0

Hamnet

írta Nikodémus

Shakespeare-ről szóló Top10-ünk itt.

Életrajzból magyarázni életművet? Egyszerre kézenfekvő és közhelyes megoldás; olyasmi, amit a kortárs irodalomtudomány ma már ritkán alkalmaz, a filmipar viszont (főként a midcult presztízsfilm) annál buzgóbban, változó eredménnyel. Chloé Zhao rendező, miután céltalanul kóborló, sebzett lelkű főhőseivel Oscar-díjig (A nomádok földje), majd Marvel-mozi (Örökkévalók) levezényléséig jutott, most visszatérne a gyökerekhez. Hamnet című díjvárományos filmje a „Bárd” feltételezett magánéletébe nyújt bepillantást, jórészt feleségének küzdelmein keresztül.

Olvasd tovább

0

Érzelmi érték (Sentimental Value)

írta Nikodémus

Mikor e sorok születnek, még nem tudni, kap-e Oscart Joachim Trier legújabb filmje, ám a tavalyi Cannes óta tartó diadalút ritkán ennyire megérdemelt. Az Érzelmi érték úgy mesél generációkon átívelő traumákról, a művészet terápiás hatásáról és a kiengesztelődés mindig megújuló esélyéről, hogy voltaképpeni főszereplője mindvégig egy családi ház.

Ez az Oslo egyik nyugalmas negyedében álló vöröstéglás otthon az élettere egyetlen család négy generációjának: falai között öröm, bánat, boldogság és tragédia keveredik, s amint az első jelenetben meglátjuk belső tereit, rögtön egy átlagos skandináv otthonként rögzítjük magunkban. Fehér falak, éles árnyékok, északi visszafogottság, átgondolt praktikum. Ide érkezik meg Gustav (Stellan Skarsgård), a neves filmrendező, hogy régesrég elhagyott feleségének temetése után találkozzon a rokonsággal. Lányai, Nora (Renate Reinsve) és Agnes (Inga Ibsdotter Lilleaas) különbözőképpen fogadják: a húg melegen üdvözli, a nővér kimért és rideg marad. Másnap őt hívja meg apja egy kávéra, hogy közölje vele, új filmen dolgozik, és szeretné, ha a címszerepét a színházi színészként dolgozó nő játszaná el. Nora hallani sem akar a dologról: olvasatlanul dobja vissza a forgatókönyvet, és feldúltan hagyja ott Gustavot, aki egy félszeg mosollyal nyugtázza kudarcát. Látható, hogy mindkettőjükben viharok dúlnak, s hogy mifélék, az az elkövetkezendő másfél órányi játékidő tétje.

Olvasd tovább

0

A brutalista (The Brutalist)

írta Nikodémus

Ritkán ünnepel Hollywood egy jellegzetesen magyar sorsról készült filmet, ám Brady Corbet alkotása, A brutalista a menet közben begyűjtött díjaktól – köztük három Oscartól – függetlenül is izgalmas. Herkulesi ambíciói, maratoni játékideje és művészi fogalmazásmódja egyaránt a filmtörténeti kánonba predesztinálják, de adódik a kérdés: végső soron megérdemelt-e a siker? A válasz nehezebb, mint hinnénk, ám nem azért, mintha filmünk rossz lenne, sőt.

Olvasd tovább

0

Egy zuhanás anatómiája / Tűzvörös égbolt

írta Nikodémus

Dermesztő érzés, ha azt tapasztaljuk, senki nem ért meg minket: mintha egy üvegfalon keresztül próbálnánk kommunikálni a külvilággal, s mintha a szeretteinkkel addig kialakult bizalmi kapcsolat is hirtelen megszűnne. Justine Triet és Christian Petzold legújabb filmje, a fesztiválsikerekkel bőségesen szegélyezett Egy zuhanás anatómiája (Anatomie d’une chute) és Tűzvörös égbolt (Roter Himmel) egyaránt olyan hőst állít elénk, aki hadban áll mindazzal, amit hétköznapi valóságnak hívunk. Ha tévednek, a képlet egyszerű: megőrizhetjük magunkat annak az illúziónak, hogy igazi a világ körülöttünk. Ám mi a helyzet, ha véletlenül igazuk van? Az igazi rejtély itt, ezen a ponton kezdődik.

Olvasd tovább

0

Útkeresésben – 2023 magyar filmes termése

Hasonló cikk a témában itt olvasható.

Voltunk-e már úgy, hogy éppen minden stimmelt – egészségünk rendben, szeretteink biztonságban, hivatásunk egyenesben –, mégsem éreztük magunkat teljesen elégedettnek? Valamilyen mélyről jövő, megfogalmazhatatlan nyugtalanság emésztett, mely elszólít a megszokottból? A tavalyi év magyar filmjeinek hősei többnyire hasonlóképp éreznek: utakat keresnek; s a 2023-as kínálatot elnézve mintha maga a magyar film is így tenne.

