2020. október 22. és 25. között 15 városban rendezik meg a X. Mozinet Filmnapokat. Budapest mellett Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szentendre, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Tapolca és Veszprém ad otthont a világ legnagyobb fesztiváljait megjárt nyolc filmnek, jóval a hazai országos mozibemutató előtt. Több vetítés után izgalmas, a filmekben felvetett témákhoz kapcsolódó beszélgetést is rendeznek a budapesti Puskin moziban, így a közönség találkozhat majd Demetrovics Zsolt addiktológussal, Kánya Kinga gyászterapeutával, Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel, Tamás Gáspár Miklós filozófussal, Zentai Lillával, a Menedék Egyesület munkatársával, Kormos Anett humorista-újságíróval és Szirmai Gergely videóbloggerrel. A részletes programról itt értesülhettek, alább egy kis összefoglaló következik.
mozinet
Sztárrendezők a 6. Mozinet Filmnapokon
A 6. Mozinet Filmnapokon október 28. és 31. között nem csak Cannes legnagyobb slágereit tekinthetjük meg országosan, de több filmet az alkotóik is elkísérnek az első magyarországi ősbemutatóra. A rendezvényre érkezik a cannes-i versenyprogramban vetített, különös hangulatú Állva maradni (18) rendezője, Alain Guiraudie, az Un Certain Regard szekció fődíját elnyerő, megható szerelmesfilm, az Olli Mäki legboldogabb napja (12) direktora, Juho Kuosmanen, valamint az ugyanezen kategóriában különdíjjal jutalmazott A vörös teknős (6) Oscar-díjas alkotója, Michael Dudok de Wit.
Leo, az Állva maradni főszereplője Dél-Franciaországba utazik, hogy a farkasokat tanulmányozza. Út közben megismerkedik a szabadszellemű pásztorlánnyal, Marie-vel. Hamarosan gyerekük születik, a lány azonban otthagyja a férfit a babával a tanyán. Leo próbál megfelelni a váratlanul nyakába szakadt egyedülálló apasággal, miközben alkotói válsággal is küzd, ráadásul a környezetében és vele is rendkívül furcsa dolgok történnek. Az Állva maradni szexuális feszültséggel átitatott, bizarr fordulatokkal teli, különleges alkotás, többek között a szabadság kereséséről. A cannes-i kritikusok egyetértettek abban, hogy Guiraudie mozija a rendkívül erős fesztivál legkülönlegesebb alkotása volt, amely egész biztosan nem hagyja hidegen nézőjét! E rendkívüli filmet hasonlóan rendkívüli kampány kíséri: a magyar előzetesében – természetesen a zenekar hozzájárulásával – felcsendül egy jól ismert Kispál és a Borz sláger, a merőben szokatlan plakátot pedig Merényi Dániel, azaz a Napirajzzal ismertté vált Grafitember tervezte. Az Állva maradni két magyarországi vetítésén vesz részt a rendező: az október 28-án, pénteken 20.30-kor a budapesti Puskin moziban (Jegyelővétel) és az október 31-én, hétfőn 18 órakor a debreceni Apolló moziban (Jegyelővétel) tartott előadás után találkozik a közönséggel. Az alkotás november 3-tól látható országosan a mozikban. Olvasd tovább
4. Mozinet Filmnapok
A legnagyobb nemzetközi fesztiválok kedvenceiből immár negyedik alkalommal szervez filmnapokat a Mozinet. Az idén ötnaposra bővült mustra budapesti helyszíne továbbra is a Művész mozi (1066 Budapest, Teréz krt. 30.), országosan pedig a következő art mozik csatlakoztak a rendezvényhez: Debrecenben az Apolló mozi, Nyíregyházán a Krúdy mozi, Szegeden a Belvárosi mozi és Székesfehérváron a Barátság mozi. Berlin, Cannes, Karlovy Vary, Velence és Toronto kedvencei mellett Oscar-jelölt alkotások láthatók kedvezményes jegyáron augusztus 21. és 25. között, illetve a programban premier előtt debütál Volker Schlöndorff új filmje, Az utolsó éjszaka Párizsban.
