0

A vezércsel (The Queen’s Gambit) minisorozat

írta Nikodémus

Szokás manapság szidni a Netflixet, mennyi kétes minőségű produkcióval áll elő (van is ebben igazság: valószínűleg portfóliót bővítenek kétségbeesetten, a lehető legszélesebb közönséget megcélozva), ám akadnak még kincsek a “mindentudó algoritmus” leple alatt. No nem mintha rejtegették volna az Elizabeth Harmon sakkzseni zűrös életét feldolgozó A vezércselt (The Queen’s Gambit), a 7 db egyórás részből álló minisorozat azonban olyan ínyencség, amiben el kell merülni, hogy igazán élvezhessük.

Olvasd tovább

0

A Willoughby testvérek (The Willoughbys)

írta Nikodémus

Anyuka, apuka és gyerekek élnek felhőtlen boldogságban egy nagy, zegzugos kastélyban, ahol minden nap ezer kaland várja őket, este pedig a szülők ölelő-ringató szeretete… nos, ezek azok a közhelyek, amiket Lois Lowry kedvelt gyerekregénye elkerül. Jó messziről… A négy Willoughby testvér ugyanis súlyos szeretethiányban szenved: szüleik kizárólag egymással vannak elfoglalva, s ügyet sem vetnek utódaikra. S mi a megoldás? Válogatott veszélyekkel teli utazásra kell őket küldeni, miközben a porontyok megpróbálnak maguk boldogulni. A gyerekfantázia persze kevéssé gondolkodik okokban és következményekben, így a fabula még mulatságosabb lesz… pláne ha azt közben a házimacska meséli nekünk, ironikus kiszólásokkal.

A Netflix első egészestés animációs vállalkozása derűs vagánysággal robog szembe a mindannyiunk által ismert gyerekmese-toposzokkal, s miközben a lurkók dőlnek a nevetésről, mi, felnőtt nézők itt-ott elmorzsolunk egy könnycseppet. Bizony, hiszen a film a merészen kanyargó történet egy-egy pontján megrendítő erővel szól gyerekkori magányról, az érzelmi biztonság hiányáról, kínzó árvaságról és sötét múltbéli traumák feldolgozatlanságáról. A Willoughby testvérek lassan megtanulják értékelni mindazt, ami adatott nekik: a türelmet, a kreativitást, az együttműködést – de legfőképpen egymást és családjukat, legyen az bármilyen tökéletlen. A film reflektál az Amerikában súlyos gondokat okozó gyerekárvaság társadalmi problémájára, és frappáns kritikával illeti az életüket páros önzésben, habzsoló fogyasztás jegyében eltöltő párokat is. Ám ami a legfontosabb: megtanít a hálára – annak megköszönésére, ami természetesnek tűnik, pedig tudjuk, ajándékba kaptuk.

(Megjelent: A Szív, 2020. június)

Olvasd tovább

0

Röviden: Ábel a rengetegben (1994)

írta Nikodémus

Ma este 22.20-tól a Duna TV-n!

Ábel (Ilyés Levente) tizennégy évessé cseperedik. Itt az ideje a felnőtté válásnak: elszegődik hát fafelvigyázónak a Hargita hegyei közé. Édesapjától (Héjja Sándor) kap egy kutyát és egy kecskét, édesanyjától (Széles Anna) pogácsát és búcsúkönnyeket – így veszi útját a magányos fakunyhó felé, ami az elkövetkező esztendőben otthona lesz. Beletanul a munkába, és megtapasztalja a nélkülözést, a becsületet, a ragaszkodást, a halált – magát az életet. Tamási Áron bűbájos regényének veretes nyelvezetét nem könnyű nagyvászonra átültetni, Mihályfy Sándor pedig becsülettel megküzd a feladattal – filmje ezért minden értékével együtt főhajtás, s egyúttal meghívás arra, hogy újra felfedezzük természet és ember harmóniáját – szakadozó-halványuló összetartozásunkat.

