Magyarázat mindenre – A kulisszák mögött

Nyár van Budapesten. A gimnazista Ábelnek (Adonyi-Walsh Gáspár) az érettségire kellene készülni, de épp most ébredt rá, hogy szerelmes legjobb barátjába, Jankába (Kizlinger Lilla). Janka jó tanuló, a vizsga miatt nem kell izgulnia, viszont ő is reménytelenül szerelmes, csak éppen a történelemtanárukba, Jakabba (Rusznák András). Jakabnak családja van, pedagógusként próbál túlélni Magyarországon, és korábban már összetűzésbe került Ábel konzervatív apjával. A két részre szakadt társadalom feszültségei felszínre törnek, amikor Ábel történelemérettségije országos botrányba torkollik, ő pedig valahol a két oldal között áll, mindennek a kellős közepén, és még mindig szerelmes.

Rendezői koncepció

Reisz Gábor: Hosszú idő óta érzem fojtogatónak a két részre szakadt ország légkörét, amiben élek, és ami áthatja a mindennapokat. 2021-ben, a Színház- és Filmművészeti Egyetem felülről, államilag irányított teljes átszervezésekor az intézmény elveszítette az autonómiáját, ezzel akkor a tanárok és diákok egyaránt nem értettek egyet. A fiatalok – egyéb eszköz híján – blokád alá vették az egyetemet, és az események rövid időn belül pártpolitikai irányt vettek, holott a céljuk csak az volt, hogy szabad oktatásban részesülhessenek. Egykori hallgatóként és filmkészítőként én is kiálltam mellettük, és egy demonstrációról hazafelé megfogalmazódott bennem, hogy beszélnünk kell a minket körülvevő helyzetről, és úgy gondolom, hogy ennek minden művészet, így a film is eszköze kell, hogy legyen. Ez indította el bennem a Magyarázat mindenre alapötletét.

A két részre szakadás nemcsak a parlamentben, hanem a mindennapi emberi kapcsolatokban, az utcán is érezhetően jelen van évek óta. Ennek a konfliktusnak számomra az egyik legkifejezőbb példája a kokárdaviselés. Magyarország egyik prominens ünnepén, az 1848-as szabadságharc évfordulóján szokás nemzeti színű kokárdát viselni, és ennek megítélése szintén politikai kérdés lett: a nemzeti oldal pártrendezvényeken és demonstrációkon kitűzött kokárdái miatt a szimbólum jelentése az elmúlt 20 évben nagyon megváltozott: míg régen a magyar függetlenséget, az országhoz való tartozást jelentette, ma már a pártkommunikáció szerint aki felveszi, nemzeti, aki nem, az nemzetellenes. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy nincsen olyan ártatlannak induló baráti vagy családi beszélgetés, ahol egy lépcső után ne jutnánk el oda, ki hova tartozik, emiatt egyre kevésbé kíváncsiak az emberek egymás véleményére, egyre kevésbé hallgatják meg a másikat. Azt gondolom, ha megszűnik a normális emberi kommunikáció, senki nem tud fejlődni, hiszen ez az egyik alapja egy élhető társadalomnak.

Ezek voltak a Magyarázat mindenre megírásának kiindulópontjai, melyeket volt tanárommal, Schulze Éva forgatókönyvíróval kezdtünk el fejleszteni 2021 végén. Az írás alatt fontos szempont volt, hogy megértsük és bemutassuk mindkét oldal szándékait és elveszettségét. A korábbi pályázatainkat – sok más sikeres és tehetséges filmessel együtt – elutasította a Nemzeti Filmintézet, ezért a filmet állandó alkotótársammal, Berkes Juli producerrel nagyon kis költségvetéssel, egy nagyon fiatal, sok esetben pályakezdő, de annál lelkesebb emberekből álló 17 fős csapattal, baráti és családi szívességek segítségével forgattuk le 20 nap alatt. Az utómunkát az MPhilms és a Szlovák Audiovizuális Alap támogatta.

A forgatásról

Reisz Gábor és Berkes Júlia 2006 óta ismerik egymást, párhuzamos osztályba jártak az SZFE-n. Alkotótársak és barátok is egyszerre, a Gábor nevéhez fűződő rövidfilmeken és az előző két nagyjátékfilmen, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlanon és a Rossz verseken is együtt dolgoztak.

R.G.: A VAN és a Rossz versek sikere után szembesülnöm kellett azzal, hogy a harmadik filmünk is alacsony költségvetésű lesz, ami nagyon letört. Ugyanakkor végtelenül felszabadító volt visszatalálni ahhoz a filmkészítéshez, ahogyan mindannyian kezdtük ezt a pályát: kevés, de annál lelkesebb ember dolgozott elhivatottan ugyanazért. Ez a szabadság nem csak a forgatás hangulatára hatott, hanem a készítés egyéb fázisait is kötetlenebbé tette.

