0

InterCom hírlevél

Salmander a Harry Potterben

A Legendás állatok sorozat egyre szorosabban fűzi történetét a Harry Potter-univerzummal. Egyre több kis részlet kerül a helyére: előtörténetek, homályban maradt részletek, nagy összefüggések kerülnek napvilágra a Roxfortban nevelkedett sötét varázslókkal kapcsolatban. Nem csoda, hogy a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei (Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald, már a mozikban) bemutatója kapcsán egyre több színész vall a civilben is meglévő kapcsolatokról.
Eddie Redmayne, a Göthe Salmandert, a habókos magizoológust alakító színész például azt ismerte be nemrég újságírók előtt, hogy majdnem a sötét oldalra sodródott: néhány évvel ezelőtt jelentkezett, hogy eljátszhassa az ifjú Voldemortot, Tom Denemet.
– Még egyetemre jártam, és a Harry Potter-stáb eljött a suliba színészt válogatni. Szóval, szinte csak belesodródtam a meghallgatásba – mesélte Redmayne. – Bementem egy szobába, mondtam két és fél mondatot, és valaki mondta, hogy köszönik, ennyi. Mehetek. De már nem bánom, mert Jude [Jude Law, aki az ifjú Dumbledore-t játssza a Legendás állatokban] nemrég beismerte, hogy ő is jelentkezett. Igazából nincs brit színész, aki ne játszott vagy ne próbált volna játszani valamelyik Harry Potter-filmben. És akinek nem sikerült, mint nekem, azoknak itt van a Legendás állatok.

Olvasd tovább

0

A B-oldalhoz érve – A meztelen Juliet

írta Nikodémus

Annie (Rose Byrne) negyven felé közeledve azon kapja magát, hogy sehová sem tart az élete. Barátja, Duncan (Chris O’Dowd) még mindig nyafogó kisfiúként viselkedik tízéves kapcsolatukban, s érzelmeinek nagyját Tucker Crowe-ra (Ethan Hawke), a visszavonult rockénekesre pazarolja, akiért megszállottan rajong. Az elhanyagolt nő egyik nap óvatlanul felbont egy levelet, s elsőként hallgatja meg a benne talált titokzatos CD-t. Párja persze kiakad ezen, ő pedig – némi indulattól is fűtve – lehúzó kritikát ír a lemezről az internetre. Erre maga a kiöregedett muzsikus jelentkezik: megismerkedne Annie-vel.

Olvasd tovább

2

Spoileres másodvélemény: Bohém Rapszódia (Bohemian Rhapsody)

írta Nikodémus

A filmről itt is írtunk.

Minden második becsületes rockernek volt egy Queen-korszaka, s ez rendjén is van így: ki ne tudna rajongani a fogós slágerekért, Brian May riffjeiért, a stadionpózolásért és legfőképpen Freddie Mercury kivételes énektudásáért és elképesztő színpadi jelenlétéért? Aztán lassacskán kiderült, hogy zenetörténetileg főként az életmű első fele izgalmasabb (a második meg sikeresebb), no és azért alkottak Brithonban messze fajsúlyosabb bandák is a rock fénykorában. De a Queen amolyan nemzeti intézmény arrafelé, s persze világmárka. Talán épp ez volt a baj: a nagy igyekezetben sikerült egy annyira sótlan filmet készíteni az együttes életéről, amit az excentrikus zseni Mercury az első pillanatban vágná a kukába.

Elmélkedhetnénk ehelyütt egy sort arról, hogy milyen rögös volt a produkció útja a mozivásznakig, s ha ebbe belegondolunk, a végeredmény igazából nem is rossz: hatásos dalbetétek, akkurátusan kiválasztott színész-zenészek, tisztára polírozott hangzás, csutkáig feltekert látvány. A gond az, ha mindemögött semmit sem találni, ugyanis így a bóvlit szokás eladásra felturbózni: kábít a külcsín, miközben belül az üresség lapít. Bryan Singer filmje (annak ellenére, hogy elhagyta a fedélzetet, az ő neve áll a stáblistán) remekül csavargatja a mozivarázs potmétereit, ám karakter, érzelem és dráma szinte semmi sem szorult belé. S emellett még jókorákat hazudik is a zenekar történetével kapcsolatban.

