2

Duncan Jones a WarCraft filmről

warcrafthordeÉpp csak most kezdődött 2015, de miért ne essen szó a jövő év egyik legvártabb tervezetéről, a WarCraft filmről? Duncan Jones rendező az Mtime kínai oldalnak adott interjút.

„Amikor leültem Chris Metzen producerrel és a többi Blizzardos sráccal egyeztetni gyorsan kiderült, hogy ugyanúgy gondolkodunk. A WarCraftnak nem arról kell szólnia, hogy a jó oldalon álló emberek a gonosz orkokkal csatáznak. Be kell mutatnunk mindkét oldal hőseit, akik megpróbálják elkerülni a háborút, de a gonoszok mesterkedései miatt nincs más lehetőség. A közönség látni fogja, hogy a Szövetség és a Horda mikor került szembe egymással a múltban és be tudja azonosítani a két fél hőseit. Még a Blizarddal való beszélgetés elején arról esett szó, hogy az emberek és az orkok első találkozásával indítanánk a filmet. A kapcsolatfelvétellel.” – mondta a direktor, hozzátéve, hogy így legalább azok számára is világossá tennének több dolgot, akik nem ismerik a karaktereket és ezt a világot.

Többen úgy gondolják, hogy a Legendary franchise-t szeretne a WarCraftból is. A stúdiónál azonban csak akkor vágnának bele a folytatások tervezgetésébe, amikor lezárulnak a hosszadalmas utómunkálatok. „Tisztában vagyok vele, hogy az első résznél be kell mutatni a főbb karaktereket, helyeket és a kultúrákat, egyúttal el kell mesélni a nézők számára érdekes sztorit. Ha jól végeztem a munkámat a közönség szeretne majd többet látni. És természetesen van még mit elmesélni.”

3

A WarCraft karakterei

2016 egyik legnagyobb durranásának ígérkezik a Warcraft film. Bízzunk benne, hogy egy ütős fantasyt készítenek. Végül is nem adták oda a projektet Uwe Bollnak, aki pár évvel ezelőtt jelentkezett, hogy megcsinálná a produkciót. Korai lenne még előzetest vagy képeket mutogatni, de a karakterek egy része kapott egy poszterféleséget.

Olvasd tovább

1

A Warcraft forgatásáról

A World of Warcraft filmről jó ideje szó volt, de a játék rajongóinak egy része úgy gondolták, hogy soha nem fog megvalósulni. De Duncan Jones hozzáláthatott a forgatáshoz, a film sajnos nem idén kerül a mozikba, sőt kimarad a 2015-ös naptárból is, 2016-ban kerül a vásznakra. Jövő év végén mutatták volna be, de a konkurencia miatt meghátrált.

warcraft

WARCRAFTFOTO

A csapónál csak úgy, mint a Terminatoros posztnál Sarah Jones neve olvasható. A hölgy camera assistant volt, aki a Midnight Rider forgatásán hunyt el egy vonatbalesetnél és most az egész filmvilág így emlékezik rá.

 

3

Infók a WarCraft filmről

2015 nyarán dübörög be a mozikba a WarCraft mozifilm, amelyet Duncan Jones fog dirigálni. Nemrég lezajlott a BlizzCon, ahol természetesen szó esett a Charles Leavitt által írt produkcióról is. Nézzük, hogy milyen információkkal lettünk gazdagabbak.

PG-13 besorolású fantasy-re van kilátás, tehát nagy durvulás nem lesz benne.

Emberek vs Orkok – így jellemezték tömören a sztorit. Bemutatják a Szövetséget és a Hordát, elég sok harc lesz a humánok és az orokok között. Ha valaki Lothar és Durotan összecsapásra vár, megkapja.

Jones megemlítette, hogy hatalmas rajongója a játéknak, ismeri az Ultima Online-t és a legtöbb WoW résszel játszott is. Az effektekért Bill Westenhofer fog felelni, az úriember állítólag a legtöbb szabadidejét a Warcrafttal tölti.

A szkript elsősorban a Szövetséges erőkre fókuszál, a forgatásig hátralévő időben megpróbálják úgy alakítani, hogy az emberek és az orkok jelenetei között meglegyen az egyensúly. Szóval a másik oldal céljaiba is betekintést nyerhetünk, megismerhetjük a főbb karaktereket.

Mire számítsunk? Avatar és Trónok harca ötvözetet ígérnek, illetve az alkotók egy háborús filmet képzelnek el, tömve lesz a Gladiátorhoz hasonló csatákkal.

Az előkészületek alatt megpróbálják a történetben szereplő helyszíneket felhúzni, azt szeretnék, ha a különféle városokat vagy településeket ne CGI-vel hozzák létre, tehát minél kevesebbet akarnak a zöld vászon előtt forgatni. Példaként megemlítették a Lions Pride Inn-t.

Már nagyjából eldőlt, hogy egyes karaktereket kik fogják játszani, de nem említettek neveket.

Jelen pillanatban nem gondolkodnak azon, hogy mi legyen a folytatásokban. Csakis az első részre koncentrálnak, de azt azért megemlítették, ha nagy siker lesz a film, akkor a Blizzard valószínűleg összehozna egy sorozatot is.

A vázlatokon Dreanor, Dalaran, Vaskohó és Viharvárad látható.

warcraftconcept1 Olvasd tovább

1

2014 elején indul a Warcraft forgatása

A Warcraft filmen Sam Raimi ült egy darabig, majd a Legendary inkább úgy döntött, hogy olyasvalakire bízza a produkciót, akivel azonos hullámhosszon vannak és nem kalandozik el más tervezetek felé. Duncan Jones-t találták a legalkalmasabbnak a feladatra, hogy a vászonra vigye a Blizzard nagy népszerűségnek örvendő játékát.

Charles Roven producer ma a Slashfilmnek elárulta, hogy a forgatás 2014 első negyedévében kezdődhet. Megemlítette, hogy rendkívül jól megértik egymást Jones-szal.

Korábban szó volt arról, hogy 2015-ben kerülhet a filmszínházba a fantasy, ha egy év múlva már javában zajlanak a munkálatok, akkor biztos, hogy tartani tudják a tervet.