0

InterCom hírlevél

Cooper a bajnok

A Golden Globe-díj átadásának egyik szenzációja az volt, hogy Bradley Cooper Irina Shayk társasában jelent meg. A pár Hollywood legbujkálóbbjai közé tartozik, nagyon ritkán jelennek meg nyilvános eseményen kettesben, és egyéves lányukat, Leát is rejtegetik a kíváncsi világ elől. Most viszont látszott, hogy a szupermodell odavan Cooperért, és nagyon büszke rá. Nem is ok nélkül.
Úgy tűnik, a Csillag születik (A Star is Born, már a mozikban) rendező-főszereplője és Clint Eastwood új filmje, A csempész (The Mule, már a mozikban) egyik főszereplője az éppen most beinduló fesztiválszezonban igen sokszor lesz kénytelen szmokingot húzni. Az már szinte biztosnak látszik, hogy Cooper az Oscar-gálán elénekli Lady Gagá-val a Csillag születik leghíresebb betétdalát, a Shallow-t, az viszont máris tény, hogy a brit Oscaron, a BAFTÁ-n rekordot döntött: a filmjét nyolc díjra jelölték, és ebből öt közvetlenül Bradley Cooper nevéhez kötődik. A díj 72 éves története során nem fordult még elő ilyen: Coopert producerként (legjobb filmért), főszereplőként, rendezőként, forgatókönyvíróként és zeneszerzőként is a legjobbak közé szavazták. Az egy alkalommal legtöbb jelölést szerző rekordját eddig George Clooney tartotta: őt 2005-ben négy kategóriában jelölték (de azt két filmért). A Csillag születik-kel Cooper bebizonyította: ő az új Clooney – és a fesztiválszezon még éppen csak elkezdődött…

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

BÚÉK közönségtalálkozó

Ahhoz képest, hogy könnyed és játékos, úgy megy, mint az úthenger. Goda Krisztina – a Csak szex és más semmi rendezője – új vígjátéka, a BÚÉK (már a mozikban), elképesztő siker: a szilveszter éjjelén egy baráti társaság bulijában játszódó, meghökkentő fordulatokkal szórakoztató történetet mindössze egy hét alatt már több mint 50 ezren nézték meg, és az érdeklődés nem csökken – úgy tűnik, szájról szájra terjed, hogy ezt a filmet nem szabad kihagyni: új magyar nézettségi rekord készülődik!
A fokozott nézői érdeklődést jelzi, hogy a film színészei (Bata Éva, Törőcsik Franciska, Szávai Viktória, Lengyel Tamás, Elek Ferenc, Hevér Gábor, Mészáros Béla), rendezője, Goda Krisztina és producerei (Geszti Péter és Zákonyi Tamás) egyre több meghívást kapnak, és a premier után sincs alkalmuk megpihenni. Alig egy héten belül Budapestre, Győrbe, Zalaegerszegre, Debrecenbe és Nyíregyházára kaptak meghívást, hogy a vetítés után beszélgessenek a forgatás részleteiről az alkotókkal. A színészek és az alkotók persze igyekeznek minden meghívásnak eleget tenni: ilyen siker után öröm a nézőkkel találkozni!

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Salmander a Harry Potterben

A Legendás állatok sorozat egyre szorosabban fűzi történetét a Harry Potter-univerzummal. Egyre több kis részlet kerül a helyére: előtörténetek, homályban maradt részletek, nagy összefüggések kerülnek napvilágra a Roxfortban nevelkedett sötét varázslókkal kapcsolatban. Nem csoda, hogy a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei (Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald, már a mozikban) bemutatója kapcsán egyre több színész vall a civilben is meglévő kapcsolatokról.
Eddie Redmayne, a Göthe Salmandert, a habókos magizoológust alakító színész például azt ismerte be nemrég újságírók előtt, hogy majdnem a sötét oldalra sodródott: néhány évvel ezelőtt jelentkezett, hogy eljátszhassa az ifjú Voldemortot, Tom Denemet.
– Még egyetemre jártam, és a Harry Potter-stáb eljött a suliba színészt válogatni. Szóval, szinte csak belesodródtam a meghallgatásba – mesélte Redmayne. – Bementem egy szobába, mondtam két és fél mondatot, és valaki mondta, hogy köszönik, ennyi. Mehetek. De már nem bánom, mert Jude [Jude Law, aki az ifjú Dumbledore-t játssza a Legendás állatokban] nemrég beismerte, hogy ő is jelentkezett. Igazából nincs brit színész, aki ne játszott vagy ne próbált volna játszani valamelyik Harry Potter-filmben. És akinek nem sikerült, mint nekem, azoknak itt van a Legendás állatok.