A kínálatban ezúttal is elsősorban olyan művek szerepelnek, melyek hiányoznak a mozik jelenlegi műsoráról, ugyanakkor a nézői visszajelzések alapján igény mutatkozik rájuk. Ezek közé tartozik két, többek között a legjobb film kategóriában Oscar-díjra jelölt remekmű (A messzi dél vadjai, Philomena – Határtalan szeretet), és az alkotók között olyan jól ismert nevek sorakoznak fel, mint Bernardo Bertolucci (Én és te) vagy éppen Sarah Polley (Apáim története). Olvasd tovább
Mozinet-Művész Filmnapok 2013. július 19-21
Idén nyáron harmadszor szervez filmnapokat a legnagyobb nemzetközi fesztiválok nyerteseiből a Mozinet. A háromnapos esemény budapesti helyszíne a Művész mozi (1066 Budapest, Teréz krt. 30.), ahol kedvezményes áron tekinthetők meg Oscar-jelölt alkotások, a berlini, cannes-i és velencei filmfesztiválok kedvencei, illetve premier előtt látható a Renoir. Az előző évekhez képest nagy változást jelent, hogy most először a rendezvény országos lesz, 10 városban tartanak vetítéseket a filmekből július második felében.
A programot a szervezők a korábbi tapasztalatok figyelembevételével állították össze. Ezúttal is elsősorban olyan művek szerepelnek a kínálatban, melyek hiányoznak a mozik jelenlegi műsoráról, ugyanakkor a nézői visszajelzések alapján igény mutatkozik rájuk. A kivételt a premier előtt látható Renoir című francia romantikus életrajzi film jelenti. A film érdekessége, hogy gyönyörű, közös múzsájuk segítségével egyszerre enged betekintést a világ egyik leghíresebb festője, az impresszionista Pierre-Auguste Renoir, illetve fia, az újhullám által legnagyobb francia rendezőnek kikiáltott Jean Renoir életébe. Olvasd tovább
Bertoluccit ünnepli Cannes
Még javában tart a Cannes-i Filmfesztivál, ahol a világ legismertebb alkotói és sztárjai teszik tiszteletüket. Az egyik legnagyobb kortárs olasz rendező, Bernardo Bertolucci hazajáró vendég: tavaly nagy visszatérését ünnepelte a fesztivál az Én és te (16) című filmnek köszönhetően, idén pedig az Oscar-díjas klasszikusával érkezett a Croisette-re.
Cannes nem csak az új alkotásoknak kínál bemutatkozási lehetőséget, jelentős retrospektív szekcióval is büszkélkedik. Itt debütálnak a legfrissebb filmfelújítások, melyeken a technikai szakemberek és a film készítői a legtöbb esetben hosszú éveket dolgoztak, hogy a rendelkezésre álló negatívok felhasználásával az eredetivel megegyező minőségben restaurálják az alkotásokat. A mindig új utakat kereső Bertolucci természetesen nem elégedett meg az egyszerű felújítással: a kilenc Oscar-díjjal, köztük a legjobb film és legjobb rendező szobrával kitüntetett Az utolsó császár most három dimenzióban került a nagyérdemű elé. Bertolucci és operatőre, Vittorio Storaro 2011-ben jelentették be, hogy nekiláttak a konverzió munkálatainak.
Nem Az utolsó császár az első alkalom, hogy a legendás rendező kacérkodik a 3D-s technológiával. Eredetileg a közel tíz év kihagyás után forgatott és a tavalyi cannes-i mustrán debütált Én és te-t (16) is térhatásban szerette volna rögzíteni, de végül elállt a tervétől. A 73 éves mester hagyományos módon megvalósult új filmje egy magának való tinédzser és szabadelvű féltestvére különös kapcsolatáról mesél a Strega-díjas szerző, Niccolò Ammaniti itthon is kiadott, nagysikerű regényének nyomán.
Az Én és te június 6-án kerül országosan a mozikba, forgalmazója a Mozinet Kft.
