FilmDROID VOD
Halálos kitérő (Wrong Turn) (16+) 109 perc
Könyvajánló – A Netflix-sztori
Reed Hastings most megjelent könyve elsőként mutatja be a kulisszák mögül a világ egyik legsikeresebb vállalatának cégfilozófiáját. Az a szabály, hogy nincs szabály! Aki a Netflixnél dolgozik bárhol a világban, kellő teret, önállóságot kap a kibontakozáshoz, egy bajnokcsapat tagja, nem egy családé. A jó Netflix-vezető biztosítja az alkalmazottaknak a megfelelő információt, kontextust ad, nem pedig csak irányít. A legnagyobb kockázat nem az, ha hibázunk, hanem ha nem változtatjuk meg az irányt, amikor a piaci környezet változik. Ilyen és ezekhez hasonló vezetési elvekről vall először Reed Hastings elnök, a Netflix alapítója a már itthon is kapható könyvében. A történet izgalmas, személyes történeteken, több száz vállalati interjú alapján mutatja be azt is, hogy a szabad felhasználói élmény megteremtése mindent visz a vállalatnál. Hogyan lett egy postai dvd-kölcsönzőből a világ egyik legkeresettebb szolgáltatása? Mit is jelent a Netflix kultúra? Többek között ezek is kiderülnek a kötetből! (Forrás)
Reed Hastings, Erin Meyer: Az a szabály, hogy nincs szabály – A Netflix és a megújulás kultúrája, Barecz &Conrad Books, 256 oldal, 2020, 3950 Ft
Röviden: The Nest / The Good Liar / Wild Mountain Thyme
írta Nikodémus
The Nest – Verőfényes családi ház, elegáns fényképezés, ígéretes főcím… az ablak mögött egy sikeres üzletember telefonál, láthatóan feldobódva. Minden adott egy remek családi sztorihoz, az egyetlen zavaró tényező hősünk nyugtalanító nevetése – pontosabban vihogása. Jude Law mestere ennek a sármos, ugyanakkor felkavaró vihogásnak, s ez meg is adja az alaphangot filmünkhöz. Rory (Law) mindennap intim(nek szánt) gesztusok kíséretében kelti fel feleségét, Allisont (Carrie Coon), s egyik nap azzal hozakodik elő, hogy költözzenek vissza Angliába, mert ott hatalmas szerencse fog rájuk mosolyogni. A nő kicsit hezitál: nehezen hagyná ott bevált és szeretett hivatását, a lovakkal való foglalkozást, de párja megígéri, magával hozhatja szeretett elfoglaltságát. Az átcuccolás megtörténik, mi pedig elhűlve figyeljük az ódon, rideg, vaksötét kastélyt: ez volna az új otthon. Sem a szülők, sem a két gyerek nem találja a helyét, az iskolában nem úgy mennek a dolgok, és a férfi új munkahelyén sem. A bizalom lassan elapad, és helyébe lép az acsarkodás, melyet kitűnő érzékkel ábrázol Sean Durkin (Martha Marcy May Marlene): a kezdeti idillről fokról fokra derül ki, hogy csupán illúzió volt, s szinte minden beállításban találunk valami enyhén fenyegetőt. Szerencsére semmi sem ugrik elő a sötét sarkokból (rendezőnk okosan kerüli a horrort), és nincs részünk teátrális nagyjelenetekben sem (semmi olcsó Oscar-vadászat), helyette filmünk a lélektani folyamatokra koncentrál: milyen az, amikor eleve ingatag alapra épül egy család, melynek széthullásához elég néhány nem túl erős, de jól irányzott külső behatás. Az a vihogás… az pedig még bőven a stáblista után is kísért.
Heti streaming-premierek
Mank
írta Nikodémus
Ha David Fincher filmet rendez, arra érdemes odafigyelni. Legyen szó nagyvárosi bűndrámáról, fekete humorú szatíráról vagy melankolikus életrajzi portréról, korunk posztmodern veszteségkrónikása rendre a magunk köré szőtt álvalóságok fojtogató szorítását, s a bennük való elveszettségünk okait kutatja. Ezúttal úgy tűnik, Fincher hat évnyi producerkedés és sorozatkészítés után könnyedebbre vette a figurát: legújabb nagyjátékfilmjében elhunyt édesapja hátrahagyott forgatókönyvéből meséli el nekünk Hollywood egyik legnagyobb mítoszát, Orson Welles Aranypolgárjának születését, mégpedig a forgatókönyvíró, Herman J. Mankiewitz szemszögéből.
Megérintettségünk esélyei
Kép és mozgókép, mozi és streaming dilemmái
írta Nikodémus
E sorok megjelenésekor már túlleszünk egy nehéz éven, melynek testi-lelki kihívásait jórészt a világot térdre kényszerítő koronavírus-járvány okozta. Egész iparágak, gazdasági szektorok álltak le, megtanultuk, mit jelent a karantén, a home office vagy a távolságtartás, s a járvány bizony a kultúra és a szórakoztatóipar világát sem hagyta érintetlenül. Hirtelen jött magányunk jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk, mit ad nekünk a film és a mozi.
