3

Charlize Theron a The Gray Man-ben akciózhat

theronactionEgy újabb projekt, amelyet évek óta tervezgetnek. Ha 2010-ben indult volna a forgatás, Brad Pitt játszhatta volna a főszerepet. De ez már a múlt, Mark Greaney 2009-ben megjelent regényének filmváltozatában Charlize Theron akciózhat. Vagyis egyelőre arra vár, hogy legyen rendezője a filmnek. A Russo fivérek irányíthattak volna a munkálatok alatt, de ők most eléggé elfoglaltak, hiszen beszippantotta őket a Marvel világa. A Civil War után az Avengers: Infinity War előkészületein dolgozhatnak.

Egy ex-CIA-s áll a cselekmény középpontjában, miután kilép szabadúszóként dolgozik tovább, bárki felbérelheti különféle piszkos munkákra. Vérdíjat tűznek ki a fejére, keresztüllohol Európán, majd rájön, hogy van egy lánya is, akinek a létezéséről eddig mit sem tudott.

Nem ez az első alkalom, hogy egy akciófilmben a főhős nemét megváltoztatják. A Salt ügynökben (Salt) Tom Cruise próbálhatta volna bizonygatni ártatlanságát, végül Angelina Jolie örökölte meg tőle a szerepet.

0

A Russo fivérekre bízták a The Gray Mant

graymanIsmét egy projekt, amelynek létezését évekkel ezelőtt jelentették be, de túl sokat nem tettek megvalósításának érdekében. 2010-ben derült ki, hogy Brad Pitt szemezik a The Gray Man főszereplével, de ezen túlmenően nem igazán jöttek újabb információk, csupán annyi derült ki, hogy James Gray lehetne a rendező.

De a New Regency-nek sikerült kifutnia a határidőből, így a jogokra a Sony csapott le. A stúdió a Russo fivéreket szerződtette le a forgatókönyv megírására és a film megrendezésére. A testvérpár a sorozatok világában szerzett nevet, majd az Amerika Kapitány: A tél katonájával (Captain America: Winter Soldier) elérték, hogy bátran rájuk merjenek bízni egy újabb ígéretes filmet.

Egy ex-CIA-s áll a cselekmény középpontjában, miután kilép szabadúszóként dolgozik tovább, bárki felbérelheti különféle piszkos munkákra. Vérdíjat tűznek ki a fejére, keresztüllohol Európán, majd rájön, hogy van egy lánya is, akinek a létezéséről eddig mit sem tudott.