Halálos iramban 9. / Senki / Démonok között 3. / The Ice Road / A holnap háborúja

írta Minime

Halálos iramban 9. (Fast 9) – Dominic Trotyettó (Vin Diesel) és szedett-vedett bandája ismét arra kényszerül, hogy szembenézzen a múltjával és megküzdjön démonaival. Természetesen a család az első, tehát egy rokoni szálak nélküli bűnszervezet közös kajálásai, rongálásai és agyament akciói immáron kilencedik alkalommal futnak be a mozikba családterápia címszó alatt. Tolvajok, gyilkosok, autószerelők és hackerek, akik már gyakorlatilag az egész világot lezúzták és legyőzték, ezúttal kemény fába vágják a fejszéjüket, ugyanis a különc öcsike (John Cena) lesz az ellenfél és ő mindent is, mindenkitől is, jobban tud, sőt valójában ő is csak egy családi trauma elszenvedését követően válik szuperbűnözővé. Mindig előkerül valami eddig ismeretlen rokon, feltámadnak szükségtelen karakterek, visszatérnek gonoszok epizodistának és természetesen milliárdos károkat okozva szembenéznek a „családdal.” Halálosan unalmas már ez a gagyi sorozat, de kiszolgálja a nézői igényeket, és ez számomra borzasztóan szomorú, hiszen az önismétlő, buta, látványorientált baromságok iránti igényt testesíti meg. Borzalom, hogy ilyen kivételes képességű emberek autók bütyköléséből élnek, miközben bármelyik nívósabb titkosszolgálat vagy terrorelhárító egység adna nekik rendes állást az ő képességeikkel. Borzalom, hogy Paul Walker szelleme az asszonyt küldi akciózni a gyerekek mellől és ő otthon marad. Justin Lin követte el egyébként ezt a teljesen felesleges baromságot. Sőt még állítólag lesz 10. is. Brrr. Egyébként sok állam költ elképesztő összegeket honvédelemre, hírszerzésre, pedig elég néhány rapper, autószerelő, hacker, rokon és haver, akit háborúkat vívnak meg bárki helyett, csupán az elvek miatt. Értékelés: 20 %

Senki (Nobody) – Ilya Naishuller orosz rendező összefogott a John Wick franchise megalkotóival és Derek Kolstad forgatókönyve alapján leforgatta a John Wick kertvárosi verzióját. Gyakorlatilag egy az egyben koppintása a Keanu Reeves nevével fémjelzett sikerfilmnek ez az alkotás és még csak meg sem próbálja tagadni, de éppen ettől lesz hasonlóan jó is. Hutch Mansell (Bob Odenkirk) gyakorlatilag egy burokba zárt halálos fegyver, aki arra vár, hogy végre valaki meggyújtsa a benne rejlő robbanófejet és a világra robbanhasson. Unalmas gyári melója, elhidegült felesége (Connie Nielsen) és fia szinte semmibe sem nézik, egyedül kislánya és visszavonultan élő apja (Christopher Lloyd) mutat némi érdeklődést az irányába, egészen addig, amíg egy balul sikerült betörés folytán elő nem tör a férfiban szunnyadó terminátor. A film legnagyobb erénye a főszereplő, aki abszolút ismeretlen az akciófilmes berkekben és ettől működik a karakter tökéletes átváltozása. A sötét humor ugyanúgy jelen van, ahogyan a Wick-filmek esetén már megszokhattuk, sőt akár a franchise egyik mellékfilmje is lehetne akár. Egészen szórakoztató, hiszen ismerjük, tudjuk, mi várható, és meg is kapjuk abban a formában, amiben vártuk. Tisztes iparos munka, jóféle egy estés szórakozás. Értékelés: 60 %

