0

A magyar Riviéra – Balaton a magyar filmben

írta Nikodémus

Kinek az északi, kinek a déli part. Kinek az illatos rizling, kinek a nyugágyon szisszentett sör. Kinek a négycsillagos szálloda, kinek a kalandos vadkempingezés. Kinek a naphosszig tartó strandolás, kinek az esti bulik. Akárhogy is, a Balaton valamilyen formában minden magyar szívébe beírta magát. Nyaralási célpont? Nyári munka vagy évközi megélhetés? Különleges élővilágú tájék vagy kulturális kincsek tárháza? Hazánk legnagyobb és legnépszerűbb tavának adottságait a magyar film is bőven kihasználta, immár évtizedes távlatban.

Olvasd tovább

0

Bird (2024)

írta Nikodémus

Már több, mint három hónapja, hogy bemutatták a magyar mozik (aztán viszonylag gyorsan kikerült a kínálatból), mégis, aki látta, nehezen szabadul a hatása alól. Andrea Arnold Bird című filmje két fiatal kétségbeesett apa-kereséséről szól – s mellesleg különös kifordítása Wim Wenders Berlin fölött az ég-jének.

Olvasd tovább

0

A brutalista (The Brutalist)

írta Nikodémus

Ritkán ünnepel Hollywood egy jellegzetesen magyar sorsról készült filmet, ám Brady Corbet alkotása, A brutalista a menet közben begyűjtött díjaktól – köztük három Oscartól – függetlenül is izgalmas. Herkulesi ambíciói, maratoni játékideje és művészi fogalmazásmódja egyaránt a filmtörténeti kánonba predesztinálják, de adódik a kérdés: végső soron megérdemelt-e a siker? A válasz nehezebb, mint hinnénk, ám nem azért, mintha filmünk rossz lenne, sőt.

Olvasd tovább

0

Senna minisorozat

írta Nikodémus

A Forma-1 rohamosan növekvő népszerűségének köszönhetően egyre több motorsport-témájú fikciós vagy dokumentum-alkotás készül. A legújabb versenyző a Drive to Survive-val és a Schumacher-dokuval már sikert arató Netflixen tűnt fel, éppen hőse halálának harmincadik évfordulójához igazítva. Az Ayrton Sennáról szóló hatrészes minisorozat szinte minden szempontból a teljességre törekszik, de sikerül-e beelőznie Asif Kapadia máig mércének tekintett 2010-es dokumentumfilmjét?

Terjedelemben biztosan: az összesen hatórányi játékidő első pillantásra bőségesnek tűnik, olyannyira, hogy egy rövid bevezető után egyből Senna gyerekkorába repít minket a forgatókönyv. A brazil-angol koprodukcióban készült sorozat nem spórol a részletekkel: bekukkanthatunk az apuka családi vállalkozásába, nyomon követhetjük az elszánt fiú első gokartos próbálkozásait, és természetesen szóba kerül a nagy dilemma is: maradni Brazíliában, vagy elköltözni Angliába, a Forma-1 (akkori) centrumába? Az eleinte lassú tempóban, majd a verseny-jelenetek érkezésével egyre gyorsuló ritmusban pergő epizódok különleges hangulatot teremtenek, s a korai forma-autós éveket bemutató rész az egyik legnagyobb értéke a sorozatnak. Hisz mindig izgalmas bemutatni egy olyan hőst, aki láthatóan még csak útja elején jár, miközben mi már a későbbi világhódítás tudatában figyeljük őt.

Olvasd tovább

0

Konklávé (Conclave)

írta Nikodémus

Edward Berger legújabb filmje, a Konklávé egy példás ütemérzékkel leforgatott (egyház)politikai thriller, melynek főszereplői bíborosi ruhában ármánykodnak. Az igazi kérdés azonban az, hogy annyi érdek és ellenérdek között tetten érhető-e a Lélek munkálkodása? Azé a Szentléleké, amely hitünk szerint ilyenkor ott köröz minden pápaválasztó bíborosban.

Olvasd tovább

0

A csend hangjai – Három kortárs animációs film a gyászról

Ha mindenszentek ünnepéről és halottak napjáról gondolkodunk, európaiként hideg, vizenyős időjárás, szélfútta gyertyák és szeretteink sírjánál halkan elmormolt imák jutnak eszünkbe. S persze a csend, ami ezekben a napokban ezerféleképpen szól hozzánk. A gyász megélése azonban egészen különböző lehet a világ más, tőlünk távoli tájain. Minderről három olyan, a közelmúltban készült animációs film tudósít minket, amelyek míves kivitelezésükkel és a spiritualitás iránti nyitottságukkal rendre kiemelkednek a mezőnyből.

