FilmDROID
írta Nikodémus
Gyakran érezzük úgy, hogy fáj az őszinteség, ezért kényelemvezérelt kultúránkban egyszerűbb megoldásnak tűnik elhallgatni az igazságot – többek között a földi élet két végével, a születéssel és a halállal kapcsolatban. Lulu Wang író-rendező A búcsú című filmje – címéből sejthetően – az utóbbival foglalkozik egy család történetén keresztül, mégpedig a kínai és az amerikai kultúra izgalmas fénytörésében.
Egy Isten háta mögötti kunyhóba megy feltöltődni egy kislány a szüleivel, ahol túszul ejti őket négy fegyveres, és elképesztő választásra kényszeríti őket, hogy elkerülhető legyen a végítélet. A külvilágtól távol a családnak el kell döntenie, miben hisznek, mielőtt minden elveszett.
M. Night Shyamalan, a szárnyaló képzeletű filmes számos erénye közül talán az a legnagyszerűbb, hogy munkái mindig rejtélyesek és kiszámíthatatlanok. Egy Shyamalan-film esetében csak egyetlen dolog biztos: sosem lehet tudni, honnan érkezik a nagy meglepetés. Könnyen meglehet, hogy a Kopogás a kunyhóban a Shyamalan-érzés csúcspontját jelenti. Ez a műve ugyanarról a tőről fakad, mint korábbi filmjei, mégis egészen más, mint eddigi alkotásai.
írta Nikodémus
Úgy tűnik, lassan az autóipart is megtalálja a streaming-platformok folyamatos tartalomgyártási láza, és ez örvendetes is lenne, ha sikerülne jól felépített, pontos dramaturgia szerint működő dokumentumfilmeket gyártani. Mivel ezt a lécet eddig elég ritkán sikerült megugrani, kíváncsian vártam, mi sül ki két, az iparágban nagy hullámokat vetett botrány feldolgozásából, melyeknek ráadásul két rivális streaming-csatorna vágott neki. A frissességet ezúttal a Netflix szállította a Fugitive: The Curious Case of Carlos Ghosn képében, a(z autó)történelemben pedig most az HBO merült el The Lady and the Dale címmel. Mindkét alkotás kissé felemás összképet ad, leginkább azért, mert egyikük túl keveset, másikuk túl sokat akar mondani hőséről. És ennek – hiába a látszat – vajmi kevés köze van a játékidőhöz.
írta Nikodémus
Az előzőekről: 1. évad, 2. évad, 3. évad, 4. évad
Alig ért véget, máris ellentmondások tömege kíséri a Netflix brit királyi családot bemutató sorozatának legújabb évadát, pedig A korona (The Crown) teljesen új színészgárdát felvonultató, novemberben debütált 5. évada nem tesz mást, mint imponáló könnyedséggel tartja a színvonalat: Peter Morgan író-kreátor büszke lehet régóta dédelgetett szériájára. A metsző aktualitásokról – legyen az bulvárízű vagy éppen tragikus – pedig nem tehet.
A Babylon szédítően magával ragadó történet szélsőséges ambíciókról és féktelen kihágásokról – számos karakter felemelkedését és bukását mutatja be Hollywood első fénykorából, amikor a gátlástalan dekadencia és a mérhetetlen perverzió ülte torát. Damien Chazelle forgatókönyvíró-rendező 15 éven át érlelte, dédelgetett tervét, kutatott, világot épített, és csak ezután állt neki az írásnak, majd kezdte rendezni a filmet.
Bevezetésnek pár régebbi évvégi top10-es listánk:
2021, 2020, 2019, 2018, 2017, 2016, 2015, 2014, 2013,
Top Gun: Maverick – Egyszerűen hihetetlen ez a Tom Cruise. Színészi képességei limitáltak, egója kicsit túl nagy (a zavarbaejtő szcientológia-mániáját meg pláne hagyjuk), de még mindig nagyon érti, mi kell a közönségnek. Olyan szintlépést hajtott végre a kultikus Top Gun folytatásával, amire nagyon kevesen képesek. És igen, az utolsó félóra tömény álleejtés, mozitörténelem. Futottak még: The Batman (2022), Préda (Prey)
írta Nikodémus
Nagykarácsony (2021) – Arnold, a tűzoltó (Ötvös András) az emelőről szeretné megkérni kedvese (Rujder Vivien) kezét, ám elég kellemetlen meglepetés várja, mi több, saját szakmájában is ellehetetlenül, mivel hirtelen rémisztő tériszony fogja el. Marad az álmatag karácsonyi vásár tűzvédelmi felügyelete, s vele a kisiskolások betlehemezése a lelkes tanítónővel (Zsigmond Emőke). A pikszisből (szó szerint) kiesett, morcos tűzoltó lassan megbarátkozik a helyzettel, sőt, a tanítónő egyre helyesebbnek tűnik, s mintha a tériszony is múlóban volna – és nem csak a karácsony közeledtével. Tiszeker Dániel első rendezésének felütése meglepően ötletes, figurái élnek, a mellékszálak ötletesek és viccesek (a Szabó Kimmel Tamás figurájára épített vonal egyenesen fergeteges), s a Nagykarácsony mintha mondani szeretne valami komolyat a késő-kádárista kisemberről (Scherer Péterrel a főszerepben), de aztán visszafordul a színtiszta szórakoztatás mezejére, a fináléra pedig sajnos megérkeznek a közhelyek is. Elered a hó, szikrázik a csillagszóró és mindenki hepi – amolyan hollywoodiasan, némi székelykáposztás mellékízzel.
