írta Nikodémus
Nem lehet véletlen: az utóbbi egy-másfél évben sorra mutatnak be olyan filmeket, melyek több-kevesebb (jobbára több) indulattal kritizálják a jelenkori gazdasági-társadalmi elit életmódját. Mark Mylod, Rian Johnson és Ruben Östlund persze nem jókedvében kanyarít antikapitalista üzenetet legújabb filmjébe, ám kétséges, hogy bírálatuk – túl a mindig izgalmas nyomozáson vagy a tettes megérdemelt leleplezésén – többre jut-e felszínes demagógiánál.
írta Nikodémus
Idén ősszel nagyot robbantott a Netflix streaming-szolgáltató azzal, hogy szeptember 28-án bemutatták Andrew Dominik rendező régóta várt Marilyn Monroe-filmjét Ana de Armasszal a főszerepben. Az első reakciók döbbenetes színészi átlényegülésről, rendhagyó látványvilágról és sokkolóan egyedi elbeszélésmódról szóltak, s a Szöszi (Blonde) körül azóta sem csillapodnak az indulatok. De van-e bármi a harsogóan hivalkodó felszín alatt? Készíthető-e hű portré arról a nőről, aki egyszerre volt milliók vágyainak tárgya, bulvárhírek sztárja és egy félénk, apa nélkül felnőtt naiva? Dominik nagyszabású filmje nyomába ered az azóta is feltáratlan Monroe-rejtélynek, s ezt meglehetősen nézőpróbáló módon teszi.
írta Nikodémus
Nem (Nope) – Jordan Peele egészen elképesztő: nagyon kevesen vannak a kortárs rendezők mezőnyében, akik folyamatosan új utakat keresve gondolkodásra késztetik a nézőt. Néha fejvakarásra, igen, de én ezt nagyon tudom értékelni, még ha a horror műfaja nem is a barátom. Épp ezért megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy a Nem inkább (misztikus scifi-)thriller, bár azért a szokásos vér- és ijesztés-adagot ezúttal is megkapjuk. A Hollywood (tehát a szórakoztatóipar) perifériáján tengődő állatidomárok (Daniel Kaluuya, Keke Palmer) története, miszerint egy titokzatos égi jelenséget próbálnak egyre elszántabban megörökíteni (s persze közben menekülni előle) igazi értékét a látszólag szervetlenül illeszkedő másik szál adja meg, azzal a bizonyos végzetesen félresikerült sitcom-epizód forgatással. Peele most is az emberi természetről mesél nekünk: ezúttal az emberi kíváncsiság inspiráló, ugyanakkor nyugtalanítóan kisajátító voltát vizsgálja, jó adag vizuálműfaj-kritikával (ne nézz a szemébe, ugyebár), persze mindezt egy spielbergi látványfilm köntösébe csomagolva. Iróniából, sejtetésből és szimbolizmusból nincs hiány, ám ezúttal mintha jobban lötyögne a szokásosnál a szüzsén a gondolati tartalom.
Az Oscar-díjas Jordan Peele ízekre szedte és újraértelmezte a modern horrort Tűnj el! (Get Out, 2017) és Mi (Us, 2019 – A kulisszák mögött) című filmjeivel. Most a nagyszabású Nem (Nope) című új thrillerével a nyári moziszenzációt tárja elénk meghökkentő fénytörésben. A rejtélyes sci-fi és az összetett társadalmi thriller házasságából született lidércnyomás az erőszak, a vakmerőség és a megalkuvás elemeiből gyúr robbanókeveréket, ami oly elválaszthatatlan az Amerikai Nyugat hamis romantikával átitatott mítoszától – és persze magától a szórakoztatóipartól is.
Stephen King klasszikus thrillerének új adaptációjában egy rendkívüli pirokinetikai képességekkel bíró lány megvédi családját és önmagát olyan sötét erőktől, amelyek el akarják fogni őt, hogy irányíthassák. Andy (Zac Efron) és felesége, Viky (Sydney Lemmon) már több mint egy évtizede menekülnek, hogy elrejtsék lányukat, Charlie-t (Ryan Kiera Armstrong) egy titkos kormányügynökség elől, amely ki akarja használni példátlan tehetségét, hogy a tüzet tömegpusztító fegyverré alakítsák. Andy megtanította Charlie-t, hogyan tartsa kordában tűzgyújtó képességét, amit harag vagy fájdalom aktivál. Ám amint a lány 11 éves lesz, a tűz egyre és egyre fékezhetetlenebbé válik. Miután véletlenül kiderül a család tartózkodási helye, egy rejtélyes titkosügynök (Michael Greyeyes) indul utánuk, hogy örökre elfogja Charlie-t. A lánynak más tervei vannak.
írta Nikodémus
Külön falka (2021) – Van egy nyughatatlan kislány (Niki – Horváth Zorka) és van egy finoman szólva is zűrös életű férfi (Tibor – Dietz Gusztáv). Már az első percekben nyilvánvaló, hogy sorsszerű lesz a találkozásuk, még akkor is, ha a rendezett, (kis)polgáriasult életvitelű néző már ekkor sejti, ebből nem sül ki semmi jó. Kis Hajni rendező elsőfilmje olyannyira érett munka, hogy kapásból elkerüli mind a giccs, mind a szenvedtetős melodráma közhelyeit, és egészen egyedi ösvényekre tereli főszereplőit. A környezetábrázolás fájdalmasan valós, a párbeszédek dicséretesen életszagúak – ez a két momentum már elég lenne ahhoz, hogy az elmúlt év egyik legjobb magyar filmjéről beszéljünk, ám a Külön falka még emeli a tétet, és két kívülálló nehéz sorsán keresztül bemutatja, milyen hamar ítélkezünk a másik élete felett, s mennyire könnyen nézünk félre akkor, amikor sebzett lelkek szorulnak segítségünkre. A film egyiket sem teszi, ahogy ábrázolja hőseinek hibáit, sőt, bűneit is. A fatalizmus mellett meglepően finom humor is ott bujkál a jelenetek között, a két főszereplő külön-külön és együtt is szenzációs, a cselekmény pedig épp annyi, amennyinek lennie kell. A hollywoodi közhelyszótár talán csak a filmvégi autózáskor figyel be egy kicsit, de akkorra már annyira megszeretjük a karaktereinket, hogy úgy érezzük, megérdemlik. Rozzant BMW-vel csapatni a magyar naplementében ugyanis nem egy ámerikás álom, csupán egy felhőtlenebb, boldogabb élet halvány ígérete. Ne fosszuk meg hát tőle hétköznapi hőseinket – szívtak ők már éppen eleget a magyar rögvalóságban.
írta Nikodémus
SPOILERMENTES kritika.
Batman visszatért a vászonra. Nolan értelmezése immár egy évtizede, hogy lezárult, a Snyder-féle üres pózolást gyorsan felejtsük el, Matt Reeves-nek (Cloverfield, A majmok bolygója-trilógia) viszont volt egy olyan víziója a figuráról, ami elementáris – és elképesztően működik a filmvásznon. Nehezen megszületett, sokat tologatott filmje nem hibátlan ugyan (még csak különösebben nem is eredeti), de döbbenetes hangulatot áraszt. És igen, megéri végigülni a háromórás játékidőt.
írta Nikodémus
Csaknem egy évszázada tudja már a globális tudatipar, hogy komoly tömegeket lehet elkábítani egy kis nosztalgiázással. Az ébredező fogyasztói társadalom elsőként talán a karácsonyt tette profán ünneppé: fenyőillat és hívogató fények, csillogó glamúr és black friday – szó szerint és lelki értelemben egyaránt gyomorrontásunk lesz tőlük az ünnepek végére. S miközben az aktuális retródizájn egy sosemvolt idill hamis emlékét plántálja belénk, érdemes emlékeztetni magunkat arra, hogy immár nemcsak decemberben, hanem egész évben támad a gátlástalan nosztalgia-divat. Mindezek fényében meglepő, hogy nemrég két olyan film futott be a mozikba, mely rendre ellenáll a haszontalan múltba révedés kísértésének, mi több, nézőjét is óva inti attól.
David Gordon Green Halloween című filmje 2018-ban hatalmasat kaszabolt a mozikban, több mint 250 millió dolláros összbevételt ért el a négy évtizede létező franchise legjobb anyagi eredményét produkálva, és a legsikeresebb nyitó hétvégét hozta olyan horrorfilm esetében, amelynek női főszereplője van (Jamie Lee Curtis). És Halloween éjszakája, amikor Michael Myers visszatért, még nem ért véget. Percekkel azután, hogy Laurie Strode (Curtis), lánya, Karen (Judy Greer), valamint unokája, Allyson (Andi Matichak) csapdába ejtették és hagyták elégni Laurie pincéjében a maszkos szörnyet (James Jude Courtney), Laurie-t életveszélyes sérülésekkel szállítják kórházba. Mindenki azt hiszi, hogy sikerült megölni a rémet, aki Laurie-t egész életében gyötörte. Ám Michaelnek sikeül kiszabadulnia a csapdából, és a rituális vérfüdő folytatódik. Laurie fájdalmai ellenére ismét szembeszáll vele, és Haddonfield egész lakossága is vele tart, hogy legyőzzék a szörnyet. A Strode család nőtagjai és Michael első mészárlásának túlélői bosszúálló csapattá állnak össze, hogy kezükbe vegyék az igazságszolgáltatást, és egyszer s mindenkorra véget vessenek Michael ámokfutásának. A gonosznak meg kell halnia.
