0

Röviden: Emma.

írta Nikodémus

Van egy széles (főként női) közönség, mely rajongásig tudja imádni Jane Austen munkásságát, és erre a filmipar is rég rájött: egyre-másra készülnek az adaptációk, újragondolások, amolyan könnyed lektűr-szellemben. Enyhén szólva nem tartozom a rajongók közé: a viktoriánus kor habos-babos képmutatása inkább taszít, mint érdekel. Épp ezért kíváncsian vártam, mi sül ki a legújabb (immár sokadik) Emma-adaptációból, melynek előzetese egészen szokatlan megközelítést ígért.

Emma (Anya Taylor-Joy) gazdag, fiatal kisasszonyként meglehetősen unatkozik, ezért folyton kisded játszmákat űz környezetével: bejárónőket, cselédlányokat emel barátnővé, férjet talál nekik, féltékenykedik és konspirál, folyton pletykál egy-egy jó parti lehetőségéről, ám neki magának esze ágában sincs megházasodni. Briliánsan elgondolt tervei egyszercsak elkezdenek összeomlani, és keserű leckék során át kénytelen megtanulni, hogy élettapasztalat és bölcsesség híján nem több, mint egy nagyszájú-kisszerű akarnok. Austen regényében mindezt bravúros, a korabeli társasági élet szinte minden vonatkozását felölelő mondatokba önti, s noha a tanulság egyszerű, műve mégis körképet a viktoriánus Anglia urainak meglehetősen különös viselkedéséről.

Mivel eddig jólfésült adaptációk készültek nagyvászonra, Autumn de Wilde elsőfilmes rendezőnőre az a feladat várt, meg tudja-e kicsit forgatni az unalomig ismert történetet. Jelentem, a film első órájában ez tökéletesen sikerült: Eleanor Catton akkurátus forgatókönyvéből egy pimaszul frivol, nézőjét percenként távolságtartásra figyelmeztető, ugyanakkor kuncogásra késztető film született. Nagyokat derülhetünk a szinte már parodisztikusan “wesandersonos” beállításokon, a mesterkélt látványvilágon, a vicces zenehasználaton, a csaknem slapstick-humoron (színészeink kiválóan komédiáznak) – ezek az elidegenítő effektusok mind azt üzenik: ne hidd el, amit látsz, gondolkozz! Kár, hogy az elegáns kritikusság a játékidő második felére kifullad, és átadja helyét a legközvetlenebb Austen-i sziruposságnak. Wilde rendezése stílusos, fanyar, és remek kommentárt fűz a milleniál-generáció pökhendi felsőbbrendűségéhez is, a finálét azonban sajnos elromanticizálja.

Olvasd tovább

0

Emma. (2020) – A kulisszák mögött

A feltűnően csinos, okos és gazdag 21 éves Emma Woodhouse (Anya Taylor-Joy) szorgos „méhkirálynő”, aki egy álmos falucskában, Highburyben él, ahol az élet békésen csordogál a maga langyos medrében. Történetünk kezdetén Emma megízleli a párok összehozásának izgalmait. A családi nevelőnőt megismerteti egy derék özveggyel, Mr. Westonnal, és igyekezetét siker is koronázza, házasság lesz belőle. Emma borzasztóan örül a sikernek, amíg rá nem jön, hogy kedvenc anyafiguráját és a család legfőbb támaszát sikerült kiházasítania. Magára maradván hipochonder édesapjával, Mr. Woodhouse-szal (Bill Nighy), új legjobb barátnőt keres a fiatal és naiv Miss Harriet Smith személyében (Mia Goth). Emma személyügyi ténykedése nem marad észrevétlen a felettébb szilárd erkölcsi talajon álló Mr. Knightley előtt (Johnny Flynn), akinek bátyja Emma nővérének férje, és ebben a minőségében gyakran tartózkodik Emma és édesapja társaságában.

Jane Austen egyik legnépszerűbb műve modern feldolgozásban kerül a közönség elé ebben a vígjátékban. Örök témát taglal: hosszas küzdelem után hogyan találd meg a társad, akit neked rendelt a sors, és leld meg oldalán a lelki békédet.

Olvasd tovább

0

Botrány / Kisasszonyok (2019)

írta Nikodémus

Konjunktúrája van manapság a #MeToo-filmeknek, de a mindenképp becsülendő őszinte tisztázás szándéka mellett érzek ebben az egészben valami kapkodós túlkompenzálást is. Meg persze trendi most a téma, díjvadász filmeket biztosan megéri forgatni belőle… Ilyesféle babérokra tör két frissen bemutatott film is: bevallottan az Oscar-mezőnyben indultak, ám nyilvánvaló különbözőségeik ellenére több dolog fűzi össze őket, mint várnánk. A Botrány (Bombshell) és a Kisasszonyok (Little Women) a nők súlyos kiszolgáltatottságáról szól, noha különböző korban játszódik, s különböző színekkel festi meg drámáját.

Olvasd tovább

2

Jojo Nyuszi (Jojo Rabbit)

írta Nikodémus

Taika Waititi (Boy, Hétköznapi vámpírok, Vademberek hajszája, Thor: Ragnarök) minden bizonnyal tündérvilágban él (avagy tündevilágban – ha már Új-Zéland…). Méghozzá egy teljesen őrültben, de úgy tűnik, ő van a helyén, és nem mi, akik enyhe fintorral, de azért lelkesen hahotázva figyeljük üstökösszerű pályáját. Abból a világból nézve ugyanis teljesen normális egy ilyen film, és tulajdonképpen csodaszámba megy, hogy ideát is létezik: a Jojo Nyuszi bátran mer viccelni a nácizmussal, bevállalósan inkorrekt, ám senkit nem bánt, sőt, gyönyörű arányérzékkel vezeti végig nézőjét egy kisfiú bájos fejlődéstörténetén.

Olvasd tovább

0

Dolittle – A kulisszák mögött

Robert Downey Jr. kelti életre az irodalom történetének egyik legnépszerűbb mesehősét, Dolittle-t, aki beszélni tud az állatokkal. Dr. John Dolittle, a viktoriánus Anglia megbecsült orvosa és állatorvosa hét éve elveszítette feleségét (Kasia Smutniak). Azóta bezárkózva él birtokán, egyedüli társai azok az egzotikus állatok, amelyeket maga köré gyűjtött. Ám amikor a fiatal királynő (Jessie Buckley) halálos beteg lesz, a derék doktor akarva-akaratlan kénytelen kihajózni, hogy elképesztő kalandok részese legyen: egy mitikus szigeten meg kell találnia a gyógymódot. Visszatér legendás bölcsessége és bátorsága, mert régi ellenségekkel és csodálatos lényekkel találkozik. A doktort elkíséri önjelölt fiatal tanítványa, Stubbish (Harry Collett), és egy illusztris társaság, barátai, a beszélő állatok: Csi-Csi, az izgatott és öntudatos gorilla, Dab-Dab, a lelkes, de tyúkeszű kacsa, Plimpton, a neurotikus, cinikus strucc, Josi, a fagyoskodó jegesmedve, továbbá egy nyakas papagáj, Poli, aki a derék doktor tanácsadója és bizalmasa, egyben élő lelkiismerete. A szereplőgárda további tagjai: Antonio Banderas mint Rassouli kalózkirály, Monteverde-sziget ura; Michael Sheen dr. Blair Mudfly szerepében, aki Dolittle legfőbb ellensége, hivatását tekintve pedig Viktória királynő udvari orvosa. Carmen Laniado alakítja Lady Rose-t, aki elindítja Dolittle-t és Stubbinst a szédítő kalandok útján. Az Oscar-díjas Jim Broadbent játssza Lord Badgleyt, a fiatal királynő testőrét.

Olvasd tovább

0

Az Úr sötét anyagai a HBO-n – A kulisszák mögött

November elején debütált az HBO GO-n a Philip Pullman nagy sikerű regényfolyama alapján készült Az Úr sötét anyagai című sorozat. A premier alkalmából Angyalosy Eszter, Gyárfás Dorka, Kovács Gellért és Tasnádi István beszélgetett könyvek és képregények mozgóképes adaptációiról.

A „fantoméhség” kialakulása

Gyárfás Dorka, a wmn.hu újságírója és szerkesztője volt az esemény moderátora, aki bevezetőjében megemlítette, hogy ugyan a filmes adaptációk történelme gyakorlatilag egyidős a mozi megszületésével, a sorozatok formájában való feldolgozások az utóbbi években szaporodtak meg. A meghívott szakértők egyetértettek abban, hogy ez a jelenség többek között annak folyománya, hogy korábban sosem látott éhség van a tartalomra. Kovács Gellért Filmszerész szerint a sorozat formájában történő adaptációk felvirágzása köthető a Trónok harca őrületes sikeréhez is, ami korántsem volt borítékolható. Ugyan a regényfolyamnak volt rajongótábora, de közel sem akkora, hogy biztos legyen a bombasztikus nézettség, ráadásul kockázatos volt egy olyan történetet kisképernyőre vinni, amiben például megölik a főhőst. „Kiderült, hogy az emberek vevők arra, hogy egy ilyen kegyetlenebb narratívával szembesüljenek, ez valamilyen szinten áttörés volt.”

Olvasd tovább

1

Ahol a vadak várnak (Where the Wild Things Are, 2009)

írta Nikodémus

A világ kegyetlen. Szembejön, beléd rúg, vérig sért, és még csak ott se hagy: mindig veled marad, az elviselhetetlenségig. Nem tudsz mást tenni, mint visszaadod neki, ami jár: jön a frusztráció, a düh, az ordítozás. Mind menekülés, hogy lerázhasd magadról azt a terhet, amit az élet jelent. Sírni, örülni, feloldódni, elkülönülni – a tiszta érzelmek lehengerlő intenzitását nem lehet egy egész életen át bírni. Tán épp ezért növünk fel. A gyerekkor mélységes érzelmi rémületességéről nem sokan mernek beszélni, hát még filmet forgatni, ráadásul úgy, hogy Amerika egyik legkedveltebb mesekönyvét veszik hozzá alapul. Tízéves Spike Jonze éjsötét drámája, ami gyerekmozinak álcázza magát.

