0

Dane DeHaan vadnyugati fegyverforgató lesz

danedehaanDane DeHaan hamarosan a Valerian és az ezer bolygó városa (Valerian and the City of Thousand) sci-fi-ben lesz látható. Eddig nem akadt más elfoglaltsága, pihenhetett volna valamennyit, miután letudta a kötelező interjúkat. De bevállalta a The Kid western főszerepét, a filmben Billy, a Kölyköt alakíthatja. Ethan Hawke is benne lesz, ő amúgy is előszeretettel fordul meg ebben a műfajban. A kamera mögé Vincent D’Onofrio állhatott be, a Vadnyugat számára sem ismeretlen terület, hiszen játszott A hét mesterlövész (Magnificent Seven) remake-ben.

Andrew Lanham, A viskó (The Shack) dráma írója foglalkozott a forgatókönyvvel, amelyben a hírneves pisztolyforgatót felkeresi egy fiatal fiú, hogy segítsen a családján. A forgatás a jövő év elején indulna.

0

Jeremy Renner alakíthatja Doc Holliday-t

rennerJeremy Renner volt már bombahatástalanító, bosszúálló hős, kommandós és boszorkányvadász is. De vadnyugati pisztolyforgató még nem. És egy jó westernnek mindig lehet örülni. A színész felcsatolhatja a hatlövetűt és pörgetheti a lapokat, ugyanis bevállalta Doc Holliday megformálását. A PalmStar Media opciózta le Doc: A Novel és az Epitaph: A Novel of the O.K. Corall könyvek jogait, ezekből gyúrnak össze egy filmre valót, amelynek Renner egyúttal a producere is lesz.

A Doc: A Novel története szerint Holliday Texasba utazik annak reményében, hogy a friss levegő javít az egészségén. E mellett rendszeresen pókerezik is. Megismerkedik egy prostival, a magyar Harony Katarina Máriával és együtt próbálják ki magukat Dodge City szalonjaiban a zsugaasztaloknál. Egyúttal összebarátkozik a rettenthetetlen törvény őrével, Wyatt Earppel is. A második könyv a Tombstone-ban lezajlott összecsapásra van kihegyezve.

A 90-es években Val Kilmer és Dennis Quaid bújhatott a karakter bőrébe.

0

Coenék westernsorozatot forgatnak

coenA Coen fivérek újra westernt készíthetnek, csak ezúttal nem mozis, hanem tévés projektről van szó. Az Annapurna berkein belül írhatják a The Ballad Of Buster Scruggs antológiát, amelynek egyúttal producerei és rendezői is lesznek.

A történet részletei egyelőre nem ismertek, de hat egymással összefüggő szálon fog haladni a cselekmény. Az Annapurna vizsgálja a lehetőségeket, hogy a kisképernyőn és a vásznon is be tudja mutatni a westernt.

Habár kezdetben még voltak olyan elképzelések, hogy a sztorit egy filmben mutassák be, gyorsan kiderült, hogy túlságosan bonyolult lett volna belesűríteni mindent 2-3 órába.

0

Kevin Costner ismét westernt készítene

cosstnerKevin Costner a 80-as években sikert sikerre halmozott, de a Farkasokkal táncoló (Dances With Wolves) westernnel feltette az i-re a pontot. Két Oscart is bezsebelt a filmjéért. Nem rejtette véka alá, hogy szereti a vadnyugati alkotásokat és ő is inkább efféle alkotásokat szeretne készíteni.

A színész-rendező 2014-ben említette meg, hogy újabb westernen gondolkodik, de ebből idáig nem lett semmi. Talán azért, mert úgy szerette volna, hogy eleve több részt forgat le, az elsőt Az emlékezés napján, a másodikat Hálaadáskor, a következőt július 4-én mutatná be, azonban elég kockázatos vállalkozásnak hangzott.

Costner a Variety-nek adott interjút nemrég, amiben elmondta, hogy még nem adta fel a terveit. A történet úgy 10 órát tesz ki, tehát 3-4 filmre is elég. Illetve felemlegette Claude Berri egymással összefüggő két produkcióját, A paradicsomot (Jean de Florette) és A poklot (Manon of the Spring). Elképzelhetőnek tartja, hogy ennek mintájára, néhány hónap eltéréssel adná ki a westerneket. De még nem zárta ki, hogy sorozat formában mesélje el a sztorit.

0

Remake lesz a Délidőből

highnoonHamarosan bemutatják A hét mesterlövész (The Magnificent Seven) új változatát. De Hollywoodban elővettek még egy klasszikus westernt, amiből remake-et akarnak készíteni. Az Oscar-díjat kapott Délidőt (High Noon) fogják leporolni és kicsit modernizálni.

A Relativity berkein belül formálódik a projekt, Dana Brunetti vezérigazgató történetesen az eredeti western Stanley Kramer producerének az özvegyétől, Karen Kramertől szerezte meg a jogokat. Jelenleg még nincs írója, se rendezője a filmnek. De az biztos, hogy a cselekmény a jelenben fog játszódni a kartellek által irányított amerikai-mexikói határnál.

Az 1952-es filmben Will Kane letette a seriffjelvényt, házasságot kötött és szeretne nyugodt életet élni. Azonban kénytelen újra felcsatolnia a hatlövetűt, amikor visszatér a városba az a pár évvel ezelőtt kézre kerített veszélyes bűnöző, aki a bíróságon megfenyegette.

1

Christian Bale a Hostiles westernben

baleChristian Bale nemrég kilépett a Ferrari életrajzi filmből és miközben azért szorít, hogy megkapja második Oscarját, bevállalta az 1892-ben játszódó Hostiles-t. A harag tüze (Out of the Furnace) után ismét együtt dolgozhat Scott Cooperrel. A direktor producerként is beszállt a tervezetbe, illetve némileg átdolgozná Donald Stewart 30 évvel ezelőtt írt kéziratát.

A történet egy legendás katonatisztről szól, akinek egy haldokló cheyenne indiánfőnököt és annak családját vissza kell kísérnie törzséhez. A mindentől távol eső helyőrségből indulnak, céljuk, hogy Montana fűvel borított vidékére épségben elérjenek. Útjuk keményen ígérkezik és sok veszély les rájuk. A nézeteltérések ellenére kénytelenek együttműködni, mivel komancsok lesnek rájuk.

0

Django Lives – Jöhet a harmadik rész?

djangoTalán még Sergio Corbucci sem gondolta, hogy a szűkös költségvetésből forgatott Django-ból klasszikus lesz. Márpedig a spagettiwestern világhírűvé vált, még egy kevésbé jól sikerült folytatás is született. Három évvel ezelőtt jelentették be a harmadik felvonást, amit betudhattunk hirtelen fellángolásnak, hiszen  Quentin Tarantino éppen akkoriban dolgozott a Django elszabadul (Django Unchained) filmjén.

Tavaly év elején úgy megemlítették, hogy márpedig a harmadik rész el fog készülni Franco Nero-val a főszerepben. Jó néhány hónap hallgatás után kiderült, hogy továbbra sem tették félre az elgondolást, John Sayles vághatott bele a forgatókönyvbe. Nero kifejezetten örült, hogy Sayles dolgozhat a filmen, a színész szerint a Lone Star – Ahol a legendák születnek (Lone Star) az egyik legjobb modern western.

A történet 1915-ben játszódik, a főhős a hollywoodi némafilmes érában tanácsadóként dolgozik, majd elszabadul a pokol.

0

Pine, Foster és Bridges a Comancheriában

pine2Western heist movie? Jöhet. Chris Pine, Ben Foster és Jeff Bridges játsszák a főbb szerepeket David Mackenzie rendezésében. Szép csendben indult meg a forgatás, a munkálatok a vége felé járnak. Taylor Sheridan, a Sicario írója adta ki kezei közül a forgatókönyvet úgy három évvel ezelőtt.

Egy elvált apuka és a sittet megjárt testvére elhatározza, hogy kirabolnak pár bankot. Nincs más megoldás, nem hagyhatják veszni családi farmjukat és csak így tudnak gyorsan pénzt szerezni. Két Texas Ranger ered a nyomukba. Pine és Foser lesznek a fivérek, Bridges bújhat az egyik Ranger egyenruhájába.

