0

Némaság – 30 éves a Szürkület

írta Nikodémus

Amíg odakint, az utcákon és a közéletnek nevezett szimbolikus (s már akkor sem túl finom hangnemű) térben nagy robajjal zakatolt a rendszerváltozás, a magyar mozik csendben bemutattak egy filmet, amelyre a kortárs politizálásnak még az árnyéka sem vetült. Mintha nem is evilágból érkezett volna. Idén 30 éves Fehér György Szürkület című filmje.

Olvasd tovább

0

Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy (J’accuse, 2019)

írta Nikodémus

Különös pályát rajzol az élet egy-egy filmnek, befolyásoló tényezőből pedig akad jónéhány mostanság. A tavalyi Velencei Filmfesztiválon Ezüst Medvét, az idei César-gálán pedig három további díjat nyert Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy (J’accuse) ugyan jórészt a koronavírus-járvány miatt késett csaknem egy évet a magyar mozikból, igazi érdekessége azonban a rendezője: Roman Polanski. Szeptember közepétől végre itthon is megtekinthetjük a lengyel mester legújabb filmjét, amely mindkét, imént említett filmfesztiválon heves indulatokat keltett, holott első pillantásra nem tűnik többnek egy régmúltba vesző történelmi per felidézésénél.

Olvasd tovább

2

Az Androméda-törzs (The Andromeda Strain, 1971)

írta Nikodémus

A 2008-as minisorozat-verzióról itt írtunk.

Michael Crichton már félévszázada is le tudott írni olyasféléket, amikre Hollywood azonnal ugrott. Nem csoda: a többségükben rendkívül egyszerű, gyakran a kortárs valóságot legalább egyszer megcsavaró alapötletek kiváló high-conceptként működnek egy filmes adaptációhoz. A Jurassic Park vagy a Westworld még a kanyarban sincs, amikor emberünk egyik írásában már földönkívüli támadásról fantáziál – egy halálos vírusról. Megfilmesítésre való téma, ugye?

Olvasd tovább

0

Léghajósok (2019) / A hőlégballon (2018)

írta Nikodémus

Kevés találóbb (és egyúttal közhelyesebb) metafora van a repülésnél: elemelkedni a szürke hétköznapoktól, szokásos nézőpontunk felől; csúcsra törni, új magasságokat meghódítani; s persze új perspektívából látni a dolgokat. Mindennek pedig legautentikusabb eszköze a hőlégballon, amely az emberiség talán első légkörhódítási kísérleteinek eszköze volt. Nemrég két mozi is készült a témában: a Léghajósok kamaradrámaként próbál működni, A hőlégballon pedig történelmi környezetbe helyezett thrillerként. Az eredmény vegyes, ám megéri egy-egy próbát tenni mindkettőjükkel.

Olvasd tovább

0

Az utolsó óra – Tőrbe ejtve / Az ír

írta Nikodémus

Bűnről beszélni csak annak teljes mélységeit érintve érdemes – még filmen is. Ha nem így teszünk, marad az akcióközpontú matiné: a Rex felügyelő és a Helyszínelők világa, ahol hiába borzongunk (no annyira azért nem), minden epizód hiánytalan feloldozást hazudik a nézőnek. Jól tudja ezt Rian Johnson és Martin Scorsese, s nem maszatolnak: legújabb filmjeikben kíméletlenül a triviális bűnfelfogás mélyére ásnak – csak bírjunk kikecmeregni.

Olvasd tovább

0

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (2018)

írta Nikodémus

Sok művész nagy, szinte egyetlen vágya, hogy megragadhassa a korszellemet. Egész életművek telnek el a siker legkisebb jele nélkül, gyakran fájó hibázásokkal. Schwechtje Mihálynak összejött a páratlan bravúr: mindjárt legelső nagyjátékfilmjével sikerült a korszellem szíve közepébe találnia.

Eszter (Herr Szilvia) visszahúzódó tini, aki a mangák világában talál menedéket. Angoltanára (Polgár Csaba) az egyetlen, aki megértéssel közeledik hozzá, ezért a lányt alaposan megviseli, amikor a fiatal férfi bejelenti, itt hagyja az iskolát, és más városba költözik. Eszter messengerén azonban hamarosan bejelentkezik valaki, és egy igen különös, baljós kapcsolat veszi kezdetét. Szégyen és vágyakozás, bájos kamasz-szerelem és felnőttes felelősségérzet ütközik Eszter lelkében, s a néző gyakran úgy érzi, ezek az ütközések bizony egyúttal keveredések is – hiszen a határok egyre inkább elmosódnak.

