írta Nikodémus
Ritkán ünnepel Hollywood egy jellegzetesen magyar sorsról készült filmet, ám Brady Corbet alkotása, A brutalista a menet közben begyűjtött díjaktól – köztük három Oscartól – függetlenül is izgalmas. Herkulesi ambíciói, maratoni játékideje és művészi fogalmazásmódja egyaránt a filmtörténeti kánonba predesztinálják, de adódik a kérdés: végső soron megérdemelt-e a siker? A válasz nehezebb, mint hinnénk, ám nem azért, mintha filmünk rossz lenne, sőt.
írta Nikodémus
Dermesztő érzés, ha azt tapasztaljuk, senki nem ért meg minket: mintha egy üvegfalon keresztül próbálnánk kommunikálni a külvilággal, s mintha a szeretteinkkel addig kialakult bizalmi kapcsolat is hirtelen megszűnne. Justine Triet és Christian Petzold legújabb filmje, a fesztiválsikerekkel bőségesen szegélyezett Egy zuhanás anatómiája (Anatomie d’une chute) és Tűzvörös égbolt (Roter Himmel) egyaránt olyan hőst állít elénk, aki hadban áll mindazzal, amit hétköznapi valóságnak hívunk. Ha tévednek, a képlet egyszerű: megőrizhetjük magunkat annak az illúziónak, hogy igazi a világ körülöttünk. Ám mi a helyzet, ha véletlenül igazuk van? Az igazi rejtély itt, ezen a ponton kezdődik.
Hasonló cikk a témában itt olvasható.
Voltunk-e már úgy, hogy éppen minden stimmelt – egészségünk rendben, szeretteink biztonságban, hivatásunk egyenesben –, mégsem éreztük magunkat teljesen elégedettnek? Valamilyen mélyről jövő, megfogalmazhatatlan nyugtalanság emésztett, mely elszólít a megszokottból? A tavalyi év magyar filmjeinek hősei többnyire hasonlóképp éreznek: utakat keresnek; s a 2023-as kínálatot elnézve mintha maga a magyar film is így tenne.
írta Nikodémus
írta Nikodémus
A nagyvárosi ember tapasztalata, milyen könnyen el tudnak személytelenedni emberi kapcsolatai. Gondoljunk csak a reggeli metrón (vagy vonaton, buszon) tolongó tízezrekre, akik jobb híján elviselik, hogy egymás közelébe kényszerültek, de lélekben nem is lehetnének távolabb. Lehetséges-e egy valódi, sorsfordító találkozás ilyen közegben? Céline Song idén januárban a hazai mozikban is bemutatott elsőfilmje, az Előző életek (Past Lives) ezzel a lehetőséggel játszik el, ám ellenkező nézőpontból: elválaszthat-e milliónyi kilométer két, mélységesen összetartozó lelket?
írta Nikodémus
Szokás a mai fiatalságot – amolyan boomer-módra – közéleti érdektelenséggel vádolni. Hogy okostelefonjaik mögé bújva, a legújabb Tiktok-trendeket követve nem is figyelnek a világ folyására. Nos, ez Daniel Goldhaber filmjének hőseiről egyáltalán nem mondható el, sőt: nekik épphogy elegük van a közösségi médián zajló terméketlen szájtépésből, és végre tenni akarnak, mégpedig valami igazán radikálisat. S hogy pontosan mit, azt a film már címében jelzi, ám az AppleTV+ streaming-csatornán már elérhető How to Blow Up a Pipeline (Hogyan robbants fel egy olajvezetéket) messze nem pusztán egy egészestés YouTube-oktatóvideó. Ott forrong a mélyén a kortárs kamasznemzedék összes dühe.
írta Nikodémus
Lélektani közhely, hogy emlékeinket nem csupán felidézzük, hanem legalább részben újra is alkotjuk őket. Mégis, szilárd meggyőződésünk, hogy emlékeink összessége személyiségünk egyik legszilárdabb régiója, ahol bátran kutathatunk válaszok után. Hogy mennyire törékeny ez az illúzió, arról egy régmúlt nyaralás rendhagyó módon elmesélt története tanúskodik: a Volt egyszer egy nyár (Aftersun) nem csupán egy apa-lánya kapcsolat krónikája, hanem alámerülés az emlékezet mélységes kútjába.
írta Nikodémus
Hollywood általában hatásos (öltözői vagy tárgyalótermi) beszédekkel, mámorító zenére összevágott dolgos hétköznapokkal és persze a végül megérdemelt sikerrel motivál. Ám itt van ez az apró film, amely úgy bújt el az idei Oscar-jelöltek között, mint főhőse az autó hátsó ülésén, mégis többet tanít nekünk az önfelülmúlásról, mint bármennyi hangzatos konyhabölcsesség. Colm Bairéad ír rendező filmje egy csendes lány rendhagyó nyaralásának történetét meséli el.
írta Nikodémus
Ritkán készül igazán megrendítő mozgókép emberi kapcsolatok felbomlásáról. Filmen a szerelem is inkább születik, semmint elpárolog, s ha véletlenül utóbbi történne, azt többnyire sírós-veszekedős drámai nagyjelenetek kísérik. No de egy barátság? Martin McDonagh legújabb, egy évtizedig dédelgetett filmjében egy kicsiny ír sziget egyik lakója dönt úgy, hogy egyszercsak nem kér a másik társaságából. A magyarázatot pedig utóbbival mi is keressük.
írta Nikodémus
Darren Aronofsky úgy tűnik, cáfolta a régi mondást azzal a bizonyos folyóba lépéssel: kétszer egymásután sikerült aktuális, testi szenvedésről szóló filmjével visszacsábítania egy-egy hajdanvolt A-listás színészt Hollywood fősodrába. Idén ráadásul teljes a siker: a fiatal éveiben könnyed kalandfilmekben parádézó, majd kényszerűen visszavonuló Brendan Fraser idén Oscar-díjat nyert elkötelezett alakításáért. A súlyosan elhízott, magányos férfiről szóló A bálna (The Whale) viszont – noha valódi színészi jutalomjáték – mégsem ér fel az életmű eddigi színvonalához.
írta Nikodémus
Nem lehet véletlen: az utóbbi egy-másfél évben sorra mutatnak be olyan filmeket, melyek több-kevesebb (jobbára több) indulattal kritizálják a jelenkori gazdasági-társadalmi elit életmódját. Mark Mylod, Rian Johnson és Ruben Östlund persze nem jókedvében kanyarít antikapitalista üzenetet legújabb filmjébe, ám kétséges, hogy bírálatuk – túl a mindig izgalmas nyomozáson vagy a tettes megérdemelt leleplezésén – többre jut-e felszínes demagógiánál.
írta Nikodémus
Ritkán ismerjük be, de bizony rólunk is árulkodik, hogy hétköznapi küzdelmeinkben mivel és hogyan vesszük fel a harcot. Könnyű volna – s manapság divatos is – saját környezetünkre, neveltetésünkre vagy rossz beidegződéseinkre fogni hibás döntéseinket, ám a lényeg mégis csak az emberi szívben dől el. Különös módon ezzel a felvetéssel érkezett három hónap különbséggel két olyan film a hazai mozikba, melyek hősnői a társadalmi hierarchia legtetején lázadnak a rájuk kényszerített szerepek ellen.
Közeledik az Oscar-díjátadó, az idei jelölteket már január 24-én bejelentették, azóta pedig csak izgulunk, hogy ki kapja az idei év elismeréseit. Március 13-án, magyar idő szerint hajnalban adják majd át a kultikus szobrocskákat, a vörös szőnyeges bevonulást és az eseményt pedig élőben közvetíti a Disney+. Ennek apropóján tekintünk vissza az Oscar-díj történelmére és érdekességeire. Tudtad például, hogy a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiát már a 20-as évek végén megalapították, hogy elismerhessék a filmgyártás kiemelkedő alakjait és produkcióit?
FilmDROID