A korhatárbizottság döntése miatt csúszik a Polisse magyarországi bemutatója
2012.01.30. A tavalyi Cannes-i Filmfesztiválról a Zsűri Díjával távozó Polisse-t ősszel hatalmas sikerrel vetítették a francia mozik, a magyarországi bemutató azonban tovább várat magára: a Korhatárbizottság 18-as besorolása ellehetetleníti a film forgalmazását.
A 2011-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál zsűri díjas filmje kényes témát dolgoz fel, kétségkívül megrázó és érzelmileg megterhelő módon, ugyanakkor ezt nagyon magas művészi színvonalon és direkt erőszak- vagy szexualitásábrázolás nélkül teszi. A film nemcsak alkalmas arra, hogy 16-17 éves kiskorúak megnézzék, de olyan kérdéseket is feszeget, amelyekkel ez a korosztály nap mint nap szembesül. Nagyrészt a Polisse őszinteségével és bátorságával is magyarázható a sikere: csak Franciaországban kétmillióan nézték meg, egy olyan témát hozott be a közbeszédbe, amelyet általában a szőnyeg alá söprünk, pedig nagy szükség lenne rá, hogy nyíltan beszéljünk róla. A film 18-as korhatár-kategóriába való száműzése éppen ezt a nyílt beszédet akadályozná meg Magyarországon.
Az ember tragédiája: Túl a tízezer nézőn!
Mozinet sajtóhír: Jankovics Marcell alkotása, Az ember tragédiája néhány nappal ezelőtt átlépte a tízezer nézőt, ezzel a 2011-es esztendő egyik legsikeresebb magyar filmje lett.
Az ember tragédiáját december 8-án kezdték vetíteni a hazai mozik, eredménye tehát azért is kiemelkedőnek tekinthető, mert a tízezres nézőszámot mindössze másfél hónap alatt érte el. Az érdeklődés töretlen, a film még műsoron van számtalan vidéki városban és természetesen Budapesten is.
Az ember tragédiája forgatókönyve 1983-ban született. A gyártás 1988-ban kezdődött, és hosszú hányattatások után a tavalyi év második felében ért véget. A film érdekessége, hogy Jankovics mind a 15 színt más-más stílusban készítette el. Alkotója, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Jankovics Marcell korábbi animációs nagyjátékfilmjei a János Vitéz (1973), Fehérlófia (1982) és az Ének a csodaszarvasról (2002), de dolgozott többek között a Gusztáv és a Magyar népmesék sorozatokon is. Sisyphus című 1974-es animációs rövidfilmjét Oscar-díjra jelölték, 1977-ben pedig a háromperces Küzdőkkel Arany Pálma-díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon.
Az ember tragédiája december 8-tól a mozikban!
Megállapodás született Az ember tragédiája moziforgalmazásáról, így 2011. december 8-án bemutatásra kerül Jankovics Marcell 23 évig készült nagyszabású Madách Imre-adaptációja. A filmet a Mozinet Kft. forgalmazza.
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas Jankovics Marcell korábbi animációs nagyjátékfilmjei a János Vitéz (1973), Fehérlófia (1982) és az Ének a csodaszarvasról (2002), de dolgozott többek között a Gusztáv és a Magyar népmesék sorozatokon is. Sisyphus című 1974-es animációs rövidfilmjét Oscar-díjra jelölték, 1977-ben pedig a háromperces Küzdőkkel Arany Pálma-díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon.
Az ember tragédiája forgatókönyve 1983-ban született. A gyártás 1988-ban kezdődött, és hosszú hányattatások után csupán nemrégiben ért véget. A film érdekessége, hogy Jankovics mind a 15 színt más-más stílusban készítette el. Az egyes színekből már kaphattunk ízelítőt az elmúlt évek során a különböző fesztiválokon és a Duna Televízióban, azonban a teljes, közel 160 perces mű most először kerül a közönség elé.
A film bemutatóját mind a szakma, mind a közönség érdeklődéssel várja: Madách 150 évvel ezelőtt megjelent színműve ugyanis a magyar irodalom egyik legfontosabb és legismertebb műve, mely mind a mai napig érettségi tétel a középiskolások számára.