2017. október 5-én Jodi Kantor és Megan Twohy, a New York Times nyomozó riporterei olyan egetverő sztorival álltak elő, ami megrázta a szórakoztatóipart, és egész Amerikában visszhangzott: „Harvey Weinsten évtizedeken át pénzzel hallgattatta el azokat, akik szexuális zaklatással vádolták.” Harvey Weinstein hollywoodi nagyágyú régóta a filmipar egyik legnagyobb hatalmú tényezőjeként uralkodott. Producerként hatszor nyerte el a legjobb filmnek járó Oscar-t olyan mozikért, mint a Szex, hazugság, videó, a Ponyvaregény vagy a Good Will Hunting, így olyan hatalmas befolyása volt, hogy könnyűszerrel el tudott indítani vagy képes volt tönkretenni karriereket. Mint Kantor és Twohey közzétették, állítólag arra használta ezt a befolyását, hogy nőket zaklasson és szexuális kapcsolatra kényszerítsen.
írta Nikodémus
I Wanna Dance with Somebody – A Whitney Houston-film (I Wanna Dance with Somebody) – Bő négy évvel ezelőtt újra berobbant Hollywood fősodrába a zenész-életrajzi mozi: az álomgyár azóta magáévá tette (kizsákmányolta?…) Elton John, Aretha Franklin, Elvis Presley és Marilyn Monroe életpályáját, és már itt toporognak a következő versenyzők. Whitney Houston élete (és halála) szintén kínál megszívlelendő tanulságokat, s Anthony McCarten forgatókönyvíró neve biztosítéknak tűnt arra, hogy nem kapunk méltatlan feldolgozást. Igaz, túl mélyenszántót se. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva: egy döntő pillanatot bemutató kerettel indítunk, majd visszaugrunk az időben a szerény kezdetekig, majd jön a felfedez(tet)és, a siker, majd a balhé és a vele járó összeomlás. Kasi Lemmons rendező engedelmes bérmunkásként mondja föl a leckét, miszerint a tehetség felelősséggel, a hírnév veszélyekkel jár, filmjét végül mégis belefullasztja az olcsó nosztalgiába. Naomi Ackie komoly munkát fektet a főszerepbe, de egy percre sem hiszem el neki, hogy ő lenne a fölényes dívaként viselkedő, oktávjaival az egész világot meghódító énekesnő. S ahogy az utolsó előtti jelenetben diszkréten lecsúszik a halált hozó kádba, úgy fog eltűnni ez a hosszú című, középszerű film is néhány hónap alatt a díjszezonból – meg a kollektív emlékezetből.
írta Nikodémus
Nem gondoltam volna három évvel ezelőtt, a Skywalker kora láttán fejemet fogva, hogy örülhetek még jó minőségű Disney-Star Warsnak. Azt a mélységes kudarcot nehéz volt feledtetni, s az egeres cég kedvenc univerzumunkkal való játszadozása azóta leginkább egy hullámvasúthoz hasonlít: biztató kezdet (Mandalorian) után kínos folytatás következett (Book Of Boba Fett, Obi-Wan), így annál nagyobb meglepetésként ért, hogy a talán legkevésbé várt Andor sorozat milyen kiválóra sikerült. Tudjátok, ő volt az egyébként örvendetesen felnőttesebb (ám kicsit ziláltra vágott) Zsivány Egyes másod-főszereplője, aki egyszerű ügyeskedőből vált a lázadás egyik vezéralakjává. Úgy tűnik, újra a Gilroy-testvérek kellettek ahhoz, hogy a drámaiság szintet lépjen az SW-univerzumban: hitetlenkedve nézem (s hallgatom), hogy okos dramaturgiával, kiváló párbeszédekkel és komoly lélekrajzzal bontják ki előttem egy elnyomó rendszer elleni lázadás kezdeti lépéseit.
írta Nikodémus
Idén ősszel nagyot robbantott a Netflix streaming-szolgáltató azzal, hogy szeptember 28-án bemutatták Andrew Dominik rendező régóta várt Marilyn Monroe-filmjét Ana de Armasszal a főszerepben. Az első reakciók döbbenetes színészi átlényegülésről, rendhagyó látványvilágról és sokkolóan egyedi elbeszélésmódról szóltak, s a Szöszi (Blonde) körül azóta sem csillapodnak az indulatok. De van-e bármi a harsogóan hivalkodó felszín alatt? Készíthető-e hű portré arról a nőről, aki egyszerre volt milliók vágyainak tárgya, bulvárhírek sztárja és egy félénk, apa nélkül felnőtt naiva? Dominik nagyszabású filmje nyomába ered az azóta is feltáratlan Monroe-rejtélynek, s ezt meglehetősen nézőpróbáló módon teszi.
írta Nikodémus
Újkeletű kultusza van manapság az önkéntességnek, s ez dicséretes: generációk tanulják újra, mit jelent időnket és energiánkat adni egy-egy általunk vállalt, nemes ügyért. Jólesik ez az okoseszközök kék fényénél magányos önzésre kárhoztatott Z-generációnak, ám képesek vagyunk-e szeretetkapcsolatainkat mindenestül feltétel nélkülivé alakítani? Raymond és Ray ezzel próbálkozik, mégpedig édesapjuk nemrég kihűlt holtteste fölött – mi pedig csak remélhetjük, hogy még nem késő.