0

Pókember: Idegenben (Spiderman: Far from Home)

írta Minime

A nyár Marvel-kalandja megérkezett. Könnyednek ígérkező, mégsem teljesen tét nélküli le- és bevezető történet a 3. és 4. fázisok határán. Peter Parker kirándulni megy, és vele együtt útra kel a kaland is. A barátságos Pókember ezúttal is igyekszik ugyanaz maradni, aki mindig is volt, ám lehet a megoldandó feladat ezúttal nagyobb erőfeszítést igényel főhősünk részéről, mint az előző kalandban, hiszen ezúttal egy másik dimenzióból érkező fenyegetéssel kell szembenéznie, amire talán segítség nélkül nem lenne képes. Jon Watts rendező legújabb Pókember mozija ott folytatja, ahol előzőleg abbahagyta, mégsem feledkezik meg a Végtelen Háború és a Végjáték okozta sokkról.

Olvasd tovább

0

Pókember: Idegenben – A kulisszák mögött

Pókember nem pihenhet. Az már kiderült, hogy az ifjú pók (Tom Holland) egyedül is képes megmenteni a világot, és csapatban is megállja a helyét, de közben úgy érzi, neki is jár, ami bármelyik középiskolásnak: és a haverjaival európai körutazásra indul. De éppen, amikor élvezhetné végre mindazt, amit a baráti lazulás kínál, újabb ellenség tör a világra. Az őselemek pusztító erejével rendelkező Elementálok egy párhuzamos univerzumból érkeznek, és követi őket a rejtélyes Mysterio (Jake Gyllenhaal) is, aki csatába szólítja a vakációzni vágyó Pókembert…

Olvasd tovább

0

Így folytatódott volna A csodálatos Pókember franchise

pokember2kepek31Andrew Garfield ugyan jó volt Peter Parkerként/Pókemberként és a Sony-nak voltak távlati tervei a karakterrel, de mégis úgy döntöttek, hogy az egészet félreteszik és ismét elölről kezdik a franchise építgetését. Így hiába is vártunk a Sinister Six-re, vagy a Baljós Hatosra és a titokzatos Gentleman szándékai sem derültek ki. Marc Webb rendező a Den of Geeknek adott interjút, amiben elárult egy-két részletet.

„Foglalkoztunk a Baljós hatossal, majd jött volna a harmadik Pókember film is. Szerettem volna, ha Chris Cooper visszatér Zöld Manóként. Lefagyasztottuk volna a fejét, majd felélesztettük volna. Ráadásul ott volt a Gentleman nevű figuránk is, vele is voltak elképzeléseink, amikor elkezdtünk ötletelni eléggé előreszaladtunk. Mindenesetre jó volt, örömmel tekintek vissza arra az időszakra.” – Webb hozzátette, hogy a Manó lett volna a főgonosz, ő irányította volna a Hatost és a Keselyű is részese lett volna a filmnek.

0

Jon Wattsra bíznák a Pókember folytatását is

pokemberMiután a Sony és a Marvel elégedett volt a Pókember: Hazatérésen (Spider-Man: Homecoming) végzett munkájával – és persze a siker is sokat nyom a latba – Jon Watts rendezhetné a képregényfilm második felvonását. Folynak a tárgyalások, de eléggé úgy tűnik, hogy semmi akadálya nem lesz, hogy a 2019 július 5-én érkező folytatást szintén Watts dirigálja le.

Tom Holland játszhatja ismét a címszerepet, mellette ismét ott lesz egy Marvel hős, de ezúttal nem Vasember erősíti a produkciót.

A direktor a Clown horrorral alapozott, majd Rendőrautó (Cop Car) kisebb költségvetésű thrillerrel hívta fel magára a figyelmet és mint kiderült, nagyobb büdzsével is jól bánik.

2

Tippeljünk: Hogyan kezd a Pókember reboot?

Az idei nyáron leginkább a képregényfilmek hozzák a kötelezőt, a többi franchise eléggé nyögvenyelősen teljesít, legalábbis Amerikában. Itt az újabb Pókember reboot, ennek hallatán talán többekből tör elő egy hangos lemondó sóhaj. Azonban az vélemények szerint egészen jól sikerült Jon Watts rendezése, egyesek az eddigi legjobb Hálószövő alkotásnak tartják. És hát azt sem szabad elfelejteni, hogy a Sony és a Marvel ezúttal közös erővel hozta tető alá a produkciót. Vajon mennyit fog hozni a hétvégén?

pokember

0

A Pókember: Hazatérés első 4 perce

spidermaaanPókember hamarosan behálóhintázik a moziba, az előrejelzések szerint bő 100 millió dollár feletti nyitányt fog produkálni. Kikerült a világhálóra a film első 4 perce. Nem, nem kamerás minőség, valóban ilyen lesznek a kezdő pillanatok, mivel Peter Parker telefonjával veszi fel a történéseket. A dokumentáció betekintést nyújt a Polgárháborúba és kiderül, hogy Happy Hogan adja át neki a felspécizett Pókember gúnyát. Olvasd tovább

0

Vérontó is benne lesz a Venom filmben

Miközben reménykedünk, hogy a Sony-nak legyen már vége fogalma arról, hogy mihez kezdjen a Pókember franchise-zal szépen, lassan szállingóznak a hírek a betervezett spin off filmekről. Már tudjuk, hogy lesz Fekete Macska-Silver Sable film és az sem újdonság, hogy a Falmászó folytatásokat fog kapni.

veronto

Viszont a THR információi szerint a 2018 október 5-én érkező Venomban felbukkan Vérontó is, aki sokkal keményebb és halálosabb figura, mint a címszereplő. A szaklap forrása szerint Tom Holland szerződése csak a Pókember 2. és 3. felvonására szól, de a szándék megvan, hogy valahogyan betegyék a spin off produkciókba vagy más Marvel filmekbe.

