0

InterCom hírlevél

Joker mindent visz!

Joker nevethet a végén. Végre megvolt a sokat emlegetett, rejtélyes és minden ízében különlegesnek ígérkező képregény-eredetfilm, a Joker (Joker, hazai bemutató: október 3.) premierje a Velencei Filmfesztiválon. És a reakciók alapján egyértelműnek tűnik, hogy Todd Phillips (akit eddig az egészen más műfajú Másnaposok-trilógia rendezőjeként ismertünk) és a számtalan rajongó kritikát bezsebelő, a szerep kedvéért három hónapon át naponta egy almán élő Joaquim Phoenix főszereplő nagyon nagyot alkotott.
A vetítés után a fesztiválközönség nyolc percen át állva ünnepelte őket, és az ezt követő előrejelzések még egy kicsit feljebb csavarták az elvárásokat. A szakemberek szerint Gotham City őrült és veszélyes bohóca csupán a premiert követő első hétvégén legalább 70-95 millió dollár bevételt hoz majd az Egyesült Államokban, és ezzel nemcsak a Venomot, hanem az Aquamant is túlszárnyalja. Márpedig a Venom végül 850 milliót gyűjtött, és természetesen következett a folytatás. Ráadásul a Joker-t valószínűleg még az Oscar-díj nevezések híre is támogatni fogja –a ki látta Phoenix izzóan őrült Jokerét, nem kételkedik ebben.
A film eddig minden nézőjét padlóra küldte: mindenki azt írja róla, hogy letaglózó erejű, nyers és kegyetlen: nem tagozódik bele egyetlen korábbi DC-univerzumba sem – teremtett magának egy sajátot.

Olvasd tovább

0

Felhívás: 22. Faludi Filmszemle és Fotópályázat

A Faludi Ferenc Akadémia 22. alkalommal rendezi meg nemzetközi tematikus filmszemléjét, melyhez immár 10. alkalommal fotópályázat is kapcsolódik. Az idei mottó a Hívás. A témához kapcsolódó filmmel vagy fotóval, október 18-ig bárki pályázhat a Faludi Ferenc Akadémia honlapján.

A Faludi Nemzetközi Filmszemle a magyar jezsuita rendtartomány által huszonkét éve létrehozott filmszakmai rendezvény, melyhez tizedik éve fotópályázat is társul. A rendezvény alapvető célja, hogy a vizuális kultúra világán keresztül teremtő párbeszédet indítson el társadalmi kérdésekről, és kreativitásra buzdítsa az alkotókat.

Olvasd tovább

0

UIP hírlevél

Jó nagyot csavartak a The Invisible Man-en

Végre nyilvános a készülő The Invisible Man szinopszisa, és annyira modern lett, hogy az eredeti regény szerzője, H. G. Wells sem ismerne rá. A klasszikus regényben és a belőle készült 1933-as filmben egy tudós felfedezi, hogyan válhat láthatatlanná. Csakhogy nem tud visszaváltozni, ezért hosszas őrlődés után bűnözésre adja a fejét, mielőtt megőrülne.
Nos, az új változatnak egy nő a főhőse, akit a Szolgálólány meséje című sorozat főszereplője, Elizabeth Moss alakít. A történetben Cecilia (Moss) bántalmazó kapcsolatban él egy milliárdos tudóssal (Oliver Jackson-Cohen). A tudós meghal, de Cecilia sejti, hogy igazából csak megrendezték a halálát. Ceciliának az lesz a mániája, hogy a férje láthatatlan emberként üldözi, és szeretteit is fenyegeti. Mivel a félelme megalapozott, a The Invisible Man izgalmas thrillernek ígérkezik.
A Universal stúdió új filmje a Universal Monsters Universe nevű, újraindított (?) franchise újabb darabja, amellyel a stúdió harmincas évekbeli klasszikus szörnyfilmjeit élesztik újjá modern interpretációban. Legutóbb Tom Cruise vitte sikerre (?) A múmiát a sorozat első részeként.

(The Invisible Man – hazai bemutató: 2020. március 19.)

