írta Nikodémus
Eredetileg ilyenkor már az utolsó promóciós anyagokat és az első kiszivárgó véleményeket kéne olvasnunk Denis Villeneuve Dűne-eposzának közelgő második részéről, ám ha már az író- és színész-sztrájk miatt jövő tavaszra tolták a bemutatót, ismerkedjünk meg egy, pontosabban két híres-hírhedt korábbi feldolgozással, melyek akaratlanul is döntő hatással voltak a filmes popkultúrára – még Villeneuve-re is, hiába tiltakozik.
írta Nikodémus
Legendás állatok: Dumbledore titkai (Fantastic Beasts: Secrets Of Dumbledore) – Nehezített örökséggel, ám sokat ígérő premisszával indult hat éve a Harry Potter-sorozat előzményének szánt franchise, ám hiába J.K. Rowling bevonása, a húszas évek nosztalgiája vagy a mugli- és a varázsvilág kontrasztjának izgalma, a Legendás állatok-sorozat a legfrissebb részt figyelve egyre céltalanabb. Úgy zörög az egész, mint egy kibelezett mákgubó: sztárját (Johnny Depp) kényszerűen lecserélték, ügyeletes rosszfiúja (Ezra Miller) botrányt botrányra halmoz, írója pedig szintén netviharba keveredett (hogy jogosan-e, az egészen más kérdés). S mintha ez a film sem találná önmagát: az előző rész nagy leleplezését megkapjuk még egyszer, jól elmagyarázva, ám az ott történtek többi része kb. semmilyen hatással nincs az itteni eseményekre. Jude Law alig tud mit kezdeni alulírt szerepével, Mads Mikkelsen mereven néz, Eddie Redmayne szokásosan pantomimeskedik egy sort, a szedett-vedett banda pedig erőtlenül próbálja megállítani az egyre nagyobb hatalomra szert tevő főgonoszt. Rowlingnak volt gondolata demokrácia és autokrácia viszonyáról, a rasszizmus különböző fokozatairól vagy az elmérgesedő konfliktusok természetéről, de egyiket sem volt képes normális (forgatókönyvi) formába önteni. A Dumbledore titkai kapkodó, ritmustalan és összecsapott – nem csodálkoznék, ha a Warner fejeseinek részéről itt és most véget is érne a történet.
David John Moore Cornwell, azaz John le Carré (1931–2020). A koronavírussal terhelt idei év egyik legnagyobb vesztesége, aki megreformálta a kémirodalmat, angolosan pesszimista képet festett az ember esendőségéről, és kivívta nem csupán a nagyközönség, de írótársai csodálatát is. Nem csoda, hisz pályatársával, az általa kevéssé szívlelt James Bond-figura megalkotójával, Ian Fleminggel szemben ő tényleg tudta, miről ír – tizenhat évig a brit titkosszolgálat kötelékében dolgozott. Regényeinek filmadaptációit a legenda szerint egy mosolygós angol úr eleganciájával és határozottsággal felügyelte, s amint írott mondataira, filmográfiájára is büszke lehet. Íme tíz le Carré-kémfilm időrendben és némi bónusz, a legnemesebb forrásból.
írta Nikodémus
Karácsonyi ének (A Christmas Carol, 2019) – Dickens regényét nagyjából ezredszerre dolgozzák fel az épp aktuális alkotók, s a népszerű kisregényből már eddig is annyiféle verziót láttunk, amiből nehéz volna “autentikusat” választani. Nem is kell: a viktoriánus korabeli Anglia nagy ismerője épp ilyen színes és sokrétű meseként képzelhette el művének világát. A BBC most az elég jó pedigréjű Steven Knight irányítása mellett gondolta újra mindenki kedvenc karácsonyi meséjét, ám jó lesz, ha vigyázunk a már beizzított családi vetítéssel: Nick Murphy rendezése minden, csak nem gyerekbarát. A háromszor egy órányi minisorozat megtartja ugyan a kisregény főbb cselekményszálait, ám bizonyos részeket alaposan továbbgondol (járunk a túlvilágon, a purgatóriumban, a múltban, a jövőben stb.), s a dialógusokat ennek megfelelően teljesen újraírja. A borzongató horrorelemek és a lélektani hitelesség a forgatókönyvíró Knight érdeme, a hangulat csillagos ötös, a színészgárda pedig elsőrangú, élen Guy Pearce-szel, aki szerencsére nem a sokszor látott morgolódós Scrooge-t akarja eladni nekünk századszorra, hanem egy rideg racionalitással érvelő, mélyen cinikus és megkövesedett lelkű figurát állít elénk. A feldolgozás nagy erénye, hogy könnyfacsarás nélkül tágítja ki főszereplője életének múltbéli történéseit, hozzájárulva annak összetett lelki portréjához, egyúttal felrajzolva a mából már idillinek láttatott korabeli Anglia nyomorgó társadalmát. Van olyan pillanat, ahol felszisszentem, hogy ez már talán túl sok (pl. a bentlakásos iskola vagy az egykori üzlettárs átejtése), de a minisorozat többnyire elegánsan simítja bele narratívájába összes innovációját. Csillogás helyett kosz, fénysorok helyett sötét árnyak – izgalmas, kijózanító interpretáció, szigorúan felnőtteknek.
