0

Győzött a mítosz – Elvis és a zenész-életrajzi filmek

írta Nikodémus

A muzsikusokról szóló életrajzi filmek újkori áradatában igazi különlegességnek ígérkezett az Elvis Presleyről szóló mozi: alanya még halála után félévszázaddal is igazi szupersztár, tárgya egy kacskaringókkal teli életút, rendezője pedig eddigi életművét tekintve kiválóan ért a látványos zenés-táncos koreográfiák levezényléséhez. Baz Luhrmann legújabb filmje, a még nyár elején bemutatott Elvis nagyszabású portrét fest „a Király” életéről, koráról és hatásáról, igazi tétje azonban az, hogy be tud-e kukkantani főhősének maszkja mögé.

Olvasd tovább

0

Röviden: Elvis / Jurassic World: Világuralom / Uncharted

írta Nikodémus

Elvis – Elvis Presley legendás alakja a XX. századi popkultúrának, ezért nagyon nehéz, szinte lehetetlen józanul mondani róla bármit. Mitikus alak, aki imádni vagy gyűlölni lehet, középút nem nagyon van. Pedig meg lehetne próbálni a mítosz mögé pillantani, ám Baz Luhrmann (A nagy Gatsby, Ausztrália, Rómeó + Júlia), a pimaszul adagolt giccs és a kirobbanó tánckoreográfiák mestere sejtette, hogy erre nem képes. Helyette azzal igyekezett színes-szagos wikipédia-mozijának egyedi ízt adni, hogy a hős menedzserét, a máig ellentmondásos megítélésű Tom Parker “ezredest” tette meg narrátornak. Tom Hanks becsülettel helytáll (a szájába adott önmentegető szövegekről nem tehet), Austin Butler átlényegülése szenzációs (nem kérdés, hogy ezzel megvan az ő nagy kiugrása), de a folyton pörgő-forgó karneválban egyetlen őszinte, csendes pillanat sincs, amikor kifürkészhetnénk, mégis ki rejtőzik a világ legnagyobb entertainere mögött. Elvis engedelmesen végigrongylábazza a játékidőt, kicsit sír, kicsit magányos… igazából meglepően gyorsan belesimul mindenbe, hiába a “nagy lázadó” imázs. Az már az ő (filmen kívüli) egyéni tragédiája, hogy amivel (rock)forradalmat csinált, azt nagyrészt csente (számtalan feldolgozás formájában, többnyire fekete előadóktól), tíz év múlva pedig, a brit invázió érkeztével (ld. Beatles) egy pillanat alatt vált végzetesen idejétmúlttá.

Olvasd tovább

1

Röviden: Cry Macho / Respect / Stardust

írta Nikodémus

Lehet-e három év alatt évtizedeket öregedni? Ha az ember koros (hiába az örökölt kiváló gének), bizony lehet. Clint Eastwood sajnos így járt: épp nemrég méltattam kitartását, hogy folyamatosan árnyalja mozis alteregóját (A csempész / Richard Jewell balladája), ám legújabb filmjében, az öndefinitívnek szánt Cry Macho-ban tényleg úgy poroszkál, mint egy vén, fogatlan csataló. Már a történetet is alig hisszük: Mike Milót (Eastwood) megbízza nyugdíjas haverja, ugyan hozza már el Mexikóból a fiát, aki volt feleségénél ragadt. A barát olyan hatvanas, Mike pedig a nyolcvanas éveiben jár, s neki kéne Texasból átvergődnie a köztudottan szigorúan őrzött déli határon, rátalálnia a srácra, elragadni őt az anyukától, és vissza. Nagy macsó az öreg Clint, de ezt a valóságtévesztést nehezen veszi be a gyomrunk. A cselekményen pedig sajnos további hatalmas lukak éktelenkednek: hősünkre minden korú és állapotú nő legszívesebben rávetné magát (a feleség-jelenet különösen vicces), pillanatok alatt beilleszkedik bármilyen faluközösségbe, önjelölt állatorvosként bölcs jótanácsokat osztogat, ért a lovakhoz és a fegyverekhez, sőt, még a férfilélek rejtelmeibe is képes bevezetni ifjú tanítványát. Utóbbi minden megszólalása közhelyes (néha akaratlan humorba fúl), és mintha Eastwood is elvétené itt-ott a lépést színészileg. Szemlátomást a velük utazó kakas (a film címadója) kapta a leggondosabb jellemábrázolást, és ez elég alapos kritikája ennek a maximum alsó-középkategóriás tévéfilm szintjét megütő mozinak. Úgy tűnik, a Névtelen felett tényleg eljárt az idő.

