0

A két pápa (The Two Popes)

írta Nikodémus

Nem túlzás, történelmi időket élünk: zajos válságát éli a későmodern nyugati kapitalizmus, nyugalmunkat meg-megújuló menekülthullámok zavarják meg, s közben az egész bolygót egy minden addiginál nagyobb kataklizma, a klímaváltozás fenyegeti. Egyházunk is átalakulóban van, melynek sokak szerint látványos (s egyúttal válságos) jele a két élő pápa személye. Fernando Meirelles rendező és Anthony McCarten forgatókönyvíró A két pápa címmel rendezhetett volna provokatív valláskritikát vagy émelyítő apológiát, ám a nehezebb utat választja: elmélyült gondolkodásra hív.

Olvasd tovább

0

Léghajósok (2019) / A hőlégballon (2018)

írta Nikodémus

Kevés találóbb (és egyúttal közhelyesebb) metafora van a repülésnél: elemelkedni a szürke hétköznapoktól, szokásos nézőpontunk felől; csúcsra törni, új magasságokat meghódítani; s persze új perspektívából látni a dolgokat. Mindennek pedig legautentikusabb eszköze a hőlégballon, amely az emberiség talán első légkörhódítási kísérleteinek eszköze volt. Nemrég két mozi is készült a témában: a Léghajósok kamaradrámaként próbál működni, A hőlégballon pedig történelmi környezetbe helyezett thrillerként. Az eredmény vegyes, ám megéri egy-egy próbát tenni mindkettőjükkel.

Olvasd tovább

0

A hely / A vendégek (2017)

írta Nikodémus

Vendégség? Izgatott készülődés, majd könnyedén szaladó idő, önfeledt hangulat és nagy, világmegváltó beszélgetések jutnak eszünkbe. Ám mi a helyzet akkor, ha a gondosan előkészített ünnepi alkalom valamilyen okból félresiklik? Drámára, sőt, filmre kínálkozó téma, ám a megannyi remek kamaradarab közül is kiragyog két közelmúltban elkészült alkotás: A hely és A vendégek csípősebb, mint várnánk, s mélyebbre hatol, mint szeretnénk.

Olvasd tovább

0

Családi bunyó / A férfi mögött

írta Nikodémus

Olyasmi történik manapság a szórakoztatóiparban, amiről a századelő szüfrazsettjei vagy a hatvanas évek nőjogi mozgalmai legfeljebb csak álmodhattak: a női nézőpont betört a fősodorba. Magazincikkek ezrei, inspirációs előadások sokasága és bestseller-kötetek tucatjai hangsúlyozzák a női értékek fontosságát, s a hullám a filmipart sem kerülte el. Két éve szinte világforradalomként ünnepelte Hollywood, hogy végre sikeres szuperhősmozi készült női főhőssel (Wonder Woman), és a rivális képregénystúdiótól az idei évre is jutott egy hasonló témájú film (Marvel Kapitány). A minőség persze hagy némi kívánnivalót maga után (főként a leegyszerűsített karakterábrázolás és az otrombán megfogalmazott üzenet miatt), ám szerencsére nem kell latexruhás szuperemberekkel bajlódnunk, ha izgalmas történeteket akarunk látni nőkkel a főszerepben.

Olvasd tovább

0

Sarkvidék (Arctic, 2018)

írta Nikodémus

Halk gépihang csipog négyszer egymás után – idő van. A férfi az órájára néz, abbahagyja addig végzett tevékenységét, és egy másikba fog. Semmi kapkodás, semmi idegeskedés – felpörgetett hétköznapjainkban sokan vágyunk valami hasonlóra. Ám a film az első nagytotállal megmutatja, mi az oka annak, hogy hőse olyan szokatlan nyugalommal éli életét: S.O.S.-jelet ás a hóba, várva a távoli tájról érkező megmentőre. Joe Penna alkotása persze már a címével is képbe helyez minket, ám a brazil rendező Sarkvidék címmel forgatott – s az itthoni mozikban április végétől vetített – bemutatkozó munkája még így is képes meglepetéseket okozni.

Olvasd tovább

0

Egy nap

írta Nikodémus

Anna (Szamosi Zsófia) a tükör előtt készülődik: arcán fáradtság, tekintetében törődöttség. De nincs nyugalma: gyerekzsivaj szűrődik be a fürdőszobán kívülről, s egy különös beszélgetés, amit férje folytat egy harmadik féllel. Mi még nem sejtjük, a nő arcán viszont látszik, pontosan tudja, miről van szó. Kimegy, felveszi kabátját, felhúzza csizmáját, és elindul a városba. Szabolcs (Füredi Leo) kedvesen búcsúzna még, de Anna keze élettelenül kisiklik karjai közül. Ebben az egy mozdulatban minden benne van, ami az Egy nap című film lényegét adja. Szilágyi Zsófia itthon novemberben bemutatott elsőfilmje megérdemelten nyert díjat Cannes-ban.

Olvasd tovább

1

Vezeklünk mind – Húzós éjszaka az El Royale-ban

írta Nikodémus

A filmről röviden Minime is írt.

