írta Nikodémus
A rendező előző filmjéről itt olvashatsz.
Annyi szavunk van a bolondra: féleszű, bugris, ütődött, golyós, tébolyult… Anders Thomas Jensen legújabb filmjéhez pedig bizony jó sok szinonimát össze kell szednünk (többek között ehhez a cikkhez is), hogy legalább nagyjából körülírhassuk, miről is van tulajdonképpen szó. Az utolsó viking a rendezőtől megszokott stílusban, merész kanyarokkal és meghökkentő humorral mesél saját személyes valóságaink átjárhatóságáról.
írta Nikodémus
Évtizedes szokás Hollywoodban, hogy a művészi igényű független-filmekkel befutott, díjakkal frissen kidekorált rendezőnek kedve szottyan egy stúdiómozit rendezni. A producerek ilyenkor kapva kapnak az alkalmon: pénz, paripa, fegyver egyaránt rendelkezésre áll, de hiába a mégoly nemes szándékok, a végeredmény leggyakrabban felemásra sikerül. Idén Darren Aronofsky, Ethan Coen és Edgar Wright döntött úgy, hogy lazul egyet, ám hogy összességében miként sikerült a Rajtakapva, a Szivi, ne! és A menekülő ember, nos, az megér egy hosszabb töprengést.
írta Nikodémus
Alexandriai Eukleidész óta tudjuk, a kör a legtökéletesebb mértani alakzat. Forgatható, tükrözhető bárhogy, szimmetriáját és lenyűgöző egyszerűségét sosem veszíti el. Ilyen köröket ró örömében kék biciklijével egy kislány a karácsonyi hóba filmünk zárójelenetében. Lehetne ez egy giccses családi mozi fináléja is, ám mire idáig eljutunk, már rég világos számunkra, hogy ilyesmiről szó sincs – talán csak erős idézőjelek között. A forgatókönyvíró-rendező és a főszereplő nevére pillantva persze már előre sejthettük volna a dolgot: akik másfél évtizede elhozták nekünk az Ádám almái-t, azoktól most sem várhatunk szabályos filmet. Anders Thomas Jensen és Mads Mikkelsen közös őrülete, Az igazság bajnokai (Riders Of Justice) laza, mint egy kocsmai beszélgetés, féktelen, mint egy szombat esti buli, és még szíve is van. Drámában, sötétségben és abszurd humorban megáztatott nagy szíve.
írta Nikodémus
Jót röhögni a saját nyomorunkon – ez igazi XX. századi, közép-európai találmány. Talán a Föld egyetlen más tájékán sem sűrűsödik össze komédia, tragédia, groteszk irónia és a tékozlás dzsentri gesztusa úgy egy-egy művészeti alkotásban, mint felénk. Lehet hozni példának a lengyel drámairodalmat, a cseh abszurd filmet, vagy a megunhatatlan klasszikus A tanút: olyan esszencia, amelyen könnyen mulatunk, ám rendkívül nehezen tudunk közelíteni hozzá. Idén két film próbálta meg a (szinte) lehetetlent; s ugyan félsikert arattak, ez az agykikapcsoló kortárs filmdömpingben felér egy győzelemmel.
FilmDROID