0

Röviden: Ne hagyj nyomot! (Leave No Trace, 2018)

írta Nikodémus

Sűrű erdő – burjánzó aljnövényzet, magas szálfák, vízpára és napsütés. A zöldellő lombok között feltárul egy parányi otthon: sebtében összetákolt, mégis gondoskodó törődésről árulkodó lak, amelynek minden szegletét a praktikus célszerűség uralja. És az átmenetiség: egy férfi (Ben Foster) és egy lány (Thomasin McKenzie) ül egymással szemben. Egyikük tüzet csihol, másikuk az aznapi ételt vágja fel. Szó alig hallatszik köztük, inkább takarékos mozdulatokkal és gyorsan villanó tekintetekkel kommunikálnak. Portland egyik nemzeti parkjában élnek, helyzetüket folyamatosan változtatják, s gondosan megtanultak minden nyomot eltüntetni maguk mögül. Egy apró hiba folytán azonban felfedezi őket a külvilág, s a szociális szolgálat belefog kényszer-civilizálásukba.

Debra Granik (Csontodiglan, Winter’s Bone – A hallgatás törvénye) harmadik nagyjátékfilmje az a fajta élmény, mely elsősorban képeivel és hangulatával fészkeli be magát nézőjének lelkébe: cselekménye epizodikus, forgatókönyve alig szolgál valamilyen információval, csak a kamera követi apát és lányát szelíd állhatatossággal. Az út pedig különös helyre visz: természet és civilizáció, normalitás és radikális másság, elfogadás és elutasítás határmezsgyéjére, ahol még az is nehezen eldönthető, ki az, aki valójában rászorul a másikra. A (kiváló érzékkel fel nem fedett) múltbéli démonok gyötörte apa? A kamaszodó, nyiladozó értelmű lány? A saját kényelmébe lassan belefulladó jóléti társadalom vagy minimál-koszton vegetáló számkivetettjei? A filmet megülő súlyos csend árulkodó: főszereplőinkben elsöprő erők dolgoznak mélyen eltemetve, kitérni előlük képtelenség. Apa és lánya tehát összekapaszkodik: néma imádságban hordozzák egymást – amíg lehet.

(Megjelent: A Szív, 2019. április)

Olvasd tovább

6

Inferno

infernoposzter

Dan Brown nem csupán író, hanem művészettörténész is, így nem esett nehezére, hogy kiemeljen a történelemből pár neves eseményt, hírt embert, ezek köré rafinált, furmányos, terjedelmes elméleteket tudott kitalálni vagy felkutatni. De a lényeg, hogy Robert Langdon professzor „személyében” népszerű figurával gazdagította a fikciós krimik-kalandregények sorát. A Da Vinci-kódra az egyház is felfigyelt és akár tetszik, akár nem, a közleményeik, illetve a tüntetések leginkább arra voltak jók, hogy a szerző könyvét a figyelem középpontjába állítása. Hollywood résen volt, lecsapott a jogokra, Ron Howard rendező pedig nem csak a loholásra, hanem a rejtélyekre, elméletek, teóriák magyarázatára is szorított időt. A Sir Leigh Teabing-nél zajló beszélgetés felettébb érdekes, bár nyilván kevés ember térít ki hitéből, inkább csak afféle szórakoztató szövegelés volt. Olvasd tovább

2

Viharlovagok (The Finest Hours)

viharlovagokposter

Gigantikus hullámok között hánykolódva agódóva próbál kitartani a legénység maradéka, e közben lassan halad feléjük a parti őrség néhány bőrig ázott kitartó embere. Látványos katasztrófafilm, ahol az ismert színészek hősien próbálnak helyt állni és még a romantikát sem spórolják ki. És mindezt a Disney prezentálja? Nyilvánvaló, hogy egy izgalmas, családokat megcélzó produktumot akartak gyártani, ahol még esetleg egy kis giccs belefér és esetleg „Most vedd elő a zsebkendőd” pillanatok is várhatóak. De ezúttal eléggé félrement az elképzelés. Olvasd tovább

9

Warcraft – A kezdetek (Warcraft)

warcraft

A Word of Warcraft világában jártas ismerősöm pár éve azt mondta, ha ebből valaki egyszer filmet készítene gigantikus siker lenne, hiszen a játékosok nagy része biztosan elloholna a mozikba, ráadásul annyi érdekes karakter van, e mellett pedig azért lehet bőven válogatni a történetekből.

