9

Kick-Ass 2 – írta Mini Me

kickass2

2010-ben Matthew Vaughn Ha/ver címmel a mozikba kerülő filmje számomra az év egyik kellemes meglepetése volt az akkori kínálatból. Nyugodtan mondhatom a szereplőgárda, a történet és a vicces, erőszakos jelentek kavalkádja sokszor csalt mosolyt arcomra vagy késztetett csettintésre. Remekül adagolta a szükséges részleteket az egész üstjébe és egy működőképes recept alapján remek kis fogást hozott össze. Szinte azonnal felmerült az esetleges folytatás elkészítésének lehetősége, amely idén augusztusban végül a hazai filmszínházakba is megérkezett.

 

Néhány alapvető változás azért természetesen akadt. A rendezői teendőket sajnos Vaughn helyett Jeff Wadlow vette át, ami esetlegesen nem is lenne akkora probléma, de azzal hogy a forgatókönyv megírását is magához ragadta, sajnos túl messzire ment. Nicolas Cage nem tért vissza, helyette megkaptuk Jim Carrey-t. Ez a változás a humorfaktoron kissé ugyan emelt, de a filmet sajnos nem tette jobbá. Nézzük a sztorit. Az első rész óta eltelt időben Mindy/Hit Girl (Chloe Grace Moretz) középiskolai tanulmányait mindössze virtuálisan folytatva, ígéretéhez híven, New York igazságosztójának szerepében tündököl, amiről nevelőapja Marcus kezdetben mit sem sejt. Dave/Ha/Ver eközben végzősként éli az életét és Mindy segítségével készül, hogy esetenként segíthesse a lány akcióit. A lány azonban egy eset után lebukik otthon és Marcusnak tett ígéretéhez híven igyekszik az átlagos tinilányok életét felvenni, sikertelenül. Eközben egyre sokasodó, hasonlóan „tehetséges” önkéntes hős jelenik meg az utcákon, különböző motivációktól vezérelve. Chris D’Amico/Vörös Pára apja halála után csak a Ha/ver elleni bosszú gondolatától vezérelve szeretne hozzáférni örökségéhez, amellyel bosszúját beteljesítheti. Ebben először anyja, majd saját tehetségtelensége akadályozza, de Javier (John Leguizamo) segítségével ütőképes csapatot verbuvál különféle nációk legelvetemültebb gonoszaiból, akiket felhasználva megkezdi bosszúhadjáratát Ha/Ver újdonsült baráti köréhez tartozó „szuperhős” csapat ellen. Muterbever néven szeretne minden idők legszuperebb gonoszává válni, de idiotizmusa miatt, ezen célját csak társai és pénze segítségével tartja elképzelhetőnek elérni. Végül a bosszúhadjárat eléri Ha/Ver magánszféráját, aki nem kerülheti el és nem is szándékozik elkerülni a végső nagy összecsapást ádáz ellenfelével.

àåìâä ÷åø÷åìéïMaga a film sajnos meg sem közelíti az első rész színvonalát, gördülékenységét, poénjait vagy akár akcióit. Az egyetlen szereplő, akit mindkét „alakjában” dicséret illett az Moretz kisasszony, akinek akciói látványosak, poénjai bár olykor gusztustalanok, mégis működnek. Aaron Johnson olyan mintha 20 évet öregedett volna. Sokkal jobban teljesített az átlag kamasz szerepében, mint félig képzett, kigyúrt fake-terminátorként. Jim Carrey, Csillagsáv ezredes szerepében üdítő színfolt, a humora rendben van, a személyisége éppen annyira zakkant, amennyire azt egy Carrey karaktertől várni lehet. A többiek viszont borzalmasak. Christopher Mintz-Plasse egyszerűen teljesen hülye. Az első részben még legalább némi intelligenciát mutatott, de itt ennek nyoma sincs. Bandájának tagjai teljesen jellegtelen emberszabásúak, kivéve a brutális méretű és eszméletlenül erőszakos Ruszki Mutert, aki nagyban emlékeztet a 80-as évek NDK-s úszónőire. Színészi teljesítményt ugyan ő sem tud felmutatni, de mivel a gonosz csapatból ő szerepel a legtöbbet, mindenképpen ki kell emelnünk. Ha/Ver csapata hasonló cipőben jár, Carrey és a Lindy Booth alakításában megjelenő Éjribanc szuperhősök kivételével pusztán töltelékek a filmben. Összességében a két rész bár ugyanannak a szereplőgárdának a közreműködésével mesél tovább egy történetet, össze sem hasonlítható. A legszembetűnőbb változás, hogy az egész film elnagyolt, vázlatos és rettentően egyszerű (buta) az első részhez képest. Nem gondolom, hogy ne nyújtana kellemes kikapcsolódást másfél órára a hétköznapok forgatagából, de az első rész által felállított mércét meg sem tudja közelíteni. Ha sikerült volna a szereplőgárdából és a folytatásból valahogyan Moretz karakterét kivenni, ez a film gyakorlatilag a bűn volt folytatni kategória egyik gyöngyszeme lenne valamelyik Zs-filmes tékapolcon (ha vannak még egyáltalán tékák).

 

Wadlow egyszerűen képtelen volt Vaughn nyomdokaiba lépni, hiszen alig van pár maradandó jelenet a filmben, amire érdemes emlékezni és többnyire azokat láttuk is az előzetesekben. A folytatás alapvetően motiválatlan, félkész és kellemetlenül gyengusra sikerült. Amennyire nem várt siker volt az előző rész, annyira sikertelen a folytatás. Az a véleményem, ha a gyeplő Matthew Vaughn kezében marad vagy legalább a pennát nem hagyja kiesni az ujjai közül, akkor egy remek élménnyel lehetnénk gazdagabbak a film után. Így viszont marad egy erősen középszerű zavart érzés, egy erősen középszerű alkotás után.

imdb: 7,1

 

rottentomatoes 28 %

 

Büdzsé: 28 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 27,3 millió dollár
Eddigi összbevétel: 50,6 millió dollár

9 komment

  1. Az első is egy kalap végtermék volt, akkora siker se volt, mert a stúdió csak “hosszas” gondolkodás után fogott bele a folytatásba… nem kár érte…

  2. A Kick Ass 2-t elnézve végig az járt az eszemben, hogy hiányzik Matthew Vaughn vizuális látásmódja, beállításai, ötletei. Az első rész az év egyik legjobbja volt, minden a helyén volt, vicces, olykor drámai és kiváló akciók. Hit Girl stroboszkókops akciózása és a film végi leszámolás ott volt a szeren, később többször végignéztem. De a Kick Ass 2-ben egyetlen emlékezetes jelenet sincs. Nem unalmas, csak éppen a stílus hiányzik belőle, totál közepes.
    És Jeff Wadlow-ra akarják bízni az X-Force-t. Légyszi, ne!

  3. Én nagyon elégedett vagyok vele, kiváló! Kérem szépen ezt hívják tökéletes folytatásnak! Én csak azt sajnálom hogy nem lesz trilógia, mert a történet itt kegyetlenül lezárul. És sajnálom hogy a főhőst elhagyta a szeretője, olyan szép pár voltak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *