen és Lewis Hamilton vérre menő rivalizálásáról. A sorozat eddigi évadjai – bár kétségtelenül görbítették kisebb-nagyobb mértékben a valóságot – jól vizsgáztak az események felidézésében, látványban és izgalom-faktorban. Ehhez képest alapos csalódás, hogy az alkotók nemhogy képtelenek voltak szintet lépni, de az új évadban sorra kenik el a kulcspillanatokat, gyakran teljesen fiktív narratívákat támogatva. Egyre nyilvánvalóbb a szándék, hogy akkurátusság és a sportág működésének bemutatása helyett új (főleg amerikai) rajongók (s velük újabb bevételek) bevonzása az igazi cél.

Olvasd tovább →

0

Megragadni, nem elszúrni – tick, tick… Boom! (2021)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

A millenniumi (vagy Z-)generáció alapélménye a szorongás. Harag helyett különös, sértődékeny viszonyban állnak a világgal: egyik pillanatban behabzsolnák az egészet, a következőben még a megismerésétől is elrettennek. E türelmetlenséggel vegyes félelmet elemi bizonytalanságuk táplálja, melyet sok-sok film (köztük legutóbb A világ legrosszabb embere) is megénekelt már, de hogy a legódivatúbb műfaj, egy musical formájában dolgozzák fel a témát, az csakis Lin-Manuel Mirandának, a kortárs Broadway talán legnagyobb rendezősztárjának ötlete lehetett. Első filmrendezése, a Jonathan Larson musicalszerző fájdalmasan rövid életéről szóló tick, tick… Boom! úgy bújik meg a Netflix kínálatában, mint egy igazi gyöngyszem – utána kell járni, fel kell fedezni.

Olvasd tovább →

1

Batman (The Batman, 2022)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

SPOILERMENTES kritika.

Batman visszatért a vászonra. Nolan értelmezése immár egy évtizede, hogy lezárult, a Snyder-féle üres pózolást gyorsan felejtsük el, Matt Reeves-nek (Cloverfield, A majmok bolygója-trilógia) viszont volt egy olyan víziója a figuráról, ami elementáris – és elképesztően működik a filmvásznon. Nehezen megszületett, sokat tologatott filmje nem hibátlan ugyan (még csak különösebben nem is eredeti), de döbbenetes hangulatot áraszt. És igen, megéri végigülni a háromórás játékidőt.

Olvasd tovább →