0

The Current War (2017) / Radioactive (2019)

írta Nikodémus

Manapság közkeletű (s mélyen leegyszerűsítő) értelmezésként él a közvéleményben, hogy a szabadság nem más, mint végtelen lehetőségek azonnal kihasználható tárháza. Társadalmi keretekről, erkölcsi megfontolásokról vagy a tények tiszteletéről alig hallani, és immár három nemzedék közös élménye, hogy a szabadság kiküzdendő érdem helyett hétköznapi valóság. Többek között ennek veszélyeiről gondolkodtat el két, nemrég bemutatott film, nézőjét a másfél évszázaddal ezelőtt berobbant tudományos-technikai forradalom hőskorába repítve.

Olvasd tovább

0

Könyvajánló – Film és a Franco-diktatúra

A spanyol történelem és filmtörténet meghatározó periódusáról, a Franco-korszak mozijáról írt aprólékosan kidolgozott, informatív könyvet dr. Lénárt András, az SZTE Hispanisztikai Tanszékének munkatársa. Spanyolországban a polgárháborút követően a köztársaságpártiak felett győzedelmeskedő, ultrakonzervatív Francisco Franco tábornok szilárdíthatta meg a hatalmát 1939 és 1975 között. Mint minden rezsim, a gondosan kiépített Francó-i állam is több periódusra osztható a keménykezű irányítástól az enyhülés politikájáig, de a rendszer sosem hagyhatta, hogy a társadalomhoz fűződő kapcsolatát a véletlenre bízza. A politikai berendezkedés minden kétséget kizáróan igyekezett a fő ideológiát – amely leginkább a nemzeti katolicizmus fogalmával írható le – egyértelműen és magas hatékonysággal célba juttatni, de külön hangsúlyt fektetett a nemzetközi viszonyrendszerben eltöltött helyzetre is. Franco figyelme kortársaihoz hasonlóan hamar a filmipar felé irányult, a fő irányelvek diktálása mellett minden szintre kiterjedő cenzúrát is bevezetett, sőt, a filmgyártásban is kipróbálta magát.

A korszak filmtermését és -előállítási szokásait vizsgálja Lénárt András könyve, aki saját hasonló témájú doktori disszertációját kiegészítve jelentette meg hiánypótló művét. A kiadvány tehát elsősorban tanulmány: változatos megközelítésmódról tesz tanúbizonyságot és roppant mennyiségű adatot tartalmaz. Nem a könnyedebb filmtörténeti leírások sorát erősíti. Minőségi összevetést nyújt Németország, Olaszország és Oroszország diktatúráival, a hasonlóságok és különbségek felsorakoztatásával szépen kidomborítja a spanyol helyzetre jellemző karakterisztikus jegyeket. A mű propagandatörténeti és -elméleti oldala kifejezetten erős: a hispán sajtó és állami intézmények átalakításáról, oktatási-nevelési módszerek megváltoztatásáról, ideológiai és kulturális életéről is kerek képet kapunk.

A könyv első fele történelmi háttérképet fest, ezután foglalkozik a cím által is jelzett témával: a Franco-diktatúra filmtermésével. A művet színesítik az olyan kuriózumokat bemutató kitérők, mint XIII. Alfonz spanyol király története, aki nagy pornórajongóként az 1920-es évek valamennyi (!) erotikus filmjét beszerezte és magángyűjteményében őrizte. Érdekes és hosszabb kifejtést is érdemlő az a megállapítás is, amely a korszak magyar filmjeivel húz párhuzamot: ahogy nálunk, úgy Spanyolországban is az ellenzéki kultúra kényszerült a cenzúra miatt árnyaltabb fogalmazásmódra, így a 20. századi spanyol kultúra számos kiemelkedő alkotása születhetett meg a korszakban – csak épp a rendszer nem engedte moziba a filmeket. A spanyol cenzúra működéséről sok újdonságot nem lehet elmondani, de a konkrét példák izgalmassá teszik a könyvet: az egyház nyomására az 1953-as John Ford film, a Mogambo esetében a megcsalás motívuma miatt Grace Kelly és Donald Sinden által alakított házaspárt az utószinkronban testvérpárrá változtatták kockáztatva még a vérfertőzés vádját is. Szintén erősíti a könyvet a polgárháborús időszak filmtermésének formanyelvi elemzése, és a korszak leghíresebb (vagy leghírhedtebb) alkotásainak bemutatása is, mint például A faj – Raza, amelynek forgatókönyvírója maga a Caudillo, Francisco Franco volt, cselekménye természetesen a tábornok idealizált életútját dolgozta fel. Lénárt András könyve egy olyan témát dolgoz fel, amelynek magyar nyelven nem túl bő irodalma lelhető fel, emiatt hiánypótló mű. (Forrás)

Lénárt András: A spanyol film a Franco-diktatúrában – Ideológia, propaganda és filmpolitika. Jatepress Kiadó, 256 oldal, 2018, 3780 Ft

0

Röviden: Emma.

írta Nikodémus

Van egy széles (főként női) közönség, mely rajongásig tudja imádni Jane Austen munkásságát, és erre a filmipar is rég rájött: egyre-másra készülnek az adaptációk, újragondolások, amolyan könnyed lektűr-szellemben. Enyhén szólva nem tartozom a rajongók közé: a viktoriánus kor habos-babos képmutatása inkább taszít, mint érdekel. Épp ezért kíváncsian vártam, mi sül ki a legújabb (immár sokadik) Emma-adaptációból, melynek előzetese egészen szokatlan megközelítést ígért.

Emma (Anya Taylor-Joy) gazdag, fiatal kisasszonyként meglehetősen unatkozik, ezért folyton kisded játszmákat űz környezetével: bejárónőket, cselédlányokat emel barátnővé, férjet talál nekik, féltékenykedik és konspirál, folyton pletykál egy-egy jó parti lehetőségéről, ám neki magának esze ágában sincs megházasodni. Briliánsan elgondolt tervei egyszercsak elkezdenek összeomlani, és keserű leckék során át kénytelen megtanulni, hogy élettapasztalat és bölcsesség híján nem több, mint egy nagyszájú-kisszerű akarnok. Austen regényében mindezt bravúros, a korabeli társasági élet szinte minden vonatkozását felölelő mondatokba önti, s noha a tanulság egyszerű, műve mégis körképet ad a viktoriánus Anglia urainak meglehetősen különös viselkedéséről.

Mivel eddig jólfésült adaptációk készültek nagyvászonra, Autumn de Wilde elsőfilmes rendezőnőre az a feladat várt, meg tudja-e kicsit forgatni az unalomig ismert történetet. Jelentem, a film első órájában ez tökéletesen sikerült: Eleanor Catton akkurátus forgatókönyvéből egy pimaszul frivol, nézőjét percenként távolságtartásra figyelmeztető, ugyanakkor kuncogásra késztető film született. Nagyokat derülhetünk a szinte már parodisztikusan “wesandersonos” beállításokon, a mesterkélt látványvilágon, a vicces zenehasználaton, a csaknem slapstick-humoron (színészeink kiválóan komédiáznak) – ezek az elidegenítő effektusok mind azt üzenik: ne hidd el, amit látsz, gondolkozz! Kár, hogy az elegáns kritikusság a játékidő második felére kifullad, és átadja helyét a legközvetlenebb Austen-i sziruposságnak. Wilde rendezése stílusos, fanyar, és remek kommentárt fűz a milleniál-generáció pökhendi felsőbbrendűségéhez is, a finálét azonban sajnos elromanticizálja.

Olvasd tovább

0

Léghajósok (2019) / A hőlégballon (2018)

írta Nikodémus

Kevés találóbb (és egyúttal közhelyesebb) metafora van a repülésnél: elemelkedni a szürke hétköznapoktól, szokásos nézőpontunk felől; csúcsra törni, új magasságokat meghódítani; s persze új perspektívából látni a dolgokat. Mindennek pedig legautentikusabb eszköze a hőlégballon, amely az emberiség talán első légkörhódítási kísérleteinek eszköze volt. Nemrég két mozi is készült a témában: a Léghajósok kamaradrámaként próbál működni, A hőlégballon pedig történelmi környezetbe helyezett thrillerként. Az eredmény vegyes, ám megéri egy-egy próbát tenni mindkettőjükkel.

Olvasd tovább

0

Akik maradtak / Foglyok

írta Nikodémus

Jól ismerjük a háborús filmek klasszikus dramaturgiáját: az utolsó jelenet tudósít a győzelemről (legyen az fizikai vagy erkölcsi), a hős megdicsőül (esetleg önfeláldozóan összecsuklik) ujjongást avagy megrendülést kiváltva társaiban – és a nézőben. Jön a stáblista, a másnapot pedig már nem mutatják. Azt a másnapot, amikor a túlélők csendesen elhantolják halottaikat, gyógyítgatják a sebzetteket, és a füstölgő romokból megpróbálják újraépíteni a hétköznapokat. Mert élni kell, még akkor is, ha úgy érezzük, képtelenek vagyunk rá. Mindezt két, eredeti formátumánál többre hivatott tévéfilm is tanúsítja: az Akik maradtak végül mozi-, sőt Oscar-karriert futott az elmúlt hónapokban, a Foglyok pedig az év fordulóján debütált kisképernyőn.

