4

Pletyka: Cumberbatch a Star Wars 7-ben?

cumberbatchMivel túl sok konkrétum nem igazán érkezik mostanság a Star Wars új részével kapcsolatosan, így be kell érnünk a pletykákkal. A Film Chronicles Benedict Cumberbatch nevét dobta be, állításuk szerint ő is fénykardot lóbálhat a a következő felvonásban.

A színész korábban a Sötétségben – Star Trek filmben dolgozott együtt a Star Wars 7 rendezőjével, J.J. Abrams-szel. Nemrég lelépett a Crimson Peak horror fedélzetéről és azóta sem derült ki, hogy miért. Többen már akkor úgy vélték, hogy esetleg Abrams felkérése miatt távozott Guillermo del Toro tervezetéből.

3

Under the Skin teaser

undertheskinTöbbek között Jessica Biel, Olivia Wilde, Gemma Arterton és Blake Lively is versenyben volt az Under the Skin főszerepéért, végül Scarlett Johansson írhatta alá a szerződést. A színésznő Laurát, a dögös csábítót alakítja, aki nem más, mint egy emberi alakot öltött űrlény. Feladata, hogy férfiakat hálózzon be, majd hazaküldje őket bolygójára.

Michael Faber magyarul is megjelent (Felszín alatt) regényéből Jonathan Glazer és Walter Campbell írt forgatókönyvet. A rendezői feladatokat Glazer látta el, ő utoljára 2005-ben, a Születéssel (Birth) jelentkezett.

Olvasd tovább

1

Dakota Johnson és Charlie Hunnam a Szürke ötven árnyalatában

dakotajohnson1Mivel jövő év augusztusában érkezne a Szürke ötven árnyalata filmváltozata így időszerű volt, hogy végre megtalálják a két főszereplőt. A regény szerzője, EL James twitterén tette közzé a regényszéria kedvelői számára, hogy Charlie Hunnam és Dakota Johnson leszerződtek a produkcióra, nem sokra rá kikerült a netre a hivatalos megerősítés is.

Johnson formálhatja meg Anastasia Steele-t, a szűz egyetemistát, aki interjút készít egy milliomossal, Mr. Grey-jel. A férfit elvarázsolja a lány, majd egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Grey szerződést ajánl a hölgynek, ami egy alá-és fölérendelt kapcsolati viszonyt ír le pontról pontról, részletezve van, hogy a két fél mit engedhet meg és mit tehet meg a másik félnek.

Johnson A közösségi hálóban és a 21 Jump Streetben volt látható, Hunnam pedig a Kemény motorosok szériában szerzett hírnevet, idén óriásrobotot irányíthatott a Tűzgyűrűben.

4

Stb…

1hm

Hayao Miyazaki visszavonul. A Studio Ghibli elnöke, Hoshino Koji jelentette be. A legendás rendező már a 90-es évek végén is megpróbált hátat fordítani a filmiparnak, de szerencsére meggondolta magát.

Kurt Russellt szeretnék megnyerni a Halálos iramban 7-be, azt a szerepet szánják neki, amit Denzel Washington visszautasított.

Megerősítették, hogy Bradley Cooper lesz Rocket Racoon hangja a Guardians of the Galaxyban.

A Dumb és Dumber folytatásban Kathleen Turner formálhatja meg Fraida Felcher-t.

Alexandre Desplat szerzi a Godzilla zenéjét.

Kiderült, hogy Vin Diesel nem csak a hangját adja Grootnak a Guardians of the Galaxyban, hanem lesz ott motion capture is.

Andrew Davis megcsinálja a Kincses-sziget remake-jét. A modernizált változat a Katrina hurrikán sújtotta Louisianában játszódik.

Mivel Philip Seymour Hoffman nem tudott részt venni a Child 44 forgatásán, így helyére Vincent Cassel lépett.

Kicsit toltak a Dracula bemutatóját, 2014 augusztusáról októberre tették.

J.G. Ballard regényét, a High Rise-t Ben Wheatley filmesítheti meg.

Dragon Con Cosplay Olvasd tovább