0

Átváltozás – Eighth Grade (2018) / Edge Of Seventeen (2016)

írta Nikodémus

Rettentő nehéz őszintén beszélni a kamaszkorról. Nekünk, felnőtteknek legtöbbször nem is sikerül: többnyire ifjúkorunkban megszilárdult jellemünk biztonságából tekintünk vissza a tini-lét egymásnak is ellentmondó, mégis elementáris igazságaira, gyakran nosztalgiával párásítva szemünket. Mintha egy sorsdöntő sportmérkőzés izgalmait próbálnánk felidézni a kiábrándító végeredmény tudatában. Bo Burnham és Kelly Fremon Craig író-rendező szerencsére nem félt belevetni magát a kamaszkor örvényébe, sőt, filmjeik jó eséllyel minket is berántanak – érdemes a merülés.

Olvasd tovább

1

Pókember: Irány a Pókverzum (Spider-Man: Into the Spider-Verse)

írta Nikodémus

Tudom, kicsit megkésett ez az írás, mert a film, amiről szól, jórészt már kikopott a hazai mozikból (azért ha megtalálod még, ne hagyd ki), mégis érdemes pár sort szentelni egy olyan mozinak, amely kábé a semmiből érkezve akkora meglepetéssel csap arcon, hogy a fal adja a másikat. S ez a gigafranchise-ok és a személyre szabott tartalmak Hollywoodjától igen nagy ritkaság. A Pókember: Irány a Pókverzumnak amilyen hülye a címe, olyan kreatív az alapkoncepciója és a kivitelezése, ráadásul mindezt túlcsorduló ötlet-áradattal, száguldó tempóban adja. Nehéz ellenállni neki.

Olvasd tovább

3

A mesének vége?

Mivé lett a gyermekkorunk ártatlan meséit készítő Disney?

Sokunk gyermekkorának kedves emléke a két ünnep közötti „kizökkent idő”: lefekvés helyett éjfélig szabad még játszani, anyu finom sütivel kínál, és a tévében is csupa jó műsor látható. Mary Poppins, A kincses sziget, Bambi vagy Aladdin kalandjai megunhatatlan szórakozást nyújtanak ilyenkor kicsinek-nagynak egyaránt. Talán nosztalgiánk kopott meg kicsit, talán Hollywood lett ridegebb, de úgy érezzük: igazi családi mozik ma már alig készülnek, miközben az iménti klasszikusok gyártója, a Walt Disney-stúdió minden eddiginél nagyobb hadjáratba fogott, hogy elkábítsa érzékeinket.

írta Nikodémus

Olvasd tovább

2

Top 10 autós franchise

Az ember legjobb barátja… az autó, legalábbis Amerikában biztosan, ahol bizonyos vidékeken kilométereket kell menni ahhoz is, hogy bevásároljunk. Így alakulhatott, hogy az autó arrafelé elsősorban a kőkemény macsóság szimbóluma lett, míg Európában inkább az önállóság és a sebesség szinonimájaként vagy egyfajta művészi-mérnöki alkotásként tekintenek rá. Miközben egy kis sárga Bogárhátú épp most hódítja meg a mozivásznakat, összeszedtük, milyen autós franchise-ok születtek eddig a filmvilágban. (Volt már autós top10-ünk, de az inkább egyedi filmekről szólt.)

írta Nikodémus

Olvasd tovább

2

15 éves a Kontroll – Tíz sztori

Metróban, BKV-ellenőrökkel forgatni Magyarországon egy misztikus thrillert? Tiszta őrület volt ez már annak idején is. Antal Nimródot azonban csak a lehetetlen vállalkozások érdeklik, talán ezért is lett instant kultmozi elsőfilmje. November 20-án volt tizenöt éve, hogy bemutatták a Kontrollt. Az évforduló alkalmából jöjjön tíz sztori a film kulisszatitkaiból.

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

Egy nap

írta Nikodémus

Anna (Szamosi Zsófia) a tükör előtt készülődik: arcán fáradtság, tekintetében törődöttség. De nincs nyugalma: gyerekzsivaj szűrődik be a fürdőszobán kívülről, s egy különös beszélgetés, amit férje folytat egy harmadik féllel. Mi még nem sejtjük, a nő arcán viszont látszik, pontosan tudja, miről van szó. Kimegy, felveszi kabátját, felhúzza csizmáját, és elindul a városba. Szabolcs (Füredi Leo) kedvesen búcsúzna még, de Anna keze élettelenül kisiklik karjai közül. Ebben az egy mozdulatban minden benne van, ami az Egy nap című film lényegét adja. Szilágyi Zsófia itthon novemberben bemutatott elsőfilmje megérdemelten nyert díjat Cannes-ban.

Olvasd tovább

0

A B-oldalhoz érve – A meztelen Juliet

írta Nikodémus

Annie (Rose Byrne) negyven felé közeledve azon kapja magát, hogy sehová sem tart az élete. Barátja, Duncan (Chris O’Dowd) még mindig nyafogó kisfiúként viselkedik tízéves kapcsolatukban, s érzelmeinek nagyját Tucker Crowe-ra (Ethan Hawke), a visszavonult rockénekesre pazarolja, akiért megszállottan rajong. Az elhanyagolt nő egyik nap óvatlanul felbont egy levelet, s elsőként hallgatja meg a benne talált titokzatos CD-t. Párja persze kiakad ezen, ő pedig – némi indulattól is fűtve – lehúzó kritikát ír a lemezről az internetre. Erre maga a kiöregedett muzsikus jelentkezik: megismerkedne Annie-vel.

Olvasd tovább

2

Spoileres másodvélemény: Bohém Rapszódia (Bohemian Rhapsody)

írta Nikodémus

A filmről itt is írtunk.

Minden második becsületes rockernek volt egy Queen-korszaka, s ez rendjén is van így: ki ne tudna rajongani a fogós slágerekért, Brian May riffjeiért, a stadionpózolásért és legfőképpen Freddie Mercury kivételes énektudásáért és elképesztő színpadi jelenlétéért? Aztán lassacskán kiderült, hogy zenetörténetileg főként az életmű első fele izgalmasabb (a második meg sikeresebb), no és azért alkottak Brithonban messze fajsúlyosabb bandák is a rock fénykorában. De a Queen amolyan nemzeti intézmény arrafelé, s persze világmárka. Talán épp ez volt a baj: a nagy igyekezetben sikerült egy annyira sótlan filmet készíteni az együttes életéről, amit az excentrikus zseni Mercury az első pillanatban vágna a kukába.

Elmélkedhetnénk ehelyütt egy sort arról, hogy milyen rögös volt a produkció útja a mozivásznakig, s ha ebbe belegondolunk, a végeredmény igazából nem is rossz: hatásos dalbetétek, akkurátusan kiválasztott színész-zenészek, tisztára polírozott hangzás, csutkára feltekert látvány. A gond az, ha mindemögött semmit sem találni, ugyanis így a bóvlit szokás eladásra felturbózni: kábít a külcsín, miközben belül az üresség lapít. Bryan Singer filmje (annak ellenére, hogy elhagyta a fedélzetet, az ő neve áll a stáblistán) remekül csavargatja a mozivarázs potmétereit, ám karakter, érzelem és dráma szinte semmi sem szorult belé. S emellett még jókorákat hazudik is a zenekar történetével kapcsolatban.

Olvasd tovább

1

Vezeklünk mind – Húzós éjszaka az El Royale-ban

írta Nikodémus

A filmről röviden Minime is írt.

Hollywood egén mostanság – csaknem egy évtizede már – a képregényhősök vették át az uralmat; ne tévesszen meg minket, hogy a legbecsvágyóbb filmstúdiónál (Disney/Marvel) épp a karakterek megtizedelése van soron, ez csak az igények újraformálására szolgáló trükk. A brand-vezérelt filmfolyamok, folytatások, újraforgatások tengerében érdemes tehát megbecsülni minden egyéni ötletet. Drew Goddard annyi sikerfilm (Cloverfield, Ház az erdő mélyén, Z világháború, Mentőexpedíció) forgatókönyvének megírása után vett egy mély levegőt, és saját filmtervével kopogtatta végig a produceri ajtókat. Az októberben itthon is bemutatott Húzós éjszaka az El Royale-ban arról tanúskodik, hogy az író-rendezőt még mindig izgatják olyasféle „divatjamúlt” kérdések, mint bűn, vezeklés, megbocsátás.

Olvasd tovább

0

Röviden: Last Flag Flying (2017)

írta Nikodémus

Sal (Bryan Cranston) évtizedek óta működteti lepukkant kocsmáját. Egyik este váratlan vendég toppan be hozzá: Larryvel (Steve Carrell) még a hadseregből ismerik egymást, sülve-főve együtt voltak, s Larry megkéri régi haverját: látogassák meg együtt harmadik társukat, az azóta lelkésszé lett Richardot (Laurence Fishburne). A tiszteletes otthonában aztán kiböki hősünk jövetele célját: az iraki háborúban nemrég elvesztett fiát szeretné hazahozni és eltemetni. A három cimbora útra kel, hogy szembenézzen a gyásszal, a kortárs Amerika közállapotaival (2003-ban járunk), s persze egy kis kaland sem árt. Richard Linklater Darryl Ponicsan regényéből készült Last Flag Flying című filmje nagy empátiával és megkapó humorral közelít témájához, s miközben hőseit végigutaztatja a vidéki Amerikán (színésztriónk remekel a szerepekben), könnyű kézzel dob fel súlyos kérdéseket nézőjének: mi a valódi hazaszeretet? Törődik-e valaki a kisember problémáival? Fontosabb-e a rút igazság a nehezen kiküzdött megbékélésnél? Számadással tartozunk-e életünk döntéseiért embertársainknak? Larry, Sal és Richard a zárójelenetben végül egy felbontatlan levél köré csoportosul. Hiába a közösen átélt kalandok, a gyászmunka még csak most kezdődik.

(Megjelent: A Szív, 2018. november)

Olvasd tovább

0

Ha nem zavar a reklám: Trezor tévépremier

Egy forradalom bizony nagy kalamajkát képes okozni – a felkelők között is, de még nagyobbat a hatalom soraiban. 1956 október végének forró napjaiban elveszik a Belügyminisztérium szigorúan titkos trezorjának kulcsa. Az elvtársak kétségbeesnek, s egyikük (Scherer Péter) megbíz egy tíz éve börtönben ülő lakatost (Anger Zsolt), törje fel a veszélyes titkokat őrző széfet. A hajdanvolt bankrabló sikerrel jár, ám egészen mást talál a feltáruló ajtó mögött, mint amire számított. Különös, kiszámíthatatlan játszma kezdődik a felek között, a forradalom örvénye pedig egyre csak dagad kint, a pesti utcákon. Bergendy Péter a 2011-ben nagy sikerrel bemutatott A vizsga után újra Köbli Norbert forgatókönyvíróval karöltve jár a végére egy izgalmas történelmi helyzetnek, legújabb filmjük – mely a Duna TV-n ma 19.45-kor debütál – a történelem sodrában vergődő kisember választási lehetőségeit firtatja. (Megjelent: Új Ember, 2018. november)

Trezor Trailer

Íme az előzetes! Várható bemutató: novemberben

Közzétette: Trezor – 2018. október 9., kedd

 

0

A néma forradalom (Das schweigende Klassenzimmer)

írta Nikodémus

1956 egy csoda. Egy kicsi nép Európa közepén megelégeli a rákényszerített elnyomást, és mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, egyszerűen kihajtja fejét a rabigából, feláll, és szabad népként kezd el viselkedni. Egyre fogyatkozó szemtanúk számolnak be a magyar forradalom és szabadságharc 13 napjának euforikus hangulatáról, ami példátlan élmény nemcsak hazánk, de a világ történelmében is. Hogy a nagyhatalmak vezetőit hogy érintette mindez, azt tudjuk, egy szomszédos állam egyszerű fiának-lányának nézőpontja azonban többnyire feledésre van ítélve. Lars Kraume filmjének, A néma forradalomnak talán ez a legfőbb értéke: történelmi távlat helyett kortárs szemszögből láttatja a magyar forradalmat és annak leverését.

Olvasd tovább