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

Back to Black / Bob Marley: One Love / A popzene legjobb éjszakája

írta Nikodémus

Back to Black – Van ugye ez a 27-es szabály a rockzene hajnalától kezdve, amibe Janis Joplintól Jimi Hendrixen át tragikus módon Amy Winehouse is beleesett. Csakhogy az ő sorsát már élő egyenesben, a közösségi média révén követhettük figyelemmel. Dukál tehát a nagyjátékfilm (főleg a zenész-életrajzi mozik kétes értékű fellendülésének idején), Sam Taylor-Johnson neve pedig adott némi okot a bizalomra. Ő ugyanis kezdésként egész pofás John Lennon-filmet tett le az asztalra (főszerepben későbbi férjével, Aaron Taylor-Johnsonnal). A Winehouse életét és karrierjét feldolgozó legfrissebb alkotása azonban annyira hatástalan, hogy az elhunyt sztár nevében a nézőnek kell érte elnézést kérnie. A kissé butácska fruskaként bemutatott Winehouse ösztönös tehetségnek van kikiáltva (miközben egyetlen dal születését mutatják meg kb. 2 percben), szegény feje vesztére pedig rossz társaságba keveredett. Egyszerűen ez a lecsúszás egyedüli oka: a káros barát (Jack O’Connell). Nehéz innen nyerni, pedig Marisa Abela és O’Connell mindent belead a szerepbe, az apuka (Eddie Marsan) pedig aggódva tördeli a kezét, jaj, mi lesz ebből. Megmondom: filmkatasztrófa, merthogy a játékidő felétől már annyira kínos és hamis az egész, hogy csak a stáblistát várjuk. Ott pedig megvilágosodunk: a való életbeli apuka a producer. Hát ezért a sok-sok ferdítés…

Olvasd tovább

0

Montreáli Jézus (Jésus de Montréal, 1989)

írta Nikodémus

Denys Arcand harmincöt évvel ezelőtt bemutatott filmje Jézus szenvedéstörténetének modern feldolgozása; igazi ritkaság a szélesvásznú biblikus mozgóképek mezőnyében.

Ha egy rendező az evangéliumok megfilmesítésére adja a fejét, többnyire korhű környezetet választ, hiszen elsősorban az izgatja, milyen lehetett kortárs tanúként a Mester közelében lenni. Suhognak tehát a tunikák, süvít a szél, éget a nap, s egyszerre hív és taszít a kopár közel-keleti táj. A kétezres évek elején valóságos divathullámot indított el az abszolút történelmi hitelességre törekvő A Passió. Alig talált azonban követőkre a kanadai filmkészítés egyik legismertebb alakjának izgalmas kísérlete, aki saját korába helyezte a Názáreti szenvedés-történetét, s a játék (vagy épp az áthallások) kedvéért mindjárt meg is kettőzte azt.

Olvasd tovább

0

Motorosok (The Bikeriders)

írta Nikodémus

Legyen szó családját óvni próbáló apáról, űzött vademberről vagy a felelősséget hírből sem ismerő kalandorról, Jeff Nichols amerikai függetlenfilmes rendező filmjeiben jórészt szűkebb pátriájának, az Arkansas-i „mély dél” világának kallódó férfihőseit örökíti meg.

Benny (Austin Butler), miután egy bárban találkozik Kathy-vel (Jodie Comer), a lány háza elé hajt motorjával, s szemben a bejárattal egyszerűen megáll. Letámasztja a gépet, nekidől, és vár. Éjjelen-nappalon át, ami némi riadalmat okoz a szomszédok körében, s hamarosan Kathy addigi párja is csomagolni kezd. Nincs ennél nagyobb macsóság: ugrásra kész nyugalmas vadként egyszerűen kivárni, amíg enyém lesz a préda. Annál tanulságosabb, mi lesz kettejük későbbi sorsa az idén nyáron bemutatott Motorosok (The Bikeriders) cselekménye során. A Chicagói Vandálok nevű motorosbanda történetét ugyanis Kathy mondja el egy visszaemlékezés keretében, Nichols tehát határozottan női szemszögből közelít a hatvanas évek Amerikájának egyik legnagyobb (és leghírhedtebb) hatású szubkultúrájához. A filmhez Danny Lyon ötven éve készült fotóalbuma volt a kiindulópont, s utóbbit érdemes szó szerint vennünk: miközben Nichols egyes fotó-beállításokat szinte teljes hűséggel „mozgóképesít”, addig maga a történet közel sem olyan dicsőséges, mint amit a motoros mozgalom vélt eszményei alapján várnánk. Nem is csoda: alkotónkat a régi dicsőség üres felmelegítése helyett a saját macsóságával – illetve hagyományos férfiszerep-felfogásával – küzdő férfi figurája érdekli.

Olvasd tovább

0

A majmok bolygója: A birodalom (Kingdom of the Planet of the Apes)

írta Nikodémus

Nehéz elképzelni, de teremnek még intelligens, nézőjüket felnőttnek tekintő látványfilmek Hollywoodban. Persze kihalófélben lévő műfaj ez a világrombolósdi szuperhősfilmek és a streaming-csatornákra optimalizált romantikus gagyik áradatában, de a még májusban bemutatott A majmok bolygója: A birodalom bizony megérte a várakozást. Még úgy is, hogy az 1968-as klasszikustól számítva ez már a tizedik mozifilm a témában.

Olvasd tovább

0

Lelépnék egy másik bolygóra – Nyersanyag

írta Nikodémus

A címben idézett mondat egy elképzelt magyar falu lepukkant művelődési házában hangzik el egy helyi kislány szájából. Mire idáig eljutunk, már érezzük a válasz kettős jelentését: Boross Martin első nagyjátékfilmje szelíd határozottsággal edzi nézőjét arra, hogy a jelenkori magyar rögvalóságban semmi sem az, aminek látszik.

Olvasd tovább

0

Moralitásdrámák a 21. századból

Paolo Genovese filmjei önmagunk határaira figyelmeztetnek

Elemelt szimbolizmus és húsbavágó konkrétság különös keveréke rajzolja ki Paolo Genovese olasz író-rendező szellemi portréját, aki filmjeiben mindvégig úgy próbál beszélni spiritualitásról a jelenkor emberének, hogy kerüli a vallási közhelyeket.

írta Nikodémus

Olvasd tovább