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Premier és szülinapi buli az Az-nak

Az Az – Második fejezet (It: Chapter Two) egyik különlegesen emlékezetes jelenete egy tükörlabirintusban játszódik, ahol egymást keresve bolyong a James McAvoy játszotta felnőtt Bill, egy derryi kisfiú és Pennywise, a vérengző bohóc. A film régen várt, tegnapi világpremierjén Los Angelesben a sok híres vendég élőben is úgy érezhette, hogy tükrök között jár: hiszen az elsöprő sikerű első részben főszereplő gyerekszereplők, és a 27 évvel későbbi felnőtt magukat játszó színészek együtt vonultak be a Regency Theaterbe, és amikor egymás mellé álltak, akkor vált nyilvánvalóvá, hogy milyen elképesztően jól sikerült a szereposztás.
Talán mert kicsit sem hagyományosan folyt. A premieren Jay Ryan elárulta, hogy egy gyerekkori fotójával győzte meg Andy Muschietti rendezőt: hiába jó képű, izmos férfi ma, valaha duci kisfiú volt. Bill Hadert viszont azért hívták be, mert a gyerekkori magát játszó Finn Wolfhard ajánlotta: azt mondta, kettejük furcsa humora nagyon hasonlít egymásra.
A premier a moziteremben azzal kezdődött, hogy a színészek, a stáb és a csatlakozó vendégek együtt elénekeltek a Happy birthday-dalt, hogy így köszöntsék a film rendezőjét. Az ünneplés a vásznon sok piros lufival és egy bohóccal folytatódott. Amerikában hódító útjára indult az év – vagy talán az évtized – legrémisztőbb horrorfilmje.

Olvasd tovább

3

Hírcsokor

Megérkezett a hányattatott sorsú 25. James Bond-film címe: No Time To Die. A hivatalos szinopszis szerint főhősünk (Daniel Craig ötödszörre) immár visszavonultan élvezi Jamaicán a nyugdíjas-éveket, amikor egy régi CIA-s haverja visszahívja egy utolsó küldetésre. Egy tudóst kéne előkeríteni, ám aktuális ellenfelének ultramodern fegyverzete van. A rendező Cary Fukunaga, Craig mellett pedig visszatér Ralph Fiennes (M), Naomie Harris (Moneypenny), Ben Wishaw (Q) és Léa Seydoux is. (Index)

Tegnap este robbant a hír: a Marvel és Kevin Feige kiszáll a Pókember-filmek mögül. A Sonyval egy ideje már vitatkoztak a finanszírozásról: az eddigi szerződés szerint a Sony pénzelte a filmeket (jött is neki a bevétel) a Marvel kreatív kontrollja alatt, utóbbi ezt most 50-50 %-ra akarta változtatni. Nem jött össze. Állítólag megfeneklettek a tárgyalások, de van némi remény a megegyezésre. (Variety)

A sok pletyka után kiderült, tényleg lesz Mátrix 4. Keanu Reeves visszatér Neo, Carrie-Anne Moss pedig Trinity szerepében, az író-rendező Lana (korábban Larry) Wachowski. Rajta kívül Aleksandar Hemon és David Mitchell dolgozik a szkripten, a forgatás 2020-ban indul. (Variety)

Az Emmy jelölőbizottsága a legjobb öt drámai forgatókönyv közé jelölte a Trónok harca legutolsó részének szkriptjét. A szöveg felkerült az Emmy hivatalos oldalára (hogy bárki elolvashassa), David Benioff és D.B. Weiss alkotása azonban kiverte a biztosítékot a rajongóknál. Mint kiderült, a könyv maga botrányosan összecsapott munka: bizarr humor, gyerekes poénok, hanyag szövegezés, oda nem illő utalások és tiszteletlenség a sorozat karaktereivel szemben. Le is vették négy nap múlva. Pár elképesztő példa itt olvasható. Az írópáros egyébként egy Star Wars-film (vagy film-sorozat) megírása után a Netflixhez szerződik 200 millió dolcsiért. Biztos megéri?…

0

InterCom hírlevél

Az – a gyerekek megfiatalodnak

A számítógépes trükkök egyre tökéletesebbek – semmi kétség, a filmesek szinte már bármilyen képet elő tudnak állítani. Az utóbbi időben a színészek fiatalítás vált a legizgalmasabb fejleménnyé. Az utómunkában való sminkelés, a szem alóli karikák eltávolítása már vagy egy évtizede természetes, van színésznő, aki a szerződésben is kiköti, hogy ezt el kell végezni rajta, de Samuel L. Jackson Furyként való megfiatalítása, és Robert De Niro fiatal gengszterré módosítása újabb korszakhatárt jelez. És ezt a határt máris átlépte egy különleges fiatalító digitális utómunkacsapat, amely az Az – Második fejezet (It – Chapter two, hazai bemutató: szeptember 5.) számára dolgozott. De nem ősz üstököket színezett, és nem ráncokat varrt fel: kamaszokból csinált gyereket.
Az első Az-t 2016 nyarán forgatták, és az alkotók már akkor tudták, hogy a második részben, amely Pennywise, a rettentő bohóc legyőzése után 27 évvel tér vissza az amerikai kisvárosba és szennyvízcsatornáiba, jó néhány flashbackben felbukkannak majd az első rész főszereplői: a gyerekek. A 2018-ban kezdődő forgatás idejére mindegyik ifjú színész nőtt jó pár centit, és az arcuk is megváltozott. Andy Muschietti rendező viszont semmiképpen nem akarta lecserélni egyiküket sem.
– Már a kezdet kezdetétől tudtuk, hogy erre szükség lesz – nyilatkozta a rendező. – Mindig is úgy terveztük, hogy digitálisan oldjuk majd meg a felmerülő problémákat: szerencsére a technika évről-évre annyit fejlődik, hogy szerintem, senki nem fogja kiszúrni, hogy kinek az arcán mit és mennyit dolgoztak a grafikusok…

Olvasd tovább

0

UIP hírlevél

Ezért lépett át sci-fibe a Halálos iramban sorozat

Szintet lépett a Halálos iramban sorozat, pontosabban annak leágazása, a Hobbs & Shaw. A két főhős – Dwayne Johnson és Jason Statham – ellensége egy genetikailag módosított szuperkatona (Idris Elba), aki szinte legyőzhetetlen, így már már gyakorlatilag képregényhősnek számít. A széria ezzel új vizekre evez: a hagyományos akciófilmek világából átlép a szuperhősök univerzumába. Ez nem véletlen, Hobbs és Shaw tehetnek róla.
„Hogyan találhatnánk olyan ellenfelet, aki egyszerre képes megküzdeni a két legyőzhetetlen hőssel, Hobbsszal és Shaw-val? – teszi fel a kérdést a film rendezője, David Leitch a Gizmodónak adott interjújában. – Külön-külön is hatalmas potenciált képviselnek, hát még együtt, ezért egy szuperhős-szerű figurát kellett beküldeni ellenük. Olyan karakter kellett, aki egyenként padlóra viszi Hobbsot és Shaw-t is, ezért csak összefogva tudják legyőzni. Brixton, akit Idris Elba alakít, genetikailag módosított szuperkatona, emberfeletti erővel bír, ezért közös kihívást jelent hőseinknek.”
A forgatókönyv eredeti változatában Brixton még csak egy tapasztalt zsoldos volt, akinek megvannak a maga emberei és különleges kütyükkel van ellátva, de kiderült, hogy ez kevés lenne ahhoz, hogy igazán félelmetes ellenfél legyen a két hős számára. Így jött létre a Fekete Superman, akinek szó szerint drótból vannak az idegei, átmegy a falon és úgy lát, mint a Terminátor.
Ugyanakkor Leitch rendező nem gondolja, hogy mindez teljesen a sci-fi birodalmába tartozna, a film inkább csak öt perccel gondolkodik előre. „Ezek a technológiák már itt kopogtatnak, sőt mindjárt ránk rúgják az ajtót. Utánanéztem egy csomó katonai fejlesztésnek, és láttam, hogy egyáltalán nem elrugaszkodott agymenés, amivel mi előhozakodunk. Egy kicsit tényleg rátettünk egy lapáttal, de biztos, hogy holnap már ez lesz a valóság.”

(Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw – már a hazai mozikban!)

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

A bűn királynői bemutatkoztak

A hét elején New York Los Angelesbe költözött. És aztán kezdi a világkörüli útját. Hollywood legelegánsabb mozijában, a TCL Chinese Theaterben megtartották A bűn királynői (The Kitchen, hazai bemutató: augusztus 22.) gálapremierjét. A film a hetvenes években New York egyik legveszélyesebb negyedében játszódik, ott, ahol az ír maffia irányítja a hétköznapokat. És ahol – legalább is a DC képregénye, és a most belőle készült film szerint – három nő kiszorítja a férfiakat a banda éléről, és nem hagyják, hogy bárki elbánjon velük.
A három főszereplő, Melissa McCarthy, Elisabeth Moss és Tiffany Haddish összeöltözve, egyforma feketében érkezett, csak a rendező, Andrea Berloff lógott ki a sorból a virágos ruhájában. De úgy tűnik, a színészei még így is szeretik.
– Azóta, hogy először beszélgettünk A bűn királynői-ről, mindig pontosan tudta, milyen hangulatot, milyen képeket akar – lelkesedett Melissa McCarthy a rendezőjéért és a filmért, amelyben egyáltalán nem viccel. – Tudta, hogy fog kinézni, milyen ereje lesz, és hogy egyáltalán nem riad vissza az erőszak megmutatásától. Nagyon jó volt gengszternek lenni!

Olvasd tovább

0

UIP hírlevél

Dwayne Johnson már ásványvízben is utazik, a fő célpont Kína

Pankrátor, filmsztár, producer, ruha- és cipőmárka arca, hirdet vele az Apple és a Ford, és a listához most hozzájön az ásványvíz is. Dwayne Johnson leszerződött a norvég, cilinder formájú palackjairól híres Voss Waterhez, amelynek termékét évek óta maga is fogyasztja. Hivatalosan stratégiai tanácsadója lett a cégnek, feladata új piacok meghódítása és új termékek kialakításának elősegítése. Az új piacok alatt elsősorban Kína értendő, ahol a világ legtöbb potenciális fogyasztója él, és ahol a filmsztár rendkívül népszerű. A Voss új, Johnsonnal készült kampánya már augusztus elején megindul, a reklámokat a sztár saját kreatív ügynöksége, a Seven Bucks készítette.
Dwayne Johnson hamarosan ismét Hobbs exügynök szerepében látható a Halálos iramban: Hobbs & Shaw című akciófilmben Jason Statham oldalán. A főgonoszt Idris Elba alakítja, visszatér Helen Mirren, a vágy titokzatos tárgya pedig a Mission: Impossible – Utóhatás sztárja, Vanessa Kirby lesz.

(Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw – hazai bemutató: 2019. augusztus 1.)

