0

UIP hírek

Majdnem megőrült a Staten Island királya sztárja

Kilencéves korában kezdődött Pete Davidson pszichiátriai kezelése, mert nem tudta feldogozni édesapja halálát. Az öngyilkossággal is megpróbálkozott. Davidson ma Amerika egyik legnépszerűbb fiatal komikusa, aki a Saturday Night Live című kabaréműsor felfedezettje volt, most pedig főszereplésével mozikba kerül a Staten Island királya című filmje, amely részben önéletrajzi ihletésű. Annyiban mindenképpen, hogy a film hősének édesapja is tűzoltó, mint Davidsonnak volt. A filmbeli apa meghal mentés közben. A komikus édesapja a 2001. szeptember 11-i merényletekben az egyik összeomló torony romjai alatt vesztette életét, de ezt a témát nem akarták belevenni a keserédes vígjátékba túl erős politikai töltete miatt.
„Még szerencse, hogy apám elvesztésekor csak hétéves voltam, sok dolgot nem fogtam fel, de így is majdnem megőrültem – mondta a komikus a SkyNewsnak. – A film elkészítése nagyban hozzájárult a mentális fejlődésemhez. A múlt árnyai annyira nyomasztottak, hogy kezdetben nem tudtam megfelelően belerázódni a szerepe, de a stáb tagjai nagyon sokat segítettek abban, hogy meg tudjak nyílni, és őszinte alakítást nyújtsak.”

(The King of Staten Island – hazai bemutató: 2020. augusztus 6.)

Eddie Murphy sokat szenvedett az Amerikába jöttem 2. forgatásán

Több mint 30 év után elkészült az Amerikába jöttem folytatása. Az első rész Eddie Murphy nagy kiugrása volt, akkor lett igazi hollywoodi szupersztár, korábban inkább olyan tévékomikusnak számított, aki időnként kirándul a film világába, egyre nagyobb sikerrel – ezzel a filmmel viszont sikerült szintet lépnie.
Az Amerikába jöttem 2.-ben Murphy újra kettős szerepben látható, ami komoly traumát jelentett a színész számára. „Ez mindig kész őrület – árulta el Murphy Ellen DeGeneres beszélgetős műsorában. – De azért megéri a nagy strapát, ez kétségtelen. Valahányszor kettős szerepet vállalok, mindig megfogadom, hogy ez utoljára történt velem, aztán legközelebb megint azon kapom magam, hogy ott ülök a sminkelőszékben, és fél napot matatnak rajtam, hogy egy másik karaktert tudjak alakítani.”
Az Amerikába jöttem 2.-ben az afrikai Akeem herceg, Zamunda királyság trónörököse (Murphy) megtudja, hogy Amerikában él egy fia, ezért elindul, hogy felkutassa. Murphy a filmben nemcsak a trón várományosát, hanem a Sexual Chocolat nevű soulegyüttes énekesét is alakítja.

(Coming 2 America – hazai bemutató: 2020. december 17.)

Tom Cruise vasúti hidat akar robbantani Lengyelországban

A Mission: Impossible 7. színészes munkálatai már befejeződtek, de az alkotók úgy érzik, néhány látványos jelenettel még tartoznak a nézőknek. Például szeretnének fölrobbantani egy vasúti hidat a lengyelországi Pilchowicében.
A híd 1909-ben épült, 2016-ban pedig lezárták, mert instabillá, így életveszélyessé vált, tehát elméletileg nem nagy kár érte. Ettől függetlenül a falu lakosai egyelőre nem örülnek, hogy az amerikai filmesek oda akarnak menni hozzájuk robbantgatni, mert a híd 110 éve ott áll, és már megszokták. Pawel Lewandowski lengyel kultuszminiszter-helyettes szerint azonban a robbantás nem aggályos, mert az építménynek csak egy részét repítenék a levegőbe, ráadásul hiába régi, nem számít védett műemléknek, tehát mindenki annyit rombol le belőle, amennyit csak akar. A politikus azért sem ellenzi a hídrobbantást, mert ezzel a világ közvéleménye felfigyel Lengyelországra, hiszen a M:I 7-et százmilliók fogják megnézni. A miniszterhelyettes azzal is érvel, hogy a részben lerombolt híd után fizetett hollywoodi pénzből helyre lehet majd állítani az objektumot, és népszerű turistalátványossággá válhat, továbbá közlekedni is lehet majd rajta, mint oly sok évtizeden át, tehát mindenki jól jár.
A hollywoodi stáb biztosította a lengyel felet, hogy a hídrobbantás minimális környezeti károkkal jár majd. A tárgyalások még folynak.

(Mission: Impossible 7. – hazai bemutató: 2021. november 18.)

UIP Dunafilm

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *