Warcraft – A kezdetek (Warcraft)

A Word of Warcraft világában jártas ismerősöm pár éve azt mondta, ha ebből valaki egyszer filmet készítene gigantikus siker lenne, hiszen a játékosok nagy része biztosan elloholna a mozikba, ráadásul annyi érdekes karakter van, e mellett pedig azért lehet bőven válogatni a történetekből.

Oké, eddig rendben is van, de mennyi remek film született számítógépes játékokból? Nem igazán kell megerőltetni az agyunkat, egy kezünkön is meg lehet számolni, sajnos. És hiába lebegett mindig a stúdióvezérek szeme előtt egy szépen jövedelmező franchise, a Resident Evilen kívül nem más elképzelések mellett nem pörögtek fel a folytatásokat jelző számok. Nos, mindenképpen jobban jártunk, hogy a Blizzard kitessékelte az ajtón a jogokért jelentkező Uwe Bollt (azzal a szöveggel, hogy nem adjuk el, magának nem, különösen magának nem), de ha valaki egy Gyűrűk ura-pótlékot vár, csalódni fog.

Duncan Jones nagy rajongónak vallotta magát, stabil elképzelése volt, hogy miképp építse fel a világot és mutassa be a karaktereket. Azerothban béke honol, az emberek, tündék, törpék és egyéb lények viaskodás nélkül élik életüket. Azonban új fenyegetés bukkan fel, egy portálon keresztül orkok ezrei vonulnak át, hogy haldokló világuk helyett máshol találjanak új hazát. Ahogy megérkeznek, azonnal hozzálátnak az összes fellelhető ember begyűjtéséhez/leveréséhez. E mellett azért nem mehet el szó nélkül a király (Dominic Cooper) sem és az évek óta tornyában pihenő Őrzőre (Ben Foster) segítségét is igénybe kell venni.

Maga a rendező azzal a kijelentéssel próbálta izgalmasabbá tenni filmjét, hogy nem csupán az azerothi oldalra fókuszál, hanem az orkoknak is szentel némi időt, kiemel és bemutat karaktereket. Nyelvüket persze nem értik az emberek, a félvér Garona (Paula Patton) tolmácsolásában sikerült érdekesen előadni ahogy egyik fél sem érti a másik mondandóját. Jones annyira igyekezett az orkok közegének és figuráinak elfogadhatóvá tételében, hogy sokkal érdekesebbé váltak, mint Wrynn király és emberei. Az azerothi csapatról úgy ahogy van meg is feledkezett, legalábbis személyiségükkel egyáltalán nem törődött. Jellegtelen, egydimenziós, árnyaltnak nem nevezhető figurákról van szó, a többségért szorítani sem lehet és ha elesik közülük valaki nem szontyolodunk el. Ezzel szemben Orgrimék kidolgozására sokkal több figyelmet szenteltek, nyilván meg kellett dolgozniuk azért, hogy a szörnyűséges kinézetük ellenére néhányukat meg tudjunk kedvelni.

Látszik, hogy az alkotók elsősorban a rajongóknak próbáltak kedvezni, de a játékot nem ismerők sem fogják vakarni a fejüket, hiszen anélkül is élvezhető lehet számukra a film, ha egy percet sem töltöttél el a világában. Jones annyi mindent szeretne megmutatni, hogy inkább sietősre veszi a tempót, a karakterek pár mondat után elvágtatnak/átteleportálnak/elsétálnak egyik helyről a másikra. A dialógusokkal egyáltalán nem törődtek, eléggé esetlen és sótlan szövegeket adtak a szereplők szájába. Néha kifejezetten úgy tűnik, mintha lett volna még mondanivalója a másik félnek.

És talán éppen a gyorsabb tempóban bízhattak a stúdiónál abban, hogy a néző sem mélázik el a logikátlanságokon és a kapkodáson. Garona az egyik pillanatban még fogolyként ücsörög, de nem kell sok hozzá, hogy Lothar megbízzon benne és szerelmesen pislogjanak egymásra. De szintén érdekes hogy a hagyományszerető rettenthetetlen orkok az egyik fontosabb alkalommal még kissé félelemmel telítve engedelmeskednek a fő varázslónak, a másik helyzetben pedig mégis megakadályozzák.

Legalább látvány terén odatették magukat. A horda minden egyes tagja – a mágustól kezdve a harcosokon át a nőkig – veszélyesnek látszik, szép agyarakkal és dagadó izmokkal rendelkezik és hatalmas fegyvereket lóbálnak. Az összecsapások során egyáltalán nem finomkodnak, ha lesújt egy hatalmas pöröly ott csontok törnek, koponyák repednek, de a másik oldalon is boldogan felhasítják a harcias orkokat, olykor még a paripák sem ússzák meg.

Így legalább a Warcraftot az effektmesterek, az ork karakterek és a dinamikus csaták felhúzzák közepesre. A karakterekkel nem túlzottan lehet azonosulni, a romantikus szál sem nevezhető erősnek és a párbeszédek abszolút gyengék. Mintha nem lett volna idő a sztori kidolgozására, felesleges volt kapkodni.

imdb: 7,9
rottentomatoes: 17 %