6

Röviden: A Kelet (The East)

keletMi vagyunk a Kelet és ez csak a kezdet! – mondják az elején, miközben egy olajtársaság vezérének az otthonát teszik tönkre. Őket csak a férfi gaztettei érdeklik, amelyek miatt nem vonták felelősségre, nyilvánvalóan vastag pénztárcája miatt úszta meg. Egyesek szimpatizálnak velük, mások egyszerűen terroristáknak tartják őket. Pedig ezeknek az embereknek csak elegük van abból, hogy olajréteg alól szomorúan pislogó állatokat, tengerbe ömlő szennyet nézegessenek az újságok címlapján vagy a tévé képernyőin. Próbálnak tenni valamit az íróasztaluk mögött békésen üldögélő öltönyösök ellen, akik már a lelkiismeretüket is lefizették súlyos milliókkal. Környezetszennyezés? Ugyan, milliók pihennek a bankszámlán, a többi nem lényeg. A Kelet szabályai egyszerűek: ha kémkednek utánuk, ők is kémkednek és ha valaki szennyezi a környezetet, akkor ők is összerondítják az elkövető élőhelyét.

Sarah (Brit Marling) okos, jó megfigyelő, vág az esze, mint a borotva. Megjárta az FBI-t, jelenleg egy magánnyomozó cégnek dolgozik. Új megbízatása szerint be kell épülnie egy ökoterrorista csoportba, majd rendszeresen jelenteni kell. Felveszi hátizsákját, pénztelennek, nincstelennek adja ki magát, aki csalódott szeretteiben és a társadalomban. Hamarosan össze is találkozik az egyik radikális környezetvédővel, innen már viszonylag egyszerű a dolga. A Kelet karizmatikus vezetője először is leckékkel traktálja, de a nő hamarosan megkérdőjelezi küldetése fontosságát, habár a csapat céljaival egyetért, de tetteikkel kevésbé. A tagok mindegyike eltökélt, szenvedélyes, de ugyanakkor kedvelhetőek. Brit Marling az indie filmek hercegnőjévé növi ki magát, egyelőre még természetesnek és nem látszik rajta az a vágy, mint az A kategóriás kolléganőin, hogy ők akarnak lenni az álomnők. A film leginkább a színészek terén a legerősebb, Alexander Skarsgårdra nem lehet panasz és Ellen Page is remek alakítást nyújt. Marling Zal Batmanglij rendezővel (együtt írták a szkriptet) nem igazán foglalnak állást, kérdéseket tesznek fel, azonban megoldást nem kínálnak. Mindkét oldal oda tud csapni, de egyik fél sem tud olyan eszközöket felmutatni és magyarázatot előadni, amivel azonosulni lehetne. Némileg talán a témától is eltérnek, hiszen olykor mintha nem is a környezetszennyezés és hatásairól, hanem a szekták és lehengerlő vezetőik erejétől szólna. A film üzenete nyilvánvaló: Le a modern világgal, éljen a természet, vissza a vadonba. 70 %

9

A Need for Speed előzetese

A Need for Speed franchise nagy múltra tekint vissza, a játék gyártója, az EA a DreamWorksnek szavazott bizalmat, amikor úgy döntött, hogy elkészülhetne a filmverzió. George és John Gatnis írta a forgatókönyvet, akik egy teljesen új sztorit találtak ki, a rendezői székbe Scott Waugh, az Act of Valor alkotója ülhetett.

Már a kezdet kezdetén igyekeztek megnyugtatni a rajongókat, hogy egy nagy fordulatszámú, pörgős alkotást akarnak készíteni, ami a 70-es évek népszerű autós filmjeiből merít, de megőrzi a játék szellemiségét. A főszerep kapcsán először Taylor Kitsch nevét hozták szóba, majd Aaron Paul írhatta alá a szerződését, mellé érkezett Imogen Poots, Dominic Cooper és Michael Keaton.

Paul játssza Toby Marshallt, aki kiváló eredményeket ér el az utcai gyorsulásokon, egy gazdag helyi, arrogáns üzletemberrel társul, ám átverik és gyorsan a rácsok mögött találja magát. Miután kiszabadul esélye nyílik arra, hogy induljon a New York – Los Angeles versenyen, ahol bosszút állhat. Olvasd tovább

0

Sunlight Jr. előzetes

sunlightA kritikák nagy része eléggé lehúzza a Diana filmet, Naomi Watts csúnyán mellényúlt. De a Sunlight Jr drámával szépíthet. A színésznő Melissát alakítja, aki a Matt Dillon által megformált Ray-jel él, csúnyán le vannak gatyásodva, lassan még a a motelszobájukat sem tudják fizetni. Az sem tesz jót, hogy feltűnik a színen a nő előző szerelme (Norman Reedus).

Laurie Collyer dolgozott a forgatókönyvön, majd a filmet is levezényelte. A hölgy legutóbb 2006-ban rendezett, akkor a SherryBaby-t tette le az asztalra. Olvasd tovább

0

Stb…

A Tűzgyűrű eddig az idei legtöbbet kasszírozó eredeti (tehát nem folytatás, nem adaptáció), élőszereplős film.