Olvasd tovább

0

Röviden: Tesla / A feltaláló / Zappa (2020)

írta Nikodémus

Tesla – Kevés menőbb márkanév van manapság a nehéz sorsú, közép-európai feltaláló-zseniénél: a vezetéknevét viselő techcég épp mostanában formálja újjá az autóipart (tegyük hozzá: egy meglehetősen sajátos pénzügyi modell keretében), keresztnevét szintén (el)használja valaki (erős a kamuszag – apropó, a kamu később még szóba kerül), mégis, regényes életéről alig készült nagyszabású álomgyári tanmese. A feladatra vállalkozó legfrissebb versenyző Michael Almereyda író-rendező, ám a tavalyi Sundance-en bemutatott végeredményt látva rejtély, mik lehettek a szándékai. Már az első negyedóra után elkezdünk fészkelődni: céltalan jelenetek, rejtélyes párbeszédek és látványosan olcsó vizuális effektek sorakoznak, s csakhamar a kamera felé fordul az egyik kulcsszereplő (Eve Hewson), deklamálva, hogy az iménti snitt nem is úgy történt a valóságban. És ezt még legalább háromszor eljátsszák a játékidő során… Ethan Hawke a címszerepben nem tesz mást, mint citromba harapottan hunyorít (ő lehetett a produkciót belendítő “nagy név”), Kyle MacLachlan Edisonként kedélyeskedik, de az egész film olyan, mint egy tétován botorkáló ujjgyakorlat, ami sem műfaját, sem hangütését nem találja. A lassan négy éves, hányatott sorsú Feszültség (The Current War) harmadkézből lazán körözi ezt az izzadságszagú próbálkozást. A finálé kínosan vetített képei és az elszabaduló Coelho-bölcsességek aztán végképp tanácstalanná tettek: mire volt jó ez az egész?

Olvasd tovább

0

Sound Of Metal / Another Round

írta Nikodémus

Önfeledtség és önelvesztés között, noha nyelvtanilag hasonlónak gondolnánk őket, bizony komoly a különbség: az egyik valamiféle elemelt, de mindenképpen pozitív állapot, utóbbi épp ennek ellentéte. A két kifejezés azonban veszélyesen közel is kerülhet egymáshoz, ahogy ezt két, mozi helyett sajnos csak az internetről elérhető film is tanúsítja, melyek hősei – egy fokozatosan megsüketülő dobos és egy alkohollal veszélyes táncba kezdő tanár – egyaránt megtapasztalják a mámor felemelő és romboló hatását.

Olvasd tovább

2

A zenész, aki ott se volt – Llewyn Davis világa (2013)

írta Nikodémus

2015-03-inside-llewyn-davis-1

Kicsit megkésett szösszenet egy kiváló filmről.

Azt gondolnánk, nem kedvez a májusi bemutató egy olyan borús filmnek, mint a Coen-testvérek legújabb rendezése, a Llewyn Davis világa. Verőfényes tavaszi napsütés helyett azonban esős, fázós idő fogadta a tavaly májusi hazai premiert, mely nemcsak a nyári termésnek, hanem a csendesen kallódó népdalénekesről szóló történetnek is határozottan jót tesz.

Olvasd tovább

1

Get On Up / Jersey Boys

írta Nikodémus

2015-01-get-on-up-jersey-boys-1

Az álomgyártól kb. egy évtizede már megszokott tempóban érkezik az Oscar-szezon környékére néhány életrajzi film, többnyire kiszámíthatóan közepes minőségben, néhány csúnya melléfogást öntudatlanul is bekalkulálva. A tavalyi keserű csalódások után jó hírem van: a Get On Up és a Jersey Boys végre nem rossz filmek. Sajnos nem is jók igazán, csupán illedelmesen felmondják a leckét.

Olvasd tovább