Egy igazán dühös ember (Wrath of Man)

írta Minime

Guy Ritchie rendező ezúttal egy 2004-es francia, Nicholas Boukhrief által rendezett krimi újrájával jelentkezett be a mozikba. A főszerepre Jason Statham jelentkezett be és újra láthatjuk a mostanában kevésbé mozgalmas mozis karriert befutó Josh Hartnettet, valamint Scott Eastwoodot és Andy Garciát is.

A sztori egy magányos és titokzatos fickó, Patrick „H” Hill (Statham) történetét követi nyomon, aki jelentkezik a Fortico biztonsági és pénzszállító céghez páncélkocsi sofőr és kísérő állásra. Miután éppen hogy sikerül a bekerüléshez szükséges minimum-elvárásokat teljesítenie, azonnal a mélyvízbe dobják, hiszen a cég autóit az utóbbi időben több támadás is érte, amely halálos áldozatokat is követelt, így a zökkenőmentes munkavégzéshez az újonc mielőbbi alkalmazása is szükséges. Az első kellemetlen élményt viszonylag hamar kénytelen átélni főhősünk, ám reagálása a kocsit ért támadásra és tetteinek profizmusa azt sejteti, többről van itt szó, mint egy csendes, mogorva újonc kezdő lépéseiről. Fellépése és helytállása elismerést hoz H számára, ám a háttérben megbúvó valós motivációjáról és személyének mélyebb megismeréséről csak lépésről lépésre adagolt információkkal leszünk felvértezve. Megismerjük kicsit őt, megismerjük, mit szeretne, és azt is, miért szeretné ezt a problémát megoldani.

A Ritchie védjegyévé vált angol humor és egyáltalán az amerikai humor sem lesz a film kiemelt fontosságú sarokköve. Egyszerűen a rendező ezúttal egy, a főszereplőjéhez kapcsolt mogorva alkotásban gondolkodott. Nem küldi Stathamet hajmeresztő karatecsatákba, inkább csendes keménységre és szikár magabiztosságra épít a karakterrel kapcsolatban. Egyértelműen jól áll mind a filmnek, mind Stathamnek, hogy a popcornmozi-stílus ellenére sem hígítja fel értelmetlen locsogással és oda nem illő poénokkal a filmjét Ritchie. A klasszikus csavaros történetmesélés ezúttal kimerül a fontosabb szereplők motivációinak bemutatása közötti váltásokkal és némi időbeni előre-hátra ugrálással, de egyértelműen érezhető, hogy az adaptáció következtében a rendező – társíró is – keze ezúttal jobban meg volt kötve, mint önállóan megírt és kivitelezett rendezései esetében.

Az eredeti ismerete nélkül nehéz lenne összehasonlítani, melyik is a jobb alkotás, így önállóan tekintve erre a mozira úgy érzem, nem ez lesz Guy Ritchie legjobb filmje, de nem is a legrosszabb. A megszokott színvonaltól ugyan elmarad és kissé klisés is, de egyáltalán nem rossz filmről beszélünk. Statham és a többi színész tisztességesen elvégzi a dolgát, bár ez előbbinél csak a tucatfilmjeiben megszokott komor nézést és keménységet jelenti, de a karakterét kifejezetten ezzel teszi hihetővé.

Összességében egy korrekt akció-krimi, amilyenből nagyon sokat láttunk már és szinte kezdettől fogva egyértelmű minden a néző számára, de nem tekinteném emiatt rosszabbnak, mint akár Liam Neeson korábbi, sikeresebb akciómozijainak bármelyikét. Tisztességesen összepakolt sablonsztorira épített filmről beszélünk, amely nem szegez a székedbe, nem tartogat gigantikus meglepetéseket, nem olvasztja ki az agyat fergeteges látványorgiával, ám ennek ellenére mégis nézhető és a maga nemében egész szórakoztató is.