Aki alkot, az remél. Számot vet az idővel, s művét a jövőre bízza, tűnjön az bármilyen ködösnek innen, a jelenből nézve. José Arcadio Buendía, Macondo megalapítója (Diego Vásquez) ugyanígy gondolkodik: szerelmével, Úrsulával (Jackie Quinones) nem csupán települést, hanem dinasztiát is alapítanak Gabriel García Márquez kultikus regényében, melyet hosszú, gondos előkészületek után a Netflix vitt filmre kétszer nyolcrészes sorozat formájában. A tét legalább akkora, mint amekkorát a regény merész főhőse vállalt. S az eredmény bizony egészen különlegesre sikerült.
Vérfertőző rokonszerelem kavarja fel egy kis falu nyugodt életét, amely gyilkosságba torkollik. S mivel az átmetszett torkú halott éjszakánként rendre visszajár (legalábbis az elkövetőknek biztosan), el kell indulni az ismeretlen határvidék felé. José Arcadio és Úrsula nem hezitál, egyből a távoli óceánpartot tűzi ki úticélként. Hogy a nagy víz végül felbukkan-e a láthatáron, az az elbeszélés (pontosabban egy gőzölgő láp) ködébe vész, ám új paradicsomként mégiscsak felépül egy falucska. Az édeni település úgy tűnik, az időn kívül létezik: a boldog családba egymás után érkeznek a gyerekek, de az egykor elkövetett ősbűn mindvégig ott lebeg a gyorsan gyarapodó Buendía família fölött. Egy napon vándorcigányok bűvölik el s avatják be a családfőt az alkímia rejtelmeibe, a kamaszodó fiúk nem bírnak vágyaikkal, az újszülöttek levitálnak, a zsákba csomagolt csontok zörögnek, Isten árnyát pedig kezdetleges dagerrotípiákról szeretnék főhőseink leolvasni.