0

Apollo 10,5: Űrkorszaki gyerekkor (Apollo 10 ½: A Space Age Adventure)

írta Nikodémus

Biztosan voltunk úgy néhányan kiskamaszként, hogy amint egy titok birtokába jutottunk, addig növesztettük azt képzeletünkben, hogy szinte meghatározta mindennapjainkat. Valamit, ami csak a miénk: nem tudhatja meg senki más. S bölcsességnek álcázott fölényes mosollyal figyeltük környezetünk naiv tudatlanságát. Az ilyesféle „nagy titkok” aztán rendszerint egy szempillantás alatt romba dőltek (többnyire akaratlan szülői közreműködéssel), ám a beavatottsággal vegyes magány bizsergető érzése emlékként velünk marad. Hasonlót él át Stan (Milo Coy / Jack Black) is, aki Richard Linklater legújabb, Netflixre készült filmjében a hatvanas-hetvenes évek fordulójának Amerikájában indul különleges küldetésre.

Olvasd tovább

0

Bergman szigete (Bergman Island, 2021)

írta Nikodémus

Talán fizikai és/vagy mentális képességeink csökkenése. Talán az egyre gyakoribb nosztalgiázás. Talán a kompromisszumok csendes megszaporodása. Talán néhány nehezen megélt veszteség, alig gyógyuló seb. Jelek, melyek arra utalnak, elértünk életünk felezőpontjához. S hogy mi van kilátásban a továbbiakra, az bizony elsősorban rajtunk múlik. Mia Hansen-Løve legújabb filmje, a Bergman szigete drámai nagyjelenetek nélkül, finom játékossággal késztet bennünket önvizsgálatra.

Olvasd tovább

0

Röviden: Külön falka / Toxikoma / Post Mortem

írta Nikodémus

Külön falka (2021) – Van egy nyughatatlan kislány (Niki – Horváth Zorka) és van egy finoman szólva is zűrös életű férfi (Tibor – Dietz Gusztáv). Már az első percekben nyilvánvaló, hogy sorsszerű lesz a találkozásuk, még akkor is, ha a rendezett, (kis)polgáriasult életvitelű néző már ekkor sejti, ebből nem sül ki semmi jó. Kis Hajni rendező elsőfilmje olyannyira érett munka, hogy kapásból elkerüli mind a giccs, mind a szenvedtetős melodráma közhelyeit, és egészen egyedi ösvényekre tereli főszereplőit. A környezetábrázolás fájdalmasan valós, a párbeszédek dicséretesen életszagúak – ez a két momentum már elég lenne ahhoz, hogy az elmúlt év egyik legjobb magyar filmjéről beszéljünk, ám a Külön falka még emeli a tétet, és két kívülálló nehéz sorsán keresztül bemutatja, milyen hamar ítélkezünk a másik élete felett, s mennyire könnyen nézünk félre akkor, amikor sebzett lelkek szorulnak segítségünkre. A film egyiket sem teszi, ahogy ábrázolja hőseinek hibáit, sőt, bűneit is. A fatalizmus mellett meglepően finom humor is ott bujkál a jelenetek között, a két főszereplő külön-külön és együtt is szenzációs, a cselekmény pedig épp annyi, amennyinek lennie kell. A hollywoodi közhelyszótár talán csak a filmvégi autózáskor figyel be egy kicsit, de akkorra már annyira megszeretjük a karaktereinket, hogy úgy érezzük, megérdemlik. Rozzant BMW-vel csapatni a magyar naplementében ugyanis nem egy ámerikás álom, csupán egy felhőtlenebb, boldogabb élet halvány ígérete. Ne fosszuk meg hát tőle hétköznapi hőseinket – szívtak ők már éppen eleget a magyar rögvalóságban.

Olvasd tovább

0

Licorice Pizza (2021)

írta Nikodémus

Gary (Cooper Hoffman) és Alana (Alana Haim) az iskola folyosóján botlanak egymásba. Mindketten évkönyvfotózásra érkeztek; különös párbeszédük végén a fiú gyorsan kinyilvánítja érzéseit: szeretem, ahogy beszélsz, szeretem, ahogy viselkedsz. A lány azonban lepattintja: hogy is kezdhetnének együtt járni? Hiszen tíz év korkülönbség van köztük Alana javára. De Gary nem hagyja magát: kiöregedő gyerekszínészként érvényesülési képességével próbál felvágni a lány előtt, és csakhamar belekezd az akkoriban felfutó vízágy-bizniszbe. 1973-ban járunk, a napfényes Kaliforniában, Paul Thomas Anderson rendező pedig olyan könnyedséggel tárja fel előttünk ifjúkorának világát, hogy a Licorice Pizza még az idén tetőző művészfilmes nosztalgiamozik hullámából is kitűnik.