írta Nikodémus
Különös pályát rajzol az élet egy-egy filmnek, befolyásoló tényezőből pedig akad jónéhány mostanság. A tavalyi Velencei Filmfesztiválon Ezüst Medvét, az idei César-gálán pedig három további díjat nyert Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy (J’accuse) ugyan jórészt a koronavírus-járvány miatt késett csaknem egy évet a magyar mozikból, igazi érdekessége azonban a rendezője: Roman Polanski. Szeptember közepétől végre itthon is megtekinthetjük a lengyel mester legújabb filmjét, amely mindkét, imént említett filmfesztiválon heves indulatokat keltett, holott első pillantásra nem tűnik többnek egy régmúltba vesző történelmi per felidézésénél.
írta Nikodémus
Különös rejtekutakon jár néha egy-egy film, még Hollywoodban is. Miközben a Star Wars és Michael Bay elterjesztette a jó hangos, lángcsóvákkal járó robbanást, a végtelen üzemanyag- és levegő-készleteket az űrben, született A jedi visszatér évében egy csöndes, akkurátus film az amerikai űrhajózás kezdeteiről. Ha kedvelted A számolás jogát, izgatott, miket csinál Matt Damon a Mentőexpedícióban, izgultál az Apollo 13-on vagy lenyűgözött a Csillagok között, érdemes egy próbát tenni mindannyiuk ihletőjével, a valaha volt talán legakkurátusabb űrhajózós-filmmel. Az igazak, amely bemutatása idején akkora bukás volt, hogy magával rántott egy produkciós céget, s ma már filmtörténeti mérföldkő, ezen a napon lett 35 éves.
írta Nikodémus
Három jóbarát (Sean Penn, Tim Robbins, Kevin Bacon) baseball-ozik Boston munkásnegyedének egyik utcáján. Hirtelen ötlettől vezérelve frissen kiöntött aszfaltozásba karcolják nevüket. A jó móka akkor szakad félbe, amikor megjelenik két mogorva rendőr, és egyiküket elviszi. Húsz évvel később egy fiatal lány holttestét találják meg a közeli parkban. A két esetet a három barát személye köti össze, kiknek élete örökre megváltozott azon a bizonyos őszi napon. Ez a komor alkonyi hangulat lengi be Clint Eastwood talán legjobb rendezését; a Dennis Lehane regényéből készült bűnügyi mozi sok-sok posztmodern elmejáték után visszatalál gyökereihez: bűn és bűnhődés anatómiáját mutatja be, s közhelyes válaszok helyett nyugtalanító kitartással kérdez. Ítélkezhetem-e a felfoghatatlan tragédia miatt józan eszét vesztett felebarátom felett? Létezik-e isteni igazságszolgáltatás ezen a földön? Mitévők legyünk, ha a sors arca groteszk vigyorba fordul?
Az idén 15 éves filmet ma a Duna TV adja 21.25-kor.
(Megjelent: Új Ember, 2018. október)
írta Nikodémus
Elég csak ránézni a mozibemutató-naptárra vagy a tévécsatornák és streaming-szolgáltatók idei kínálatára, hogy észrevegyük: újra divatba jött a társadalomtudatos scifi. Az okok összetettek, ám valószínűleg több ez, mint a szocio-borzongásra vágyók igényeinek menetrendszerű kielégítése: újra a korszellem részévé lett a baljós jövőtől való rettegés. A felhozatal pedig imponáló: igényes filmek (Expedíció, Hang nélkül) és sorozatok (Black Mirror, Westworld) egész sora vizslatja az emberiség rendeltetését, ám hol marad George Orwell 1984-e mellett a modern társadalmi utópiák másik nagyapjának tekinthető Fahrenheit 451? Ray Bradbury klasszikusának újbóli megfilmesítésére ezúttal az HBO vállalkozott – felemás sikerrel.
