0

Röviden: A rettegés háza / A bosszú / Felelsz vagy mersz / Primal Rage / Terminal / Bleeding Steel

írta Minime

A rettegés háza (Ghostland)Pascal Laugier már a 2008-as Mártírokkal letette névjegyét mint a pszicho-horrorok jeles képviselője. A magas ember (Tall Man) című alkotása ugyan kevésbé volt sikeres, de nyomokban emlékeztetett a franciás – kissé elborult – horror-alkotás jellegzetes elemeire, amelyek a Ghostland esetében már egyértelműen visszatértek. A történet szerint egy anyát (Myléne Farmer) és két lányát, Verát (Anastasia Phillips, fiatalon Taylor Hickson), valamint Beth-t (Crystal Reed, fiatalon Emilia Jones) új otthonukban támadás éri, amelyet két csendes, ám kegyetlen és meglehetősen perverz idegen hajt végre. Miközben Pauline, az anya lányait védi, a kissé elvont Beth a rettegés elől a saját maga által kreált és vizionált rémtörténetek világából ihletet merítve talál menedéket, Vera azonban a „valóság” rabságába esve éli át mindazokat a szenvedéseket, amelyeket az idegen páros rájuk mér. A történet egy tudathasadás, mesterségesen teremtett valóság vetületét mutatja meg a nézőknek, amelyből kiszakadva eljut a kegyetlen és rideg valóság beteges ábrázolásához, amit Laugier meglehetősen érzékletesen visz a vászonra. A pszichológiai nyomás, a teher, amely a kislányokat nyomasztja, szöges ellentétként jelentkezik a Beth által kreált mesterséges történet cselekményeivel. Ébredése és a valóság érzékelése nyomasztó és ijesztő képet fest helyzetükről, hiszen a kegyetlenségek elszenvedése nem múlt el nyomtalanul, hanem egyáltalán el sem tűnt, és a lányok kétségbeesetten keresik menekülésük útját és lehetőségeit, miközben a vélt és valós realitás pszichotikus mezsgyéjén egyensúlyoznak. Az alakítások rendben vannak, a horrorelemek kevésbé vadak, ám annál hatásosabb a mentális szenvedés és pszichikai nyomás érzékeltetése. Laugier ezúttal visszatért kezdeti sikere receptjéhez, amelynek az „értő” közönség örülni fog. Értékelés: 70%

A bosszú (Revenge) – Jen (Matilda Lutz) elképesztően csinos és dögös lány, aki gazdag és természetesen nős pasijával egy sivatagi luxuslakásban élvezi egymást, amikor megérkeznek a férfi barátai, hogy közös éves vadászatukat megrendezzék. Jen Los Angelesbe szeretne költözni és új életre vágyik, emiatt vállalja, hogy Richard (Kevin Janssens) vágyainak tárgyává váljon. Azonban egy átmulatott estét követően Richard barátai is szemet vetnek a lányra, akit egyikük megerőszakol, majd miután Jen összeroppanva szeretne távozni, meg is fenyeget. A lány ijedtében menekülni kezd, ami miatt Richard lelkiismeretlenül a halálba küldi. Azonban a lány sérülései ellenére túléli az esetet, és megkezdi bosszúhadjáratát a három férfi ellen, akik szintén vadásznak rá, hogy eltüntessék tetteik nyomait. A Köpök a sírodra-filmek alapvetését alkalmazó produkció elsősorban nem a kifinomult kínzási metodikák és a nemi erőszak pszichikai és testi hatásai által igyekszik ábrázolni, sokkal inkább a roncsolt sérülések által okozott gore látványával sokkolja nézőit. A részletekbe menő totális vérfürdő közben elfeledkezhetünk a logikátlan és megmagyarázhatatlan döntések és történések sokaságáról, és belefeledkezhetünk Jen újonnan szerzett amazoni képességeibe, valamint Matilda Lutz dögös látványába. Az alakítások teljesen másodlagosakká válnak egy bosszúfilm kapcsán, hiszen mindent láttunk már, amit mutatni tudnának, ám Coralie Fargeat rendezőnő mégis fogyasztható terméket kínál a nézők számára, akik egy jó kis vérgőzös bosszúállásra vágynak és nem akarnak éppen egy mélyebb történet részleteiben elmerülni. Ez a film az, ami: egy vérgőzös hentelés, komolyabb színészkedés nélkül, érzékletes traumaábrázolással, amely szintén magán viseli az időnként eléggé „beteges” francia horror-thriller alkotók sajátos stílusjegyeit. Értékelés: 70%

Felelsz vagy mersz (Truth or Dare, 2018) – A történet középpontjában Olivia (Lucy Hale), Lucas (Tyler Posey) és Markie (Violett Bean), valamint barátaik állnak, akik egy főiskolai tavaszi szünetet Mexikóban töltenek, amelynek során egy srác ráveszi őket a Felelsz vagy mersz nevű játékra egy kihalt misszió romos épületében. A kezdetben vicces játék azonban hamar valóságossá válik, amikor a szereplők közül néhányan súlyos sérülést szenvednek, illetve meghalnak, ha nem mondanak igazat, vagy nem mernek. Hőseink pedig pánikba esve keresik a kiutat ebből a démoni játékból. Jeff Wadlow rendezése meglepetés. Őt azért nem kell annyira rossz és keresetlen figuraként számon tartanunk, hogy egy ilyen jellegtelen és unalmas alkotáshoz adja a nevét. A szereplők totálisan jellegtelen sablonkarakterek, a film egyáltalán nem hordoz magában meglepetést vagy bármilyen önálló gondolatra utaló nyomot. Simán összeollózták más hasonló mozikból, illetve sikeresen koppintották a hasonló című 2017-es TV-film története alapján, amely meg kell jegyeznünk legalább eléggé véresre és merészre sikeredett. Egy tiniknek szóló jelentéktelen alkotásról beszélhetünk, amelyben semmi meglepő, rémisztő vagy kiszámíthatatlan nincs. Azonban sajnos azt kell mondanunk, ez a produkció még a célközönség számára is meglehetősen gyengécskére sikeredett, bár a nézői igények zuhanása akár sikeressé is teheti a minimális költségvetés miatt. Értékelés: 20%