Hollywood egén mostanság – csaknem egy évtizede már – a képregényhősök vették át az uralmat; ne tévesszen meg minket, hogy a legbecsvágyóbb filmstúdiónál (Disney/Marvel) épp a karakterek megtizedelése van soron, ez csak az igények újraformálására szolgáló trükk. A brand-vezérelt filmfolyamok, folytatások, újraforgatások tengerében érdemes tehát megbecsülni minden egyéni ötletet. Drew Goddard annyi sikerfilm (Cloverfield, Ház az erdő mélyén, Z világháború, Mentőexpedíció) forgatókönyvének megírása után vett egy mély levegőt, és saját filmtervével kopogtatta végig a produceri ajtókat. Az októberben itthon is bemutatott Húzós éjszaka az El Royale-ban arról tanúskodik, hogy az író-rendezőt még mindig izgatják olyasféle „divatjamúlt” kérdések, mint bűn, vezeklés, megbocsátás.

Olvasd tovább

0

Röviden: Teljesen idegenek (2016)

írta Nikodémus

2017-10-teljesen-idegenekVannak filmek, melyeknek egészen különleges sors jut. A Teljesen idegenek bemutatója idején nem keltette fel sokak figyelmét, aztán szép lassan megtalálta a maga közönségét, mi több, témája nyomán csaknem össztársadalmi vita kerekedett. Az alaphelyzet nem is lehetne egyszerűbb: egy baráti családokból álló társaság ül le a vacsoraasztal mellé, hogy olaszos vidámságban töltsenek el egy közös estét. Miután végeztek az előétellel, valaki felveti, tegyék ki okostelefonjukat – s egyúttal privát szférájukat – az abroszra, és minden aznap este befutó üzenetet osszanak meg egymással. Paolo Genovese feszes kamaradrámája elsősorban a kínos titkok fordulatos leleplezésére utazik, ám miközben magánéletünk végérvényesen megváltozott határait feszegeti, a nézőt egyre inkább a fokozatosan napvilágra kerülő privát élethazugságok erkölcsi súlya nyomja. S amint az utolsó fordulat ironikusan üzeni: következetes önvizsgálat nélkül az ember minden törekvése csupán délibábos világjobbítás – katasztrofális következményekkel.

Olvasd tovább

0

A mesterdetektív (Sleuth, 1972/2007)

írta Nikodémus

2017-08-sleuth-1

Ha két valódi férfi kezd neki, a játék mindig eldurvul, szólhatna akár a szociáldarwinizmus alaptétele. Mindent az állatvilágból hoztunk magunkkal, s ha egy rivális feltűnik, bekapcsolnak az ösztönök: meg kell mutatni, ki az alfahím. A történelem során persze feltalálták ennek brutális és civilizált formáit egyaránt, de a lényeg a könyörtelen verseny, ami háborúvá változtat minden játszmát. Háborúban (no és szerelemben) pedig ugyebár nem sokat ér az ezüstérem. Márpedig ha két vasakarat összecsap, egyiküknek el kell buknia. Negyvenöt éves a Hollywood-i filmtörténet máig egyik legtrükkösebb filmje, és évtizedes annak újragondolt verziója. A mesterdetektív-duplakritika.

Olvasd tovább

4

Felezővonalon – Kút / Ernelláék Farkaséknál

írta Nikodémus

2016-10-kut-ernellaek-farkaseknal-1a

Kockázatos dolog napjainkban küldetéses művésznek lenni, s ha használnám e jelzőt, két alkotónk bizonyára tiltakozna, noha egyaránt úgy nyilatkoztak, legfrissebb, szeptember végén bemutatott filmjeikkel egyfajta korképet szeretnének adni az elgondolkodtatás szándékával. Gigor Attila és Hajdu Szabolcs nem beszélt mellé: mind a Kút, mind a Karlovy Vary Filmfesztiválon fődíjat nyert Ernelláék Farkaséknál felkavaró látlelet a jelenkori Magyarországról.

Olvasd tovább

1

Báb keresi játékosát – Anomalisa (2015)

írta Nikodémus

2016-05-anomalisa-1

A csevegés álca. A hogylét felől érdeklődő udvarias kérdés vagy az időjárásról való érdektelen társalgás mind-mind kifogás, hogy ne kelljen rátérnünk igazi titkainkra, ne kelljen valódi párbeszédbe kezdenünk. Mi több, hajlamosak vagyunk egy kávézó vagy étterem kellemesen semmitmondó zsivajába rejteni sorsfordító megbeszéléseinket, bízva abban, hogy rajtunk kívül senki sem hallja meg kínjainkat. Ilyen a nagyvárosi ember – személytelenségbe rejti legszemélyesebb mondandóját. Ahogy Charlie Kaufman forgatókönyvíró-rendező is, kinek legújabb filmjét, az Anomalisát az imént vázolt jelenet keretezi.

Olvasd tovább

1

Mire megvirrad – A szerelem útján (Before We Go, 2014)

írta Nikodémus

2015-12-before-we-go-1

Apró gyöngyszem szilveszterre.

„Csendben ne lépj az éjszakába át” – szólalna meg bennem Dylan Thomas klasszikus verse, de ez az éjszaka most egészen más: titokzatos, gyönyörű, hívogató és kacér. Ám mielőtt a szerencsétlenül félrefordított magyar cím láttán valamilyen álromantikus blődlire gondolnánk, A szerelem útján már első jeleneteiben eltéríti várakozásainkat. Chris Evans első rendezése ugyanis Richard Linklater zseniális Mielőtt-trilógiájának nyomába kíván szegődni, és majdnem sikerül is neki.

Olvasd tovább