Rob Burnett rendezése a Sundance-en mutatkozott be még januárban, a Netflix gyorsan le is szurkolt 7 millió dollárt a jogokért. Jonathan Evision regényéből készült a dráma, amelyben Paul Rudd, Craig Roberts, Selena Gomez és Jennifer Ehle játsszák a főbb szerepeket.
Rudd játssza a visszavonult írót, Bent, aki egy személyes tragédia után úgy dönt, hogy gondozóként fog dolgozni. Első ügyfele az izomsorvadásban szenvedő 18 éves Trevor. Mindkettejüknek megvan a saját baja, de együtt indulnak útnak, hogy felkeressék azokat a helyeket, ahová Trevor el szeretne jutni. Utazásuk során újra megismerik a remény és a barátság fogalmát.
Olvasd tovább
Ki gondolta volna, hogy Hollywood továbbra is lát fantáziát a Büszkeség és balítélet meg a zombikban (Pride and Prejudice and Zombies)?? Pláne azután, hogy a szerző, Seth Grahame-Smith tavaly két buktához is a nevét adta. Ő írta az Éjsötét árnyék (Dark Shadows) szkriptjét, majd az Abraham Lincoln, a vámpírvadász (Abraham Lincoln: Vampire Hunter) könyvét önthette forgatókönyv formába.
A Büszkeség és balítélet meg a zombik főszereplője Natalie Portman lett volna, de David O. Russell távozásával a színésznő inkább átlépett a produceri posztra. A projektet végül a Panorama Media karolta fel, vállalta, hogy összedobják a büdzsét. Gyorsan megtalálták a főszereplőt is Lily Collins személyében, aki Elizabeth Bennetet alakíthatja, a rendezői teendőket Burr Steersre, a Charlie St. Cloud alkotójára bízták. A történet a klasszikus Jane Austen regény paródiája, az élőholtak kikeltek a sírból és a Bennet lányoknak néha oda kell csapni, hogy megtisztuljon a birtok.
Michael Mann rendezheti az Azincourt, a lovagkor alkonya regény filmverzióját. A forgatókönyvön éppen Stuart Hazeldine ügyködik, ő vetette papírra a Gods and Kings Mózes történetet, de a hatalmas költségek miatt a stúdió parkolópályára tette a projektet. Ugyanez történt a Paradise Lost fantasy-vel is, a hatalmas költségvetés miatt fiókba került a tervezet. A forgatás csak jövőre veheti kezdetét, mivel Mann előbb egy thrillert készít el.
A regény tartalma: Nicholas Hook, az erdőkerülő és egyben félelmetes hírű íjász, összetűzésbe keveredik egy perverz és gonosz pappal, ami miatt törvényen kívülivé válik hazájában. Hogy megmeneküljön az akasztófa árnyékából, katonának áll, és ezzel megkezdődik szerepe a középkori történelem véres színjátékában… Előbb végig kell néznie az árulás folytán elesett Soissons kegyetlen feldúlását, bajtársainak brutális megkínzását és fájdalmasan lassú halálát, miközben megment egy francia lányt, akit törvénytelen származása miatt apácának adnak. A lányban hűséges társra lel, és együtt járják végig V. Henrik király franciaországi hadjáratát Harfleur végzetesen elhúzódó ostromától az október 25-én megvívott azincourt-i ütközetig. Bernard Cornwell új és nagyszabású regénye hiteles tényeken alapuló, színes tablót nyújt a százéves háború kegyetlenül barbár és egyben fanatikusan vallásos világáról, amellett izgalmas és fordulatokban gazdag kalandregényként kalauzolja végig az olvasót a középkori Európa ismeretlenül is ismerős színterein. (libri)
írta Nikodémus
Üres szépelgés – jutott eszembe, miután megnéztem Szabó István legújabb filmjét, mely Szabó Magda Az ajtó című regényéből készült. Sajnálom, mert Szabó István nem is oly rég még tudott filmet rendezni, ám ezúttal láthatóan elveszett a részletekben: a miliőben, a bútorokban, a képekben és a párbeszédekben.
FilmDROID