Olvasd tovább

3

Üveg (Glass)

írta Minime

Tizenkilenc évvel ezelőtt az akkor méltán népszerű és közkedvelt író-rendező, M. Night Shyamalan megalkotta azt a moziját, amely megágyazott a jelen produkció elkészültének. A sebezhetetlen egy különleges alkotás volt, amely a pozitív és negatív emberi pólusok szembenállására és ezek egymást kereső mechanizmusára építkezett, ahogyan meg is fogalmazódott a filmben: a képregények, azok hősei és antagonistái mintájára. A Széttörve két évvel ezelőtt debütált a vásznon, és mind kritikailag, mind anyagilag eléggé sikeresnek bizonyult, majd a történet végén becsatolást kapott abba az univerzumba, amelyet A sebezhetetlen teremtett. Végül, mintegy katarzisként – úgymond a rendező képregény-tematikájú trilógiájának befejezéseként – idén megkaptuk az Üveg című záróakkordot.

Olvasd tovább

0

Játszani is engedd? – Haverok harca / Éjszakai játék

írta Nikodémus

Újra divatba jött a társasjáték: miután a kétezres évek generációja olyan könnyen elfeledte szülei, nagyszülei kedvenc elfoglaltságát, a jelenkor fősodratú geek-kultúrája megváltozott formában ugyan, de visszahozta a játéktábla körüli klasszikus izgalmakat. Miközben egyre terjednek a kreatív ötleteken alapuló, igényes kivitelezésű és bonyolult szabályrendszerrel rendelkező társasjátékok, Hollywood is felfedezte magának, mit jelent játszani. Mivel a közös játék önfeledt örömét többnyire csupán ártatlan családi filmek illusztrálhatnák, az álomgyár inkább a kockázatosabb utat választja, s megpróbálja a játékszenvedély lelki mozgatórugóit feltárni – felemás sikerrel.

Olvasd tovább

1

25 éves a Jurassic Park

írta Nikodémus

Negyedszázada, 1993. június 11-én mutatták be Steven Spielberg dinós kalandfilmjét.

Szerte a világon legalább két generáció szorongatta a karfát azon a szép nyári napon a mozikban: a gyerekek az épp felfutó dinókultusz-keltette vágyaik beteljesülését várták, szüleik pedig az akkoriban legmenőbb ponyvafilmes szerző, Michael Crichton nevére mentek be a moziba. Utóbbiak kicsit csalódtak, előbbiek pedig családbarát Disney-mozi helyett egy vérfagyasztó horrort kaptak. De hogy is lett az ősi ijesztegetést és egy divathullámot ravaszul összeházasító látványfilm technikatörténeti mérföldkő? Steven Spielberg még egyszer utoljára megmutatta, milyen jó a szimata.

Olvasd tovább

0

Elégtétel (Eidurinn, 2016)

írta Nikodémus

Új stílus hódít az európai művészfilmes színtéren: kimért képek, ritkás szavak, lassú tempó. A bő egy évtizede megfigyelhető irányzat filmjei – nem függetlenül az épp északi tájakon született dogmafilmes eszközök, valamint a skandináv bűnügyi regény-elemek használatától – minden beállításukban jelentőségteljessé igyekeznek emelkedni, s jó posztmodern alkotáshoz illően ezzel leplezik a koherens mondanivaló hiányát. Baltasar Kormákur legújabb, az idei Titanic Filmfesztiválon nálunk bemutatott mozija, az Elégtétel (Eidurinn) örömteli kivételnek ígérkezett.

Olvasd tovább

0

A hűséges (Le Fidèle, 2017)

írta Nikodémus

Ha a plakátra nézünk, egyből egy romantikus-kalandos dráma képe dereng fel, a még márciusban itthon is bemutatott A hűséges pedig teljesíti is egy ideig az elvárásokat, aztán egészen másfelé kanyarodik. Michaël R. Roskamtól persze a remek Bikanyak és a míves Piszkos pénz után számíthattunk erre, legújabb mozija valahogy mégsem tud átütő élmény lenni.

Olvasd tovább

0

Fantomszál (Phantom Thread)

írta Nikodémus

Paul Thomas Anderson már megint titokzatoskodik. Miként két előző filmje, a Master és a Beépített hiba, a Fantomszál is ellenáll a kézenfekvő értelmezéseknek, sokkal inkább atmoszférájával ragad meg, hogy aztán alig eresszen. Két világ, egy kultúrkör, visszafogott elegancia és romboló indulatok, gyalázat és megaláztatás, pillanatnyi hév és rideg örökkévalóság… és egy bizarr kékszakállú-történet.

Olvasd tovább