0

Szükségből erényt, hiányból bőséget

55+1 éve jelent meg Frank Herbert Dűnéje, itt az új filmváltozat

írta Nikodémus

Elsőként egy autós szakkönyv-kiadónál jelent meg, szerzője háborúviselt fotós-újságíró (komoly ökológiai tanulmányokkal felvértezve), az azonnali világsiker pedig még öt folytatást szült. A Dűne scifi regénysorozat kidolgozottsága Asimov Alapítvány-univerzumával, mítosz-teremtő ereje Tolkien Gyűrűk Ura-trilógiájával vetekszik, emellett számtalan későbbi scifi- és fantasy-alkotásra hatott, s egyszerre teszi témájává a környezetvédelmet, az emberi társadalmat mozgató politikai, vallási és gazdasági kérdéseket, a történelmet befolyásoló döntések súlyát, illetve megkísérli bemutatni egy messiás öntudatra ébredését.

Olvasd tovább

0

Alapítvány (Foundation) – 1-3. rész

írta Nikodémus

Hét évtizedet kellett várni rá, de eljött ez a pillanat is: prémium-minőségűnek szánt mozgókép készül a hard-scifi atyjának remekművéből. Isaac Asimov Alapítványát sokan tartják megfilmesíthetetlennek, többek között azért, mert nem áll másból, mint emberek beszélgetés közbeni filozofálásáról (miközben a cselekmény nagyja narratíván kívül történik), merész vállalás volt tehát az Apple TV+-tól, hogy Roland Emmerich, majd Jonathan Nolan magára hagyott projektjét David S. Goyerrel vegye fel. Ha utóbbi úriemberrel kapcsolatban félelmeid támadnak, nem vagy egyedül, ám a megvalósult sorozat potenciálja eddig meglehetősen biztató.

Olvasd tovább

0

Egy évem Salingerrel (My Salinger Year, 2020)

írta Nikodémus

A rendező egyik korábbi filmjéről itt írtunk.

Meleg színek, kellemes háttérzene, bögrényi illatos kávé és egy jó könyv – mi sem kell több egy csöndes elmélyültségben töltött estéhez. S ugyanennyi elég Philippe Falardeu Joanna Rakoff könnyed önéletrajzi lektűrjéből készült új filmjéhez is, amely értelmünk helyett beleérzésünkre próbál támaszkodni – talán túlságosan is, ám ha betekinthetünk egy menő New York-i irodalmi ügynökség kulisszái mögé, megcsodálhatjuk két kiváló színésznő finom összjátékát, és integethetünk J. D. Salingernek (persze szigorúan csak távolról), egyáltalán nem bánjuk a könnyen csúszó nyári filmélményt.

Olvasd tovább

0

Szeretni másképp – Félreértéseink, tévelygéseink mozivásznon

Jól szeretni talán a legnagyobb művészet az életben – már ha valóban elhisszük, hogy ez földi pályafutásunk egyetlen, igazi tétje. Ez a különös, vágyakból, érzelmekből, akaratból, elkötelezettségből összeálló, hétköznapi fogalmainkkal nehezen leírható tapasztalat azonban menthetetlenül személyes: megismételhetetlen és lemásolhatatlan, sugárzását mégis megérzik rajtunk mások. Három közelmúltban bemutatott film megdöbbentő pontossággal rajzolja körbe ezt az emberi kitettségében gyönge, mégis csodás erőket mozdító szeretetet – vagy annak vacogtató hiányát.

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

A vezércsel (The Queen’s Gambit) minisorozat

írta Nikodémus

Szokás manapság szidni a Netflixet, mennyi kétes minőségű produkcióval áll elő (van is ebben igazság: valószínűleg portfóliót bővítenek kétségbeesetten, a lehető legszélesebb közönséget megcélozva), ám akadnak még kincsek a “mindentudó algoritmus” leple alatt. No nem mintha rejtegették volna az Elizabeth Harmon sakkzseni zűrös életét feldolgozó A vezércselt (The Queen’s Gambit), a 7 db egyórás részből álló minisorozat azonban olyan ínyencség, amiben el kell merülni, hogy igazán élvezhessük.