2

Jason Momoával is meggyűlik a baja a hét mesterlövésznek

momoaNem ment meg minket semmi A hét mesterlövész (The Magnificent Seven) remake-től. Biztos, hogy lesz. Ezúttal Jason Momoa csatlakozott a szereplőgárdához. A színész a bátor pisztolyforgatók ellenfele lesz, de nem ő lesz a főgonosz. Úgy hírlett, hogy rablóvezért Vincent D’Onofrio fogja megformálni, aki éppen a Fenegyerek (DareDevil) sorozatban remekel, de aztán kiderült, hogy ő lesz a hét hős egyike.

Az 1960-as filmben Yul Branner, Steve McQueen, Charles Bronson és Robert Vaughn ránthatta elő a hatlövetűt. Az újabb verzióban Denzel Washington, Chris Pratt, Ethan Hawke szállhat szembe a törvényenkívüli bandával. Washington lesz az, akit a Haley Bennett által játszott özvegy bérel fel, hogy védje meg faluját. Lee Byung-hun szintén leszerződött, róla csak annyit lehet tudni, hogy egy Billy Rocks karakter bőrébe bújhat. A forgatókönyvet Nic Pizzolatto írta, amelyen John Lee Hancock végzett még némi munkát. Májusban indul a forgatás.

1

Megerősítve: Denzel Washington A hét mesterlövészben

washingtonJó ideje levegőben lóg A hét mesterlövész (The Magnificent Seven) remake, eleinte Tom Cruise-t emlegették lehetséges főszereplőként. Majd Antoine Fuqua vehette kezébe a gyeplőt és egyúttal Denzel Washington neve is keringeni kezdett a projekt környékén.

A Kiképzés (Training Day) és A védelmező (The Equalizer) direktora a Varietynek most megerősítette, hogy valóban Washington lesz a western főhőse. Arról nem beszélt, hogy mikor indul a forgatás, de biztossá vált, hogy elkészül a remake.

Az 1960-as film sztárszereposztással készült el és biztosra vehetjük, hogy nem csak Washington lesz az egyetlen ismert név a produkcióban. Legutóbb Matt Damonról, Morgan Freemanről és Kevin Costnerről lehetett hallani.

 

0

Harrelson és Hemsworth western-thrillerben

harrelsonWoody Harrelson és Liam Hemsworth hamarosan harcba szállnak a Kapitóloum ellen (Az éhezők viadala folytatásában), de a By Way of Helena western-thriller kedvéért újra együtt játszhatnak. Az 1880-as években játszódó történetben Hemsworth alakítja azt a Texas Rangert, akit egy mindentől távoli kisvárosba küldenek, hogy vizsgáljon ki néhány rejtélyes gyilkosságot. Harrelson formálja meg a helyi papot, valamilyen oknál fogva félelemben tartja a lakosságot.

A szeptemberben induló forgatáson Kieran Darcy-Smith, a Wish You Were Here rendezője irányíthat. Matt Cook forgatókönyvéből dolgozhat, műve 2009-ben rákerült a Black Listre.

0

Kevin Costner ambiciózus western terve

costnerKevin Costner mindig is odavolt a westernekért, pályafutása csúcsa volt a Farkasokkal táncoló (Dances With Wolves), amiért két Oscart is kapott, majd pár évre rá a Wyatt Earppel hatalmasat zakózott. Szerencsére a bukás sem szegte kedvélt, 2003-ban előrukkolt a Fegyvertársakkal (Open Range).

Sajnos azóta nem készített filmet a műfajon belül, de a színész-rendező a Collidernek elárulta, hogy nagy nem is, hanem négy alkotásra elegendő ötlete van, amelyek kapcsolódnának egymáshoz. Azt tervezi, hogy ezeket egyben forgatná le és egy éven belül mozikba is küldené ezeket. Az első a Memorial Day-en (A háborús hősök emléknapja) érkezne, a következő Hálaadáskor, a harmadik pedig a Függetlenség napján kerülne bemutatásra és a negyedik valamikor ezt követően futna be.