Felröppent, hogy Daniel Radcliffe játszhatja Freddie Mercury-t az énekesről szóló életrajzi filmben, de a színész gyorsan megcáfolta a pletykát.

Jön a Serenity folytatása, csak éppen nem filmben, hanem képregény formában. A Dark Horse fogja kiadni.

Elkezdődött a Maggie zombi-dráma forgatása, Arnold Schwarzenegger twitterén tett közzé egy képet.

Az Atlas Shrugged eddigi két része még el se jutott hozzánk, hazájában nagyot buktak, de tervezik a következő részt. A Kickstarteren próbálnak némi pénzhez jutni.

Walking With Dinosaurs poszter

Jay Baruchel azt mondja, hogy írják a Goon következő részét és ha minden jól megy jövő év elején hozzálátnak a forgatáshoz.

0g2

Olvasd tovább

0

A Case of You előzetes

A mai modern világban viszonylag elég gyorsan ki lehet deríteni, hogy egyes emberek miért rajonganak. Sam-nek se felesége, se komoly barátnője és elhatározza, hogy akkor is összejön valakivel. Az éppen ötlethiányban szenvedő író a facebookon nézi ki magának Birdie-t, úgy próbál a közelébe jutni, hogy ő is ugyanazokat a hobbikat próbálja űzni, mint a lány. Megtanul főzni, kipróbálja a judo-t is.

Justin Long a főszereplő, Evan Rachel Wooddal szeretne összejönni, Long szobatársát Peter Dinklage alakítja. A forgatókönyvet Long testvérével, Christiannal és jó barátjával Keir O’Donnell-lel írta. Kat Coiro dirigálta le a vígjátékot, tőle esetleg a Ha beüt az élet (Life Happens) filmet láthattátok. Olvasd tovább

4

Big Ass Spider előzetes

bigassspiderAdott egy rovarirtó (Greg Grunberg) és egy biztonsági őr (Lombardo Boyar), ők akadályozhatják meg a bazi nagy pókot, hogy még nagyobb galibát okozzon. Egy katonai laborból oldott kereket a “jószág”, majd Los Angelesben kitombolja magát. B kategóriás marhaság, talán szórakoztató lesz. Mike Mendez, a Gravedancers rendezője dirigálta le a horror-vígjátékot. Olvasd tovább

4

Sorozat Gordon felügyelőről

gordonA mentelista szülőatyja, Bruno Heller bábáskodhat a Gotham sorozat felett, amelynek története a Batman által védett városban játszódik. Nem Bruce Wayne fog állni a középpontban, hanem James Gordon felügyelő, illetve felvonultat jó néhány gengsztert és bűnözőt, akik miatt híressé vált a hely.

Nem egy öregebb, hanem egy fiatal nyomozót kapunk, aki a GCPD-nél szolgál és még nem találkozott Batmannal. A sötét lovag nem lesz részese a szériának, legalábbis eleinte biztos, hogy nem fog megjelenni.

Gordon karaktere 1939-ben tűnt fel a legelső Batman képregényben, majd később sem feledkeztek el róla.

1

Derek Cianfrance rendezheti az ESPN-t

Egy ideig a Fox gondolkodott azon, hogy filmre viszi az ESPN: Those Guys Have All the Fun könyvet, majd passzolták a lehetőséget. A Focus kapva kapott az alkalmon és gyorsan megszerezték a jogokat, Michael De Luca és Dana Brunetti pattantak be a projekt mögé producerként, jelenleg egy forgatókönyvírót keresnek, rendezőt már találtak.

Derek Cianfrance, a Blue Valentine és a Túl a fenyvesen (The Place Beyond the Pines) alkotója dirigálhatja le a produkciót. Mivel még nincs szkript így nem kell az előkészületekkel bíbelődnie és nagyjából teljes figyelmét a Metalheadre fordítja, amely egy süket metaldobosról szól. Az ESPN a híres és kedvelt sportcsatornáról, annak megalakulásáról szól.

0

UIP hírlevél

0uip

Kate Winslet kicsit tart a babahájtól

Nem nézegeti mániákusan a mérleget Kate Winslet, de attól azért tart egy kicsit, hogy nehezen fognak lemenni a terhessége alatt felszedett kilók. A színésznő harmadik gyermekét várja, a baba év vége felé érkezik. “Elég szerencsés vagyok ezzel a terhességgel, mert az első négy hónapban végig dolgoztam, és semmi nem látszott az arcomon – mondja a színésznő. – Megpróbálok odafigyelni arra, hogy mit eszem, de azért már jönnek föl a kilók. Elég macerás lesz majd leadni, mert nem tartozom azok közé, akikről szülés után csak úgy hipp-hopp leolvad a súlyfölösleg.”

Kate Winsletet hamarosan egy izgalmas dráma főszerepében láthatjuk. A Nyárutóban gyermekét egyedül nevelő anyát alakít, akinek életébe betoppan egy szökött bűnöző (Josh Brolin), és ez mindent megváltoztat. A film rendezője az Oscar-jelölt Jason Reitman (Juno, Egek ura).

(Labor Day – hazai bemutató: 2013. február)

0kw

Olvasd tovább