2

Erről szólt volna a Warcraft folytatása

warcraftkepek51Nagyon sokan bizakodtak, hogy a Warcraft az egyik legjobb játékadaptáció lesz. Rengetegen ismerik a világot, naponta sok millióan jelentkeznek be a Blizzard online univerzumába. Aztán kijött a film és kiderült, hogy nem lett túl erős. A bevétel sem lett túl combos a költségek mellett, ráadásul a befolyt összeg döntő része a kínaiaktól származott. Habár beszéltek a lehetséges folytatásokról, a bemutató után azonban elszállt a remény, hogy láthassuk a következő felvonást. Duncan Jones rendező Londonban a Prince Charles Square-ben tartott vetítésre ment el, ahol a közönségnek elárulta, hogy miről szóltak volna a további filmek.

Az első rész az alapozásról szól, megmutattuk, hogy Durotan miképp menti meg fiát a haldokló világból. Az elképzelésem szerint a további filmekben Thrall segít Durotan álmát megvalósítani, vagyis az orkoknak számára új otthon kialakítani. Tehát a folytatás az ork gyerek felcseperedését követhettük volna. Aki ismeri a Warcraft történeteket, tudja, hogy eléggé hasonló a Spartacushoz. Én is valami ilyesmit mutattam volna be. Az emberek oldal már kevésbé volt tiszta, hogy miképp alakult volna a helyzetük, de rájuk is hatással volt az első film végkifejlete, ennek a hatását lehetett volna megmutatni. Az orkoknál pedig a gyermeket, Go’el-t, akit Thrallként ismernek, követhettük volna, aki megalapítja a saját birodalmukat. „ – A rendező hozzátette, hogy örült volna, ha lehetett volna ebből egy trilógia és Durotan önfeláldozásának a következményeit végigvihette volna.

0

Pár kép Duncan Jones sci-fi thrilleréből

Duncan Jones (Hold, Forráskód, Warcraft: A kezdetek) még 2008-ban beszélt arról, hogy szeretne megcsinálni a Mute sci-fit. Telt-múlt az idő, a projekt továbbra sem került be a fiók mélyére és a rendező a Warcraft után belevághatott a forgatásba, a bemutató valamikor idén lesz esedékes a Netflixen. Előzetes még nincs, de pár kép már akad.

A közeli jövőben játszódik a sztori, Alexander Skarsgard formálja meg a csapos Leo-t, aki Berlinben lakik. Beszélni nem tud, az egyetlen jó dolog, ami történhetett az életében, hogy összejött Naadirah-val. Ám amikor a nőnek nyoma vész, megpróbálja felkutatni, az egyetlen nyom pedig két amerikai sebészhez (Paul Rudd és Justin Theorux) vezet.

Mute

Mute

Mute

3

Duncan Jones Mute tervezete kötődik a Hold filmjéhez

duncanmoonDuncan Jones letudta a Warcraftot, és úgy tűnik, hogy nem kell visszatérnie az orkok és emberek csatározásába. A direktor egy kisebb volumenű filmbe fog belevágni, amelyet már elég régóta tervezget. Konkrétan 2009 óta. A forgatás jövő héten el is indulhat.

Jones twitterén megerősítette, hogy a Mute kapcsolódni fog a Hold (Moon) debütáló rendezéséhez. Ez lesz a második része a trilógiának, amely a Holddal kezdődött. De vajon hogyan viszonyul a két film egymáshoz? Egyelőre nem lehet tudni.

Alexander Skarsgard és Paul Rudd lesznek a főszereplők.  A jövőben játszódik a történet, Berlinben. Tele a város emigránsokkal. Leo Beiler (Skarsgard) néma csapos csakis egyetlen dolog miatt van még itt: barátnőjének nyoma veszett. Kutakodása során egyre jobban mélyebbre ás és a nyomok amerikai sebészekhez vezetnek. De Leo nem tudja, hogy tőlük segítséget remélhet vagy inkább félnie kellene.

mutewitness

 

2

Duncan Jones megcsinálná a Warcraft folytatását

warcraftkepek50Pár hónappal ezelőtt mutatták be a Warcraftot. A költséges fantasy-hez nagy reményeket fűztek, de a bevétel nem lett túl kiemelkedve, Kína a 433 millió dolláros végösszeg felét termelte ki. Így eléggé kétséges, hogy lesz következő rész. Duncan Jones rendező a Thrillistnek adott interjút, ahol szóba kerül a folytatás is.

Jones elárulta, hogy szeretné megcsinálni a Warcraft 2-t, hiszen 3 és fél éves kemény munka volt az első felvonás. És ha már ennyi időt beleöltek az alapozásba, akkor jó lenne hasznosítani is. Szóval a stúdió még nem bólintott rá a második részre.

Rendezői változat, esetleg? „Sokan kérdezik tőlem, hogy lesz rendező változat? Biztos, hogy nem. Egy efféle film rengeteg effektet igényel, és ilyenkor ha úgy döntesz, hogy nem teszel be valamit, akkor az végleg kimarad. Gyakorlatilag megszűnnek létezni, hiszen az effekteket nem fejezik be rajtuk.” – Jones szerint nincs esély, hogy valaha is legyen efféle verzió, csak az ő fejében.

9

Warcraft – A kezdetek (Warcraft)

warcraft

A Word of Warcraft világában jártas ismerősöm pár éve azt mondta, ha ebből valaki egyszer filmet készítene gigantikus siker lenne, hiszen a játékosok nagy része biztosan elloholna a mozikba, ráadásul annyi érdekes karakter van, e mellett pedig azért lehet bőven válogatni a történetekből.

