0

Röviden: Legendás állatok: Dumbledore titkai / A szürke ember / Meggyőző érvek

írta Nikodémus

Legendás állatok: Dumbledore titkai (Fantastic Beasts: Secrets Of Dumbledore) – Nehezített örökséggel, ám sokat ígérő premisszával indult hat éve a Harry Potter-sorozat előzményének szánt franchise, ám hiába J.K. Rowling bevonása, a húszas évek nosztalgiája vagy a mugli- és a varázsvilág kontrasztjának izgalma, a Legendás állatok-sorozat a legfrissebb részt figyelve egyre céltalanabb. Úgy zörög az egész, mint egy kibelezett mákgubó: sztárját (Johnny Depp) kényszerűen lecserélték, ügyeletes rosszfiúja (Ezra Miller) botrányt botrányra halmoz, írója pedig szintén netviharba keveredett (hogy jogosan-e, az egészen más kérdés). S mintha ez a film sem találná önmagát: az előző rész nagy leleplezését megkapjuk még egyszer, jól elmagyarázva, ám az ott történtek többi része kb. semmilyen hatással nincs az itteni eseményekre. Jude Law alig tud mit kezdeni alulírt szerepével, Mads Mikkelsen mereven néz, Eddie Redmayne szokásosan pantomimeskedik egy sort, a szedett-vedett banda pedig erőtlenül próbálja megállítani az egyre nagyobb hatalomra szert tevő főgonoszt. Rowlingnak volt gondolata demokrácia és autokrácia viszonyáról, a rasszizmus különböző fokozatairól vagy az elmérgesedő konfliktusok természetéről, de egyiket sem volt képes normális (forgatókönyvi) formába önteni. A Dumbledore titkai kapkodó, ritmustalan és összecsapott – nem csodálkoznék, ha a Warner fejeseinek részéről itt és most véget is érne a történet.

Olvasd tovább

2

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei (Fantastic Beasts: The Crimes Of Grindelwald)

írta Minime

Az első részről itt írtunk.

A korunkbeli mozi kínálatban gyakorlatilag két eredményes és működőképes franchise létezik jelenleg: egyrészt a Marvel, másrészt a Wizarding World világa. A Star Wars haldokló önmásolása és bugyutizmusa, a DC pedig ötlettelen döcögése és vergődése folytán került ki a képből. Anyagilag mindannyian sikeresnek mondhatók, de kritikai és élvezeti szempontból sajnos csak az előző kettő éri el azt a szintet, amelyet folyamatosan élvezhetőnek lehet tekinteni. A J. K. Rowling nevével fémjelzett fantáziavilág mind írásos, mind vizuális formában egyike a 21. század legjobb történeteinek, és szinte mindig azt nyújtja, amit várhatunk tőle. Ezúttal a Legendás állatok második epizódja került a vásznakra, lássuk mennyire sikeresen.

Olvasd tovább

3

Elindult a Legendás állatok és megfigyelésük 2. részének a forgatása

fantasticbeatsA Harry Potter 8. része után azt mondták, hogy nem lesz folytatás. Aztán csak felhozták, hogy valószínűleg visszatérünk még Roxfortba. A Warner hozzálátott a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them) fantasyhez, ami egy egészen tetszetős 814 millió dolláros bevételt termelt a filmszínházakban világszerte.

Nem rejtették véka alá, hogy nem állnak meg itt, lesz újabb rész. A forgatás ma elstartolt Londonban David Yates vezényletével, Eddie Redmayne újra eljátszhatja a Göthe Salmandert, Johnny Depp lesz Gellert Grindelwald, Jude Law Dumbledore-t alakíthatja. Katherine Waterston, Alison Sudol, illetve Dan Fogler szintén jelen lesz. William Nadylam formálja meg Yusug Kama varázslót, Ingvar Sigurdsson testesíti meg Grimmson fejvadászt, Olafur Darri Olaffson bújhat Skender, a varázslócirkusz igazgató bőrébe, Kevin Guthrie lesz Abernathy, Amerika Varázslókongresszusának a vezére és Clauda Kim is felbukkan.