(Megjelent: Új Ember, 2020. június)

Olvasd tovább

0

The Postcard Killings

írta Minime

Liza Marklund és James Patterson koprodukciós „The Postcard Killers” című regénye alapján készített moziról esik szó a továbbiakban, amely mintegy újabb próbálkozásként szeretne az olvasók által csak „skandináv krimik”-ként ismert könyvek vászonra adaptált változataival megismertetni minket. A forgatókönyvet a női szerző és Andrew Stern szállította a filmhez.

Olvasd tovább

0

Nézd, ki van itt (Er ist wieder da, 2015)

írta Nikodémus

Nehéz megítélni innen, egy kis közép-európai országból, hogy Németország feldolgozta-e már a náci múltat. Elő pillantásra úgy tűnik, igen, könyvek, zenék, filmek garmadája jelent meg a témában, kialakítva a képet, hogy a németek különösen ügyelnek saját történelmi traumáik gondos elővételére, újraemésztésére és megoldására. Miért okoz mégis botrányt egy, immár a XXI. században megjelent vékony könyvecske? Timur Vermes Nézd, ki van itt című szatírája – övezze bár felháborodás, lebiggyesztett ajkak vagy piruló félrenézés – olyan alapötlettel bír, ami filmért kiáltott. Ami gyorsan meg is jött.

Olvasd tovább

0

Röviden: Emma.

írta Nikodémus

Van egy széles (főként női) közönség, mely rajongásig tudja imádni Jane Austen munkásságát, és erre a filmipar is rég rájött: egyre-másra készülnek az adaptációk, újragondolások, amolyan könnyed lektűr-szellemben. Enyhén szólva nem tartozom a rajongók közé: a viktoriánus kor habos-babos képmutatása inkább taszít, mint érdekel. Épp ezért kíváncsian vártam, mi sül ki a legújabb (immár sokadik) Emma-adaptációból, melynek előzetese egészen szokatlan megközelítést ígért.

Emma (Anya Taylor-Joy) gazdag, fiatal kisasszonyként meglehetősen unatkozik, ezért folyton kisded játszmákat űz környezetével: bejárónőket, cselédlányokat emel barátnővé, férjet talál nekik, féltékenykedik és konspirál, folyton pletykál egy-egy jó parti lehetőségéről, ám neki magának esze ágában sincs megházasodni. Briliánsan elgondolt tervei egyszercsak elkezdenek összeomlani, és keserű leckék során át kénytelen megtanulni, hogy élettapasztalat és bölcsesség híján nem több, mint egy nagyszájú-kisszerű akarnok. Austen regényében mindezt bravúros, a korabeli társasági élet szinte minden vonatkozását felölelő mondatokba önti, s noha a tanulság egyszerű, műve mégis körképet ad a viktoriánus Anglia urainak meglehetősen különös viselkedéséről.

Mivel eddig jólfésült adaptációk készültek nagyvászonra, Autumn de Wilde elsőfilmes rendezőnőre az a feladat várt, meg tudja-e kicsit forgatni az unalomig ismert történetet. Jelentem, a film első órájában ez tökéletesen sikerült: Eleanor Catton akkurátus forgatókönyvéből egy pimaszul frivol, nézőjét percenként távolságtartásra figyelmeztető, ugyanakkor kuncogásra késztető film született. Nagyokat derülhetünk a szinte már parodisztikusan “wesandersonos” beállításokon, a mesterkélt látványvilágon, a vicces zenehasználaton, a csaknem slapstick-humoron (színészeink kiválóan komédiáznak) – ezek az elidegenítő effektusok mind azt üzenik: ne hidd el, amit látsz, gondolkozz! Kár, hogy az elegáns kritikusság a játékidő második felére kifullad, és átadja helyét a legközvetlenebb Austen-i sziruposságnak. Wilde rendezése stílusos, fanyar, és remek kommentárt fűz a milleniál-generáció pökhendi felsőbbrendűségéhez is, a finálét azonban sajnos elromanticizálja.

Olvasd tovább

0

Emma. (2020) – A kulisszák mögött

A feltűnően csinos, okos és gazdag 21 éves Emma Woodhouse (Anya Taylor-Joy) szorgos „méhkirálynő”, aki egy álmos falucskában, Highburyben él, ahol az élet békésen csordogál a maga langyos medrében. Történetünk kezdetén Emma megízleli a párok összehozásának izgalmait. A családi nevelőnőt megismerteti egy derék özveggyel, Mr. Westonnal, és igyekezetét siker is koronázza, házasság lesz belőle. Emma borzasztóan örül a sikernek, amíg rá nem jön, hogy kedvenc anyafiguráját és a család legfőbb támaszát sikerült kiházasítania. Magára maradván hipochonder édesapjával, Mr. Woodhouse-szal (Bill Nighy), új legjobb barátnőt keres a fiatal és naiv Miss Harriet Smith személyében (Mia Goth). Emma személyügyi ténykedése nem marad észrevétlen a felettébb szilárd erkölcsi talajon álló Mr. Knightley előtt (Johnny Flynn), akinek bátyja Emma nővérének férje, és ebben a minőségében gyakran tartózkodik Emma és édesapja társaságában.

Jane Austen egyik legnépszerűbb műve modern feldolgozásban kerül a közönség elé ebben a vígjátékban. Örök témát taglal: hosszas küzdelem után hogyan találd meg a társad, akit neked rendelt a sors, és leld meg oldalán a lelki békédet.

Olvasd tovább

0

Botrány / Kisasszonyok (2019)

írta Nikodémus

Konjunktúrája van manapság a #MeToo-filmeknek, de a mindenképp becsülendő őszinte tisztázás szándéka mellett érzek ebben az egészben valami kapkodós túlkompenzálást is. Meg persze trendi most a téma, díjvadász filmeket biztosan megéri forgatni belőle… Ilyesféle babérokra tör két frissen bemutatott film is: bevallottan az Oscar-mezőnyben indultak, ám nyilvánvaló különbözőségeik ellenére több dolog fűzi össze őket, mint várnánk. A Botrány (Bombshell) és a Kisasszonyok (Little Women) a nők súlyos kiszolgáltatottságáról szól, noha különböző korban játszódik, s különböző színekkel festi meg drámáját.

Olvasd tovább

2

Jojo Nyuszi (Jojo Rabbit)

írta Nikodémus

Taika Waititi (Boy, Hétköznapi vámpírok, Vademberek hajszája, Thor: Ragnarök) minden bizonnyal tündérvilágban él (avagy tündevilágban – ha már Új-Zéland…). Méghozzá egy teljesen őrültben, de úgy tűnik, ő van a helyén, és nem mi, akik enyhe fintorral, de azért lelkesen hahotázva figyeljük üstökösszerű pályáját. Abból a világból nézve ugyanis teljesen normális egy ilyen film, és tulajdonképpen csodaszámba megy, hogy ideát is létezik: a Jojo Nyuszi bátran mer viccelni a nácizmussal, bevállalósan inkorrekt, ám senkit nem bánt, sőt, gyönyörű arányérzékkel vezeti végig nézőjét egy kisfiú bájos fejlődéstörténetén.

