0

Röviden: Fekete Párduc 2. / Doctor Strange az őrület multiverzumában / Thor: Szerelem és mennydörgés

írta Nikodémus

Fekete Párduc 2. (Black Panther: Wakanda Forever) – Vannak rettentően nehéz helyzetek, még a folyamatos habkönnyű szórakoztatásra épülő Hollywoodban is. Chadwick Boseman váratlan halálával nem csak egy ígéretes színészt vesztettünk el, de egy ikonikus(sá növesztett) szerep megformálóját is, ám a Marvel-moziverzumnak folytatódnia kellett, Ryan Coogler rendező pedig nagyjából vette az akadályt. Nagyjából, mondom, hiszen az első film főszereplőjének kivezetését ízléssel oldja meg. Könnycseppek persze peregnek a vásznon túl (és ideát is), ám az igazi kérdés az, mit lehet kezdeni a Wakanda-világgal T’Challa nélkül. Nos, sajnos nem sokat: az új film forgatókönyve céltalanul dobálja fel az eseményeket és a karaktereket, s bár a gyászolás egy ideig jól áll neki, hamar unalomba fullad. Az új főgonosz egy gyenge Aquaman-koppintás, és hát megint a bosszú értelmetlenségéről és az ellenfélnek való megkegyelmezésről regélnek nekünk, sokadjára. A legnagyobb utat talán Shuri karaktere (Laetitia Wright) járja be, ám szimpátiámat (magamat is meglepve) Riri Williams (Dominique Thorne), az aktuális vagánycsaj nyerte el. A készítők a mostani etapban a már megszokott black power mellett láthatóan rágyúrtak a female powerre is, már csak jobb történetet kellett volna írni…

Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness) – A roncsolt kezű, mágiával babráló doki hat éve talán az egyik legsótlanabb eredetsztorit kapta a Kevin Feige-től, ezúttal viszont alaposan megborították az ötletládát: úgy ugrálunk dimenzióról dimenzióra, hogy azt még a legmenőbb képregényfanok is alig bírják követni. Lehet, hogy egyébként cél is volt, hogy ne tűnjön fel az alapsztori vékonysága (jó öreg Marvel-trükk…). Némileg arrogáns főhősünknek most Wanda Maximoff (Elizabeth Olsen) körül akad dolga, aki saját traumáit vetítené ki a multiverzum-világra, hogy mindenki ugyanúgy szenvedjen, mint ő. A nagy összeomlást persze nem hagyhatja annyiban Strange, és a küldetésben társat is kap maga mellé Amcerica Chavez (Xochitl Gomez) személyében. Nem csak a neve, sajnos maga a figura is idegesítően túljátszott, Sam Raimi azonban nem hagy időt ennek átgondolására sem, mert egyre pörgeti a tempót, s itt-ott szokatlanul erős horrorelemeket is bevet. Akad néhány fergeteges cameó, pár különös fordulat, és az sem rossz ötlet, hogy főszereplőnk végső soron tulajdonképpen önmagával viaskodik, hogy jobb emberré váljon. Kár, hogy a nagy finálé után újra marad a status quo – a cselekményben és a Marvel-univerzumban egyaránt.

Thor: Szerelem és mennydörgés (Thor: Love and Thunder)Taika Waititi szépen bevackolta magát Feige mellé, és eddig úgy tűnt, a közönségnek is bejön az író-rendező sajátosan teátrális humora – bizonyította ezt fényesen a főhősét újradefiniáló előző rész. Az ambíciók most még magasabbra csaptak: istenölő gonosszal kéne szembenézni (Gorr – Christian Bale remek), integrálni kéne a galaxis őrzőit (hát ez elég felemásan sikerült…) és drámát adni a visszatérő Natalie Portman-nek. Ez így sajnos túl sok volt egyszerre még fékezhetetlen energiájú direktorunknak is, akit sajnos ezúttal elhagyott a Jojo Nyusziban annyit dicsért arányérzéke. Már megint onnan indulunk, hogy Thor (Chris Hemsworth) infantilis, Valkűr (Tessa Thompson) cinikus, és újra meg kell tanulni, hogy felelősséggel tartozunk döntéseinkért. A Portman képviselte új szál lehetne izgalmas (a színésznő mindent meg is tesz érte), de azt a néhány drámai pillanatot rögtön agyoncsapja a forgatókönyv egy-egy debil humorizálással. Ez nem az a jóleső feloldás-technika, amit pl. James Gunn annyira érez, ez szimplán csak buta ökörködés. Szeretném hinni, hogy ez és “a cselekmény végén (már megint) megbocsátunk az ellenfélnek” gesztus őszinte jóindulatból fakad, de ehelyett inkább hamisan jóemberkedő pc divat-szagot érzek…