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

Előző életek (Past Lives)

írta Nikodémus

A nagyvárosi ember tapasztalata, milyen könnyen el tudnak személytelenedni emberi kapcsolatai. Gondoljunk csak a reggeli metrón (vagy vonaton, buszon) tolongó tízezrekre, akik jobb híján elviselik, hogy egymás közelébe kényszerültek, de lélekben nem is lehetnének távolabb. Lehetséges-e egy valódi, sorsfordító találkozás ilyen közegben? Céline Song idén januárban a hazai mozikban is bemutatott elsőfilmje, az Előző életek (Past Lives) ezzel a lehetőséggel játszik el, ám ellenkező nézőpontból: elválaszthat-e milliónyi kilométer két, mélységesen összetartozó lelket?

Olvasd tovább

0

How to Blow Up a Pipeline (2022)

írta Nikodémus

Szokás a mai fiatalságot – amolyan boomer-módra – közéleti érdektelenséggel vádolni. Hogy okostelefonjaik mögé bújva, a legújabb Tiktok-trendeket követve nem is figyelnek a világ folyására. Nos, ez Daniel Goldhaber filmjének hőseiről egyáltalán nem mondható el, sőt: nekik épphogy elegük van a közösségi médián zajló terméketlen szájtépésből, és végre tenni akarnak, mégpedig valami igazán radikálisat. S hogy pontosan mit, azt a film már címében jelzi, ám az AppleTV+ streaming-csatornán már elérhető How to Blow Up a Pipeline (Hogyan robbants fel egy olajvezetéket) messze nem pusztán egy egészestés YouTube-oktatóvideó. Ott forrong a mélyén a kortárs kamasznemzedék összes dühe.

Olvasd tovább

0

Volt egyszer egy nyár (Aftersun)

írta Nikodémus

Lélektani közhely, hogy emlékeinket nem csupán felidézzük, hanem legalább részben újra is alkotjuk őket. Mégis, szilárd meggyőződésünk, hogy emlékeink összessége személyiségünk egyik legszilárdabb régiója, ahol bátran kutathatunk válaszok után. Hogy mennyire törékeny ez az illúzió, arról egy régmúlt nyaralás rendhagyó módon elmesélt története tanúskodik: a Volt egyszer egy nyár (Aftersun) nem csupán egy apa-lánya kapcsolat krónikája, hanem alámerülés az emlékezet mélységes kútjába.

Olvasd tovább

0

A csendes lány (The Quiet Girl, 2022)

írta Nikodémus

Hollywood általában hatásos (öltözői vagy tárgyalótermi) beszédekkel, mámorító zenére összevágott dolgos hétköznapokkal és persze a végül megérdemelt sikerrel motivál. Ám itt van ez az apró film, amely úgy bújt el az idei Oscar-jelöltek között, mint főhőse az autó hátsó ülésén, mégis többet tanít nekünk az önfelülmúlásról, mint bármennyi hangzatos konyhabölcsesség. Colm Bairéad ír rendező filmje egy csendes lány rendhagyó nyaralásának történetét meséli el.

Olvasd tovább

0

Önfia vágta sebét – A sziget szellemei (The Banshees Of Inisherin, 2022)

írta Nikodémus

Ritkán készül igazán megrendítő mozgókép emberi kapcsolatok felbomlásáról. Filmen a szerelem is inkább születik, semmint elpárolog, s ha véletlenül utóbbi történne, azt többnyire sírós-veszekedős drámai nagyjelenetek kísérik. No de egy barátság? Martin McDonagh legújabb, egy évtizedig dédelgetett filmjében egy kicsiny ír sziget egyik lakója dönt úgy, hogy egyszercsak nem kér a másik társaságából. A magyarázatot pedig utóbbival mi is keressük.

Olvasd tovább

0

A bálna (The Whale, 2022)

írta Nikodémus

Darren Aronofsky úgy tűnik, cáfolta a régi mondást azzal a bizonyos folyóba lépéssel: kétszer egymásután sikerült aktuális, testi szenvedésről szóló filmjével visszacsábítania egy-egy hajdanvolt A-listás színészt Hollywood fősodrába. Idén ráadásul teljes a siker: a fiatal éveiben könnyed kalandfilmekben parádézó, majd kényszerűen visszavonuló Brendan Fraser idén Oscar-díjat nyert elkötelezett alakításáért. A súlyosan elhízott, magányos férfiről szóló A bálna (The Whale) viszont – noha valódi színészi jutalomjáték – mégsem ér fel az életmű eddigi színvonalához.

Olvasd tovább

0

Vádbeszéd a gazdagok ellen? – Újkeletű kapitalizmus-bírálat Hollywoodban

írta Nikodémus

Nem lehet véletlen: az utóbbi egy-másfél évben sorra mutatnak be olyan filmeket, melyek több-kevesebb (jobbára több) indulattal kritizálják a jelenkori gazdasági-társadalmi elit életmódját. Mark Mylod, Rian Johnson és Ruben Östlund persze nem jókedvében kanyarít antikapitalista üzenetet legújabb filmjébe, ám kétséges, hogy bírálatuk – túl a mindig izgalmas nyomozáson vagy a tettes megérdemelt leleplezésén – többre jut-e felszínes demagógiánál.

Olvasd tovább