0

Fájdalom és dicsőség (Dolor y Gloria, 2019)

írta Nikodémus

Egyedülálló úr megosztaná… – békebeli társkereső apróhirdetések kezdődtek így, különös morális kettősségben: az élvhajhászat finom elfedése a felülfogalmazásban, arisztokratikus fénybe vonva a gyakran mocskos-bűnös rögvalót. Filmünk hőse egész életében hasonló felülfogalmazásban élt: kicsapongásait élettapasztalatnak, gorombaságait egy zseni ismertetőjegyeinek, szenvedéseit művészetnek hazudta. Ehhez most már nincs ereje: túl öreg hozzá. Pedro Almodóvar legújabb filmje, a Fájdalom és dicsőség immár csaknem egy éve bemutatkozott (s a mai mozi-ínséges időkben online elérhető), hatása azonban nehezen múlik.

Olvasd tovább

0

Problémás forgatások II.

Jó régen, hét évvel ezelőtt volt már egy hasonló cikkünk ugyanebben a témában, s mivel azóta bőven gyűlt alapanyag, lássuk, milyen filmeket szült meg a szokásosnál is nehezebben Hollywood! Érdekes megfigyelni, hogy egyrészt szinte kizárólag nagy franchise-ok környékéről érkeznek ilyesféle hírek, másrészt pedig hogy a stúdiók mennyire különbözőképpen kezelik az ilyen ügyeket. Hiába ugyanis a szinte már paranoiás titkolózás (vízjeles, színezett forgatókönyv, zárt forgatás, titoktartási szerződés a stábbal stb., félrevezető marketing stb.), a közösségi médiának köszönhetően egyre több zűrös forgatásról tudunk meg részleteket. Az alábbi lista persze épp emiatt nem teljes, kommentben jöhetnek a kiegészítések!

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

Röviden: Emma.

írta Nikodémus

Van egy széles (főként női) közönség, mely rajongásig tudja imádni Jane Austen munkásságát, és erre a filmipar is rég rájött: egyre-másra készülnek az adaptációk, újragondolások, amolyan könnyed lektűr-szellemben. Enyhén szólva nem tartozom a rajongók közé: a viktoriánus kor habos-babos képmutatása inkább taszít, mint érdekel. Épp ezért kíváncsian vártam, mi sül ki a legújabb (immár sokadik) Emma-adaptációból, melynek előzetese egészen szokatlan megközelítést ígért.

Emma (Anya Taylor-Joy) gazdag, fiatal kisasszonyként meglehetősen unatkozik, ezért folyton kisded játszmákat űz környezetével: bejárónőket, cselédlányokat emel barátnővé, férjet talál nekik, féltékenykedik és konspirál, folyton pletykál egy-egy jó parti lehetőségéről, ám neki magának esze ágában sincs megházasodni. Briliánsan elgondolt tervei egyszercsak elkezdenek összeomlani, és keserű leckék során át kénytelen megtanulni, hogy élettapasztalat és bölcsesség híján nem több, mint egy nagyszájú-kisszerű akarnok. Austen regényében mindezt bravúros, a korabeli társasági élet szinte minden vonatkozását felölelő mondatokba önti, s noha a tanulság egyszerű, műve mégis körképet a viktoriánus Anglia urainak meglehetősen különös viselkedéséről.

Mivel eddig jólfésült adaptációk készültek nagyvászonra, Autumn de Wilde elsőfilmes rendezőnőre az a feladat várt, meg tudja-e kicsit forgatni az unalomig ismert történetet. Jelentem, a film első órájában ez tökéletesen sikerült: Eleanor Catton akkurátus forgatókönyvéből egy pimaszul frivol, nézőjét percenként távolságtartásra figyelmeztető, ugyanakkor kuncogásra késztető film született. Nagyokat derülhetünk a szinte már parodisztikusan “wesandersonos” beállításokon, a mesterkélt látványvilágon, a vicces zenehasználaton, a csaknem slapstick-humoron (színészeink kiválóan komédiáznak) – ezek az elidegenítő effektusok mind azt üzenik: ne hidd el, amit látsz, gondolkozz! Kár, hogy az elegáns kritikusság a játékidő második felére kifullad, és átadja helyét a legközvetlenebb Austen-i sziruposságnak. Wilde rendezése stílusos, fanyar, és remek kommentárt fűz a milleniál-generáció pökhendi felsőbbrendűségéhez is, a finálét azonban sajnos elromanticizálja.

Olvasd tovább

0

Könyvajánló – A képregényfilm

A Filmanatómia sorozat hatodik kötete a képregényfilmeket járja körbe. A kötetben a zsáner társadalomtörténeti áttekintése mellett szó esik a képregényfilm-franchise-okról, a Bosszúállóktól, Batmantől és a Pókembertől kezdve Supermanen át Deadpoolig és az X-Men-ig bezárólag. Szó esik a szuperhősfilm-képregényfilm fogalommeghatározásáról. Külön tanulmányok foglalkoznak a legismertebb, legnépszerűbb szuperhősök, Batman, Superman, és Pókember filmes megjelenéseivel. Külön tárgyaljuk a Marvel- és DC-moziuniverzumokat, egy önálló fejezetet kap Stan Lee életútja és hatása a képregényekre. Nem feledkezünk meg a kisebb képregénykiadók gondozottjairól és filmjeiről sem (Penge, Kingsman, Kick-Ass, Sin City, Watchmen, 300). A kötetben interjú olvasható a látnoki rendező, Pálfi Györggyel, aki az egyetlen magyar képregényfilmet készítette (A táltosember). A számtalan képregény és képregényfilm tárgyalása rajongók és laikusok számára egyaránt emlékezetes olvasmány. (Forrás)

Kárpáthy György (szerk.): A képregényfilm – Válogatott tanulmányok, Filmanatómia sorozat 6., Vertigo Média Kft., 348 oldal, 2020, 3490 Ft

0

Vírus (Outbreak, 1995)

írta Nikodémus

Ha már koronajárvány van, néha jól esik egy kicsit katasztrófa-turistáskodni – persze szigorúan csak virtuálisan, otthon maradva. Valami ilyesféle élményt kínál az idén 25 éve bemutatott Vírus című film újranézése, melyet az év egyik nagy kasszasikerének szántak, ám annál nagyobb volt a bukás, amint az első bevételi adatok elkezdtek csörgedezni. A stúdió amúgy jól érzett rá a közhangulatra: a kilencvenes években az akciófilmek le-, a katasztrófafilmek felfutóban voltak, amihez egy ütős színészgárdát és egy valós történeten alapuló regényt hozzátéve akár meg is lehetett a siker receptje. Hát, másképp sült el…

Olvasd tovább

0

Az első áruló (Il Traditore, 2019)

írta Nikodémus

Rövid időn belül már másodszor érkezik olyan film a mozikba, melynek kulcsjelenetében énekel a főhős. A Házassági történet spontán karaoke-ja egy válófélben lévő férj bánatát sűrítette megrendítő pillanattá, ezúttal a keserű megbánás van soron: Tommaso Buscetta (Pierfrancesco Favino) élete egyetlen döntés nyomán fenekestül felfordul, s azóta nincs nyugta. Ő ugyanis Az első áruló, aki felfedte a szicíliai maffia titkait. Ez a címe Marco Bellocchio nagyszabású, itthon március közepén bemutatott filmjének is, amely évtizedeken, óceánon és számtalan bírósági tárgyaláson keresztül kísér végig egy olyan embert, aki övéi ellen fordult.

Olvasd tovább

2

Az Androméda-törzs (The Andromeda Strain, 1971)

írta Nikodémus

A 2008-as minisorozat-verzióról itt írtunk.

Michael Crichton már félévszázada is le tudott írni olyasféléket, amikre Hollywood azonnal ugrott. Nem csoda: a többségükben rendkívül egyszerű, gyakran a kortárs valóságot legalább egyszer megcsavaró alapötletek kiváló high-conceptként működnek egy filmes adaptációhoz. A Jurassic Park vagy a Westworld még a kanyarban sincs, amikor emberünk egyik írásában már földönkívüli támadásról fantáziál – egy halálos vírusról. Megfilmesítésre való téma, ugye?

Olvasd tovább

0

Röviden: Előre (Onward)

írta Nikodémus

Nem tudom, hitték-e 2006-ban, a Disney-akvizíció idején a Pixar-főnökök, hogy ilyen rázós lesz a kétezer-tízes-húszas évek fordulója… A stúdió átélt egy kisebb alkotói hullámvölgyet (Verdák 2., Szörny Egyetem, Dinó tesó), majd kipattant John Lasseter zaklatási botránya, most meg azzal jönnek a rajongók, hogy túl sok a folytatás… (Verdák 3., Hihetetlen család 2., Toy Story 4.). A vezetőségnél mindenesetre vették a lapot, és bejelentették, újra eredeti ötletek nyomán fognak dolgozni egy ideig.