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Így születik egy csillag

Az ősz egyik nagy filmes eseménye valószínűleg hosszú évtizedekre emlékezetes lesz nagyon sok mozi- és zenerajongónak. A Csillag születik (A Star is Born, még a mozikban) című filmben egy régóta sikeres, de démonaival küzdő és egy feljövőben lévő zenész szerepében Bradley Cooper és Lady Gaga hatalmasat alakít. A néző úgy érzi, ez a film nem is lehetne más.
Pedig lehetne. Ezt árulta el nemrég a Hollywood Reporternek Bill Gerber, a film producere.
– Sokáig úgy volt, hogy Beyoncé és Clint Eastwood lesz a főszereplőnk – mesélte az újságírónak a producer –, és én úgy gondoltam, hogy velük eljutottunk a tökéletes megoldáshoz. De Beyoncé terhes lett, és azt mondta, hogy megérti, ha nem várunk rá, Clint pedig elment valami mást forgatni. Bradley Cooper addigra egyszer már nemet mondott a felkérésre, mert túl fiatalnak találta magát a szerepre, de közben öregedett kicsit, meg nagyon lelkesítette, hogy rendezhet is. Így jöttek a képbe ők. Most nézem a filmet, ami hatalmas siker, és az Oscar-szezon elé is nagy várakozásokkal nézünk, és úgy érzem: de jó, hogy annyi éven át nem jöttek össze azok a nagy lehetőségek, amikről azt hittem, nem lehet náluk jobb. Ilyen ez az üzlet…

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Legendás Johnny Depp

Két évvel ezelőtt minden rajongóban bennrekedt a szusz, amikor a Legendás állatok és megfigyelésük vége előtt két perccel felbukkant a vásznon Johnny Depp. A Harry Potter-előzménysorozat legjobban őrzött titka volt, hogy ő játssza Dumbledore és a varázsvilág egyik legnagyobb ellenségét, Gellert Grindelwaldot. A háromszor is Oscar-díjra jelölt színész azóta egyszer sem nyilatkozott a különleges szerepről, ám most, hogy közeledik az új rész, a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei (Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald, hazai bemutató: november 15.) bemutatója, megtörte a csendet, és beavatta az Entertainment Weekly munkatársait a szereppel kapcsolatos gondolataiba. Az interjúból az is kiderül, hogy sok szabadságot kapott Gellert Grindelwald megjelenésének kialakításában. Azt például, hogy figurájának kétféle szeme legyen, ő találta ki.
– A felemás szem nem egyszerűen poén; a figurát jellemzi – magyarázta Depp. – Grindelwald számomra két ember. Ikerpár egy testben. Mintha mindkét szeméhez tartozna egy-egy agy. Van egy albinó ikertestvére, és akit mi látunk, a kettő közé szorult. Nincs veszélyesebb egy olyan álmodozónál, aki ragaszkodik a nagy terveihez, és hatalma van, hogy megvalósítsa őket. De közben jót akar. Számomra Grindelwald furamód szerethető figura. És persze, nagy, félelmetes varázsló…

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Venom mindent letarolt

A jóslatok ezúttal valóra váltak, sőt: a legvadabb álmok is szerénynek bizonyultak. A Venom (Venom, már a mozikban) megostromolta a világ mozijait, és elsöprő sikert aratott: a bemutatója utáni első hétvégén már összesen több mint 207 millió dollárért vettek rá jegyet! A testében bujkáló földönkívüli gonosszal küzdő Tom Hardy belopta magát a világ szívébe: októberben még soha, egyetlen filmnek sem sikerült ilyen népszerűvé válnia. 58 ország összesen 20800 mozitermében mutatták be egyszerre, és 57 országban rögtön a toplista első helyére került: az Észak-Amerikán kívüli bevétel 127 millió dollárra rúg.
Ezen kívül az Egyesült Államokban még 80 millió dollár volt a bevétel – ez 20 millió dollárral ver rá az eddigi legsikeresebb októberi bemutatóra, a 2013-as Gravitáció-ra.
A magyar nézők is egyértelműen a laza humor és a kemény akciók mellett tették le a voksukat: egyetlen hétvégén több mint 104 ezren voltak kíváncsiak a Venom-ra.