Olvasd tovább

0

Láthatatlanok – A mecseki remény 12 napja (2021)

írta Nikodémus

Mikor e sorok íródnak, javában tart a februárban kitört ukrajnai háború. Megrettenünk és kérdezünk, imádkozunk és adakozunk – s reménykedünk abban, hogy a szenvedés mielőbb véget ér. Hogy a szörnyű pusztításon túl talán végződhet másképp is. Itt, ezen a ponton növekszik különös jelentőségűvé Cs. Nagy Sándor friss dokumentumfilmje, melynek hősei akkor ragadtak fegyvert, amikor úgy tűnt, már elveszett az ügy, amiben hittek.

A Láthatatlanok – A mecseki remény 12 napja címet viselő alkotás kezdő képsoraiban utcai járókelőket kérdez a stáb Pécs főterén: hallottak-e már a mecseki láthatatlanokról? A diáksereg elvicceli, a középkorú úr a vállát vonogatja, az idős hölgynek beugrik valami, ám összességében alig kapunk választ. Legendák ködébe vész az egész história, miszerint az 1956-os magyar szabadságharcot még november 4. után is vívták néhányan a Mecsekben. Rég volt, tán igaz se volt, legyint egyikük. Biztos csak bajkeverők voltak, jegyzi meg másikuk. Pedig a valóság még a legdörzsöltebb hollywoodi forgatókönyvírókat is átejti: erről szól Cs. Nagy Sándor rendező és Sashegyi Zsófia újságíró, szerkesztő közös mozija, amely a mára szinte agyonkutatott ’56-os események egy máig ismeretlen vidékét tárja fel.

Olvasd tovább

0

Menekülés (Flee)

írta Nikodémus

Dokumentumfilmet nem először készítettek a közel-keleti népek XXI. századi kálváriájáról, amikor kéthavonta cserélődik az aktuális diktátor, háború háborút követ, az új kezdetre vágyó menekülők pedig lassan elvesznek a Nyugat kulturális idegenségében. Hogy ez a dokumentumfilm egyúttal hagyományos 2D-s animáció is, már meglepőbb, de – legyen ez bármilyen különös – nem úttörő vállalás. Jonas Poher Rasmussen filmje, a nálunk március 10-től már a mozikban is megtekinthető Menenkülés (Flee) nem ér ugyan fel Ari Folman hasonló műfajú remekművéhez (Libanoni keringő, 2008), ám nem véletlenül büszkélkedik számos fesztiválsikerrel. A Menekülés kivételes érzékenységgel követi egy férfi sorsát, aki térben és időben egyaránt súlyos utazásra kényszerült – és megpróbáltatásainak még nincs vége.

Olvasd tovább

0

Formula 1: Drive to Survive – 4. évad

írta Nikodémus

Az előzőekről: 1. évad, 2. évad, 3. évad.

Már előre dörzsöltük a tenyerünket: a soha nem látott izgalmakat hozó 2021-es Forma-1-es szezon milyen jól fog mutatni a Netflix dokusorozatában, amiből majd jó sok kulisszatitkot megtudhatunk Max Verstappen és Lewis Hamilton vérre menő rivalizálásáról. A sorozat eddigi évadjai – bár kétségtelenül görbítették kisebb-nagyobb mértékben a valóságot – jól vizsgáztak az események felidézésében, látványban és izgalom-faktorban. Ehhez képest alapos csalódás, hogy az alkotók nemhogy képtelenek voltak szintet lépni, de az új évadban sorra kenik el a kulcspillanatokat, gyakran teljesen fiktív narratívákat támogatva. Egyre nyilvánvalóbb a szándék, hogy akkurátusság és a sportág működésének bemutatása helyett új (főleg amerikai) rajongók (s velük újabb bevételek) bevonzása az igazi cél.

Olvasd tovább

0

Megragadni, nem elszúrni – tick, tick… Boom! (2021)

írta Nikodémus

A millenniumi (vagy Z-)generáció alapélménye a szorongás. Harag helyett különös, sértődékeny viszonyban állnak a világgal: egyik pillanatban behabzsolnák az egészet, a következőben még a megismerésétől is elrettennek. E türelmetlenséggel vegyes félelmet elemi bizonytalanságuk táplálja, melyet sok-sok film (köztük legutóbb A világ legrosszabb embere) is megénekelt már, de hogy a legódivatúbb műfaj, egy musical formájában dolgozzák fel a témát, az csakis Lin-Manuel Mirandának, a kortárs Broadway talán legnagyobb rendezősztárjának ötlete lehetett. Első filmrendezése, a Jonathan Larson musicalszerző fájdalmasan rövid életéről szóló tick, tick… Boom! úgy bújik meg a Netflix kínálatában, mint egy igazi gyöngyszem – utána kell járni, fel kell fedezni.

