6

Röviden: A Kelet (The East)

keletMi vagyunk a Kelet és ez csak a kezdet! – mondják az elején, miközben egy olajtársaság vezérének az otthonát teszik tönkre. Őket csak a férfi gaztettei érdeklik, amelyek miatt nem vonták felelősségre, nyilvánvalóan vastag pénztárcája miatt úszta meg. Egyesek szimpatizálnak velük, mások egyszerűen terroristáknak tartják őket. Pedig ezeknek az embereknek csak elegük van abból, hogy olajréteg alól szomorúan pislogó állatokat, tengerbe ömlő szennyet nézegessenek az újságok címlapján vagy a tévé képernyőin. Próbálnak tenni valamit az íróasztaluk mögött békésen üldögélő öltönyösök ellen, akik már a lelkiismeretüket is lefizették súlyos milliókkal. Környezetszennyezés? Ugyan, milliók pihennek a bankszámlán, a többi nem lényeg. A Kelet szabályai egyszerűek: ha kémkednek utánuk, ők is kémkednek és ha valaki szennyezi a környezetet, akkor ők is összerondítják az elkövető élőhelyét.

Sarah (Brit Marling) okos, jó megfigyelő, vág az esze, mint a borotva. Megjárta az FBI-t, jelenleg egy magánnyomozó cégnek dolgozik. Új megbízatása szerint be kell épülnie egy ökoterrorista csoportba, majd rendszeresen jelenteni kell. Felveszi hátizsákját, pénztelennek, nincstelennek adja ki magát, aki csalódott szeretteiben és a társadalomban. Hamarosan össze is találkozik az egyik radikális környezetvédővel, innen már viszonylag egyszerű a dolga. A Kelet karizmatikus vezetője először is leckékkel traktálja, de a nő hamarosan megkérdőjelezi küldetése fontosságát, habár a csapat céljaival egyetért, de tetteikkel kevésbé. A tagok mindegyike eltökélt, szenvedélyes, de ugyanakkor kedvelhetőek. Brit Marling az indie filmek hercegnőjévé növi ki magát, egyelőre még természetesnek és nem látszik rajta az a vágy, mint az A kategóriás kolléganőin, hogy ők akarnak lenni az álomnők. A film leginkább a színészek terén a legerősebb, Alexander Skarsgårdra nem lehet panasz és Ellen Page is remek alakítást nyújt. Marling Zal Batmanglij rendezővel (együtt írták a szkriptet) nem igazán foglalnak állást, kérdéseket tesznek fel, azonban megoldást nem kínálnak. Mindkét oldal oda tud csapni, de egyik fél sem tud olyan eszközöket felmutatni és magyarázatot előadni, amivel azonosulni lehetne. Némileg talán a témától is eltérnek, hiszen olykor mintha nem is a környezetszennyezés és hatásairól, hanem a szekták és lehengerlő vezetőik erejétől szólna. A film üzenete nyilvánvaló: Le a modern világgal, éljen a természet, vissza a vadonba. 70 %

0

The East előzetes

Brit Marling jó úton jár, hogy az indie filmek “hercegnőjévé” váljon. A Felettünk a Föld (Another Earth), a Sound of My Voice és a Végzetes hazugságok (Arbitrage) után a The East thrillerben lesz látható, aminek a forgatókönyvét Zal Batmanglijjal írta közösen. A produkcióban Ellen Page, Shiloh Fernandez és Alexander Skarsgård is látható.

Marling Sarah Mosst játssza, aki egy profi magánkézben lévő ügynökség egyik munkatársa, a cég feladata, hogy mindenáron megvédje a gazdag és befolyásos megbízóik érdekeltségeit. Moss beépül egy ökoterrorista csoportba, hogy kiderítse mit terveznek. Ahogy jobban megismeri a szervezetet és azoknak tagjait egyre jobban azonosulni kezd céljaikkal, ráadásul a csapat karizmatikus vezetőjébe is beleszeret.