Olvasd tovább

0

Az Aranypinty – A kulisszák mögött

Bomba robban az egyik legrangosabb New York-i múzeumban. Kevesen élik túl a merényletet: egy 13 éves srác édesanyja meghal, Theo azonban kijut a romok alól – és magával visz egy 17. századi németalföldi festményt. A félig elárvult fiú attól kezdve mindenhova magával viszi a képet: előbb jómódú nevelőszülőkhöz kerül, majd részeges, szélhámos apjával tart Las Vegasba, később műtárgyakat hamisít, zsarolásba keveredik és egy nemzetközi műtárgycsempész banda is üldözőbe veszi… De bárhová vetődik, jó és rossz emberek között, saját jó és rossz tettei nyomán mindig vele marad a felbecsülhetetlen értékű festmény, Az aranypinty… és befolyásolja az életét.

Donna Tartt Az Aranypinty című regénye 2013 egyik legnagyobb könyvszenzációja volt: 40 héten át szerepelt a New York Times bestseller-listáján, a kritikusok Az év könyvének választották, és 2014-ben Pulitzer-díjat hozott szerzőjének.

Olvasd tovább

0

Könyvajánló – Irodalomra közelítő kamera

Sághy Miklós tanulmánykötete az irodalmi adaptáció elméleti és gyakorlati-esztétikai kérdéseit tárgyalja. Többek közt olyan témaköröket vizsgál, mint a hűség vagy hűtlenség mibenléte, az irodalom és a filmművészet hierarchikus szemlélete, multi- vagy monomediális megközelítése, illetve a filmtörténeti korszak, az írói kultusz, az emlékezetpolitika, a fennálló ideológia és a rendezői stílus hatása a megfilmesítés folyamatára. A magyar alkotásokat előtérbe állító elemzések különböző – és gyakorta eltérő teoretikus keretrendszert igénylő – módszereket, megközelítéséket alkalmaznak, jóllehet kezdőpontjukat minden esetben a szoros szöveg- és mozgóképolvasás határozza meg. A komparatív analízisek egyfelől feltárják a filmes és irodalmi művek összehasonlításban megmutatkozó sajátosságait, másfelől pedig az elemzési módszerek alapos bemutatásával kínálnak példát az irodalmi adaptációk több szempontú megközelítésére. A kötet mind a szakmai, mind a filmművészet iránt érdeklődő, szélesebb olvasóközönség számára is izgalmas és tanulságos olvasmány lehet. (Forrás)

Sághy Miklós: Az irodalomra közelítő kamera – A XX. századi magyar irodalmi művek filmes adaptációi, Kalligramm, 209 oldal, 2019, 3000 Ft

0

Az – Második fejezet (It: Chapter Two)

írta Minime

Az első részről itt olvashatsz.

Két esztendőnyi várakozás előzte meg a film mozikba érkezését, amelyről egyébként gyakorlatilag mindenki tudhatta előre, mit tartogat számunkra, hiszen az olvasók és az 1990-es tévéfilm nézői is ismerték a befejezést. Azonban az első fejezet egy olyan jól irányzott gyomrossal gondolta át Stephen King klasszikusát, amellyel a jelenkor mozinézőinek is szívébe férkőzött. Andy Muschietti rendezhette meg a folytatást is, és Gary Dauberman maradt a forgatókönyv alkotója, az eredeti hármasból, akik az első fejezetet csinosítgatták éveken át.

Olvasd tovább

0

Durrellék – 4. évad

írta Nikodémus

Nagyjából egy évvel ezelőtt kellemesen meglepett egy napfényes, jókedvű sorozat, ami Gerald Durrell korfui gyerekkorának sokadik megfilmesítéseként végre eltalálta az arányokat. A Durrellék (The Durrells In Corfu) persze nem sikerült tökéletesre, ám a csodálatos környezet, a jellegzetesen angol humor és az enyhén szappanoperás jelleg épp megfelelő volt egy könnyed nyári sorozatélményhez. Azóta becsorgott a negyedik, záróévad is, mely nem újít (miért is tenné?), hanem biztos léptekkel halad tovább az eddig kitaposott ösvényen.

Olvasd tovább

0

Testvérlövészek (The Sisters Brothers, 2018)

írta Nikodémus

Lövések dördülnek a vaksötétben. Épp csak a torkolattűz parázslik fel, majd kiáltás hallatszik. Nem halálhörgés, nem is diadalüvöltés: bizonytalankodó kurjantások. Megvan? Sikerült? Hol a többi? Pár pillanatra a néző is elveszti a fonalat, aztán kiderül minden: egy éjszakai rajtaütést izgulhattunk végig. Hangzatos főcím, napszítta kopár táj vagy diadalmas filmzene helyett ilyen szokatlanul kezdődik Jacques Audiard (Halálos szívdobbanás, A próféta, Rozsda és csont, Dheepan – Egy menekült története) legújabb, Patrick DeWitt regényéből készült filmje, a március legvégén itthon is bemutatott Testvérlövészek, és a meglepetéseknek még nincs vége.

Olvasd tovább