2

Erről fog szólni a Silver Sable – Fekete Macska film?

silversableFormálódik a Fekete Macska-Silver Sable film. Hivatalos történet még nincs, de a Splash Report információi erre kell számítani a produkciótól, amit egyelőre ne vegyük készpénznek: Silver Sable hét évvel azután, hogy Mendel Stromm és két embere, Skorpió & Tarantula megölte az apját a kormány felbérli, hogy találja meg Felicia Hardy-t, vagyis a Fekete Macskát, a mestertolvajt és hackert. A nő ugyanis értékes információt lopott. A Paraguay, Argentína és Brazília veszélyes és a törvényenkívüli határán fekvő területen bujkál. A helyszínre érve Sable felkeresi egyik régi kapcsolatát, Dmitri Smerdyakov-ot, azaz a Kaméleont, hogy segítsen a kutatásban. Ám nem csak a kormány próbálja megtalálni Fekete Macskát. Úgy tűnik, hogy Felicia korábban alkut kötött annak érdekében, hogy édesapját megmentse a börtönből, ezen kívül belement, hogy genetikai módosítsák. És most az őrült tudós szeretné elkapni a drága kísérletét, hiszen finanszírozója, Norman Osborn nagyon szeretné már látni, hogy mire ment el a pénze. Ezen túlmenően Póknő, Kraven, Tombstone, Charles Standish és Dominic Fortune is részese lesz a sztorinak,. Pókember elviekben nem teszi tiszteltét.

0

A Pókember: Hazatérés új előzetese

spidermanrebootkep555Az új Peter Parker a Polgárháborúban (Civil War) már bemutatkozott és most a Tony Starktól kapott piros-kék high-tech ruhájában fékezheti meg a bűnözőket. Habár Stark nem igazán szeretné, hogy komolyabb, nehézsúlyú alakokat is kezelésbe vegyen, de azért csak megpróbálja legyűrni a Michael Keaton játszotta Keselyűt. Nem lesz könnyű dolga, de azért nem adja fel. Olvasd tovább

1

Pókember high-tech ruhája

spidermSpoileres lehet
A képregényben Peter Parker saját maga készítette a piros-kék Pókember göncöt, viszont volt idő, amikor Tony Stark mellett dolgozott és kapott tőle egy upgrade-elt kosztümöt is, amely teljesen más volt a megszokottól. Nos, a rebootban Parker szintén a Starktól kapott ruhát viseli, azonban ez nem csupán egy átlagos cucc, akad benne jó néhány érdekesség.

Igazi high tech felszerelés kapott helyet benne. JARVIS-hoz hasonló mesterséges intelligencit pakolt bele Stark holografikus felülettel. A mellkason található pókjel tulajdonképpen megfigyelő drón, be lehet vetni, így átfogó képet tud adni egyes területekről. Parker tudja alakítani a háló méretét és több irányba is tudja kilőni, a maszk szemrészének szintén  vannak külön funkciói.

Eric Carroll producer elmondása szerint Stark nyomkövetőt is tett ajándékába, szóval ha kedve tartja bármikor le tudja nyomozni, hogy éppen merre hősködik Parker. Erre a srác is rájön és az előzetesben látott barátja segítségével próbálja kiiktatni a szerkezetet, ekkor találnak rá a sok beültetett kütyüre. A ruha képes beszélni, kérdéseket feltenni, amire Parker tud reagálni. Ezáltal képes feljebb tekerni a hőfokot is, ha éppen fázik vagy világítani is tud, ha éppen sötét van.

5

Pókember: Hazatérés – itt az új előzetes

spidermanhaloA fél internet a halántékát kocogtatja, hogy állítólag a Sony a tervezett Venom és Fekete Macska filmeket nem a Marvel Mozis Univerzumába próbálja benyomni. De azért ne vegyük biztosra, hogy a pletykák valóban igazak, hiszen a stúdió is beláthatja, hogy sokkal jobban járna, ha nem kezdene bele egy különálló franchise-ba. De egyelőre itt van nekünk az új Pókember, aki ezúttal Keselyűvel mérkőzhet meg. A karakter ugyan a rajzolt lapokon többször is összecsapott a Falmászóval, de a legtöbb esetben nem lehetett komolyan venni az öreg fickót. Úgy tűnik, hogy filmverzióban eléggé kemény lesz.

Tom Holland bújhat a Hálószövő kék-piros ruházatába és Vasember oldalán hálóhintázhat a felhőkarcolók között. Mary Jane valószínűleg nem bukkan fel.  Az új előzetest tegnap leadták a CinemaConon, most pedig a világhálón is elérhetővé vált. Júliusban érkezik a film.  Olvasd tovább