2

Spoileres másodvélemény: Bohém Rapszódia (Bohemian Rhapsody)

írta Nikodémus

A filmről itt is írtunk.

Minden második becsületes rockernek volt egy Queen-korszaka, s ez rendjén is van így: ki ne tudna rajongani a fogós slágerekért, Brian May riffjeiért, a stadionpózolásért és legfőképpen Freddie Mercury kivételes énektudásáért és elképesztő színpadi jelenlétéért? Aztán lassacskán kiderült, hogy zenetörténetileg főként az életmű első fele izgalmasabb (a második meg sikeresebb), no és azért alkottak Brithonban messze fajsúlyosabb bandák is a rock fénykorában. De a Queen amolyan nemzeti intézmény arrafelé, s persze világmárka. Talán épp ez volt a baj: a nagy igyekezetben sikerült egy annyira sótlan filmet készíteni az együttes életéről, amit az excentrikus zseni Mercury az első pillanatban vágná a kukába.

Elmélkedhetnénk ehelyütt egy sort arról, hogy milyen rögös volt a produkció útja a mozivásznakig, s ha ebbe belegondolunk, a végeredmény igazából nem is rossz: hatásos dalbetétek, akkurátusan kiválasztott színész-zenészek, tisztára polírozott hangzás, csutkáig feltekert látvány. A gond az, ha mindemögött semmit sem találni, ugyanis így a bóvlit szokás eladásra felturbózni: kábít a külcsín, miközben belül az üresség lapít. Bryan Singer filmje (annak ellenére, hogy elhagyta a fedélzetet, az ő neve áll a stáblistán) remekül csavargatja a mozivarázs potmétereit, ám karakter, érzelem és dráma szinte semmi sem szorult belé. S emellett még jókorákat hazudik is a zenekar történetével kapcsolatban.

Olvasd tovább

1

Javított kiadás – Jackie

írta Nikodémus

2017-02-jackie-1

Nem feltétlenül kell posztmodern alapvetésekben gondolkodnunk a világról és önmagunkról, hogy olykor úgy érezzük, menthetetlenül összekeveredik mindaz, ami körülöttünk és bennünk zajlik – elég ehhez egy sorsfordító életesemény. Pontosan ez történik Jacqueline „Jackie” Bouvier Kennedyvel, akinek férje, John Fitzgerald Kennedy elnök 1963-as meggyilkolása után kell helyt állnia személyes gyászában, a temetést övező intrikákban és a merénylettől megriadt amerikai néplélek gyógyításában. Pablo Larraín chilei rendező legújabb, itthon februárban debütált filmjében sem hősét, sem nézőjét nem kíméli, ám a gyilkosság véres részletei helyett a lélek fájdalmait igyekszik vászonra festeni.

Olvasd tovább

1

Miles Ahead (2015)

írta Nikodémus

2016-11-miles-ahead-1

Szóljon bár kortárs hősének legformabontóbb tetteiről, a fősodratú életrajzi filmek szabásmintája reménytelenül XIX. századi: narratívája mindenképp kerekké záródó történet, legyen szó az életrajzi események kronologikus felmondásáról vagy egyetlen, sokszor önkényesen kiragadott életszakasz részletes bemutatásáról. A puccba-glóriába csomagolt nagyregény-formátumot pedig rendszerint díjesővel jutalmazzák, új utakat keresni így csupán olyan különcöknek jut eszébe, mint az egyébként Hollywood-i látványfilmek mellékszerepeivel bizonyára jól kereső Don Cheadle. A zeneértő amerikai színész még az ezredforduló környékén jegyezte el magát Miles Davis életének filmre vitelével, s a csaknem másfél évtizednyi kitartás meghozta gyümölcsét: a nemrég DVD-n és Blu-ray-en megjelent Miles Ahead méltó emléket állít az öntörvényű jazzgéniusznak.

Olvasd tovább

1

Yves Saint Laurent / Grace – Monaco csillaga

írta Nikodémus

2014-08-ysl-grace-01

Hiába, az utóbbi időben nincs szerencsém az életrajzi filmekkel: valahányszor rászánom magam egyre, keserű csalódás lesz a vége. Hollywood után most Európa jelentkezett egy-egy exkluzívnak szánt darabbal, ám az igazán bosszantó az, hogy teljesen ugyanabba a hibába estek, mint morcogásom korábbi alanyai, A komornyik és a Diana: a vastag csillámpor és a teátrális érzelmek mögött egyszerűen nincs semmi. De tényleg semmi.

Olvasd tovább