Oké, eddig rendben is van, de mennyi remek film született számítógépes játékokból? Nem igazán kell megerőltetni az agyunkat, egy kezünkön is meg lehet számolni, sajnos. És hiába lebegett mindig a stúdióvezérek szeme előtt egy szépen jövedelmező franchise, a Resident Evilen kívül nem más elképzelések mellett nem pörögtek fel a folytatásokat jelző számok. Nos, mindenképpen jobban jártunk, hogy a Blizzard kitessékelte az ajtón a jogokért jelentkező Uwe Bollt (azzal a szöveggel, hogy nem adjuk el, magának nem, különösen magának nem), de ha valaki egy Gyűrűk ura-pótlékot vár, csalódni fog. Olvasd tovább

0

Hell or High Water előzetes

hellorhigh1Mit lehet tenni, ha anyu házát elvinné a bank és a gyerekeknek sincs pénze arra, hogy valahogy ki tudják húzni a bajból. Mi a megoldás? Ki kell rámolni néhány bankot, kézenfekvő.

A Hell or High Water jövő héten debütál Cannes-ban. Jeff Bridges játssza a szószátyár Texas Rangert, aki a Ben Foster által játszott börtönviselt Tanner és a Chris Pine által megformált Toby nyomába ered.

Taylor Sheridan adta ki kezei közül a forgatókönyvet, amiből David Mackenzie, a Hétköznapi pár (Perfect Sense) rendezője készített filmet. A producerek között megtaláljuk Peter Berget is. Olvasd tovább

0

IMAX előzetes a Viharlovagoknak

viharlovagokA jövő héten érkezik a Disney berkein belül készült Viharlovagok (The Finest Hours), amelyet IMAX 3D-ben is bemutatnak. Chris Pine és Casey Affleck küzd a természettel és a hullámokkal 1952-ben Cape Cod partjainál. Egy tanker megsérült és a parti őrség hősies küzdelmet folytat, hogy kimenekítse az embereket. Craig Gillespie dirigálta a drámát.  Eric Bana, Ben Foster és Holliday Grainger szintén játszik  a filmben.

Olvasd tovább

8

Warcraft előzetes

warcraftposterA sok millió rajongója volt már a Warcraft játékoknak, amikor 2006 május 9-én a Blizzard a Legendary-vel közösen bejelentette, hogy élőszereplős filmet készítenek. 2008-ban Chris Metzen azt mondta, hogy biztosan nem kisgyerekek számára készül majd a produkció és nem párnacsatákat akarnak mutogatni. Uwe Boll boldogan vállalta volna a rendezői teendőket, sőt a jogokat is szerette volna megvenni, de a Blizzardnál megmondták neki, hogy rá aztán végképp nem bíznák a Warcraftot.

Úgy gondolták, hogy 2009-re már a mozikba kerülhet a fantasy, Sam Raimi-t tették meg rendezőnek. Majd 2011-re módosították a bemutatót. Raimi távozott az Óz film miatt, illetve az sem tetszett neki, hogy a fejesek rengeteg elképzelését megvétózták. Egy időre csend borította be a tervezet környékét. 2013 elején újra mozgásba lendült a gépezet, Duncan Jones ülhetett bele a rendezői székbe. A BlizzConon négy concept artot is bemutattak, illetve megemlítették, hogy Lothor és Durotan állnak a középpontban. Hozzátették, hogy besorolás PG-13 lesz, de ettől függetlenül komoly, komor film várható, Christopher Nolan Batman trilógiáját hozták fel példaként.

Nézzük a karaktereket. Travis Fimmel alakítja Sir Anduin Lothart, a lovag minden erejével azon van, hogy megvédje a Királyságot. Ben Foster lesz Medivh mestermágust, a Trisfal Őrzője. Dominic Cooper bújhat Llane Wrynn király bőrébe, ő jelenti a reményt az emberek számára a sötét időszakban. Ben Schnetzer kapta Khadgar, a fiatal tehetséges mágus szerepét. Ruth Negga formálhatja meg Lady Taria Wrynn-t, Llane király nagy szerelmét és bizalmasát. Callum Keith Rennie pedig Moroes várnagyot alakítja.

Toby Kebbell testesíti meg Durotan-t, az ork Dérfarkas Klán vezérét, azért küzd, hogy megmentse családját és embereit a bosszúszomjas Árnytanácstól. Robert Kazinsky alakítja Orgrim Doomhammert, remek taktikai érzékei van, e mellett bátor harcos és egy legendás fegyver forgat. Daniel Wu kapta Gul’dan sámán szerepét, aki az Árnytanács kegyetlen irányítója. Clancy Brown a félelmetes Blackhand, a Pusztító lesz, Terry Notary-t pedig Pokolsikoly Grom, a Csatadal Klán vezéreként láthatjuk. Paula Patton Garona,a félig ember-félig ork harcosnő bőrébe bújik.

Tetszik az előzetes?

Olvasd tovább

1

Még egy The Program előzetes

program1Lance Armstrong jó ideig a kerékpárversenyzők egyik legjobbjának számított. De amikor kiderült, hogy doppingolt gyorsan megfosztották jó néhány díjától. Ben Foster főszereplésével készült a sportolóról film. A színész a The Guardiannak adott interjúban bevallotta, hogy miközben a szerepre készült maga is teljesítménynövelő szereket szedett. Nem árulta el, hogy miket vett be és hozzátette, hogy nem is ajánlja kollégáinak, hogy kövessék példáját. Bevallotta, hogy ezek az anyagok erősen befolyásolják az elmét is. Olvasd tovább

0

Pine, Foster és Bridges a Comancheriában

pine2Western heist movie? Jöhet. Chris Pine, Ben Foster és Jeff Bridges játsszák a főbb szerepeket David Mackenzie rendezésében. Szép csendben indult meg a forgatás, a munkálatok a vége felé járnak. Taylor Sheridan, a Sicario írója adta ki kezei közül a forgatókönyvet úgy három évvel ezelőtt.

Egy elvált apuka és a sittet megjárt testvére elhatározza, hogy kirabolnak pár bankot. Nincs más megoldás, nem hagyhatják veszni családi farmjukat és csak így tudnak gyorsan pénzt szerezni. Két Texas Ranger ered a nyomukba. Pine és Foser lesznek a fivérek, Bridges bújhat az egyik Ranger egyenruhájába.

1

The Program előzetes

benfosterlancearmstrongLance Armstrong sikert sikerre halmozó kerékpárversenyző volt, sikeresen megküzdött a rákkal és még alapítványt is létrehozott. Azonban 2012-ben megvádolták, hogy doppingol, megvonták minden Tour de France győzelmét. A botrány után több filmprojekt is formálódni kezdett, Stephen Frears volt a leggyorsabb. Ben Foster alakíthatja Armstrongot, Chris O’Dowd azt az újságírót játszhatja, aki megszimatolja, hogy a versenyző tiltott szereket használ. Jesse Plemons, Lee Pace és Dustin Hoffman szintén a fedélzeten van. Olvasd tovább

0

Ben Foster lesz az Inferno gonosza

THE MECHANICRobert Langdon professzornak újabb bonyolult ügyet kell megoldania. Az Universal elszánta magát, hogy folytassa a Dan Brown franchise-t, Tom Hanks örömmel tér vissza és mellé Felicity Jones-t nyerték meg. Az Infernoban ellenfelüket Ben Foster fogja alakítani.

Foster karaktere zseniális tudós, aki megszállottan rajong Dante pokláért, ráadásul fejébe vette, hogy úgy oldja meg a túlnépesedését, hogy elszabadít egy vírust.

Irrfan Khan lesz Harry Sims, Omar Sy vállalta be Christoph Bruder megformálását és Sisde Babett Knudsen bújhat Dr. Elizabeth Sinsky, azaz az Egészségügyi Világszervezet főnökének bőrébe.

3

A WarCraft karakterei

2016 egyik legnagyobb durranásának ígérkezik a Warcraft film. Bízzunk benne, hogy egy ütős fantasyt készítenek. Végül is nem adták oda a projektet Uwe Bollnak, aki pár évvel ezelőtt jelentkezett, hogy megcsinálná a produkciót. Korai lenne még előzetest vagy képeket mutogatni, de a karakterek egy része kapott egy poszterféleséget.

Olvasd tovább