0

Röviden: Blokád / Átjáróház / Nyugati nyaralás

írta Nikodémus

Blokád – Nagyjából esélytelenként indult a külföldi filmek tavalyi Oscar-versengésén, ám ez inkább egy szerencsétlen döntés eredménye, semmint a film hibája. Ahogy az sem, hogy bemutatója óta széltében-hosszában kurzusfilmezik (jogtalanul), rendezője, Tősér Ádám pedig szégyenletes módon pofozkodik egy kritikussal. A Blokád legnagyobb értéke elsősorban Köbli Norbert forgatókönyve, melynek minden jelenetéből kiérezhető az az immár évtizedes rutin, ahogy az író történelmi helyzeteket fikcionalizál, a végeredmény érzelmileg mégis igaz tud maradni. Pedig a téma ezúttal veszélyesen közel van, és a szekértábor-logika meg is billogozta innen is, onnan is. Antall József (ifj. Vidnyánszky Attila / Seress Zoltán) és Göncz Árpád (Sütő András / Gáspár Tibor) politikai pályafutását egyetlen rövid hétbe sűríteni merész döntés volt, de működik. Az ’56-os párhuzam adja magát, de kicsit erőtlen, és mintha menet közben tágították volna a film léptékét kamaradrámáról nagyszabású politikai thrillerré – ebből adódik egy kis esetlenség az egyébként jó tempójú cselekmény során. Az Antall-portré méltó. A Göncz-karakterrajz karcol ugyan, de tiszteletteljes. A filmben bemutatott taxisblokádosdiból leginkább talán a nép hiányzik: pár jelenetet látunk csak öklüket rázó taxisokról, szendvicseket kínáló aktivistákról. És ez valahogy szomorúan igaz az egész rendszervált(oztat)ásunkra is: hiányzott belőle a magyar nép.

Olvasd tovább

0

Air – Harc a legendáért / Tetris

írta Nikodémus

Míg a trendi filmfesztiválokon úgy tűnik, inkább szidni szokás korunk kapitalizmusát, a tavaszi moziszezon két kellemes filmmel lepett meg minket, melyekben rendre egy kultikussá vált (s persze kasszasikert hozó) termék körül forog a történet. Az Air – Harc a legendáért Michael Jordan Nike-cipőjét, a Tetris pedig a pofonegyszerű, mégis popkulturális ikonná magasztosult számítógépes játékot mutatja be – pontosabban a megalkotásuk körül szorgoskodó kisembereket.

Olvasd tovább

0

A csendes lány (The Quiet Girl, 2022)

írta Nikodémus

Hollywood általában hatásos (öltözői vagy tárgyalótermi) beszédekkel, mámorító zenére összevágott dolgos hétköznapokkal és persze a végül megérdemelt sikerrel motivál. Ám itt van ez az apró film, amely úgy bújt el az idei Oscar-jelöltek között, mint főhőse az autó hátsó ülésén, mégis többet tanít nekünk az önfelülmúlásról, mint bármennyi hangzatos konyhabölcsesség. Colm Bairéad ír rendező filmje egy csendes lány rendhagyó nyaralásának történetét meséli el.

Olvasd tovább

0

Röviden: A galaxis őrzői 3. / Dungeons & Dragons: Betyárbecsület / Ghosted

írta Nikodémus

A galaxis őrzői 3. (Guardians of the Galaxy vol. 3) – Nehéz volna megmondani, filmtörténeti távlatban hová kerül ez a különös, popkulturális hordalékból és sajátos vicceskedésből összeálló trilógia, de az biztos, hogy anno a Marvel (most pedig a Warner/DC) nagyon jól járt James Gunnal. A B-filmes Star Warsra belőtt hangvétel, az elcseszett előtörténettel büszkélkedő antihősök és a kreatívan fura űrdíszletek együtt megismételhetetlen koktélt alkottak, még úgy is, hogy azok minden összetevőjét láttuk már valahol. Ezúttal a csendes drámán van a hangsúly: megismerjük Mordály (avagy Repcsi – kicsit szerencsétlen, de érthető névváltoztatás a szinkronban) (Bradley Cooper) nem éppen felhőtlen gyerekkorát és azt az embert (?) (Chukwudi Iwuji), akinek révén olyan lett, amilyen. A tónus ezért kicsit komorabb (a beköszönés a Radiohead Creepjével indul!), az eugenika veszélyeit üres prédikálás helyett személyes tragédiákkal érzékelteti a film, és a poénkodás is egyszólamúbb (akciószitu közben megállnak a szereplők egymással civakodni azon, hogy ki mit és hogyan mondott az imént – ez legalább előfordul négyszer). Alaposan kijátssza az érzelmeket Gunn, de megérdemelten, hisz itt a búcsú ideje: jó időre elköszönünk a magányát menősködéssel kompenzáló Űrlordtól (Chris Pratt), a beteljesítetlen bosszúért (már nem) lihegő Draxtól (Dave Bautista), a morcos gépezetből anyafigurává váló Nebulától (Karen Gillan), az önálló karakterré nemesedő Mantistól (Pom Klementieff), a helyét alig találó új-Gamorától (Zoe Saldana), a beszélő fától (Vin Diesel) és a többiektől. Szép menet volt!