Olvasd tovább

1

Batman (The Batman, 2022)

írta Nikodémus

SPOILERMENTES kritika.

Batman visszatért a vászonra. Nolan értelmezése immár egy évtizede, hogy lezárult, a Snyder-féle üres pózolást gyorsan felejtsük el, Matt Reeves-nek (Cloverfield, A majmok bolygója-trilógia) viszont volt egy olyan víziója a figuráról, ami elementáris – és elképesztően működik a filmvásznon. Nehezen megszületett, sokat tologatott filmje nem hibátlan ugyan (még csak különösebben nem is eredeti), de döbbenetes hangulatot áraszt. És igen, megéri végigülni a háromórás játékidőt.

Olvasd tovább

0

Röviden: Pam & Tommy / The Book of Boba Fett / A Very British Scandal

írta Nikodémus

Pam & Tommy (minisorozat) – Nagy felhajtással érkezett, ám a kezdeti lendület a végére elfogyott: így összegezhetnénk a Pamela Anderson (Baywatch, Barb Wire, V.I.P.) és Tommy Lee (egyszerűen csak Mötley Crüe) viharos házasságának friss Hulu-s megfilmesítését, amely ígért mindent: zabolátlanságot, botrányt, szexet, aztán szép csendben elvékonyodik – szinte minden értelemben. Pedig Robert Siegel nagyon ért a nosztalgiára építő, azt kifigurázó, kicsit vad hangvételhez, és ez az első négy epizódban működik is. Jó messziről kezdünk: Randy, az ács (Seth Rogen) magában morgolódik, mert a kivagyi rocksztár (Sebastian Stan) állandóan újragondolja, hol legyen a franciaágy, aztán meg jól elküldi melegebb éghajlatra, amikor emberünk azzal áll elő, hogy valami előleg is kéne. Hirtelen felindulásból (karmát emlegetve) egyik éjjel ellopja a garázsban tartott széfet, és az ölébe pottyan az édes bosszú lehetősége. A széfben talált videókazetta meglehetős explicitással mutatja be Lee és Anderson nászutas hancúrozását egy hajón, kisemberünk pedig arra jut, hogy a betárcsázós internet hajnalán kihasználja ezt a fura dolgot, amit többen world wide webnek becéznek. A sorozat a maximumon pörgeti a botrányfaktort (van itt minden, amiért a bulvársajtó anno megőrült a sztárpárért), alaposan belemerül a ’90-es évek-nosztalgiában (két percenként felcsendül egy akkori sláger), Lily James és Sebastian Stan átalakulása pedig döbbenetes (és nem csupán sminkben: tényleg minden stimmel). Szikrázik köztük a levegő, nagykanállal habzsolják az életet, de alig derül ki, hogy a harsogó felszín alatt valójában milyen emberek. Persze lehet, hogy épp semmilyenek, és akkor helytálló ez a portré, de az alkotók a sorozat második felében megpróbálnak együttérzést csiholni irántuk a nézőben. Mindkét színész remekül eljátssza, hogyan érinti őket privát videójuk közhírré tétele, de dramaturgiai szempontból ekkor már alig tudunk hinni nekik (ráadásul még itt ez a fránya korszellem-vadászat is…). Andersont végül utoléri a hollywoodi kudarc (Barb Wire), Lee-t (és zenekarát) a grunge, Randy-t pedig a maffia, s mondhatnám erre, hogy karma, de a nagy csinnadratta annyira elgyengül az utolsó két részre, hogy csak halkan pukkan egyet.

Olvasd tovább

0

Belfast

írta Nikodémus

Kenneth Branagh, a világ manapság talán legismertebb Shakespeare-adaptátora néhány merész megfilmesítés, majd egy Hollywoodban építgetett hullámzó karrier után saját gyerekkorát idézi fel legújabb filmjében. A február végétől a hazai mozikban is megtekinthető Belfast kedves családtörténet és szubjektív történelmi visszatekintés egyben, ám legfőképpen nosztalgikus időutazás egy művészlélek gyerekkorába.

Olvasd tovább

0

A világ legrosszabb embere (Verdens verste menneske)

írta Nikodémus

Joachim Trier romkom-rajongó nézők millióit találta el legújabb filmjével. Pedig a norvég rendező nem tett mást, mint lehorgonyozta a klasszikus szerelmesfilmek rózsaszínbe illanó közhelyeit: a felröppentő boldogság mellett megmutatja a csendes elfásulást, a mély beszélgetések elmaradozását és a továbblépés szívfájdító nehézségét. S bemutat nekünk egy sugárzó szépségű főszereplőt, Julie-t (Renate Reinsve), aki olyan megkapó természetességgel játssza a kapunyitási pánikban szenvedő fiatal nőt, hogy a szívünk szakad belé.

Olvasd tovább