Berkes Júlia: A VAN-hoz képest úgy érzem, megtanultunk filmet csinálni és ezúttal már egy etapban forgattunk. De nem is a filmkészítés szokásos problémáival találtuk magunkat szembe – már csak a stáb mérete miatt sem – és más típusú szervezési skillekre volt szükség. Húsz napon át forgattunk 2022 augusztusában Budapesten és a Balatonon. Tudatos, intenzív időszak volt. Volt nap, amikor öt helyszínen forgattunk. Barátok, rokonok adták oda a lakásaikat, a forgatási tervet a nyaralásuk határozta meg. A feszített tempó ellenére nagyon baráti volt a hangulat. Sok volt az elsőfilmes a stábban, és a nem filmes is.

R.G.: Becsey Kristóf volt az operatőr, gyakran teljesen egyedül végzett őrületes munkát. A Rossz versek egyik főszereplője, Seres Donát volt az első asszisztens. A hangot Balogh Péternek köszönhetjük, vele most dolgozunk először együtt, ő valamiért szereti a low budget filmeket. Szendrey-Nagy Olivér barátom, a VAN filmzenekar énekese volt az egyik gyártásvezető, Czvetkó Fruzsina pedig a másik, szintén a baráti társaságból. Berkes Juli mindvégig ott volt, de ez nem volt újdonság, ő minden közös munkánk során teljes mértékben bevonódott a forgatásba. Nagyon megnyugtató számomra, hogy mindig ott van az az ember, akivel az első pillanattól beszélünk a filmről, akár gyártási, akár kreatív kérdésről van szó.

B.J.: Én is akkor érzem magam biztonságban, ha ott vagyok – nem is tudom, talán ez egyfajta „control freak” hozzáállás. Egyébként már a forgatókönyv írása közben rengeteget beszélgetünk, mert fontos, hogy folyamatos visszajelzést kapjon Gábor és ne az utolsó draft után kezdjük el a költségvetéshez igazítani a könyvet. Persze vannak vitáink, de mindig teljesen transzparens próbálok lenni, hogy közösen tudjuk a kompromisszumokat meghozni. Imádom, amikor éppen nem kell tüzet oltani, és ott ülhetek vele a monitor mellett.

A színészekről

R.G.: Ábel szerepére egy 18 körüli álmodozó, introvertált, érzékeny fiút kerestünk. Ez a típus nagyon ritkán jön el egy meghallgatásra. Ezt megelőzően videóüzenetben kellett elmesélni egy hazugságot, és Gazsi (Adonyi-Walsh Gáspár) már ekkor is kitűnt, majd amikor másodikként besétált a castingra hozzánk, szinte mindenki rögtön tudta, hogy ő Ábel. Lehet ezt sokféleképpen magyarázni, de alapvetően kezdettől fogva azt éreztem, hogy hatalmas szerencsénk van, hogy összehozott bennünket a sors.

Znamenák Istvánról tudtam, hogy hitelesen el tudja játszani Ábel apját, Györgyöt, inkább a közös jeleneteik voltak kérdésesek, hogy jók lehetnek-e együtt, van-e kémia, de az első közös próba már meggyőzött mindenkit. Znami teherbírása, perfekcionizmusa, alázatossága pedig egészen döbbenetes volt számomra. Az Ábel anyukáját alakító Urbanovits Krisztát épp fel akartam kérni, amikor egyszer csak észrevettem az egyik színházi előadásunk nézői között. Ráadásul odajött utána hozzám, gratulált, mire én mondtam, hogy „nagyon köszönjük, az a helyzet, hogy épp holnap akartalak felhívni egy szerep miatt.” Rusznák Andrást (Jakab) ismertem az SZFE-ről, Sodró Elizával (Dorka) pedig már dolgoztam együtt, és mindig tudtam, hogy egyszer majd filmet is akarok vele forgatni. Ők a valóságban is egy pár, ennek is fontos szerepe volt a választásban. Az Erikát alakító Hatházi Rebeka mesterszakra jár a kolozsvári Babeș–Bolyaira, ahol filmrendezést tanítok, így ismertem meg. Eredetileg felkértem, hogy jöjjön el segíteni, majd a feladatköre kezdett a jelmezek köré koncentrálódni, végül ő lett a jelmeztervező. Aztán megkértem, hogy szervezzen egy castingot is Kolozsváron, ahol együtt játszott a behívott színésznőkkel, ebből pedig az lett, hogy végül ő kapta meg a szerepet. Rebi őstehetség. A vágószobában, de még a hangvágáskor is csak néztük, hogy mennyire pontos és hiteles akár hatodjára is.