Olvasd tovább

0

A Willoughby testvérek (The Willoughbys)

írta Nikodémus

Anyuka, apuka és gyerekek élnek felhőtlen boldogságban egy nagy, zegzugos kastélyban, ahol minden nap ezer kaland várja őket, este pedig a szülők ölelő-ringató szeretete… nos, ezek azok a közhelyek, amiket Lois Lowry kedvelt gyerekregénye elkerül. Jó messziről… A négy Willoughby testvér ugyanis súlyos szeretethiányban szenved: szüleik kizárólag egymással vannak elfoglalva, s ügyet sem vetnek utódaikra. S mi a megoldás? Válogatott veszélyekkel teli utazásra kell őket küldeni, miközben a porontyok megpróbálnak maguk boldogulni. A gyerekfantázia persze kevéssé gondolkodik okokban és következményekben, így a fabula még mulatságosabb lesz… pláne ha azt közben a házimacska meséli nekünk, ironikus kiszólásokkal.

A Netflix első egészestés animációs vállalkozása derűs vagánysággal robog szembe a mindannyiunk által ismert gyerekmese-toposzokkal, s miközben a lurkók dőlnek a nevetésről, mi, felnőtt nézők itt-ott elmorzsolunk egy könnycseppet. Bizony, hiszen a film a merészen kanyargó történet egy-egy pontján megrendítő erővel szól gyerekkori magányról, az érzelmi biztonság hiányáról, kínzó árvaságról és sötét múltbéli traumák feldolgozatlanságáról. A Willoughby testvérek lassan megtanulják értékelni mindazt, ami adatott nekik: a türelmet, a kreativitást, az együttműködést – de legfőképpen egymást és családjukat, legyen az bármilyen tökéletlen. A film reflektál az Amerikában súlyos gondokat okozó gyerekárvaság társadalmi problémájára, és frappáns kritikával illeti az életüket páros önzésben, habzsoló fogyasztás jegyében eltöltő párokat is. Ám ami a legfontosabb: megtanít a hálára – annak megköszönésére, ami természetesnek tűnik, pedig tudjuk, ajándékba kaptuk.

(Megjelent: A Szív, 2020. június)

Olvasd tovább

0

Röviden: Ábel a rengetegben (1994)

írta Nikodémus

Ma este 22.20-tól a Duna TV-n!

Ábel (Ilyés Levente) tizennégy évessé cseperedik. Itt az ideje a felnőtté válásnak: elszegődik hát fafelvigyázónak a Hargita hegyei közé. Édesapjától (Héjja Sándor) kap egy kutyát és egy kecskét, édesanyjától (Széles Anna) pogácsát és búcsúkönnyeket – így veszi útját a magányos fakunyhó felé, ami az elkövetkező esztendőben otthona lesz. Beletanul a munkába, és megtapasztalja a nélkülözést, a becsületet, a ragaszkodást, a halált – magát az életet. Tamási Áron bűbájos regényének veretes nyelvezetét nem könnyű nagyvászonra átültetni, Mihályfy Sándor pedig becsülettel megküzd a feladattal – filmje ezért minden értékével együtt főhajtás, s egyúttal meghívás arra, hogy újra felfedezzük természet és ember harmóniáját – szakadozó-halványuló összetartozásunkat.

(Megjelent: Új Ember, 2020. június)

Olvasd tovább

0

The Postcard Killings

írta Minime

Liza Marklund és James Patterson koprodukciós „The Postcard Killers” című regénye alapján készített moziról esik szó a továbbiakban, amely mintegy újabb próbálkozásként szeretne az olvasók által csak „skandináv krimik”-ként ismert könyvek vászonra adaptált változataival megismertetni minket. A forgatókönyvet a női szerző és Andrew Stern szállította a filmhez.

Olvasd tovább

0

Nézd, ki van itt (Er ist wieder da, 2015)

írta Nikodémus

Nehéz megítélni innen, egy kis közép-európai országból, hogy Németország feldolgozta-e már a náci múltat. Elő pillantásra úgy tűnik, igen, könyvek, zenék, filmek garmadája jelent meg a témában, kialakítva a képet, hogy a németek különösen ügyelnek saját történelmi traumáik gondos elővételére, újraemésztésére és megoldására. Miért okoz mégis botrányt egy, immár a XXI. században megjelent vékony könyvecske? Timur Vermes Nézd, ki van itt című szatírája – övezze bár felháborodás, lebiggyesztett ajkak vagy piruló félrenézés – olyan alapötlettel bír, ami filmért kiáltott. Ami gyorsan meg is jött.

Olvasd tovább

0

Röviden: Emma.

írta Nikodémus

Van egy széles (főként női) közönség, mely rajongásig tudja imádni Jane Austen munkásságát, és erre a filmipar is rég rájött: egyre-másra készülnek az adaptációk, újragondolások, amolyan könnyed lektűr-szellemben. Enyhén szólva nem tartozom a rajongók közé: a viktoriánus kor habos-babos képmutatása inkább taszít, mint érdekel. Épp ezért kíváncsian vártam, mi sül ki a legújabb (immár sokadik) Emma-adaptációból, melynek előzetese egészen szokatlan megközelítést ígért.

Emma (Anya Taylor-Joy) gazdag, fiatal kisasszonyként meglehetősen unatkozik, ezért folyton kisded játszmákat űz környezetével: bejárónőket, cselédlányokat emel barátnővé, férjet talál nekik, féltékenykedik és konspirál, folyton pletykál egy-egy jó parti lehetőségéről, ám neki magának esze ágában sincs megházasodni. Briliánsan elgondolt tervei egyszercsak elkezdenek összeomlani, és keserű leckék során át kénytelen megtanulni, hogy élettapasztalat és bölcsesség híján nem több, mint egy nagyszájú-kisszerű akarnok. Austen regényében mindezt bravúros, a korabeli társasági élet szinte minden vonatkozását felölelő mondatokba önti, s noha a tanulság egyszerű, műve mégis körképet ad a viktoriánus Anglia urainak meglehetősen különös viselkedéséről.

Mivel eddig jólfésült adaptációk készültek nagyvászonra, Autumn de Wilde elsőfilmes rendezőnőre az a feladat várt, meg tudja-e kicsit forgatni az unalomig ismert történetet. Jelentem, a film első órájában ez tökéletesen sikerült: Eleanor Catton akkurátus forgatókönyvéből egy pimaszul frivol, nézőjét percenként távolságtartásra figyelmeztető, ugyanakkor kuncogásra késztető film született. Nagyokat derülhetünk a szinte már parodisztikusan “wesandersonos” beállításokon, a mesterkélt látványvilágon, a vicces zenehasználaton, a csaknem slapstick-humoron (színészeink kiválóan komédiáznak) – ezek az elidegenítő effektusok mind azt üzenik: ne hidd el, amit látsz, gondolkozz! Kár, hogy az elegáns kritikusság a játékidő második felére kifullad, és átadja helyét a legközvetlenebb Austen-i sziruposságnak. Wilde rendezése stílusos, fanyar, és remek kommentárt fűz a milleniál-generáció pökhendi felsőbbrendűségéhez is, a finálét azonban sajnos elromanticizálja.

Olvasd tovább

0

Emma. (2020) – A kulisszák mögött

A feltűnően csinos, okos és gazdag 21 éves Emma Woodhouse (Anya Taylor-Joy) szorgos „méhkirálynő”, aki egy álmos falucskában, Highburyben él, ahol az élet békésen csordogál a maga langyos medrében. Történetünk kezdetén Emma megízleli a párok összehozásának izgalmait. A családi nevelőnőt megismerteti egy derék özveggyel, Mr. Westonnal, és igyekezetét siker is koronázza, házasság lesz belőle. Emma borzasztóan örül a sikernek, amíg rá nem jön, hogy kedvenc anyafiguráját és a család legfőbb támaszát sikerült kiházasítania. Magára maradván hipochonder édesapjával, Mr. Woodhouse-szal (Bill Nighy), új legjobb barátnőt keres a fiatal és naiv Miss Harriet Smith személyében (Mia Goth). Emma személyügyi ténykedése nem marad észrevétlen a felettébb szilárd erkölcsi talajon álló Mr. Knightley előtt (Johnny Flynn), akinek bátyja Emma nővérének férje, és ebben a minőségében gyakran tartózkodik Emma és édesapja társaságában.

Jane Austen egyik legnépszerűbb műve modern feldolgozásban kerül a közönség elé ebben a vígjátékban. Örök témát taglal: hosszas küzdelem után hogyan találd meg a társad, akit neked rendelt a sors, és leld meg oldalán a lelki békédet.

Olvasd tovább

0

Botrány / Kisasszonyok (2019)

írta Nikodémus

Konjunktúrája van manapság a #MeToo-filmeknek, de a mindenképp becsülendő őszinte tisztázás szándéka mellett érzek ebben az egészben valami kapkodós túlkompenzálást is. Meg persze trendi most a téma, díjvadász filmeket biztosan megéri forgatni belőle… Ilyesféle babérokra tör két frissen bemutatott film is: bevallottan az Oscar-mezőnyben indultak, ám nyilvánvaló különbözőségeik ellenére több dolog fűzi össze őket, mint várnánk. A Botrány (Bombshell) és a Kisasszonyok (Little Women) a nők súlyos kiszolgáltatottságáról szól, noha különböző korban játszódik, s különböző színekkel festi meg drámáját.

Olvasd tovább