Olvasd tovább

0

Röviden: A mandalóri / Westworld

írta Nikodémus

A mandalóri (The Mandalorian) – 3. évad – Mivel az újabb SW-mozifilmek elég nehezen akarnak megszületni (nem csoda), a Disney úgy tűnik, felszállt a sorozatos vonalra, melynek eleje határozottan biztató volt, s a mundér becsületét megmenteni hivatott vezérszéria immár a 3. évadnál tart. Legalábbis epizódszámban, mert cselekményben egyre teszetoszább a láthatóan matinésra vett hangvételű A mandalóri. Rejtély helyett régről ismerős helyszínek, kaland helyett elérendő plot-pointok, élő-lélegző figurák helyett üresen kongó beskar-páncélok szegélyezik az utat, amit bejár sorozatunk. A első néhány rész kifejezetten kínos: miután (egy megkérdőjelezhető döntéssel) Grogu visszakerül Din Djarin (Pedro Pascal) társaságába, páncélosunk a mellékküldetés mellékküldetésével pepecsel epizódokon át (nem vicc!), feledve, hogy volna itt egy nagyobb tét is. Bo-Katan (Katee Sackhoff) belépésével azért részben felpörögnek az események, és a frissen verbuvált mando-különítmény nagy feladata szülőbolygójuk visszahódítása lesz. Ide teszünk néhány kirándulást (többek között egy szörnnyel fűszerezve – már megint), közben pedig Moff Gideon (Giancarlo Esposito) sem tétlenkedik. A végső összecsapás tulajdonképpen élvezetes, bár nem túl okosan megírt, és sajnos itt is befigyel a matiné-jelleg: egyszerűen egyetlen fontosabb szereplő sem áldozható fel a csatában, drámai súlyt adva az eseményeknek… Az évad végül a jól ismert western-klisével zárul (nem a naplementébe ellovaglóssal, a másikkal), de nem tudom, merre lehet érdemben továbbmenni ezután.

Olvasd tovább

0

Szörnyetegek / R.M.N. (2022)

írta Nikodémus

Megroppanó világhelyzetben szeretünk menedéket keresni és elbújni: saját hiteinkbe, egy magunk-teremtette privát édenbe vagy az egyéni boldogság biztos sáncai közé. Hogy mindez lehet akár egy gondosan kiagyalt hazugság? Legtöbbször nem zavar minket. Két, nemrég bemutatott film azonban nem hagyja nyugodni a békességre vágyókat: Rodrigo Sorogoyen és Christian Mungiu Európa két, viszonylag távoli pontjáról hoz vérfagyasztó látleletet jelenkorunk kisközösségeinek gyűlölködéséről, ráadásul egyaránt igaz történet alapján.

Olvasd tovább

0

Szép kis felfordulás – Nyolc és fél (Otto e mezzo, 1963)

írta Nikodémus

Egy északi nép tisztes rendezettségben megöregedett, precíz polgára bizonyára a címben olvasható megállapítással válaszolna egy klasszikus olasz életképre: mondjuk egy közlekedési csetepatéra, egy zajos vasárnapi családi ebédre vagy épp egy fordulatos focimeccs őrjöngő drukkereire. Federico Fellini idén hatvanéves mesterműve sokáig ugyanezt a munkacímet viselte, s a végül Nyolc és fél néven mozikba került alkotás immár hatvan éve minden, ami Itália.