0

Röviden: Mátrix: Feltámadások / Pókember: Nincs hazaút / Free Guy

írta Nikodémus

Mátrix: Feltámadások (The Matrix Resurrections) – Sosem voltam oda különösebben a Mátrix világáért, de azt el kell ismernem, hogy a 22 évvel ezelőtti első film minden filozófiai zagyvasága ellenére stílus- és trendteremtő volt. A folytatások minőségét fedje jótékony homály, ám annyit megadhatunk nekik, hogy végül lezárták Neo (Keanu Reeves) és Trinity (Carrie-Anne Moss) kalandjait, ám a stúdió csak nem nyughatott. Végül a rendező testvérpár egyik tagját sikerült rávenniük arra, hogy részt vegyen a régóta tervezgetett bőrlehúzásban, és a végeredmény bizonyos vonatkozásaiban merész, nagyrészt azonban mégiscsak kiszámítható lett. A film egész ügyesen indít: megcsavarja a korábbi trilógiát, önironikusan beszólogat saját magának (és persze a Warnernek), miközben szép lassan kiemeli az életközepi válságán és visszatérő rémálmain tépelődő Thomas Andersont. Reeves nem egy színészisten, de remekül hozza a tétova ötvenest, aki szerelmes lesz. Vagyis elkezd emlékezni egy nő láttán a kávézóban. Lana Wachowski nem titkolta, hogy ezúttal alapvetően egy romantikus sztorit írt-rendezett két kedvenc figurájának, úgyhogy tegyünk mi is így, és engedjük el a körítést: az akciókat (ötlettelenek és agyonvágottak), a filozófiai hátteret (Coelho már megint beköszön), a mellékszereplőket (sajnos érdektelen szinte mind) és egyáltalán azt, hogyan lehetséges ez a folytatás a főszereplők egykori halála után. A stúdió a változatosság kedvéért ezúttal nem számolgatja a pénzt (merthogy jókora bukásnak tűnik a film), és ez talán elég ahhoz, hogy ne készüljön még egy sírrablás. Aki pedig a megfelelő (tini)korban látta az első filmet, és azóta felnőtt, fájóan érteni fogja azt a mélabús első félórát.

Olvasd tovább

0

Fekete özvegy (Black Widow)

írta Minime

Az MCU negyedik fázisának indító alkotása, amely a többszöri megjelenési dátummódosítás után végre a mozikba érkezett, Scarlett Johansson jutalomjátékaként és fontos új szereplők, valamint „helyszínek” bemutatásának eszközeként funkcionáló legújabb Marvel-kaland. Nagyon sokan és sokáig vártunk rá. Rengeteg kecsegtető és hálistennek ismét manipulált előzetes után végre megnézhetjük a teljes és végre „valós” anyagot.

Olvasd tovább

0

Pókember: Idegenben – A kulisszák mögött

Pókember nem pihenhet. Az már kiderült, hogy az ifjú pók (Tom Holland) egyedül is képes megmenteni a világot, és csapatban is megállja a helyét, de közben úgy érzi, neki is jár, ami bármelyik középiskolásnak: és a haverjaival európai körutazásra indul. De éppen, amikor élvezhetné végre mindazt, amit a baráti lazulás kínál, újabb ellenség tör a világra. Az őselemek pusztító erejével rendelkező Elementálok egy párhuzamos univerzumból érkeznek, és követi őket a rejtélyes Mysterio (Jake Gyllenhaal) is, aki csatába szólítja a vakációzni vágyó Pókembert…

Olvasd tovább

5

Bosszúállók: Végjáték (Avengers: Endgame)

írta Minime

SPOILERMENTES kritika.

Először is szeretnék köszönetet mondani a Fórum Hungary filmforgalmazónak,
a Cinema City Westendnek és végül, de nem utolsósorban Nikodémusnak
azért az élményért, aminek részese lehettem.

„Save the best for last!”

– azaz a „legjobbat hagyd utoljára!” Egy év feszült várakozás, szinte végtelen háború az idővel és a türelemmel folytatott harcban, amelyet a rajongók kénytelen voltak megvívni önnön belső énjükkel, türelmetlenségükkel és kíváncsiságukkal, ezért az egy élményért, az Infinity Saga lezárását jelentő alkotásért. A Marvel Cinematic Universe 11 éves eddigi termésének, összesen 21 eddigi filmjének esszenciája érkezik meg a vásznakra a mai napon. Vajon piros betűs ünnep lesz ez a képregényfilmek számára, esetleg hatalmas csalódásba torkollik a túlfeszített és felfokozott várakozás? Senki nem tudhatta előre, hiszen a mércét olyan magasra állította egy évvel ezelőtt Anthony és Joe Russo rendezők Végtelen háború című alkotása, hogy megjósolni is lehetetlen lett volna a végeredményt. A számtalan teória, a relatíve későn érkező trailerek, a rendezőpáros által is nyíltan beismert ferdítések bennük, mind-mind pattanásig feszítették a húrt a világon mindenkiben. Olyan felfokozott várakozással párosuló reménykedés látott napvilágot a rajongókban, amit nagyon könnyen romba dönthetett volna bármilyen apró kis hiba is.

Olvasd tovább

6

Marvel Kapitány (Captain Marvel)

írta Minime

Ideális időzítéssel érkezett hazánk mozivásznaira a legújabb MCU-kaland, hiszen a Marvel Kapitány főhősét ezúttal egy önálló, kemény és harcias űramazonként promótálták, amelynek a nemzetközi nőnap és természetesen a címszereplő, Brie Larson erősen kontraproduktív és ellenszenvet kiváltó korábbi interjúi is megágyaztak. Állítólag a negatív reklám is reklám, tehát a figyelemfelkeltés mindenképpen jól sikerült, még ha többnyire negatív értelemben is. Ami ennél aggasztóbb tényként kezelendő, az viszont nem más, mint a Marvel Studios korábbi munkáihoz mérten nagyobb arányú és mértékű előzetes és TV-spot anyag, amely talán előre jelezhetett valamilyen negatív önértékelést a stúdió részéről, különösképpen egy olyan időpontban, amely hatalmas jelentőséggel bír az egész MCU életében, hiszen a két Bosszúállók-film közé ékelődik.

Olvasd tovább