Kizlinger Lilla játssza Jankát, Ábel szerelmét. Lillát ismerem már egy ideje, elképesztő kisugárzása, jelenléte van, nem véletlenül az egyik legfoglalkoztatottabb színésznő vizsga- és játékfilmekben. Épp ezért néztünk meg másokat is előtte, de közeledett a forgatás és közben kiderült, hogy Lilla ráér. Több olyan mondata is bekerült a végleges forgatókönyvbe, amelyeket improvizált a próbákon.

Mindig improvizációkkal kezdtük, ezekből kiindulva jutottunk el a forgatókönyvben megírtakig. De a színészek is rengeteg ötletet adtak a dialógusokban, segítettek jobban közelíteni a megélt és az általuk megformált karaktert. Kicsit több mint ötven statiszta szerepel a filmben, ezen kívül forgattunk utcai jeleneteket is, ahol járókelőket kérdeztünk arról, mit gondolnak a kokárdáról. A legtöbben nyitottak lettek volna a beszélgetésre, de amikor a kokárda képbe került, a téma politikai vonatkozásai miatt mégis elzárkóztak. Most is Bartsch Kata vezette a castingot. Egy hosszabb egyeztetés után Kata küldött javaslatokat, de nagyon sok esetben hirtelen jött ötlet után hívtuk egymást.  Seres Donát és a feleségem, Zsófi, valamint az operatőr, Kristóf voltak még jelen a castingokon és a próbákon. Erdélyben Rebeka és Csibi Laci kollégám segített.

A finanszírozásról

B.J.: A Magyarázat mindenre rendszeren kívül készült. Ezúttal meg sem próbáltunk állami támogatásra pályázni, mert az előző két pályázatunkat elutasították – ezek nem valósultak meg azóta sem –, ezért a kezdetektől fogva úgy terveztük, hogy ezt a filmet önerőből valósítjuk meg. A finanszírozást a Proton Cinema teremtette elő, illetve a filmszakmai adókedvezményt is igénybe vettük. Emellett rengeteg kedvezményt és segítséget kaptunk több cégtől is. Egy ponton a szlovák filmalap, az AVF is beszállt. Mi kerestük meg az MPhilms szlovák gyártócéget, hogy pályázzanak: többször dolgoztunk velük koprodukciókon, részt vettek például Kis Hajni Külön falka című filmjében, idén pedig a szlovákiai magyar producer és rendező, Prikler Mátyás filmjét mutatjuk be. Két lépésből állt a pályázat. A beadás után – ahova rendhagyó módon már egy első vágott verziót küldtünk – Zoomon kellett beszélnünk a döntőbizottsággal, akik fél órán keresztül bármit kérdezhettek. Érdekelte őket, hogy mi a célunk ezzel a filmmel és a témájával, illetve az egyik szlovák zsűritag nem értette, hogy lehet ennyi pénzből megcsinálni egy ilyen filmet. Elmeséltük neki, hogy 17 fős stábbal, egy lámpával dolgozunk, sofőr is csak a legfényűzőbb napokon jutott, illetve előfordult, hogy a stábtagok anyukái főztek ránk – hát így.

A forgatás után jelentkeztünk egy First Cut Lab elnevezésű programra, amelynek akkoriban épp Magyarország volt az országfókusza. Itt olyan projekteket várnak, amelyeket nemrég kezdtek vágni, és még csak „össze van dobálva” többórányi leforgatott anyag. Nemzetközi szakembereket hívnak meg, hogy véleményezzék az anyagot és felgyorsítsák a későbbi vágási folyamatot. A First Cut Lab szakemberei is sajátjuknak érezték a problémákat, amiket a film felvet. Az, hogy az emberek nem tudnak egymással kommunikálni, illetve hogy kétpólusú a társadalom – ha nem is ennyire radikálisan –, máshol is jelen van. A lengyel, a szlovák és az olasz tanácsadónk azonnal értett mindent, a francia talán kicsit kevésbé. Ő például csodálkozott azon, hogyan jelentethetett meg a film egyik főszereplője, az újságíró egy oknyomozó sztorit ennyire kevés forrás felhasználásával. A többiek kinevették, szerintük épp hogy „túl stréber” volt.

A vágásról és a zenéről

R.G.: Viszonylag hamar befejeztük a vágás nagy részét: a struktúrában nem történt nagy változás, a végleges verzió is nagyban követi a forgatókönyvet. Gorácz Vandával dolgoztunk együtt. Volt, hogy fájdalmas döntést kellett hoznunk, amikor erős jeleneteket kellett kivágni. A film készítése alatt nagyon sok magyar klasszikust és népdalfeldolgozást hallgattam. A vágás alatt kezdett szűkülni a referencia dalok listája, majd Kálmán András zeneszerző barátommal dolgoztunk tovább a dalokon, amelyek nagy részét végül egy 25 fős gyermekkórus énekelte fel. Ennek nem csupán hangzásbeli, hanem dramaturgiai oka is van.

Cirko Film