0

UIP hírlevél

0uip

Kate Winslet kicsit tart a babahájtól

Nem nézegeti mániákusan a mérleget Kate Winslet, de attól azért tart egy kicsit, hogy nehezen fognak lemenni a terhessége alatt felszedett kilók. A színésznő harmadik gyermekét várja, a baba év vége felé érkezik. “Elég szerencsés vagyok ezzel a terhességgel, mert az első négy hónapban végig dolgoztam, és semmi nem látszott az arcomon – mondja a színésznő. – Megpróbálok odafigyelni arra, hogy mit eszem, de azért már jönnek föl a kilók. Elég macerás lesz majd leadni, mert nem tartozom azok közé, akikről szülés után csak úgy hipp-hopp leolvad a súlyfölösleg.”

Kate Winsletet hamarosan egy izgalmas dráma főszerepében láthatjuk. A Nyárutóban gyermekét egyedül nevelő anyát alakít, akinek életébe betoppan egy szökött bűnöző (Josh Brolin), és ez mindent megváltoztat. A film rendezője az Oscar-jelölt Jason Reitman (Juno, Egek ura).

(Labor Day – hazai bemutató: 2013. február)

0kw

Saját bora lett A szürke ötven árnyalatának

A szürke ötven árnyalata című erotikus trilógiában fontos szerepet játszik a bor, mivel a szerző, E.L. James nagy barátja a hegy levének. Most fogta magát, és piacra dobta a regényfolyam saját borát, méghozzá vörös és fehér változatban. A brit írónő kaliforniai nemes nedűkből keverte ki a Red Satin (Vörös szatén) és a White Silk (Fehér selyem) fantázianevű borokat. “Azt kívánom olvasóimnak, hogy hörpintsenek föl egy pohárral, miközben Anastasia és Christian románcát élvezik” – ajánlja borát James a hivatalos honlapján. Az írónővel igazán nem szaladt el a ló, hiszen mindkét fajta bor mindössze 12 dollárért (2640 forint) beszerezhető.

Sokan kíváncsian várják, mivel bővíti még E. L. James A szürke ötven árnyalata termékskáláját, hiszen a nyáron már kirukkolt egy erotikus fehérnemű-szettel, amely azóta is szépen fogy. Az első regény filmváltozatára még várni kell jövő nyár közepéig.

(The Fifty Shades of Grey – hazai bemutató: 2014. július)

0fsg

Betegre keresi magát Mark Wahlberg

Eddig sem volt éppen koldusszegény Mark Wahlberg, hiszen nemcsak filmsztárként, hanem producerként is jeleskedik Hollywoodban, de most fordul vele először, hogy egyetlen filmért kész vagyon legyen a jutalma. A nyár várva várt szuperprodukciója, a Transformers: Age of Extinction 16-18 millió dollárt hoz neki a konyhára. Wahlberg mostantól azon szupersztárok elitklubjába tartozik, akinek olyan jól cseng a neve, hogy a producerek szó nélkül utalják azt az összeget, amelyet munkájáért elvár.

(Transformers: Age of Extinction – hazai bemutató: 2014. június 26.)

Iszonyatos lesz a Halálos iramban paródiája

Októberben kezdik forgatni a Superfast című vígjátékot, amely a Halálos iramban-sorozat (Fast & Furious) paródiája. A produkciót két olyan alkotó jegyzi, akiknek neve hallatán minden jó ízlésű filmbarát sikító frászt kap. Aaron Seltzer és Jason Friedberg író-rendező a két elkövető, akik többek között a Horrorra akadva-sorozatot és a minden képzeletet alulmúló Spárta a köbön című rettenetet készítették. A műfaj hagyományai szerint csupa ismeretlen színész szerepel majd a paródiában, Vin Dieselt egyenesen egy kaszkadőr, Dale Pavinski fogja alakítani.

Seltzer és Friedberg ámokfutása egyébként igen jövedelmező, tucatnyi kis költségvetésű paródiájukkal eddig több mint 350 millió dollárt lapátoltak össze. A Superfast is elkelt már: a cannes-i fesztivál nagy filmvásárán számos piacra sikerült előre eladni.

A jó hír az, hogy javában készül a Halálos iramban 7, amit onnan is lehet tudni, hogy Vin Diesel szorgalmasan posztolja a képeket és a videókat a forgatásról. A rajongók már gondolkodóba is estek, mert egy Dieseltől függetlenül kiszivárgott fotósorozaton egy temetés jelenetei láthatók, és nem tudni, kit gyászolnak a sorozat hősei.

(Fast & Furious 7 – hazai bemutató: 2014. július)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *