írta Nikodémus
Hollywood általában hatásos (öltözői vagy tárgyalótermi) beszédekkel, mámorító zenére összevágott dolgos hétköznapokkal és persze a végül megérdemelt sikerrel motivál. Ám itt van ez az apró film, amely úgy bújt el az idei Oscar-jelöltek között, mint főhőse az autó hátsó ülésén, mégis többet tanít nekünk az önfelülmúlásról, mint bármennyi hangzatos konyhabölcsesség. Colm Bairéad ír rendező filmje egy csendes lány rendhagyó nyaralásának történetét meséli el.
írta Nikodémus
Idén ősszel nagyot robbantott a Netflix streaming-szolgáltató azzal, hogy szeptember 28-án bemutatták Andrew Dominik rendező régóta várt Marilyn Monroe-filmjét Ana de Armasszal a főszerepben. Az első reakciók döbbenetes színészi átlényegülésről, rendhagyó látványvilágról és sokkolóan egyedi elbeszélésmódról szóltak, s a Szöszi (Blonde) körül azóta sem csillapodnak az indulatok. De van-e bármi a harsogóan hivalkodó felszín alatt? Készíthető-e hű portré arról a nőről, aki egyszerre volt milliók vágyainak tárgya, bulvárhírek sztárja és egy félénk, apa nélkül felnőtt naiva? Dominik nagyszabású filmje nyomába ered az azóta is feltáratlan Monroe-rejtélynek, s ezt meglehetősen nézőpróbáló módon teszi.
írta Nikodémus
Alkotója immár másfél éve halott, sorozatverzióját tavaly ősszel levetítették a közszolgálati tévécsatornán, mégis érdemes jegyet váltani Jankovics Marcell Toldi-adaptációjának szélesvásznú változatára, melynek mozipremierjét itthon október utolsó előtti hetében tartották. Az újkori magyar animáció állócsillaga generációkat tanított népmondáink, kultúrkincsünk megbecsülésére, s legfrissebb – sajnos utolsónak bizonyult – vállalkozása merész, lobogó szellemről tanúskodik. Olyanról, ami nem elégszik meg a könnyebb úttal: a lehetetlent célozza.
Stephen King klasszikus thrillerének új adaptációjában egy rendkívüli pirokinetikai képességekkel bíró lány megvédi családját és önmagát olyan sötét erőktől, amelyek el akarják fogni őt, hogy irányíthassák. Andy (Zac Efron) és felesége, Viky (Sydney Lemmon) már több mint egy évtizede menekülnek, hogy elrejtsék lányukat, Charlie-t (Ryan Kiera Armstrong) egy titkos kormányügynökség elől, amely ki akarja használni példátlan tehetségét, hogy a tüzet tömegpusztító fegyverré alakítsák. Andy megtanította Charlie-t, hogyan tartsa kordában tűzgyújtó képességét, amit harag vagy fájdalom aktivál. Ám amint a lány 11 éves lesz, a tűz egyre és egyre fékezhetetlenebbé válik. Miután véletlenül kiderül a család tartózkodási helye, egy rejtélyes titkosügynök (Michael Greyeyes) indul utánuk, hogy örökre elfogja Charlie-t. A lánynak más tervei vannak.
Emily Elizabeth (Darby Camp) találkozik egy varázslatos kutyamentővel (John Cleese), aki egy piros kiskutyával ajándékozza meg, és legvadabb álmában sem gondolná, hogy arra ébred, hogy egy négyméteres eb grasszál kis New York-i lakásában. Amíg egyedülálló édesanyja, Maggie (Sienna Guillory) munkában van, Emily és jópofa, de kevéssé kiszámítható bácsikája, Casey (Jack Whitehall) hajmeresztő kalandokba bonyolódnak a nagyvárosban. Az általános iskola nem egyszerű hely, de Emily számára különösen nagy megpróbáltatást jelent. Nem elég, hogy ő az új lány, aki ösztöndíjjal tanul az elit magániskolában, de gonosz osztálytársai Kajajegynek (Food Stamp) csúfolják, és minden alkalmat megragadnak arra, hogy gúnyt űzzenek belőle. (A Food Stamp nevű szövetségi program élelmiszerjegyeket biztosít rászoruló amerikai állampolgárok számára – a ford.) Azért sikerül valahogy elviselnie a támadásokat, és pozitívan viszonyulni a dolgokhoz. Amikor édesanyját Chicagóba szólítja a munkája, Emily felügyelete Casey bácsikájára hárul, aki nagyon jóindulatú, de legalább ennyire kiszámíthatatlan ember. A munkanélküli képregény-rajzolónak különös tehetsége van ahhoz, hogy egyik kalamajkából a másikba keverje őket.
írta Nikodémus
Különös sorsra lelt Frank Herbert kultikus scifi-regényének címünkben is megidézett kezdőmondata Denis Villeneuve (Fogságban, Sicario, Érkezés, Szárnyas fejvadász 2049) nemrég bemutatott filmjének zárlatában: egy olyan szereplő szájából hangzik el, aki addig maga is nagyrészt álombéli vízióként volt jelen. Villeneuve ezzel a regény rajongóin túl az egyszeri mozinézőnek is kiszól, finoman érzékeltetve a Dűne megfilmesíthetőségének problémáját. A kanadai sztárrendező azonban két elbukott kísérlet után meggyőzően veszi az akadályt: filmje kihagyhatatlan moziélmény, legfőképp azért, mert a megfelelő pontokon kötötte meg a maga kompromisszumait.
írta Nikodémus
Elsőként egy autós szakkönyv-kiadónál jelent meg, szerzője háborúviselt fotós-újságíró (komoly ökológiai tanulmányokkal felvértezve), az azonnali világsiker pedig még öt folytatást szült. A Dűne scifi regénysorozat kidolgozottsága Asimov Alapítvány-univerzumával, mítosz-teremtő ereje Tolkien Gyűrűk Ura-trilógiájával vetekszik, emellett számtalan későbbi scifi- és fantasy-alkotásra hatott, s egyszerre teszi témájává a környezetvédelmet, az emberi társadalmat mozgató politikai, vallási és gazdasági kérdéseket, a történelmet befolyásoló döntések súlyát, illetve megkísérli bemutatni egy messiás öntudatra ébredését.
írta Nikodémus
Hét évtizedet kellett várni rá, de eljött ez a pillanat is: prémium-minőségűnek szánt mozgókép készül a hard-scifi atyjának remekművéből. Isaac Asimov Alapítványát sokan tartják megfilmesíthetetlennek, többek között azért, mert nem áll másból, mint emberek beszélgetés közbeni filozofálásáról (miközben a cselekmény nagyja narratíván kívül történik), merész vállalás volt tehát az Apple TV+-tól, hogy Roland Emmerich, majd Jonathan Nolan magára hagyott projektjét David S. Goyerrel vegye fel. Ha utóbbi úriemberrel kapcsolatban félelmeid támadnak, nem vagy egyedül, ám a megvalósult sorozat potenciálja eddig meglehetősen biztató.
írta Nikodémus
A rendező egyik korábbi filmjéről itt írtunk.
Meleg színek, kellemes háttérzene, bögrényi illatos kávé és egy jó könyv – mi sem kell több egy csöndes elmélyültségben töltött estéhez. S ugyanennyi elég Philippe Falardeu Joanna Rakoff könnyed önéletrajzi lektűrjéből készült új filmjéhez is, amely értelmünk helyett beleérzésünkre próbál támaszkodni – talán túlságosan is, ám ha betekinthetünk egy menő New York-i irodalmi ügynökség kulisszái mögé, megcsodálhatjuk két kiváló színésznő finom összjátékát, és integethetünk J. D. Salingernek (persze szigorúan csak távolról), egyáltalán nem bánjuk a könnyen csúszó nyári filmélményt.
Jól szeretni talán a legnagyobb művészet az életben – már ha valóban elhisszük, hogy ez földi pályafutásunk egyetlen, igazi tétje. Ez a különös, vágyakból, érzelmekből, akaratból, elkötelezettségből összeálló, hétköznapi fogalmainkkal nehezen leírható tapasztalat azonban menthetetlenül személyes: megismételhetetlen és lemásolhatatlan, sugárzását mégis megérzik rajtunk mások. Három közelmúltban bemutatott film megdöbbentő pontossággal rajzolja körbe ezt az emberi kitettségében gyönge, mégis csodás erőket mozdító szeretetet – vagy annak vacogtató hiányát.
írta Nikodémus
írta Nikodémus
Szokás manapság szidni a Netflixet, mennyi kétes minőségű produkcióval áll elő (van is ebben igazság: valószínűleg portfóliót bővítenek kétségbeesetten, a lehető legszélesebb közönséget megcélozva), ám akadnak még kincsek a “mindentudó algoritmus” leple alatt. No nem mintha rejtegették volna az Elizabeth Harmon sakkzseni zűrös életét feldolgozó A vezércselt (The Queen’s Gambit), a 7 db egyórás részből álló minisorozat azonban olyan ínyencség, amiben el kell merülni, hogy igazán élvezhessük.
írta Nikodémus
Anyuka, apuka és gyerekek élnek felhőtlen boldogságban egy nagy, zegzugos kastélyban, ahol minden nap ezer kaland várja őket, este pedig a szülők ölelő-ringató szeretete… nos, ezek azok a közhelyek, amiket Lois Lowry kedvelt gyerekregénye elkerül. Jó messziről… A négy Willoughby testvér ugyanis súlyos szeretethiányban szenved: szüleik kizárólag egymással vannak elfoglalva, s ügyet sem vetnek utódaikra. S mi a megoldás? Válogatott veszélyekkel teli utazásra kell őket küldeni, miközben a porontyok megpróbálnak maguk boldogulni. A gyerekfantázia persze kevéssé gondolkodik okokban és következményekben, így a fabula még mulatságosabb lesz… pláne ha azt közben a házimacska meséli nekünk, ironikus kiszólásokkal.
A Netflix első egészestés animációs vállalkozása derűs vagánysággal robog szembe a mindannyiunk által ismert gyerekmese-toposzokkal, s miközben a lurkók dőlnek a nevetésről, mi, felnőtt nézők itt-ott elmorzsolunk egy könnycseppet. Bizony, hiszen a film a merészen kanyargó történet egy-egy pontján megrendítő erővel szól gyerekkori magányról, az érzelmi biztonság hiányáról, kínzó árvaságról és sötét múltbéli traumák feldolgozatlanságáról. A Willoughby testvérek lassan megtanulják értékelni mindazt, ami adatott nekik: a türelmet, a kreativitást, az együttműködést – de legfőképpen egymást és családjukat, legyen az bármilyen tökéletlen. A film reflektál az Amerikában súlyos gondokat okozó gyerekárvaság társadalmi problémájára, és frappáns kritikával illeti az életüket páros önzésben, habzsoló fogyasztás jegyében eltöltő párokat is. Ám ami a legfontosabb: megtanít a hálára – annak megköszönésére, ami természetesnek tűnik, pedig tudjuk, ajándékba kaptuk.
(Megjelent: A Szív, 2020. június)
FilmDROID