Olvasd tovább

0

Mű szerző nélkül (Werk ohne Autor, 2018)

írta Nikodémus

Florian Henckel von Donnersmarck visszatért. A mások életével világsikert arató, majd egy balszerencsés hollywoodi kitérőt bejáró német rendező legfrissebb filmje, az itthon egy év késéssel, idén októberben bemutatott Mű szerző nélkül (Werk ohne Autor / Never Look Away) újból a történelmi múltban vizsgálódik. Tárgya a véres-huzatos közép-európai huszadik század, eszköze pedig egy fiatal festő élete, melyért Gerhard Richter kortárs avantgárd képzőművész élettörténetéhez fordult ihletért. A terjedelmében és hangvételében is rendhagyó filmutazás pedig lenyűgöző: többek között azt is megtudhatjuk belőle, hogyan menthet életet (és életművet) némi zsír és posztó, illetve miképp okoz extázist autóbuszok fülsüketítő dudálása.

Olvasd tovább

0

Downton Abbey film – A kulisszák mögött

Megszületett a világszerte híres és kedvelt Downton Abbey sorozat világában játszódó nagyszabású mozifilm. A Crawley család és a szolgálatukban álló elszánt személyzet a Downton birtok fennállásának legfontosabb pillanatára készülődik. Az angol király és királyné látogatásának hírére felbolydul az egész ház, botrányok, románcok, intrikák kezdenek kibontakozni, és az események olyan fordulatot vesznek, hogy hirtelen egész Downton jövője forog kockán…

Olvasd tovább

1

Volt egyszer egy Hollywood (Once upon a Time in Hollywood)

írta Minime

Quentin Tarantino neve mindig garancia a minőségre, és korunk mozibiznisze éppen így is kezeli. Nem feltétlenül remélnek eget rengető bevételi adatokat a filmjeitől, csupán csak valami olyat, amit mástól nem mindig kapunk meg. Tisztességgel megírt forgatókönyvet, remek dialógusokat és olyan szinte már beteges erőszakot, amilyenre a példaképéül választott távol-keleti rendezők munkái adhatnak alapot. Legújabb, teljesen önállóan vászonra vitt mozija azonban – mondhatjuk – merőben eltér a megszokottaktól. Vagy mégsem?

Olvasd tovább

0

Kells titka (The Secret Of Kells, 2009)

írta Nikodémus

Popkulturális divatja ugyan már rég lecsengett, ám Írország még mindig a világ egyik legkülönlegesebb szeglete: gyönyörű zöld tájak, titokzatos kelta múlt és öntudatos (gyakran politikailag is értelmezhető) katolicizmus keveredik ennek az elnyomással és megfogyatkozással bőven megvert kis népnek a történetében, akik mostanság talán épp azért olyan nyugisak, mert mindent átéltek már. Néplélek-boncolgatásra vállalkozni persze túlzás lenne Tomm Moore és Nora Twomey sokszoros díjnyertes animációs filmjének kapcsán, de mégsem teljesen alaptalan: az épp tíz éve bemutatott Kells titka ugyanis az írek nemzeti kincse, a jelenleg Dublinban őrzött Kellsi kódex köré építi történetét.

Olvasd tovább

0

A Jamestown forgatócsapata ódákat zeng a magyar filmesekről

Sajtóhír – Magyarország pontosan olyan, mint Virginia – állítják a Jamestown alkotói, akik a magyar filmes szakembereket nemes egyszerűséggel csodálatosnak aposztrofálják. Hazánkban forgatták ugyanis a kosztümös Jamestown-sorozatot, amelynek második évada június 9-től már látható az Epic Drama csatornán.

A történet az 1600-as évek elején játszódik – Virginiában ekkor alakult meg Jamestown, az Újvilág első kolóniája. A brit gyarmatot 12 évig csak férfiak lakták – közéjük érkezett meg többek között Jocelyn, Alice és Verity, feleségjelöltként. Így indult a történelmi sorozat 1. évada, amely azóta bejárta a világot, és a producerek elmondása szerint azért működik, mert az a miliő, amit ábrázol, mindannyiunk számára teljesen idegen. A karakterek különlegesek, azonnal magukra hívják a figyelmet, az érzelmek felfokozottak, a tét magas, dráma és humor keveredik reménnyel és kétségbeeséssel. Végül pedig tanulunk belőle.

Olvasd tovább