Olvasd tovább

0

Avatar: A víz útja / A Hangya és a Darázs: Kvantumánia / Shazam! Az istenek haragja

írta Nikodémus

Avatar: A víz útja (Avatar: The Way of the Water) – Tudom, friss, első körös kritikával illett volna ünnepelnem James Cameron 13 év után befutott Avatar-folytatását, ahogy ezt minden becsületes mozirajongó teszi, de én sajnos már az első részért sem tudtam lelkesedni. Pedig a kontrollmániás kanadai kamionsofőr tényleg szépen tartja a téteket: a látvány továbbra is elképesztő (ennyiben tényleg moziünnep a film), a világépítés lenyűgöző (most épp a víz alá merülünk, de hogy!), a történet laposka és közhelyes (mintha egy 30 évvel ezelőtti blockbuster cselekményét látnám), ám azon az alapvető ellentmondáson most se sikerült túljutni, hogy egy mindenestül számítógép-generált, alapos energiafogyasztó művilág segítségével szeretnék a fejünkbe verni: vigyázzunk a bolygónkra. Cameron ezúttal eseménydúsra írta a forgatókönyvet (kár, hogy különösebb következmények nélkül), óránként műfajt vált (a második etap természetfilm, a harmadik egy hatalmas akciójelenet), és megpróbál minden fontos szálat kézben tartani. Ez nagyjából sikerül neki (bár a zeneszerző bálnaféleségeknél azért kuncogtam), és az okosteló-sorozatok meg streaming-filmek korában sikerült egy valódi moziélményt letennie az asztalra. De gondolatiságban, fantáziában most már továbbléphetne egy kicsit, ismeretlenebb területekre.

Olvasd tovább

0

Mosley (2020) / Lucky! (2022)

írta Nikodémus

Egészen különleges csillagállás kellett ahhoz, hogy két ember csaknem négy évtizeden keresztül uraljon egy kíméletlen versengésen és dollármilliárdos bizniszen alapuló sportágat, sőt: olyanná formálja, amilyennek ma ismerjük. Bernie Ecclestone és Max Mosley képes volt erre a bravúrra, noha egyikük sem patyolattiszta figura (és akkor még finoman fogalmaztam): hiányos műveltségű, agresszív viselkedésű, diktatórikus hajlamú, ugyanakkor ragyogó képességekkel, csalhatatlan ösztönökkel és bizonyos karizmával rendelkező emberekként nevük örökre összefonódott a Forma 1-gyel. Hogy kettejük közül ki volt a főnök és ki a szekundáns, első pillantásra könnyű rávágni, ám az összkép ezúttal is bonyolultabb ennél.

Olvasd tovább

0

Önfia vágta sebét – A sziget szellemei (The Banshees Of Inisherin, 2022)

írta Nikodémus

Ritkán készül igazán megrendítő mozgókép emberi kapcsolatok felbomlásáról. Filmen a szerelem is inkább születik, semmint elpárolog, s ha véletlenül utóbbi történne, azt többnyire sírós-veszekedős drámai nagyjelenetek kísérik. No de egy barátság? Martin McDonagh legújabb, egy évtizedig dédelgetett filmjében egy kicsiny ír sziget egyik lakója dönt úgy, hogy egyszercsak nem kér a másik társaságából. A magyarázatot pedig utóbbival mi is keressük.

Olvasd tovább

0

A bálna (The Whale, 2022)

írta Nikodémus

Darren Aronofsky úgy tűnik, cáfolta a régi mondást azzal a bizonyos folyóba lépéssel: kétszer egymásután sikerült aktuális, testi szenvedésről szóló filmjével visszacsábítania egy-egy hajdanvolt A-listás színészt Hollywood fősodrába. Idén ráadásul teljes a siker: a fiatal éveiben könnyed kalandfilmekben parádézó, majd kényszerűen visszavonuló Brendan Fraser idén Oscar-díjat nyert elkötelezett alakításáért. A súlyosan elhízott, magányos férfiről szóló A bálna (The Whale) viszont – noha valódi színészi jutalomjáték – mégsem ér fel az életmű eddigi színvonalához.

Olvasd tovább

0

Vádbeszéd a gazdagok ellen? – Újkeletű kapitalizmus-bírálat Hollywoodban

írta Nikodémus

Nem lehet véletlen: az utóbbi egy-másfél évben sorra mutatnak be olyan filmeket, melyek több-kevesebb (jobbára több) indulattal kritizálják a jelenkori gazdasági-társadalmi elit életmódját. Mark Mylod, Rian Johnson és Ruben Östlund persze nem jókedvében kanyarít antikapitalista üzenetet legújabb filmjébe, ám kétséges, hogy bírálatuk – túl a mindig izgalmas nyomozáson vagy a tettes megérdemelt leleplezésén – többre jut-e felszínes demagógiánál.

Olvasd tovább