Olvasd tovább

4

InterCom hírlevél

Október legjobb hétvégéje

Októberben általában nem mutatnak be mega-szuper-blockbustereket. Az eddigi legsikeresebb októberi bemutató Alfonso Cuarón 2013-ban bemutatott Gravitáció-ja volt: a szemkápráztató űrfilm a bemutatója hetében 55 millió dollár bevételt hozott össze Észak-Amerikában. Az egyetlen októberi hétvégén gyűjtött legnagyobb mozis bevétel rekordja pedig 2015-ben született: akkor, a Mentőexpedíció premierje után összesen 142 millió dollárért adtak el mozijegyet Amerikában.
De ezen a hétvégén valószínűleg mindkét rekordtól elbúcsúzhatunk: ugyanis két olyan film került az amerikai mozikba, amely külön-külön is nagyot szólna: a Tom Hardy főszereplésével készült sötéten humoros képregényfilm, a Venom (Venom, hazai bemutató: október 4.) valamint a Bradley Cooper és Lady Gaga együttműködéséből született különlegesség, a Csillag születik (A Star is Born, hazai bemutató: október 4.).
A Csillag születik-ről a Velencei Filmfesztiválon lezajlott premierje óta ódákat zengenek a kritikusok, 95%-on áll a Rotten Tomatoeson, és legalább hat kategóriában emlegetik az Oscar-esélyesek között. Ráadásul Lady Gaga rajongói biztosan nem hagyják ki a lehetőséget, hogy kedvencüket ezúttal smink nélkül lássák: ez a film a tippek szerint 30-40 millió dollár között hoz majd. A Venom, amely valószínűleg egy hosszú sorozat első darabja pedig akár 60 millió dollárnak is örülhet majd. Így aztán ez a hétvége valószínűleg megváltoztatja majd azt, ahogy a mozisok az októberre gondolnak – és új rekordok születhetnek.

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

A csillag megszületett

Hétfő este megtelt a Los Angeles-i Shrine: a legendás koncerthelyszín ezúttal egy film premierjének adott helyet. Végre bemutatták az elsőfilmes rendező, Bradley Cooper munkáját, a Csillag születik-et (A Star is Born, hazai bemutató: október 4.). A helyszínt többek között az tette különlegessé, hogy 1954-ben itt vetítették először ugyanennek a történetnek egy másik változatát: akkor Judy Garland játszotta George Cukor rendezésében azt a feltörekvő, naiv énekesnőt, akit az új filmben Lady Gaga kelt életre.
Bradley Cooper olyan szenvedéllyel köszöntötte a nézősereget, mint egy prédikáló lelkész, de meg is van az oka az örömre. A film, amelyről a Velencei Filmfesztiválon lezajlott vetítése óta mindenki egyre lelkesebben beszél, valóban az ő gyereke: nemcsak rendezte és a főszerepét játssza, hanem írta, a dalait szerezte, énekli és a producere is. És – összes szerepében – halálosan szerelmes Lady Gagá-ba.
– Azért volt olyan jó vele, mert sok vesztenivalója volt ezzel a filmmel – mondta Cooper, aki a stáb többi tagjához hasonlóan Stephanie-nak nevezi a világ legfényesebb popcsillagát. – Amikor elkezdtük, még bárhogyan elsülhetett volna az egész. Örülök, hogy így sült el: ráadásul szereztem egy életre szóló barátot.

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Varsóban és Chicagóban debütál az X – A rendszerből törölve

Már publikus, hogy októberben két nemzetközi fesztiválra is meghívást kapott a Liza, a rókatündér rendezőjének új filmje, a Nemzeti Filmalap támogatásával készült X – A rendszerből törölve. Ujj Mészáros Károly különleges látványvilágú, erős hangulatú, fordulatokban gazdag, szövevényes thrillerének világpremiere az október 12. és 21. között zajló A-kategóriás Varsó Nemzetközi Filmfesztiválon lesz, ahol versenybe válogatták a filmet. A 2018. október 10. és 21-e között tartó 54. Chicago Nemzetközi Filmfesztiválon a World Cinema szekcióban mutatkozik be az amerikai közönség előtt az X – A rendszerből törölve. A film november 1-jén Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, Molnár Áron és Kulka János főszereplésével kerül a hazai mozikba.
„A Liza, a rókatündér 55 fesztiválon, 36 díjat nyert, de egyik sem volt A-kategóriás. Ezért különösen örülök annak, hogy Varsóba versenybe hívták az X-et. A Lizát nagyon szerette az amerikai közönség, és a kontinensen sok fesztiválra meghívták, remélem, az X-re is jól reagálnak majd. Remélem, ezek a meghívások a magyar nézőket megerősítik abban, hogy olyan moziélményt fog nyújtani az X, amit az előzetes alapján elvárnak, és amilyet magyar filmtől talán még nem kaptak” – nyilatkozta a rendező.

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Az apáca mindent legyőzött

Az apáca (The Nun, már a mozikban) a múlt héten végre előlépett az árnyékból, és bár az előzetes felmérések mind sikert jósoltak, a Démonok között-univerzum új darabjának elsöprő népszerűsége mindenkit meglepett. A korábban két horrorban is felbukkant, apácaruhás démon, Valak eredettörténetét az 50-es évek Erdélyének egy zárdájába helyező film halálra rémíti nézőit, és úgy látszik, ezt nagyon sokan élvezik.
Amerikában Az apáca minden idők második legeredményesebb szeptemberi premierje. A négy nap alatt összehozott 53 millió dolláros jegybevétel egyúttal a Démonok között-sorozat legsikeresebb filmjévé is teszi az ördögűző pap és az ártatlan novícia (Demian Bichir és Taissa Farmiga) közös harcát a démon ellen. A film egyúttal minden idők második legsikeresebb korhatáros horror-premierje is: a dobogó első helyén egyelőre biztos helye van az Az (It) című tavalyi Stephen King-mozinak.
A hazai nézők legalább úgy élvezték Az apáca hátborzongató hangulatát, mint a világ más mozinézői. Itthon a film első hétvégéjének nézőszáma éppen hogy elmaradt az Az-nál mértektől: több mint 79 ezren vettek rá jegyet!

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Hol terem az apáca?

Egy hófehér ruhás, fiatal, vékony apácanövendék egy isten háta mögötti, elhagyott zárdában. Az apáca (The Nun, hazai bemutató: szeptember 6.) című film főszerepében Taissa Farmiga megmutatja, mi az a démonokkal küzdő ártatlanság. Könnyű neki: a nővére, Vera Farmiga a Démonok között-sorozat főszereplőjeként alaposan megtapasztalta már, milyen a világ talán legnépszerűbb horror-univerzuma lakójának lenni, és a forgatás előtt alaposan felkészítette húgocskáját.
– A legfontosabb tanács, amit adott talán az volt, hogy: „ne vidd haza a munkát!” – mesélte újságíróknak a nővére és az ő munkakapcsolatáról Taissa. – Forgatás után verjem ki a fejemből a démonokat, szellemeket, véres kígyókat és varjakat… Bár azt is hozzátette, hogy ez neki nem nagyon ment. De persze ő a démonológiával és az ördögűzéssel foglalkozott a szerep kedvéért, én pedig azt tanulmányoztam, hogy miképpen él egy apáca. De nem vonultam hozzá kolostorba: Audrey Hepburn ’59-es Az apáca története című filmjét néztem meg többször… és este is inkább vele próbáltam álmodni, és nem Valakkal, a démonnal.

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Az őscápa: mindent a sikerért

Jason Statham kemény fickó. Nemcsak akkor, ha cápákkal kell csatáznia, hanem akkor is, ha üzletemberekkel néz szembe. A Meg – Az őscápa (The Meg, már a mozikban) váratlanul nagy sikere után máris közölte feltételeit a film producereivel. A lényeg persze az, hogy ő a maga részéről készen áll a folytatásra – de ehhez pár feltételnek teljesülnie kell.
Még szerencse, hogy – a nyilvánosságra kerültek közül – egyik sem olyan, amit ne lehetne valóra váltani. És úgy tűnik, mindegyik abból következik, hogy Statham, aki a filmben félelmet nem ismerő búvárként száll szembe az óriáscápával, nagyon jól érezte magát az első rész forgatásán.
Így aztán most is azt szeretné, hogy a következő rész Új-Zélandon, lehetőleg Auckland közelében készüljön, ő a forgatási szünetben elmehessen Fidzsi-szigetére búvárkodni, teremtsenek neki lehetőséget, hogy igazi cápák között úszva készülhessen a szerepre, és lehetőleg úgy forgassanak, hogy neki ne a semmivel kelljen verekednie, hanem egy műanyag cápapótlékkal.
– Eredetileg azt hittem, hogy sokkal véresebb filmet fogunk csinálni – nyilatkozta a színész. – De Jon Turteltaub rendező meggyőzött, hogy így, ha játékosabbra, kevésbé véresre vesszük a figurát, sokkal többen megnézhetik. És igaza lett. Szóval, részemről, folytathatjuk!

Olvasd tovább