Olvasd tovább

0

Dolittle – A kulisszák mögött

Robert Downey Jr. kelti életre az irodalom történetének egyik legnépszerűbb mesehősét, Dolittle-t, aki beszélni tud az állatokkal. Dr. John Dolittle, a viktoriánus Anglia megbecsült orvosa és állatorvosa hét éve elveszítette feleségét (Kasia Smutniak). Azóta bezárkózva él birtokán, egyedüli társai azok az egzotikus állatok, amelyeket maga köré gyűjtött. Ám amikor a fiatal királynő (Jessie Buckley) halálos beteg lesz, a derék doktor akarva-akaratlan kénytelen kihajózni, hogy elképesztő kalandok részese legyen: egy mitikus szigeten meg kell találnia a gyógymódot. Visszatér legendás bölcsessége és bátorsága, mert régi ellenségekkel és csodálatos lényekkel találkozik. A doktort elkíséri önjelölt fiatal tanítványa, Stubbish (Harry Collett), és egy illusztris társaság, barátai, a beszélő állatok: Csi-Csi, az izgatott és öntudatos gorilla, Dab-Dab, a lelkes, de tyúkeszű kacsa, Plimpton, a neurotikus, cinikus strucc, Josi, a fagyoskodó jegesmedve, továbbá egy nyakas papagáj, Poli, aki a derék doktor tanácsadója és bizalmasa, egyben élő lelkiismerete. A szereplőgárda további tagjai: Antonio Banderas mint Rassouli kalózkirály, Monteverde-sziget ura; Michael Sheen dr. Blair Mudfly szerepében, aki Dolittle legfőbb ellensége, hivatását tekintve pedig Viktória királynő udvari orvosa. Carmen Laniado alakítja Lady Rose-t, aki elindítja Dolittle-t és Stubbinst a szédítő kalandok útján. Az Oscar-díjas Jim Broadbent játssza Lord Badgleyt, a fiatal királynő testőrét.

Olvasd tovább

0

Az Úr sötét anyagai a HBO-n – A kulisszák mögött

November elején debütált az HBO GO-n a Philip Pullman nagy sikerű regényfolyama alapján készült Az Úr sötét anyagai című sorozat. A premier alkalmából Angyalosy Eszter, Gyárfás Dorka, Kovács Gellért és Tasnádi István beszélgetett könyvek és képregények mozgóképes adaptációiról.

A „fantoméhség” kialakulása

Gyárfás Dorka, a wmn.hu újságírója és szerkesztője volt az esemény moderátora, aki bevezetőjében megemlítette, hogy ugyan a filmes adaptációk történelme gyakorlatilag egyidős a mozi megszületésével, a sorozatok formájában való feldolgozások az utóbbi években szaporodtak meg. A meghívott szakértők egyetértettek abban, hogy ez a jelenség többek között annak folyománya, hogy korábban sosem látott éhség van a tartalomra. Kovács Gellért Filmszerész szerint a sorozat formájában történő adaptációk felvirágzása köthető a Trónok harca őrületes sikeréhez is, ami korántsem volt borítékolható. Ugyan a regényfolyamnak volt rajongótábora, de közel sem akkora, hogy biztos legyen a bombasztikus nézettség, ráadásul kockázatos volt egy olyan történetet kisképernyőre vinni, amiben például megölik a főhőst. „Kiderült, hogy az emberek vevők arra, hogy egy ilyen kegyetlenebb narratívával szembesüljenek, ez valamilyen szinten áttörés volt.”

Olvasd tovább

1

Ahol a vadak várnak (Where the Wild Things Are, 2009)

írta Nikodémus

A világ kegyetlen. Szembejön, beléd rúg, vérig sért, és még csak ott se hagy: mindig veled marad, az elviselhetetlenségig. Nem tudsz mást tenni, mint visszaadod neki, ami jár: jön a frusztráció, a düh, az ordítozás. Mind menekülés, hogy lerázhasd magadról azt a terhet, amit az élet jelent. Sírni, örülni, feloldódni, elkülönülni – a tiszta érzelmek lehengerlő intenzitását nem lehet egy egész életen át bírni. Tán épp ezért növünk fel. A gyerekkor mélységes érzelmi rémületességéről nem sokan mernek beszélni, hát még filmet forgatni, ráadásul úgy, hogy Amerika egyik legkedveltebb mesekönyvét veszik hozzá alapul. Tízéves Spike Jonze éjsötét drámája, ami gyerekmozinak álcázza magát.

Olvasd tovább