Primal Rage – Maxwell (Andrew Joseph Montgomery) éppen a börtönből szabadul, ahová neje, Ashley (Casey Gagliardi) megy érte. Útban hazafelé balesetet szenvednek, és egy ismeretlen lény által ellenük intézett támadás miatt menekülni kénytelenek. Útjuk során összeakadnak a helyi „nem túl kedves” menő vadászcsapattal, akik a kezdeti szemtelen és méricskélő hozzáállás után összefognak a párral az ismeretlen fenyegetés ellenében, amelyet a helyi indián közösség, csak Oh-Man-ként, a nagyláb (Bigfoot) amerikai yetiszerűség helyi reprezentánsaként emleget. A vadonban rekedve különböző csapdákon és egyre több és véresebb áldozatok árán igyekeznek visszajutni a civilizáció védelmező keretei közé, azonban ez még fegyverekkel felszerelve is meglehetősen kemény feladatnak ígérkezik. Patrick Magee író-rendező alkotása egy egyszerű népi hiedelmen alapuló tematikus horrorfilm, amelyben gyakorlatilag nem találunk meggyőző elemeket. Inkább meseszerű, helyenként viccessé váló ijesztő szörnnyel, sztereotip karakterekkel és rossz történetvezetéssel, amely igyekszik meglepni, de kiszámíthatósága révén erre kezdettől fogva képtelen. A szereplők jellegtelenek, a rendezés gyenge, egyszeri időtöltésnek sem igazán alkalmas produkció, azonban láttunk már ettől rosszabbat is. Értékelés: 30%

Terminal – Vince (Dexter Fletcher) és Alfred (Max Irons) bérgyilkosok. Megbízást kapnak a bűnözőkörökben jól ismert Mr. Franklintől egy feladat elvégzésére, ami busás haszonnal jár, azonban időigényes. Míg várakozással töltik idejüket és az akciót tervezik, megismerkednek Annie-vel (Margot Robbie), akibe Alfred azonnal belezúg, míg Vince ki nem állhatja a nőt. Annie, a pincérnő ugyanakkor sajátos filozófiától vezérelve istápol egy halálos beteg vendéget, Bill-t (Simon Pegg), aki történetesen angol irodalomtanár és az életének utolsó lépéseit tervezi. Clinton (Mike Myers), a metróállomás gondnoka pedig komótosan rója éjjeli útjait az állomás peronjain, hogy a szereplők történetszálait idővel és sajátos humorral elterelje a végkifejletig. A film egy miniatürizált Sin City utódtermék, amely a külföldi értékelések megosztó véleményei ellenére kifejezetten élvezetes. A párbeszédek fordulatosak, cinikusak és jól megírtak, azonban nem működnének a színészi alakítások nélkül, amelyek közül egyértelműen ki kell emelnünk Margot Robbie-t. A hölgy nem csak jelenünk legígéretesebb és egyik legjobb színésznőjévé nőtte ki magát, hanem „Harley Quinn”-ből megmaradt enyhén pszichotikus karakterjegyeinek egy részét is magával hozta ehhez a mozihoz. A sajátos stílus és látványvilág, ahogyan említettem Sin City-s mivolta kellemesen hat, amelyet csak fokoz Annie és a többiek pörgős és realisztikus párbeszédeinek sokasága. Vaughn Stein író-rendező munkája nem megszokott darab, sajátosságai ellenére és Robbie-nak köszönhetően válik nézhetővé és kellemesen sötét, mégis humoros és élénk emléket okoz a nézőkben a másfél órás játékidő alatt. Értékelés: 80%

Bleeding Steel – Leo Zhang rendező kínai sci-fi akciója Jackie Channel a főszerepben. A történet egy mechanikus szív körül forog, amely képes feljavítani a befogadó szervezetet és új távlatokat nyithat a jövő gyógyászatában. Azonban rossz kezekbe kerül, és rossz célokra használják fel, amelynek következményei lesznek. A történetet azért nem érdemes részletesebben kifejteni, mert tipikus kínai akciófilmként teljesen logikátlan és irracionális felépítésű. Az akciójelenetekkel nincsen gond, hiszen az „öreg” Jackie még mindig a topon van, de hiába viszik a történetet Ausztráliába vagy bárhová, ha indokolatlanul sok semmitmondó karakterrel töltik csak fel a filmet és a játékidőt, amelyet inkább normális sztorival kéne. Látványban mindenképpen fejlődik a kínai filmkészítés, ám történetvezetés és mesélés szempontjából egyáltalán nem. Maga a film csupán Jackie Chan személye és akciói miatt lehet emlékezetes. Értékelés: 30%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *