Észak-Amerikai box office, új bemutatók:
A Felperzselt föld a 228. legjobb film az imdb-n, még jó, hogy Hollywood is kivetette hálóját Denis Villeneuve rendezőre. Rögtön két filmet is rábíztak, mindkettőben Jake Gyllenhaal játssza a főszerepet. Az Enemy csak jövőre érkezik, a Fogságban pénteken mutatkozott be, a kritikusok kedvelték, a nézők szintén odavoltak érte. Az előrejelzések szerint 20 millió körüli összegre volt kilátás, ezt a thriller hozta is. Gyllenhaal mellett Hugh Jackman is jól járt, mivel a Farkason kívül elég kevés sikeres projektben vett részt, de a Nyomorultak és a képregényfilm folytatás után ismét eredményes alkotásban vállalt szerepet. Sőt, minőségi R kategóriás filmben.
Ezzel szemben a Battle of the Year leszerepelt. Nem vártak tőle túl sokat a Screen Gemsnél, csupán 8-9 milliót, azonban csak 5 millió dollárt sikerült összekaparnia. Benson Lee díjnyertes Planet B-Boy doksija alapján készíthette el a filmet és a marketing során leginkább a tinicsajokat, illetve a diszkóba járó közönséget próbálták elérni, még a Fox csatornán futó nagy nézettségű So You Think You Can Dance műsorban is felléptek a film táncosai. Mindhiába. Ja, hát igen, az imdb-n 3,8 áll a neve mellett. Nézzük mi a helyzet a Rotten Tomatoes-on: 6 %. Olvasd tovább