0

Roofman – A besurranó (Roofman)

írta Nikodémus

Ki ne akarná újra élni a gyerekkorát, s beszabadulni egy hatalmas játékboltba, hogy mindent, de tényleg mindent kipróbálhasson? Filmünk hőse megkapja ezt a lehetőséget, de nem egészen úgy, ahogy előzőleg számított rá. Jeffrey Manchestert (Channing Tatum) A Roofman – A besurranó című filmben ugyanis a szükség viszi rá a játékbolti tartózkodásra – persze ettől még irtó vicces szituációkat szül a dolog. Aminek főként a néző örülhet, mert romantikus klisék helyett életszagú történetet kap.

Olvasd tovább

2

Röviden: Superman / Fantasztikus 4-es: Első lépések / Mennydörgők*

Superman (2025) – Úgy látszik, Hollywood környékén most a karakter-pozitivitás a menő: James Gunn DC-univerzumot (újra)beindító mozija visszatér hőse karakterének gyökereihez. No persze ne várjuk az 1978-as hőseposz bájos (m már helyenként mulatságos) naivitását, de a tónusváltás elég egyértelmű: ez az új Superman (David Corenswet) jólelkű, jószándékú (nem csak a gatyáját, a szívét is kívül hordja), és hát tudjuk, hogy a jószándékkal a micsoda felé vezető út van kikövezve… Hősünk látványosan képtelen megbirkózni a földi (leginkább nyugati) társadalom bonyolultságával (ezt gyönyörűen letükrözi neki Loisszal /Rachel Brosnahan/ való beszélgetése), és az író-rendező által rá osztott nagy kaland során épp azt tanulja meg, hogy kicsit azért óvatosabb legyen ezzel az emberiség nevű fajjal. A film ritmusa jó, a vizuális és cselekménybeli ötletek parádésak és a poénok nagy része is ül, de sajnos hiányzik valami. Az, amiért Gunnt annyira lehet imádni: a valódi merészség. Persze van itt zsebvilág, fura alakok, csecsemővel való hajmeresztő dobálózás, vicces be- és kiszólások, de ez a DC-indítás gyanúsan emlékeztet a Feige-féle Marvel centire kidekázott jófejkedésére, amiből meg épp most szeretnek ki a nézők.

Olvasd tovább

0

A muzsika hangja (The Sound Of Music, 1965)

Ahogy sokunk számára hozzátartozik a karácsonyhoz a bejgli, a fenyőillat vagy az édes bor, úgy telepszik le számos család minden évben a tévé elé, hogy filmklasszikusokat nézzen. Voltaképpen meglepő fejlemény, hogy közülük is kiemelkedik az 1965-ben bemutatott, idén hatvanéves A muzsika hangja, hiszen egy dekányi hó, karácsonyfa vagy egyéb „ünnepi kellék” sincs benne. Tartalmaz ellenben sok zenét, elragadó szereplőket, még több cukormázat… és ha jobban figyelünk, a 20. századi történelem egyik legborúsabb fejezetét. Ma már megkérdőjelezhetetlen klasszikusként tekintünk rá, ám készítésének idején egyáltalán nem volt kézenfekvő, hogy filmtörténeti mérföldkő születik.

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

Egyik csata a másik után (One Battle After Another)

írta Nikodémus

Legkésőbb az 1991-es iraki háború óta tudjuk, milyen élmény élő egyenesben figyelni egy háborút. Még ha etikai aggályainkat félre is tesszük egy pillanatra, az élmény önmagában borzongató. A szemünk előtt zajlik a történelem, amely valóságból, manipulációból és propagandából formálódik – és a jövő emlékezete lesz. Effélével próbálkozik Paul Thomas Anderson is legújabb filmjében: mélyreható pillanatképet felrajzolni a jelenkorról. Ironikus, hogy az itthon nemrég bemutatott Egyik csata a másik után (One Battle After Another) tulajdonképpen egy regényadaptáció… a valósággal való bármilyen kapcsolat tehát nemhogy feltételezhető, de egyenesen kötelező.

Olvasd tovább

0

A néma tavasz árnyékában – Ökológiai válság és kortárs tömegfilm

Már neve is van a legújabb generációk körében hódító tünet-együttesnek: klímaszorongás. Az érzés, hogy mindaz, ami körülvesz bennünket, egyszer csak élhetetlen sivataggá válik, és hogy ezzel naponta posztok ezrei riogatnak, bizony nyomasztó. A Földünk bioszférájába való emberi beavatkozás drasztikus következményeivel tudósok rémisztenek, a bekövetkező kataklizma okainak pontos beazonosítása immár évtizedek óta „folyamatban van”, a politikusok pedig közös megoldások helyett újra és újra egymásra mutogatnak. Nem csoda, hogy a közérzületet a szórakoztatóipar is felvette témái közé: az ökológiai válság csakúgy tombol a kortárs tömegfilmben.

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

A főníciai séma (The Phoenician Scheme)

írta Nikodémus

Sok mindent elárul egy filmrendezőről, ha nevének említésekor elsősorban képek jutnak eszünkbe. Nem, nem a csavaros történet, a magukkal ragadó párbeszédek vagy a hajmeresztő akciójelenetek, hanem képek. Rendben, a mozi elsősorban vizuális műfaj, pusztán stílusérzékre azonban talán mégsem lehet egy egész filmet építeni. Wes Anderson legújabb filmjében viszont pontosan ugyanezzel próbálkozik, sokadjára. A főníciai séma mégis több tekintetben visszatérés Anderson korai munkásságához, és örömteli fejlemény, hogy ezúttal hagy egy kis ablakot menetrendszerű – s ezúttal is kivételes műgonddal felépített – babaházának falán, hogy bekukkanthassunk – és (meg)érthessünk.

Olvasd tovább

0

Julie hallgat (Julie zwijgt)

írta Nikodémus

Közös tapasztalatunk, hogy az emberi cselekedetek eredendően többértelműek: akkor is félreérthetőek, amikor egyértelműnek szánjuk őket. Számtalan történet sorolható az egyezményes jelek dacára bekövetkező közlekedési balesetekről vagy a konszenzusos protokollt felülíró hibás döntések végzetes következményeiről, Leonardo van Dijl rendező azonban egy olyan lányról mesél, aki hallgat. Csöndben végzi a dolgát, és bármennyire szeretné a környezete, nem hajlandó megszólalni.

Olvasd tovább

0

A magyar Riviéra – Balaton a magyar filmben

írta Nikodémus

Kinek az északi, kinek a déli part. Kinek az illatos rizling, kinek a nyugágyon szisszentett sör. Kinek a négycsillagos szálloda, kinek a kalandos vadkempingezés. Kinek a naphosszig tartó strandolás, kinek az esti bulik. Akárhogy is, a Balaton valamilyen formában minden magyar szívébe beírta magát. Nyaralási célpont? Nyári munka vagy évközi megélhetés? Különleges élővilágú tájék vagy kulturális kincsek tárháza? Hazánk legnagyobb és legnépszerűbb tavának adottságait a magyar film is bőven kihasználta, immár évtizedes távlatban.

Olvasd tovább

0

Bird (2024)

írta Nikodémus

Már több, mint három hónapja, hogy bemutatták a magyar mozik (aztán viszonylag gyorsan kikerült a kínálatból), mégis, aki látta, nehezen szabadul a hatása alól. Andrea Arnold Bird című filmje két fiatal kétségbeesett apa-kereséséről szól – s mellesleg különös kifordítása Wim Wenders Berlin fölött az ég-jének.

Olvasd tovább

0

A brutalista (The Brutalist)

írta Nikodémus

Ritkán ünnepel Hollywood egy jellegzetesen magyar sorsról készült filmet, ám Brady Corbet alkotása, A brutalista a menet közben begyűjtött díjaktól – köztük három Oscartól – függetlenül is izgalmas. Herkulesi ambíciói, maratoni játékideje és művészi fogalmazásmódja egyaránt a filmtörténeti kánonba predesztinálják, de adódik a kérdés: végső soron megérdemelt-e a siker? A válasz nehezebb, mint hinnénk, ám nem azért, mintha filmünk rossz lenne, sőt.

Olvasd tovább

0

Senna minisorozat

írta Nikodémus

A Forma-1 rohamosan növekvő népszerűségének köszönhetően egyre több motorsport-témájú fikciós vagy dokumentum-alkotás készül. A legújabb versenyző a Drive to Survive-val és a Schumacher-dokuval már sikert arató Netflixen tűnt fel, éppen hőse halálának harmincadik évfordulójához igazítva. Az Ayrton Sennáról szóló hatrészes minisorozat szinte minden szempontból a teljességre törekszik, de sikerül-e beelőznie Asif Kapadia máig mércének tekintett 2010-es dokumentumfilmjét?

Terjedelemben biztosan: az összesen hatórányi játékidő első pillantásra bőségesnek tűnik, olyannyira, hogy egy rövid bevezető után egyből Senna gyerekkorába repít minket a forgatókönyv. A brazil-angol koprodukcióban készült sorozat nem spórol a részletekkel: bekukkanthatunk az apuka családi vállalkozásába, nyomon követhetjük az elszánt fiú első gokartos próbálkozásait, és természetesen szóba kerül a nagy dilemma is: maradni Brazíliában, vagy elköltözni Angliába, a Forma-1 (akkori) centrumába? Az eleinte lassú tempóban, majd a verseny-jelenetek érkezésével egyre gyorsuló ritmusban pergő epizódok különleges hangulatot teremtenek, s a korai forma-autós éveket bemutató rész az egyik legnagyobb értéke a sorozatnak. Hisz mindig izgalmas bemutatni egy olyan hőst, aki láthatóan még csak útja elején jár, miközben mi már a későbbi világhódítás tudatában figyeljük őt.

Olvasd tovább

0

Konklávé (Conclave)

írta Nikodémus

Edward Berger legújabb filmje, a Konklávé egy példás ütemérzékkel leforgatott (egyház)politikai thriller, melynek főszereplői bíborosi ruhában ármánykodnak. Az igazi kérdés azonban az, hogy annyi érdek és ellenérdek között tetten érhető-e a Lélek munkálkodása? Azé a Szentléleké, amely hitünk szerint ilyenkor ott köröz minden pápaválasztó bíborosban.

Olvasd tovább