Olvasd tovább

0

Könyvajánló – Anne Frank naplója

Ari Folman (Libanoni keringő, A futurológiai kongresszus) és David Polonsky arra vállalkoztak, hogy a képregény műfajának eszközeivel egészen új formába, amolyan grafikus naplóba öntik Anne Frank gondolatait úgy, hogy szellemisége sértetlen maradjon. Egy eddig ismeretlen és érzelemdús nézőponton keresztül, már-már filmszerűen közvetítik egy kedves és nagyszájú kamaszlány hangját, aki – akárcsak kortársai a múltban, a jelenben és mindenkor – megértésre, törődésre, szerelemre és szabadságra vágyik, arra, hogy felfedezhesse a világot, ahelyett hogy börtönéből lopva körbepillantson.
Anne Frank 1942. június 12-én, a tizenharmadik születésnapjára kapta a naplóját. Kezdetben csak a mindennapi eseményeket rögzíti, de később elhatározza, hogy naplójegyzetei alapján regényt ír a megszállásról. Terve sajnos nem valósul meg, mert alig tizenhat éves, amikor meghal a bergen-belseni koncentrációs táborban. Ám naplója, mely egy érzékeny lány bezártságában is szenvedélyes életszeretetéről tanúskodik, a világirodalom egyik gyöngyszeme. Milliók olvassák a világ számos nyelvén, színházban is bemutatták, és filmet is forgattak belőle.
Ari Folman 1962-ben született Haifában, szülei holokauszt-túlélők. 2008-ban rendezte meg a Libanoni keringő című animációs filmet, melyet számos nemzetközi fesztiválon díjaztak, és Oscar-díjra is jelöltek. A film egy, az 1982-es libanoni háború idején az izraeli hadseregben szolgáló katona emlékei alapján készült. A futurológiai kongresszus című filmjét 2013-ban mutatták be Cannes-ban, és az Európai Filmdíjra is jelölték.
David Polonksy izraeli illusztrátor 1973-ban született Kijevben. A Libanoni keringő című animációs film művészeti vezetője. Jeruzsálemben és Tel-Avivban tanít. (Forrás)

Ari Folman, David Polonsky: Anne Frank naplója – Képregény, Park Könyvkiadó, 156 oldal, 2017, 3450 Ft

0

UIP hírlevél

Bevált A Grincs gonoszkodó reklámkampánya, 66 millió dollárt hozott a film

Törték a fejüket A Grincs marketingesei, lett egy ötletük, bejött, és most elégedettek lehetnek. Az lehetett a fő kérdés, hogyan lehet népszerűsíteni egy olyan animációs filmet, amelynek történetét mindenki kívülről ismeri Amerikában. Dr. Zeuss klasszikus meséje – A Grincs, aki ellopta a karácsonyt – minden háztartásban megvan, az 1966-os klasszikus rajzfilmet, mint nálunk a Reszkessetek, betörőket, minden karácsonykor leadják a tévéállomások, a Jim Carrey-vel készített 2000-es élőszereplős változat pedig úgyszintén nagyon népszerű. Az Illumination stúdió most készített egy felturbózott, 3D-s, a család minden generációját megszólító animációs változatot, de ez talán még kevés lett volna ahhoz, hogy a film 3 nap alatt 66 millió dollárt hozzon Észak-Amerikában. Kellett egy ötlet.
Az ötlet pedig az lett, hogy ha a Grincs undok, cinikus zöld manó, akkor legyen undok, cinikus, ráadásul testre szabott reklámkampánya, legalábbis a köztéri óriásplakátokon. Így aztán a somolygó Grincs azt üzente hetekkel a premier előtt például a mindig bedugult Time Squeare-en, hogy „Dudálj csak, attól majd biztos előbbre jutsz.” A Windy Citynek, azaz Szeles városnak becézett Chicagóban azon poénkodott, hogy „Vannak ám szelesebb városok is.” A New York-i metróban: „Nem baj, a következőt biztos elkapod.” Az iszonyatosan drága lakbérekkel operáló San Franciscóban és környékén: „Olyan olcsó itt a lakbér”, Los Angeles legforgalmasabb és mindig bedugult kereszteződésében pedig: „Imádom, amikor zöldre vált a lámpa és senki nem moccan.”
A plakátkampány hatalmas kommentcunamit váltott ki az interneten, és valószínűleg ennek köszönhető, hogy a nézők 18 százaléka a 18-24 éves, leginkább mozibajáró korosztályból került ki, amely egyébként kevésbé hajlamos animációs családi filmekre beülni.
A filmet forgalmazó Universal marketingfőnöke, Michael Moses elismerte, hogy a kampány drága és időigényes volt, mivel minden nagyvárosra külön szlogent kellett kitalálni, ráadásul októberben kellett trükkösen reklámozni egy tipikus karácsonyi filmet. De lám, megérte a fáradság.

(The Grinch – hazai bemutató: 2018. december 6.)

Olvasd tovább

1

Vezeklünk mind – Húzós éjszaka az El Royale-ban

írta Nikodémus

A filmről röviden Minime is írt.