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Mindjárt Hollywood

Ha az egyik legnagyobb legendával övezett hollywoodi rendező a legnagyobb sztárok közreműködésével elkészült új (egyébként: 9.) filmje saját bevallása szerint is „szerelmes levél Hollywood aranykorához”, akkor a legkevesebb, amit elvárhatunk, hogy a film premierjét egész Hollywood együtt ünnepelje.
Quentin Tarantino új, és a cannes-i bemutató óta izgatottan várt filmje, a Volt egyszer egy… Hollywood (Once Upon a Time… in Hollywood, hazai bemutató augusztus 15.) gálabemutatójának kedvéért lezárták a Hollywood Boulvard-t, és a vörös szőnyeges bemutatón nemcsak a főszereplők: Brad Pitt, Leonardo DiCaprio, Margot Robbie, valamint a kisebb szerepekben brillírozó legendák: Al Pacino, Bruce Dern, Kurt Russell, Michael Madsen, Luke Perry, Timothy Olyphant, Emile Hirsch, Dakota Fanning, Rumer Willis jelent meg (igen, ők mind egyetlen egy filmben parádéznak). Hanem a 900 vendég között Chris Hemsworth-től Britney Spears-ig ott volt mindenki, aki él és mozog az álomvárosban. És mert a film a hatvanas évek végének legendásan nagy korát, és e kor végét idézi, a premier közönsége kedvéért a mozi előtt felépítettek egy teljes filmstúdiót, egy rózsaszín koktélbárt (Pussycat Theatre néven)… és persze ott volt maga a rendező, aki rá egyáltalán nem jellemző módon, hagyta szóhoz jutni a sztárjait: nem ő akart mindent elmondani a cowboy-színész, a kaszkadőre (Leo és Brad) valamint a kegyetlen Manson-banda találkozásáról.
Bár a résztvevőknek mind meg kellett esküdniük, hogy nem árulják el senkinek a Volt egyszer egy… Hollywood meglepő fordulatait, annyi biztos, hogy ez nem pontosan az a film, amit májusban a cannes-i fesztiválon úgy ünnepelt a közönség. Tarantino újravágta, a film 2 perccel hosszabb lett, és új jelentek is kerültek bele.

Olvasd tovább

1

UIP hírlevél

Dwayne Johnson fekete Supermanről álmodik

Nincs messze az idő, amikor Supermant fekete bőrű színész fogja alakítani – mondja Dwayne Johnson, aki egészen biztosan legújabb filmjéből merítette az ötletet. A Halálos iramban: Hobbs & Shaw című akciófilm főgonosza ugyanis Idris Elba, akinek szülei Sierra Leonéből, illetve Ghanából származnak. Genetikailag módosított terroristát játszik, aki autókat képes falhoz vágni és fél kézzel elbánik egy kisebb hadsereggel. A karakter nem véletlenül Fekete Supermannek becézi magát.
A Hobbs & Shaw a milliárd dolláros összbevételű Halálos iramban franchise spinoffja, azaz leágazása, amely két népszerű hős, az egykori szuperügynök (Johnson) és az elitkommandósból lett bűnöző (Jason Statham) közös kalandjait mutatja be. Az afrikai ősökkel is büszkélkedő Johnson leginkább szamoai felmenőiről híres, és ezzel kapcsolatban több utalás is felbukkan új filmjében az etnikai diverzitás jegyében.

(Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw – hazai bemutató: 2019. augusztus 1.)

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Befejezés Végjáték után: Pókember

Legyen vége a bizonytalanságnak. A világ show-bizniszének egyik legnagyobb hatalmú ura, Kevin Feige, aki az összes Marvel film készítéséről dönt, egyértelműen bejelentette: a Bosszúállók-filmek „Infinity-sagája” a Pókember: Idegenben-nel (Spider-Man: Far From Home, már a mozikban) ér véget. Sőt, még azt is hozzátette, hogy „a Bosszúállók: Végjáték és a Pókember: Idegenben ugyanannak a történetnek a két része.”
Azok tehát, akik úgy értették, hogy a Végjáték a vég, most fellélegezhetnek: a történet új (és mindent lezáró) fordulatai még csak most következnek. Az ifjú Pókembernek – hiába egyszerű középiskolás – fel kell nőnie ahhoz a nagyon nagy feladathoz, amelyről nem lehet spoiler nélkül beszélni. Kevin Feige azt nyilatkozta, hogy jó pár éve, párhuzamosan fejlesztették a Végjáték-ot és a Pókember: Idegenben-t, és viszonylag hamar rájöttek, hogy a hosszú történet igazi lezárására csak a Pókemberben kerülhet sor:
– Pókember és Vasember öt filmen átívelő kapcsolata olyan szorossá vált, hogy a nagy kaland csak akkor érhet véget, ha látjuk, hogy Pókember meddig jut el, ki tud-e lépni mentora árnyékából, és képes-e önállóan is olyan hőssé lenni, amilyennek lennie kell.

Olvasd tovább