Van képünk hozzá
Szokás korunkat a kép korának nevezni, melyet legjobban talán a mozgókép feltalálása, annak gyors elterjedése és nem múló divatja jellemez. Bonyolult előkészítő munkával megeleveníteni a létezést, majd azt bármennyiszer ismételhetően felvenni és lejátszani: mágia, amitől a hagyományos XIX. századi társadalom embere óvakodott. S valóban, boszorkányságnak tűnik a valóság egy darabját objektív hűséggel leképezni, hiszen lelket lopunk vele: az elkapott pillanat vegyi anyagok segítségével őrződik meg, megsemmisítve a történés spontaneitását. Bő egy évszázaddal később, képtúlterheléses jelenkorunkban már észre sem vesszük ezt a finom különbségtételt: a szórakoztatóipar gondosan piackutatott befolyásolással tereli figyelmünket az eladnivaló áru felé.
Heti streaming-premierek
Könyvajánló – Egy galaxissal odébb
Tudta, hogy a kiborgok már köztünk járnak, sőt valószínűleg az ön családjában is él legalább egy? Hogy a tálib terroristák olykor magyarul beszélnek? Hogy az idegenek közelebb vannak, mint gondolnánk? (Vagy mégsem?) Hogy a jövő igenis megjósolható? (Vagy mégsem?) És azt, hogy mi köze a Pókembernek a fake newshoz, a sötét zsaruknak pedig a koronavírus-járványhoz? A sci-fi politológiája, a Fantasztikus világok, a Nevelj jedit! és a Párhuzamos univerzumok című ismeretterjesztő kötetek szerzői sokszorosan cáfolták azt a hiedelmet, hogy komoly tudós nem foglalkozik mesékkel. Az Egy galaxissal odébb tizenegy neves szerzője az asztrofizika, a robotika, a jövőkutatás, az irodalomtudomány, a politológia, a szociológia vagy éppen a neveléstudomány szemszögéből vizsgálja olyan közkedvelt sci-fik és fantasyk világát, mint a Star Wars, a Terminátor, a Men in Black, az Alapítvány-sorozat, a Warcraft, a Marvel-multiverzum vagy éppen a Különvélemény. A jó tudós tiszteli a tényeket, de nem hagyja, hogy azok a földhöz láncolják. Nemcsak a fantázia hat megtermékenyítően a valóság módszeres megismerésére, de a kívülről-belülről ismerősnek hitt képzeletbeli világok is egészen váratlan színben tűnhetnek fel, ha a tudomány eszközeivel közelítünk feléjük. (Forrás)
Filippov Gábor, Nagy Ádám, Tóth Csaba (szerk.): Egy galaxissal odébb – Fantáziavilágok valóságai, Athenaeum, 364 oldal, 2020, 4299 Ft
Ásatás (The Dig) / A kapitány küldetése (News of the World)
írta Nikodémus
A múlt sok mindenre jó, többek között elmerülni benne, vágyakozni rá, és pajzsként használni a gyakran szörnyűnek érzett jelen ellen. Nevezhetjük nosztalgiának vagy eszképizmusnak, a filmvilág gyakran él ezzel a trükkel, főként olyan időkben, amikor a kortárs társadalmi-kulturális viszonyok nem éppen a legideálisabbak. Feltehetnénk a kérdést persze, hogy ezek egyáltalán mikor voltak “ideálisak”, két filmünk azonban nem megy ilyen mélyre: az Ásatás (The Dig) és A kapitány küldetése (News of the World) nagyrészt megelégszik a felidézett kor feletti merengéssel, enyhe kultúrkesergés kíséretében.
Heti streaming-premierek
UIP hírek
Hálistennek nem csak nyiszatolásból áll a Freaky
A tavasz legviccesebb nyiszatolós filmjének ígérkezik a Freaky, amelyben egy vérengző sorozatgyilkos (Vince Vaughn) és egy gimnazista lány (Kathryn Newton) egy mágikus fordulatnak köszönhetően testet cserél, amiből természetesen számos bonyodalom származik. Miközben az egy jelenetre eső áldozatok száma igen magas – csak a film első perceiben négyen hullanak el –, a Freaky jóval többet kínál, mint a megszokott horrorok, amelyekben sikoltozó gimnazisták menekülnek a gyilkos elől. Mint a Royal Purple című lap kritikusa, Matt Ellis megjegyzi, a film tele van jobbnál jobb poénokkal, filmes kikacsintásokkal – például a meleg és a fekete szereplők megjegyzik, hogy az ilyen sztorikban valamiért mindig az ő karaktereik halnak meg először –, a cselekmény jóval összetettebb a műfaji átlagnál, és valódi emberi drámákat is felvonultat a produkció. Ellis szerint a Freaky nagy erénye, hogy nem az ijesztgetésre helyezi a hangsúlyt, hanem megtalálja a megfelelő egyensúlyt a vígjáték, a kalandfilm és a klasszikus nyiszatolós műfaj között.
(Freaky – hazai bemutató: hamarosan!)
Pieces of a Woman
írta Nikodémus
Tíz éve alig gondoltuk volna, hogy a magyar film újra kapós cikk lesz a világ kultúrtrendjeit diktáló Hollywoodban, aztán jött Nemes Jeles László, Deák Kristóf és Enyedi Ildikó diadalmenete. Az újabb csoda pedig itt kopogtat az ajtón: Mundruczó Kornél első angol nyelvű rendezése, a Netflix-en január 7-én bemutatkozó Pieces of a Woman (magyarul a színházi változat címe után Női részek) olyan elemi erejű élmény nézőjének, hogy a stáblista lepergése után is csak keressük a szavakat. Nehéz dadogás nélkül szólni egy olyan filmről, amely egy házaspár közösen megélt tragédiáját meséli el, plakátján ott díszeleg Martin Scorsese neve, két díjat már nyert a tavalyi Velencei Filmfesztiválon, s az Oscar-díj sincs messze.