Démonok között 3.: Az ördög kényszerített (The Conjuring: The Devil Made Me Do It) – Visszatér a paranormális nyomozópárok páratlanul legtehetségesebb kettőse a Warren házaspár. Ed (Patrick Wilson) és Lorraine (Vera Farmiga) ezúttal egy Arne Johnson (Ruairi O’Connor) nevű fiatalemberen próbál segíteni, akit feltételezésük szerint egy démon szállt meg, és ennek hatására gyilkolta meg főbérlőjét. Az eset ismét valós eseményeken alapul, amely 1981-ben történt a Connecticut-beli Brookfieldben. Az eset sajátos jegyeket hordoz, amelynek következtében a nyomozópáros arra következtet, hogy ezúttal nem csupán a szokásos démoni erődemonstrációról van szó, hanem emberi gonoszság is megbújhat a háttérben. A forgatókönyvet ezúttal is David Leslie Johnson-McGoldrick szállította, a rendezést pedig Michael Chaves vállalta magára. A gyászoló asszony átkának direktora sikeresen valósította meg az előző részek feszültségkeltési mechanizmusát és remekül terelgeti a vásznon a szimpatikus szereplőket. Wilson és Farmiga között ismét működik a kémia, hozzák a korábbi epizódokban megszokott bensőségesebb karakter-kapcsolatokat, és kifejezetten jól játszanak, ahogyan O’Connor és a többi mellékszereplő is. A történet ezúttal kissé más irányultságot vesz, ám ez nem ront a filmélményen. Akinek tetszett az előző két rész és nem ragaszkodik a Valak-szerű szuperdémonok jelenlétéhez, annak nem kéne, hogy problémája legyen ezzel a mozival. Értékelés: 70 %

The Ice Road – Liam Neeson menetrend szerint. Az egykor szebb napokat is látott Jonathan Hensleigh író-rendező, ezúttal Kanada fagyos jégmezőire kalauzolja a nézőket, ugyanis egy bányaomlás következtében segítségre szorul a föld alatt ragadt brigád. Speciális fúrófejeket kell eljuttatni befagyott tavakon keresztül a helyszínre 30 órán belül, hogy a bányászoknak legyen esélyük a túlélésre. Mike McCann (Neeson) és ex-veterán testvére, az afáziában szenvedő Gurty (Marcus Thomas) éppen állást keresnek, így kapóra jön számukra ez a speciális feladat. A szállítást szervező Jim Goldenrod (Laurence Fishburne) és a vagány csaj szerepét játszó Tantoo (Amber Midthunder) mellett ők lesznek a harmadik kamion személyzete. Velük tart a bánya biztosítási szakembere, Varnay (Benjamin Walker) is. Megkezdődik a versenyfutás az idővel, a háttérben húzódó ellenérdekekkel szemben, és Kanada mesés tájain követhetjük nyomon a mentőakció fázisait. A Netflix gondozásában megjelent akciómozi igazából tökéletesen passzol Neeson elmúlt években mutatott visszafogottabb imázsába, ám tempója ezúttal jobb, a történet sajátosabb és kellőképpen látványos is. Liam rajongóinak kötelező darab, nyilván nem lesz az év akciófilmje, de Az oltalmazó (The Marksman) című filmnél klasszisokkal jobb. Véleményem szerint bőven megéri megnézni egyszer, ha másért nem a csodás környezetért, a jeges tundra és a batár nagy kamionok miatt is. Sok fordulat nincs a filmben, ami van az kiszámítható, de a sztori eredetisége miatt ez megbocsájthatóvá válik. Értékelés: 60 %

A holnap háborúja (The Tomorrow War) – Az Amazon is részt kér a nagyok tortájából, ezért Chris Pratt-et a jövőbe küldi Chris McKay debütáló rendezésében, hogy egy jövőbeni háborút segítsen megvívni sok millió társával együtt, hiszen a fajunk sorsa a tét. Az ellenség ádáz, gyors, éhes, agresszív és természetesen földönkívüli. Zach Dean forgatókönyvíró gyakorlatilag minden eddig ismert scifi-slágerből koppintott valamit. A film látványorientált elsősorban, ám emellett meglepően jól használja az érzelmi szálakat és szimpatikusnak mondható mellékszereplőket is megmozgat. A történet sajnos a benne rejlő, szinte epikusnak is nevezhető „harci potenciál” helyett elbillen a családi-érzelmi vonal javára, így egy kiváló aprítás helyett sok üresjárat és drámázás is belefér a keretekbe. A befejezés és a logikai lépcsőfokok túlzottan banális és elbagatellizált formában kerülnek a nézők elé, ami sokat levon a film értékéből. Kapunk egy egész jó színészi teljesítménnyel előrukkoló, jobb karrierre is érdemes Yvonne Strahovski-t, egy érzelgős Betty Gilpin-t, valamit egy macsó, de zsigerből megoldott J. K. Simmons-ot is. Alapjában véve nem annyira rossz, de lehetett volna akár akkora popcorn-fieszta is, mint 2014-ben A holnap határa volt. Sajnos ehhez a filmhez azóta sem nagyon értek fel a műfaj alkotói. Értékelés: 60 %