Mortal Kombat (2021)

írta Minime

Az eredeti két mozifilmről itt olvashatsz.

Emlékszem, amikor még kisiskolás koromban egész délutánokat töltöttem el különböző, akkor még létező (nem tudom vannak-e még) játéktermekben, ahol a Midway legújabb arcade játékával hosszú-hosszú órákat csépeltük egymást a haverokkal vagy az AI-t a single player módban. Módfelett szórakoztató volt a vadonatúj, brutális és kifejezetten látványos verekedős játék. Akkoriban még nem igazán érdekelt a bunyós részen kívül az a tény, hogy ennek a játéknak elvileg van egy története is. 1995-ben érdeklődéssel néztem a moziban az első mozivásznas feldolgozást, ami sóval elmegy kategória volt ugyan, de akkoriban még beértük ennyivel. Egy ideig követtem a hasonló című TV-sorozatot is és a YouTube-ra összedobott minisorozat részeit is láttam. Egyszerűen kíváncsi voltam, ahogy erre a 2021-es feldolgozásra is.

A sztori gyakorlatilag annyi, hogy létezik egy Mortal Kombat nevű viadal, amelyen a Föld és más dimenzió síkok bajnokai küzdenek meg egymással a címért és ha valamelyik dimenzió tízszer nyer zsinórban, akkor leigázza az összes többit. A film kezdetén a Külső Világ már 9 győzelemnél jár és az ottani bajnokok vezetője Shang Tsung (Chin Han) varázsló, nem szeretné a véletlenre bízni az utolsó sikert, ezért saját bajnokait még a torna küzdelmeinek indulása előtt a földi bajnokok megölésére küldi, Bi-Han/Sub-Zero (Joe Taslim) vezetésével. A mieinknek azonban helyén a szívük, az eszük sajnos kevésbé és Cole Young (Lewis Tan) a levitézlett MMA harcos főszereplésével, mivel ezt vezetésnek nevezni nem lehet, felveszik a botor bérgyilkosokkal a harcot. Raiden nagyúr (Tadanobu Asano) bábáskodása és a saját rejtett szuperképességeik keresése közben csapattá érnek és jó vérengző bunyókat mutatnak be. A történet talán legizgalmasabb és legjobb pillanatai Bi-han és Hanzo Hasashi/Scorpion (Hiroyuki Sanada) összecsapásai, amelyeknek már a nyitó pillanatokban is látható, hogy évszázados hagyományai vannak.

A szereplők: Hiroyuki Sanada a kedvenc japán színészem, az Utolsó szamuráj óta igazi etalon nálam, ebben a tróger filmben is ő az egyetlen karakter, akivel valamilyen szinten szimpatizálni tudtam. Tadanobu Asano szintén valamennyire ismert színész a számomra, ám marginális játékidejű, mégis kulcsfontosságú karaktere nem olyan kegyetlenül rossz, mint az összes többi kutyaütő, akiket ebbe a filmbe beválogattak. Nyálas, giccses, menősködő, okostojás karakterek, valami irdatlan módon tehetségtelen színészek alakításaiban, ez összegzi a gárda teljesítményét a legjobban. Lehetne itt részletezni, ki kicsoda, de a feléről soha nem hallottam ezelőtt, mondjuk látva ezt, ez nem annyira nagy baj. Sajnálom a két japán színészt, amiért ilyen méltatlan módon kihasználták őket megint.

A történet ad persze némi hátteret ennek az egész baromságnak, de azért lássuk be, ez megint nem az a film, amit a bunyókon kívül bármiért szeretni lehetne. Kasszacsengésért kiizzadott történet, aminek bugyutasága, sajnos megegyezik a kezdeti játékok sztorijának egyszerűségével, viszont ez egy filmben baromi kevés. A látványvilággal és a küzdelmekkel ki lehet békülni, a véres jelenetek valóban véresek, ez pozitívum. A Greg Russo–Dave Callaham páros tud ettől egész biztos jobbat is, de most nem ugrották meg a lécet. Az elsőfilmes Simon McQuoid rendező pedig gyakorlatilag összedobált mindent, amit a kezébe adtak.

Számomra hatalmas csalódás ez a film, annak ellenére is, hogy sosem vártam sokat tőle, de ilyen szinten igénytelen színészi teljesítményt, ennyire nyomorék sztorival összerakni egyszerűen nem csak a szemet bántja, hanem az agyat is. Tudom, a sok jelenleg is Mortal-rajongónak ez nem fog tetszeni, de ez van, srácok. A bunyók legalább jól sikerültek, érjétek be ezzel.