0

Apavadászat előzetes

fatherfigures1Justin Malen 2011 nyarán adta el a Paramountnak a Bastards forgatókönyvét, a vígjátékban egy testvérpár rádöbben, hogy apjuk mégsem halt meg, amikor még fiatalok voltak, elhatározzák, hogy megkeresik. A stúdió végül meggondolta magát, ezt követően az Alcon Entertainment és a Warner fogott össze. Lawrence Sher, a Másnaposok (Hangover) és a Terhes társaság (Due Date) operatőre vállalta be a rendezői teendőket. Owen Wilson és Ed Helms játszhatják a tesókat, Ving Rhames, Glenn Close és J.K. Simmons is csatlakozott hozzájuk.

2015 október elején indult a forgatás és decemberben véget is ért. 2017 januárjára tűzték ki a bemutatót, ám a Warner kivette a kínálatból, majd 2017 december 22-re tették be a filmet. A címet Father Figures-re változtatták, itthon Apavadászat elnevezés alatt kell keresni.  Olvasd tovább

1

Peter Rabbit előzetes

rabbidNyúl Pétert (Peter Rabbit) 1902-ben ismerhette meg az olvasóközönség. Beatrix Potter akkor adta ki a The Tale of Peter Rabbit történetét amit még további öt könyv követett és eléggé népszerűek voltak a hozzá kapcsolt termékek. Először Walt Disney szeretett volna készíteni róla egy animációt, de Potter-t nem sikerült megnyernie. Később volt balletfilm, antológia sorozat, animációs széria és színpadi verzió is. 2015-ben pedig a Sony is bejelentette, hogy dolgoznak az élőszereplős/animációs produkción.

2016 augusztusában Will Gluckra osztották a rendezői feladatokat. Peter és Mr. McGregor (Domhnall Gleeson) között nem szívleli egymást, de még jobban elmérgesedik a helyzet, amikor a szomszédba beköltözik egy jólelkű és csinos állatkedvelő hölgy (Rose Byrne). Olvasd tovább

0

Just Getting Started előzetes – Freeman és Jones kakaskodása

justgettingMorgan Freeman játssza Duke Divert, egy üdülőhely vezetőjét. Ő az ász. Mindenben. Póker, tánc, gold, pingpong, mindenben otthon van. És az idős hölgyek is odavannak érte. Aztán megjelenik a színen a konkurencia, a Tommy Lee Jones által megformált Leo felbukkanása alaposan felrázza az életet Villa Caprin.

Ron Shelton írta és rendezte a filmet. Shelton utoljára 2003-ban jelentkezett mozifilmmel, ám a Hollywoodi őrjárat (Hollywood Homicide) leszerepelt a kasszáknál. Rene Russo, Glenne Headly, Joe Pantoliano és Elizabeth Ashley is benne van a produkcióban. Amerikában december 8-tól vetítik. Olvasd tovább

0

Lady Bird előzetes

ladybirdGreta Gerwig ismét beállt a kamera mögé, ráadásul a Lady Bird forgatókönyvét is saját maga írta. Saoirse Ronan játssza a főszerepet a vígjátékban, Odeya Rush, Danielle Macdonald, Lois Smith és Laurie Metcalf erősítik az alkotást.

2002-ben járunk, Kaliforniában. Ronan formálja meg Christine McPherson-t, édesanyját Metcalf kelti életre, aki folyamatosan dolgozik, hogy családját el tudja tartani. A tini Christine életét humorosan próbálja Gerwig bemutatni, láthatjuk ahogy a tinilány életét átszövik az indulatok és a döntések, amelyek kihatással vannak mindennapjaira. Olvasd tovább

0

Crash Pad előzetes

crashpadKevin Trent vágóként dolgozik a filmiparban, az Utódokért (The Descendants) Oscarra is jelölték. 1989-ban rendezőként is bemutatkozott, akkor, a Blackbelt 2-t tette le az asztalra,  majd az Ultra Warrior fantasy-vel próbálkozott. Sok idő eltelt azóta, Trent ismét próbálkozik a kamera mögött, Jeremy Catalino forgatókönyvéből dolgozhat. Domhnall Gleeson játssza a főszerepet, Nina Dobrev, Thomas Haden Church és Christina Applegeate játszanak mellette.

Gleeson formálja meg Stensland-ot, aki egy idősebb nővel jön össze és úgy hiszi, hogy megtalálta az igaz szerelmet. Ám kiderül, hogy a nő házas és tulajdonképpen azért van vele, hogy így álljon bosszút férjén. Stensland megpróbálja megzsarolni, de a terv visszájára sül el. Olvasd tovább

0

A Baromi őrjárat 2. részének az előzetese

supertroopers222A Broken Lizard 16 évvel a Baromi őrjárat (Super Troopers) után elhozza a folytatást. Mit is kell várni? A csapat mindig is félőrült humorukról voltak híresek, ezúttal sem kell várni mást. Elég régóta lehet tudni, hogy meg akarják csinálni a következő részt, még az IndieGogo-n is gyűjtögettek, 4.6 millió dollár folyt be, az első 1.2 millióból jött tető alá. Bemutató 2018 áprilisában.  Olvasd tovább

0

The Wilde Wedding előzetes

wildeweddingDamien Harris, a Megcsalatva (Deceived) és az Éjkert (Gardens of the Night) alkotója írta és rendezte a vígjátékot. Glenn Close, John Malkovich és Patrick Stewart játsszák a főbb szerepeket, Minnie Driver, Noah Emmerich és Jack Davenport is elszórhat egy-két poént. Amerikában szeptember 15-én mutatják be.