J.K. Rowling dolgozott a forgatókönyvön, a történet 1927-ben indít és néhány hónappal azután játszódik, hogy Salmander segített elkapni a gonosz Grendelwald-ot, akinek sikerül kereket oldania és egyre több követőre tesz szert. Albus Dumbledore – akivel egykoron jó barátok voltak – segítségével tudnák csak ismét elkapni, ő pedig maga mellé veszi régi tanítványát, Göthét és együtt gyűrnék le az ellent. Az ígéretek szerint a film betekintést nyújt néhány nagyobb város varázslatos világába. 2018 november 16-én esedékes a bemutató.

5

Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them)

legendas

Elég nehéz elengednie bármelyik stúdiónak egy jól jövedelmező franchise-t. Márpedig a Harry Potter szép eredményeket produkált! Show most go on! A nyolcadik Potter egyelőre csak a színpadon arat sikereket, nincs kizárva, hogy 10-20 év múlva film is lesz belőle. De előtte a Warner még másra fókuszál. Elővették a Legendás állatok és megfigyelésük könyvet, kitaláltak köré egy látványos effektekkel megtámogatott történetet, amelyet legalább 5 részen keresztül el lehet húzni.

Olvasd tovább

1

Johnny Depp benne lesz a Legendás állatok és megfigyelésük 2-ben

deppA Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them) még nem került bemutatásra, de máris leszerződtették Johnny Depp-pet a folytatásra. Eléggé kevés az esélye, hogy bukik a Harry Potter spin off, az előrejelzések szerint Amerikában 75 millió dollár körüli nyitány várható. Az sem meglepő, hogy a következő felvonáson gondolkodnak, hiszen J.K. Rowling korábban már belengette, hogy még várható legalább 4 film.

Egyelőre nem kötötték az orrunkra, hogy Depp mely karaktert fogja életre kelteni, bár a Deadline úgy tudja, hogy már már az első részben is lesz egy aprócska cameo-ja. A rajongók szerint valószínűleg  Gellert Grindelwald bőrébe bújhat, de ezt nem erősítette meg a stúdió.

Két év múlva fut be a folytatás, amelyet szintén David Yates fog dirigálni. Neve összeforrt a franchise-zal.

3

15 éve mutatták be az első Harry Potter filmet

harrypotterelsoreszKözel 15 éve, 2001. november 4-én mutatták be Amerikában az első Harry Potter filmet. A Warner elégedett lehetett, hiszen így lett egy biztos bevételi forrása. És regények rajongói is örülhettek, hiszen a stúdió azért gondoskodott róla, hogy mindegyik produkció élvezhető legyen, legalábbis egyiket sem övezi hatalmas utálat. Ráadásul hamarosan jön a spin off is, amely további részekkel fog gazdagodni. Ennek kapcsán pötyögtem le röviden pár érdekességet az 2001-es Potterről. Olvasd tovább

0

Barebone a Legendás állatokban

Ezra Miller belenyúlt a tutiba. Nem csak a DC szuperhősét, Villámot fogja játszhatja el, hanem a Harry Potter spin off-ban is eljátszhatja a félénk  Credence Barebone-t. A karakter Mary Lou (Samantha Morton) fogadott gyermeke, a nő egy varázslóellenes szövetség irányítója és a Salem-i perhez hasonlót akar kiharcolni.

millercredence

4

A Legendás állatok és megfigyelésük következő előzetese

fantasticEddie Redmayne a díjszezonban kedvelt drámák és egy félresikerült sci-fi után más közegben is próbál bizonyítani. Ezúttal egy fantasy-ben látható, méghozzá a Harry Potter előzményfilmben, ahol Göthe Salmandert alakíthatja. Karaktere New Yorkba utazik egy különféle lényeket tartalmazó mágikus táskával. Ám a teremtmények kijutnak és a főhősnek meg kell találnia őket. David Ayer rendezése novemberben kerül a mozikba. Olvasd tovább