Ennek egyik első hírnöke volt a kiváló kritikákat kapott Coco, most pedig itt az újabb csúcstermék, melyben elfek és varázslás szövetkezik a modern világgal. A különös alaphelyzetet a nyitószekvenciában lerendezik gyorsan, aztán már fordulunk is rá Pókember és Űrlord, khm, Ian (Tom Holland) és Barley (Chris Pratt) nagy kalandjára, akik rég meghalt édesapjukat szeretnék visszakapni egy napra. Kívánságuk viszont csak félig teljesül, és ez aztán komoly bonyodalmak forrása lesz…

Dan Scanlon rendező és Kori Rae producer újra az elmúlásról mesél, amihez ezúttal a testvéri szeretet boncolgatása zárkózik fel, és a filmvégi fordulatok fényében egész jól sikerült összeházasítani a két témát. Kár, hogy az egyébként megszokottan elsőrangú látványvilágú film nyitánya erősen botladozik (talán csak a Manticore-jelenés környékén indul be, de akkor rendesen), pedig bőven megszórták a cselekményt találó ötletekkel, mulattató gegekkel. A fantasy-műfajok és a belőle kinőtt biznisz kifigurázása is élvezetes, és a tanulság is rendben van, de az élmény nem átütő. Talán nyáron (vagy ősszel) a még elborultabb alapötletű Lelki ismeretek…

Olvasd tovább

0

Zárójelentés

írta Nikodémus

Gondban vagyok. Gondban, mert egy idős, érdemdús rendező életművéről kellene ódákat zengenem, de legújabb (talán záró?) művével kapcsolatban erre képtelen vagyok. Gondban vagyok azért is, mert ugyanakkor sárba sem tudom tiporni Szabó István nemrég bemutatott filmjét, ugyanis az nem botrányos. Csak érdektelen. És talán ez a legszomorúbb: a Zárójelentés az impozáns színészgárda és a méltóságteljes nekirugaszkodás dacára egy nagyjából közepes tévéfilm szintjét éri el – valahogy úgy, mint a hasonló adottságokkal induló Az ajtó.

Olvasd tovább

0

Hang nélkül 2. – A kulisszák mögött

A film magyarországi bemutatóját egyelőre elhalasztották.

Az otthonukban átélt borzalmak után az Abbott család tagjai (Emily Blunt, Millicent Simmonds, Noah Jupe) immár a megannyi veszélyt rejtő külvilágban kénytelenek harcolni a túlélésért – továbbra is hang nélkül, mert a földönkívüli szörnyek minden apró neszt észlelnek, és azonnal támadnak. Hőseink nekivágnak az ismeretlennek, és rá kell döbbenniük, hogy nem csupán az idegen lények jelentik az egyetlen fenyegetést.

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Bloodshot: az univerzum első csillaga

A DC és a Marvel még nem az egész világ: a képregény-univerzum jóval tágasabb náluk – csak fel kell fedezni őket. Ezen a héten talán egy új világegyetem születésének lehetünk tanúi. A Bloodshot (Bloodshot, már a mozikban) hőse, a halott katona (Vin Diesel), akit egy tudós feltámaszt, tökéletessé tesz, ám ő fellázad alkotója ellen csupán az első a Valiant Comics népszerű és különleges figurái közül. És valószínűleg egy új fejezet nyitánya. Bloodshot életre keltője, és lelkes rajongója is biztos ebben: erről beszélt a Supehero Fanaticnak.
– Biztos vagyok benne, hogy Bloodshot utat nyit a többieknek – jelentette ki Vin Diesel, akinek van némi tapasztalata a filmes franchise-ok kialakulásában. – Szerintem, beindulnak a Valiant hősök. Most nyilván mindenki arra vár, hogy mekkora lesz a Bloodshot sikere, de azt hiszem, én kiszagolom az ilyesmit: és úgy tudom, a Valiant újra kiadja az összes olyan füzetét, amelyikben lehetséges filmes főhősei vannak. És van belőlük egy pár – nagyon izgalmas idők jönnek.
Bloodshot már akcióba lendült – de úgy tűnik, nem marad sokáig egyedül.

Olvasd tovább

0

#vigyazzunkegymasra

A helyzetet tudjátok: a koronavírus jött, látott, és egyelőre úgy tűnik, térdre kényszeríti a világot. A filmvilágot is, amiről felületeinken folyamatosan beszámolunk rendületlenül. Elmaradnak bemutatók, filmfesztiválok, leállnak forgatások, promóciós körutak. Szeretjük a filmeket, szeretjük a mozizást, de nem mindenáron. Szeretteink, barátaink, ismerőseink egészsége, élete fontosabb. Nem buzdítunk erre vagy arra, csak felelős, körültekintő viselkedést kérünk – a filmnézést, filmrajongást illetően is. Vigyázzunk egymásra! 🙂