Oké, eddig rendben is van, de mennyi remek film született számítógépes játékokból? Nem igazán kell megerőltetni az agyunkat, egy kezünkön is meg lehet számolni, sajnos. És hiába lebegett mindig a stúdióvezérek szeme előtt egy szépen jövedelmező franchise, a Resident Evilen kívül nem más elképzelések mellett nem pörögtek fel a folytatásokat jelző számok. Nos, mindenképpen jobban jártunk, hogy a Blizzard kitessékelte az ajtón a jogokért jelentkező Uwe Bollt (azzal a szöveggel, hogy nem adjuk el, magának nem, különösen magának nem), de ha valaki egy Gyűrűk ura-pótlékot vár, csalódni fog. Olvasd tovább

1

A Warcraft következő előzetese

warcraft

Kidobták a következő előzetest Duncan Jones rendezéséhez. Nem kell már sokat várni a Warcraftra, május 26-án beülhetünk rá. Amerikában csak június 10-től adják.

Ork harcosok hagyják el pusztuló földjüket, hogy egy újabb helyet keressenek maguknak. Ezáltal szembekerülnek az emberekkel és a csatározásoknak nagy ára lehet. Mindkét oldalon van egy hős, aki a megakadályozná a vérengzést és inkább a békésebb megoldást választaná. De vajon embereik hallgatnak-e rájuk? Olvasd tovább

0

Warcraft tv spot

warcractftA számítógépes játékok filmadaptációinak nagy része csődöt mond a kasszáknál, de a Warcraftól azt várják, hogy megrengesse a kasszákat. Ha csak a program kedvelőinek kis része vonul el jegyet váltani, máris biztosított a siker. Elvileg nem lehet probléma, hiszen a Blizzad végig felügyelte a munkálatokat és Duncan Jones rendezővel karöltve eléggé éltették a filmváltozatot. Május 26-án mi is megnézhetjük, hogy milyen lett a produkció. Amerikában csak június 10-től ülhetnek be rá.

 

Olvasd tovább

8

Warcraft előzetes

warcraftposterA sok millió rajongója volt már a Warcraft játékoknak, amikor 2006 május 9-én a Blizzard a Legendary-vel közösen bejelentette, hogy élőszereplős filmet készítenek. 2008-ban Chris Metzen azt mondta, hogy biztosan nem kisgyerekek számára készül majd a produkció és nem párnacsatákat akarnak mutogatni. Uwe Boll boldogan vállalta volna a rendezői teendőket, sőt a jogokat is szerette volna megvenni, de a Blizzardnál megmondták neki, hogy rá aztán végképp nem bíznák a Warcraftot.

Úgy gondolták, hogy 2009-re már a mozikba kerülhet a fantasy, Sam Raimi-t tették meg rendezőnek. Majd 2011-re módosították a bemutatót. Raimi távozott az Óz film miatt, illetve az sem tetszett neki, hogy a fejesek rengeteg elképzelését megvétózták. Egy időre csend borította be a tervezet környékét. 2013 elején újra mozgásba lendült a gépezet, Duncan Jones ülhetett bele a rendezői székbe. A BlizzConon négy concept artot is bemutattak, illetve megemlítették, hogy Lothor és Durotan állnak a középpontban. Hozzátették, hogy besorolás PG-13 lesz, de ettől függetlenül komoly, komor film várható, Christopher Nolan Batman trilógiáját hozták fel példaként.

Nézzük a karaktereket. Travis Fimmel alakítja Sir Anduin Lothart, a lovag minden erejével azon van, hogy megvédje a Királyságot. Ben Foster lesz Medivh mestermágust, a Trisfal Őrzője. Dominic Cooper bújhat Llane Wrynn király bőrébe, ő jelenti a reményt az emberek számára a sötét időszakban. Ben Schnetzer kapta Khadgar, a fiatal tehetséges mágus szerepét. Ruth Negga formálhatja meg Lady Taria Wrynn-t, Llane király nagy szerelmét és bizalmasát. Callum Keith Rennie pedig Moroes várnagyot alakítja.

Toby Kebbell testesíti meg Durotan-t, az ork Dérfarkas Klán vezérét, azért küzd, hogy megmentse családját és embereit a bosszúszomjas Árnytanácstól. Robert Kazinsky alakítja Orgrim Doomhammert, remek taktikai érzékei van, e mellett bátor harcos és egy legendás fegyver forgat. Daniel Wu kapta Gul’dan sámán szerepét, aki az Árnytanács kegyetlen irányítója. Clancy Brown a félelmetes Blackhand, a Pusztító lesz, Terry Notary-t pedig Pokolsikoly Grom, a Csatadal Klán vezéreként láthatjuk. Paula Patton Garona,a félig ember-félig ork harcosnő bőrébe bújik.

Tetszik az előzetes?

Olvasd tovább

0

Duncan Jones hamarosan belevág a Mute jövőben játszódó thrillerbe

duncanmoonDuncan Jones egy ideje már befejezte a Warcraft forgatását és jelenleg az effektesek izzadhatnak, hogy a lehető legjobbat hozzák ki magukból. Van még idejük, hiszen 2016 júniusában kerül a mozikba a népszerű játék filmverziója. Viszont a rendező nyakig merült egy másik munkába is. „A Dark Horse, Glenn Fabry és jómagam évek óta ügyködünk egy grafikus novellán. Most eléggé jók az esélyek arra, hogy 11 hónapon belül belevághassak a filmbe is, így az előbb érkezne.” – A direktor megemlítette, hogy a Hold (Moon) végleges verziója is 11 hónap alatt készült el. A sztoriról ugyan nem beszélt, de pár évvel ezelőtt azt mondta, hogy egy jövőben játszódó thrillerről van szó, amelyben egy nő rejtélyes körülmények között eltűnik, ezt követően partnere – aki egy néma csapos – berág a város gengsztereire. Van concept art is:

muteconceptart