Mitől lesz egy film hátborzongató? A történet, a stílus, a díszlet, a zene vagy mindezek összessége hordozza magában a félelemkeltéshez szükséges energiát? Ez a könyv a maga töredékes módján erre a kérdésre keresi a választ: az 52 hátborzongató film egy vállaltan szubjektív válogatáson keresztül mutatja be a filmi hátborzongatás széles spektrumát. A 2018-ban megjelent 52 kultfilm szerzője most is sokféle filmet vizsgál olvasmányos esszéiben: a horrorfilm klasszikusaitól kezdve (Frankenstein menyasszonya, Psycho) modern remekműveken át (Iszonyat, Ragyogás, A bárányok hallgatnak) a kortárs kultfilmekig (Tűnj el!, Fehér éjszakák) tart a válogatás, de terítékre kerülnek határfeszegető kísérleti alkotások és hollywoodi blockbusterek is. (Forrás)
A szörnyek népszerűsége töretlen, sőt felfelé ívelő: rémeink elválaszthatatlan részei mindennapi életünknek. De vajon mennyire értjük a szörnyeket, amelyeket mi magunk hozunk létre, csodálunk és félünk? Látjuk-e, mi köti össze a múlt ikonikus, frankensteini szörnyét a jövő mesterséges intelligenciájával? Mi köze van Marvel Kapitány macskájának az Alien-sorozathoz és miért félnek annyira a Star Trek kemény férfi karakterei az univerzum női szörnyeitől? Miért nem egyfélék a vámpírok, és miért kezdtek el fejlődni a zombik? Milyen szorongásainkat tárják fel az állati szörnyek és a különféle állat-ember és növény-ember hibridek? Míg a középkorban a szörnyek a veszélyes ismeretlent jelölték a színes térképeken, ma már egész tudományág alapul a szörnyek feltérképezésén. Ebből ad ízelőt ez a népszerű regényeket és filmeket elemző tanulmánykötet – hogy minél jobban eligazodjunk saját világunk szörnyekkel teli térképén, vagyis jobban értsük félelmeinket és önmagunkat: a szörnyek által meghatározott embert. (Forrás)
Lichter Péter: 52 hátborzongató film – A Psychótól a Fehér éjszakákig, Scloar, 280 oldal, 2021, 3999 Ft
Limpár Ildikó (szerk.): Rémesen népszerű – Szörnyek a populáris kultúrában, Athenaeum, 309 oldal, 2021, 4499 Ft
A filmet ezen a héten mutatják be itthon a mozik.
A Freaky merészen csavar egyet a testcserélős filmek műfaján: ezúttal egy kamaszlány költözik egy könyörtelen sorozatgyilkos testébe, és viszont. A 17 éves Millie Kessler (Kathryn Newton /Hatalmas kis hazugságok/) a túlélésre játszik a Blissfield High középiskolában, ahol nap mint nap meg kell küzdenie a gonosz évfolyamtársak ármányaival. Ám az igazi megpróbáltatások akkor kezdődnek, amikor őt szemeli ki magának a Böllér becenevű hírhedett sorozatgyilkos (Vince Vaughn), és innentől a gimis gyötrelmek csak apró diáktréfáknak tűnnek. A Böllér misztikus azték tőrje drámai fordulatot idéz elő: Millie és a gyilkos testet cserélnek, és a lánynak mindössze 24 órája van arra, hogy visszafordítsa a helyzetet, különben örökre egy középkorú elmebeteg testében ragad.
írta Minime
Az előző részről itt olvashatsz.
John Krasinski továbbszőtte saját mély hallgatásba burkolózó történetének szövetét és megörvendeztetett minket nézőket, kiváló filmjének szinte tűkön ülve várt folytatásával. A korántsem egyedi, ám mégis rendhagyó alkotás, amelyet sokan félreértelmezve szoft-horrorként vártak, valójában 2018. legnagyobb „durranása” volt, mind drámai elemeit, színészi játékát és történetvezetését tekintve. Egy igazi klasszikus, amiből a 21. században eddig nagyon kevés született. A folytatás célja pedig hálistennek nem a monumentális tétek emelése, a nagyobb költségvetésből kihozható gigaprodukció lett, hanem ugyanaz a mély, érzelmes és értelmes film, amelyre mindennél jobban szüksége van a szellemileg erősen hanyatló új generációs mozinézőnek.
FilmDROID