3

Legendás állatok és megfigyelésük előzetes

legendasVisszatérünk Harry Potter világába. A franchise utolsó négy felvonását rendező David Yates dirigálta le a fantasy-t, amelyben A Warner 2013-ban jelentette be, hogy J.K. Rowling írja a forgatókönyvet és egyúttal azt is hozzátették, hogy nem a HP filmek után játszódik a cselekmény. Kiderült, hogy a stúdió további részeket is szeretne majd készíteni, de nyilván ez majd a bevétel függvénye lesz. Az Oscar-díjas Eddie Redmayne vállalta a főszerepet, Katherine Waterston pedig Tina, az amerikai Varázslókongresszus alkalmazottja lesz. Alison Sudol formálja meg Queenie-t, Tina testvérét és szobatársát. Samantha Morton kapta Mary Lou szerepét, a Új Szálem-i Mecánás Társaság szűklátókörű vezetője lesz, akinek célja, hogy boszorkányokat és varázslókat tegyen hidegre. Colin Farrell testesítheti meg Percival Graves-t, az amerikai varázslóközösség elnökét.

Göthe Salmander különc magizoológus New Yorkba érkezik (nem fogjuk felfedni, hogy mi célból) a megbízható, kissé viharvert bőröndjével. Ez a bőrönd egyik azoknak a mágikus tárgyaknak, amely belül sokkal, sokkal, sokkal nagyobb. Így lehetővé válik, hogy ritka és egyben veszélyeztetett varázslatos lények egész sora lakozzon benne, ezeket Göthe világkörüli útja során gyűjtötte össze. Muglik (No-Majnak hívják itt őket) elől bujkáló amerikai varázslóközösségre bukkan. Itt az Egyesült Királysághoz képest (emlékszik valaki a Salemben lezajlott perekre?), sokkal jobban aggódnak, hogy az emberek leleplezik őket. A Legendás állatok arról szól, hogy mi történik, ha egy kivételes tehetségű angol varázsló a varázslófóbiás Amerikába érkezik és az általa összegyűjtött lények – amelyek között akad néhány egészen veszélyes is – kijutnak a bőröndből. Olvasd tovább

0

A Legendás állatok és megfigyelésük szinopszisa

0fbHa valami gigasiker, akkor eléggé nehéz megállni, hogy ne legyen folytatása vagy valamiféle hozzá kapcsolható új történet. Így lehetett rá számítani, hogy újra láthatjuk vagy olvashatjuk Harry Potter világát. És lőn. Egyrészt jön a két részre bontott Harry Potter színdarab, másrészt a Warner falai között készülődik a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts & Where to Find Them). Eddie Redmayne formálhatja meg Salmandert, aki sokkal jobban érzi magát lények, mint emberek között. Tinda Goldsteint Katherine Waterston játssza, a hölgy az amerikai varázslókongresszusban dolgozik. Kijött a film szinopszisa:

“Göthe Salmander különc magizoológus New Yorkba érkezik (nem fogjuk felfedni, hogy mi célból) a megbízható, kissé viharvert bőröndjével. Ez a bőrönd egyik azoknak a mágikus tárgyaknak, amely belül sokkal, sokkal, sokkal nagyobb. Így lehetővé válik, hogy ritka és egyben veszélyeztetett varázslatos lények egész sora lakozzon benne, ezeket Göthe világkörüli útja során gyűjtötte össze. Muglik (No-Majnak hívják itt őket) elől bujkáló amerikai varázslóközösségre bukkan. Itt az Egyesült Királysághoz képest (emlékszik valaki a Salemben lezajlott perekre?), sokkal jobban aggódnak, hogy az emberek leleplezik őket. A Legendás állatok arról szól, hogy mi történik, ha egy kivételes tehetségű angol varázsló a varázslófóbiás Amerikába érkezik és az általa összegyűjtött lények – amelyek között akad néhány egészen veszélyes is – kijutnak a bőröndből.” Olvasd tovább