Eve Wilde (Close) visszavonult filmsztár negyedik esküvőjére készül. Harold Alcott (Stewart) angol író vezeti oltár elé. New York-i otthonukban töltenek el egy hosszú hétvégét, ahol jelen van az egész család, illetve a hölgy első férje, az ünnepelt színházi színész (Malkovich) is. És itt aztán esély nyílik, hogy mindenki kicsit jobban megismerje a másikat. Olvasd tovább

0

Gun Shy előzetes

gunshykepEgykor szebb napokat látott filmesek vettek részt az akció-vígjáték elkészítésében. Simon West, a Con Air rendezője vezényelte le a produkciót, Antonio Banderas rocksztárt alakíthat, szupermodell nejét Olga Kurylenko formálja meg. A párocska épp Chilében nyaral, amikor az asszonyt elrabolják. A férfi nem hőstípus, de valahogy csak ki kellene szabadítani a feleségét. Amerikában limitáltan mutatják be szeptember 8-án. Olvasd tovább

2

Brad’s Status előzetes

bradsstatusBen Stiller játssza Brad Sloan-t, élete teljesen rendben van. Karrierjével elégedett lehet, a magánélete is remek, vidéken él nejével (Jenna Fischer) és zenei téren igazi tehetségnek számító fiával (Austin Abrams). De a férfi nem erről ábrándozott a főiskolán és mostanra minden barátjából igazi nagymenő lett. Egyikük fedezeti alapot irányít (Luke Wilson), volt aki (Mike White) Hollywoodban vetette meg a lábát, a másikból (Jemaine Clement) sikeres vállalkozó lett, a harmadik (Michael Sheen) bestseller író. Amikor ismét találkozik velük felmerül a kérdés, hogy vajon kevesebbet ért-e el náluk? Lehet, hogy mind közül ő járt a legjobban?

A keseredés vígjátékot Mike White, A kutya éve (Year of the Dog) alkotója írta és rendezte. Amerikában szeptember közepén mutatják be. Olvasd tovább

0

A Sokkal több, mint testőr újabb előzetese

hitmansbodygA nyáron a közönség nem vevő a vígjátékokra, de azért még augusztusban Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson megpróbál mosolyt csalni az arcokra. Egy profi testőrt felkér nemezise, aki egyben a világ legjobb bérgyilkosa, hogy védje meg. E közben persze ellőnek pár tucatnyi golyót, letudnak sok-sok kilométert, elszórnak jó néhány poént. És hát felcsendül Whitney Houston klasszikusa is.  Olvasd tovább

1

Naked előzetes – Időhurkos vígjáték

nakedwayansIdőhurkos vígjáték Marlon Wayans főszereplésével. Anderson (Wayans) liftben tér magához egy hotelben. Fogalma sincs hogyan került oda, de totál meztelen. Egy órája van, hogy odaérjen az esküvőjére. Rengeteg dolog akadályozza, többek között a rendőrök és egy motoros banda is. Nem tudja kimondani a boldogító igent, újra és újra a liftben ébred fel. Ki kell találnia, hogy megfelelő öltözékben épp időben érkezzen az oltárhoz.

Dennis Haybert, Regina Hall, Scott Foley, Minka Kelly és Loretta Devine is játszanak Mike Tiddes rendezésében. A forgatókönyvet Wayans, Rick Alvarez és Corey Koller szállították. A Netflix augusztus 11-én adja le. Olvasd tovább

0

The Layover előzetes

layoverWilliam H. Macy 2015-ben mutatta meg, hogy mire képes rendezőként, letette az asztalra első mozifilmjét, Sodródva (Rudderless) dramedy eléggé szép véleményeket és kritikákat tudhat maga mögött. A színész ismét beállt a kamera mögé a The Layover road trip vígjáték kedvéért, amelyet David Hornsby és Lance Krall írt.

Lea Michele és Kate Upton játszhatták volna a két barátnőt, akik vakációzni indulnak. De előbbinek a Scream Queens miatt vissza kellett mondania, így helyére Alexandra Daddario került. Rob Corddry, Kal Penn és Matt Batt is játszanak a filmben.

Két fiatal nő szeretne kikapcsolódni, elfelejteni a problémákat, azonban egy hurrikán miatt máshol érnek földet. De a dolgokat tetézi, hogy megismerkednek egy vonzó fickóval, mindketten maguknak akarják. Olvasd tovább