Hollywood egén mostanság – csaknem egy évtizede már – a képregényhősök vették át az uralmat; ne tévesszen meg minket, hogy a legbecsvágyóbb filmstúdiónál (Disney/Marvel) épp a karakterek megtizedelése van soron, ez csak az igények újraformálására szolgáló trükk. A brand-vezérelt filmfolyamok, folytatások, újraforgatások tengerében érdemes tehát megbecsülni minden egyéni ötletet. Drew Goddard annyi sikerfilm (Cloverfield, Ház az erdő mélyén, Z világháború, Mentőexpedíció) forgatókönyvének megírása után vett egy mély levegőt, és saját filmtervével kopogtatta végig a produceri ajtókat. Az októberben itthon is bemutatott Húzós éjszaka az El Royale-ban arról tanúskodik, hogy az író-rendezőt még mindig izgatják olyasféle „divatjamúlt” kérdések, mint bűn, vezeklés, megbocsátás.

Olvasd tovább

0

Rövidfilm: Gólyatábor (2016)

Megjelent az interneten Kárpáti György Mór megrázó erejű kisfilmje, amelyben az elmúlt években kipattant, egyetemi gólyatáborokban történt zaklatási ügyek találnak visszhangra. A Gólyatábor közvetlenül egy ilyen esemény után játszódik, megmutatja, mit él át az elszenvedője, de azt is, hogy milyen az a környezet, amely megengedi, hogy ez megtörténhessen vele és másokkal is.

Az elmúlt évek változást hoztak a felsőoktatási hozzáállásában az első éveseknek szóló, egyetemi életre felkészítő táborokhoz. Szögezzük le, hogy egyáltalán nem minden intézmény táborában merültek fel ilyen jellegű problémák, viszont a napvilágra került esetek fényében egyre többen ismerik fel, hogy az ivásra ösztönző, megalázó és sok esetben intim-töltetű játékok sokszor adtak lehetőséget a szexuális zaklatásra. (Legutóbb tavaly novemberben került nyilvánosságra efféle zaklatási eset, itt lehet bővebben olvasni róla.)

Olvasd tovább

0

Röviden: Last Flag Flying (2017)

írta Nikodémus

Sal (Bryan Cranston) évtizedek óta működteti lepukkant kocsmáját. Egyik este váratlan vendég toppan be hozzá: Larryvel (Steve Carrell) még a hadseregből ismerik egymást, sülve-főve együtt voltak, s Larry megkéri régi haverját: látogassák meg együtt harmadik társukat, az azóta lelkésszé lett Richardot (Laurence Fishburne). A tiszteletes otthonában aztán kiböki hősünk jövetele célját: az iraki háborúban nemrég elvesztett fiát szeretné hazahozni és eltemetni. A három cimbora útra kel, hogy szembenézzen a gyásszal, a kortárs Amerika közállapotaival (2003-ban járunk), s persze egy kis kaland sem árt. Richard Linklater Darryl Ponicsan regényéből készült Last Flag Flying című filmje nagy empátiával és megkapó humorral közelít témájához, s miközben hőseit végigutaztatja a vidéki Amerikán (színésztriónk remekel a szerepekben), könnyű kézzel dob fel súlyos kérdéseket nézőjének: mi a valódi hazaszeretet? Törődik-e valaki a kisember problémáival? Fontosabb-e a rút igazság a nehezen kiküzdött megbékélésnél? Számadással tartozunk-e életünk döntéseiért embertársainknak? Larry, Sal és Richard a zárójelenetben végül egy felbontatlan levél köré csoportosul. Hiába a közösen átélt kalandok, a gyászmunka még csak most kezdődik.

(Megjelent: A Szív, 2018. november)

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Így születik egy csillag

Az ősz egyik nagy filmes eseménye valószínűleg hosszú évtizedekre emlékezetes lesz nagyon sok mozi- és zenerajongónak. A Csillag születik (A Star is Born, még a mozikban) című filmben egy régóta sikeres, de démonaival küzdő és egy feljövőben lévő zenész szerepében Bradley Cooper és Lady Gaga hatalmasat alakít. A néző úgy érzi, ez a film nem is lehetne más.
Pedig lehetne. Ezt árulta el nemrég a Hollywood Reporternek Bill Gerber, a film producere.
– Sokáig úgy volt, hogy Beyoncé és Clint Eastwood lesz a főszereplőnk – mesélte az újságírónak a producer –, és én úgy gondoltam, hogy velük eljutottunk a tökéletes megoldáshoz. De Beyoncé terhes lett, és azt mondta, hogy megérti, ha nem várunk rá, Clint pedig elment valami mást forgatni. Bradley Cooper addigra egyszer már nemet mondott a felkérésre, mert túl fiatalnak találta magát a szerepre, de közben öregedett kicsit, meg nagyon lelkesítette, hogy rendezhet is. Így jöttek a képbe ők. Most nézem a filmet, ami hatalmas siker, és az Oscar-szezon elé is nagy várakozásokkal nézünk, és úgy érzem: de jó, hogy annyi éven át nem jöttek össze azok a nagy lehetőségek, amikről azt hittem, nem lehet náluk jobb. Ilyen ez az üzlet…

Olvasd tovább