írta Nikodémus
Az éjféli égbolt (The Midnight Sky) – A Föld lakosságát egy globális katasztrófa pusztította el, az emberiség maradéka a talajszint alá kényszerül. Az egyetlen kivétel az agg Augustine (George Clooney), aki egyfajta utolsó hírmondóként a sarkvidéki kutatóbázison marad, ám hirtelen akad egy földi meg egy égi társa, utóbbi egy visszatérő űrhajó legénységének képében. Clooney és a scifi? Nem is áll távolabb egymástól a kettő, gondolhatnánk (bár a Gravitációt hősünk már diadalra vitte röpke 8 évvel ezelőtt…), ám a sikerregény (Lily Brooks-Dalton), a kurrens téma és a Netflix csábítása a szokásosnál is jobban elgyengíthette mindig vigyorgó amorózónkat: legfrissebb rendezése az ígéretes kezdet után a Noé, a Sarkvidék és a már emlegetett Gravitáció (avagy Mentőexpedíció?) vontatott keverékévé válik, s nagyjából a játékidő felénél elhagyja a logika utolsó cölöpjeit is. Felvonul itt minden: öregkori demencia/számvetés, a világ sorsa feletti búsongás, barát/bajtárs-halál, családi melodráma, hősi önfeláldozás, ám a premier plánban mutogatott, kisírt szemű karakterek egyikéről sem tudunk meg annyit, hogy érdekeljen a sorsuk. A hosszan elnyújtott, könnyzacskó-durrogtató finálé kínos egyértelműséggel szavalja el nekünk, nézőknek a kortárs kultúrbal trendi világmegfejtését: tisztelj minden kisebbséget, vigyázz a bolygóra, és persze hajrá, vegánok! Clooneyt sajnos elhagyta rendezői arányérzéke, és nem először.
Olvasd tovább →
FilmDROID 
