0

Ki az az Erin Carter? / Vaják – 3. évad / Titkos invázió / Alapítvány – 2. évad

írta Nikodémus

Ki az az Erin Carter? (Who is Erin Carter?) – Valamit tudhat ez a Netflix. Valamit nagyon, ha egy ránézésre tizenkettő-egytucat thriller-sorozatot úgy képes eléd tenni, hogy simán bekajálod, pedig már tudod előre az összes fordulatát. A legújabb őrület ugyanis egy barcelonai tanárnő (Evin Ahmad) állítólag valós alapokon nyugvó története, aki meglepő ügyességgel nyomja le az aktuális bolti tolvajt, és ez felkelti pár ember gyanúját. Miközben Erin kislánya iskolai előmenetelét (no meg a saját életét) próbálja egyben tartani, a szomszéd nyomozó a segítségét kéri, a múlt árnyai pedig lassan előkúsznak a sötét sarkokból.. kár, hogy azok a bizonyos sarkok nem túl sötétek, a szóban forgó nyomozó (Emilio Martin) pedig annyira ostoba, hogy hibát hibára halmozva röpíti hősnőnket a lelepleződés felé. A katalán főváros gyönyörű, a képmutató nagyzolás persze arrafelé is dívik, a szappanoperába (és egyúttal egy ártatlan lány felnövéstörténetébe) ágyazott krimi azonban olyan gyengén van megírva, hogy tényleg előre látható minden fordulat. Ami meg nem, attól meg a fejét fogja a néző: több ponton megmagyarázhatatlan visszakozások és mulatságos véletlenek igazgatják a cselekményt, hogy a feszültség az egekig nőjön. Hőseink menet közben legyőzhetetlen terminátorrá változnak, s ahogy illik, megkapjuk a boldog családi hepiendet is – de csak annyira, hogy az utolsó jelenet előrevetítse: lesz még folytatás. Valamit nagyon tud ez a Netflix.

Olvasd tovább

0

Vádbeszéd a gazdagok ellen? – Újkeletű kapitalizmus-bírálat Hollywoodban

írta Nikodémus

Nem lehet véletlen: az utóbbi egy-másfél évben sorra mutatnak be olyan filmeket, melyek több-kevesebb (jobbára több) indulattal kritizálják a jelenkori gazdasági-társadalmi elit életmódját. Mark Mylod, Rian Johnson és Ruben Östlund persze nem jókedvében kanyarít antikapitalista üzenetet legújabb filmjébe, ám kétséges, hogy bírálatuk – túl a mindig izgalmas nyomozáson vagy a tettes megérdemelt leleplezésén – többre jut-e felszínes demagógiánál.

Olvasd tovább

0

Röviden: Boston Strangler / Azt mondta / Halványkék szemek / Ecc, pecc, ki lehetsz?

írta Nikodémus

Boston Strangler – 1968 után Hollywood úgy gondolta, újra nekivág az évszázad egyik legrejtélyesebb sorozatgyilkossági ügyének: egyedül élő nőket fojt meg perverz kegyetlenséggel egy ismeretlen tettes, ami a rendőrség mellett felkelti Loretta McLaughlin (Kiera Knightley meglepően visszafogott és precíz) újságíró figyelmét is. Ahelyett, hogy az újonnan kijött háztartási pirítósról csevegne az életstílus rovatban, Jean Cole-lal (Carrie Coon már megint remek) szövetkezve csakhamar a titokzatos ügy közepén találják magukat. A titkok mellett küzdeniük kell a kissé hanyag rendőrséggel és a hatvanas évek férfi-előítéleteivel is (ez családilag kicsit közhelyesen be is van mutatva), miközben komor zenére suhan a kamera sötét tereken, borús utcákon át. Matt Ruskin író-rendező szerencsére nem mutogatja a meggyalázott holttesteket, inkább a város lakosságának pánikreakcióit fonja össze a szövevényes, rengeteg holtvágányt megjáró nyomozással. Az illendőnél sajnos jóval erősebb Fincher Zodiákusának hatása, de annyi baj legyen, a hangulat és a tempó kiváló. Külön értéke az elegáns, visszafogott adaptációnak, hogy a régi film óta kiderült fejleményeket okosan építi be a cselekménybe, s bár a finálé kissé erőtlen, azért hagy némi lélek-borzongást a stáblistára.

Olvasd tovább

0

Röviden: Wednesday / Az Angolok / Hajsza a túlélésért

írta Nikodémus

Wednesday – 1. évad – Az az igazság, hogy a Netflix legújabb őrülete kihagyhatatlan, még akkor is, ha a dolognak összességében nagyobb a füstje, mint a lángja. Tim Burton már megint grimaszol, hozza bevált stábját (köztük Danny Elfmannel), és újra egy kívülállóról forgat, akit senki sem ért, és ezért gyanúsan méreget. Szerencsére a kölcsönös elfogadásról szóló tanmese kellemes kulisszák között van előadva, és jelentősen növeli a produkciós értéket, hogy egy popkulturális ikon(család) figuráiba van öltöztetve. Wednesday (Jenna Ortega) a legendás Addams família nagyobbik gyermekeként intézi el a nyitójelenetben, hogy anyja (Catherine Zeta-Jones) elküldje saját egykori alma materébe, a mindenféle fura szerzetek gyűjtőhelyéül szolgáló speciális akadémiára. Blazírt stílusú hősnőnk mindjárt összeismerkedik egy idegesítő vérfarkassal (Emma Myers), a kiismerhetetlen igazgatónővel (Gwendoline Christie zseniális), felbukkan Izé, és természetesen az első nyugtalanító bűnügy. A krimiszál élvezetesen vegyül a diákos-iskolás felnövéstörténettel, s az is üdítő, hogy notóriusan feketébe öltöző Szerdánk következetesen menekül felbukkanó férfi hódolói elől. A rejtély persze kiszámítható, és végül elcsattan egy csók is, Jenna Ortega azonban nemcsak karakterét uralja, hanem az egész sorozatot is (az a tánc…): remekül egyensúlyozik a jéghideg kellem és az érzelmek finom kifejezése között. Sebaj, dübörög helyette Elfman unásig közhelyes gothic-szimfonik-muzsikája – és a siker láttán tuti érkezni fog a folytatás is.

Olvasd tovább

0

Azt mondta – A kulisszák mögött

2017. október 5-én Jodi Kantor és Megan Twohy, a New York Times nyomozó riporterei olyan egetverő sztorival álltak elő, ami megrázta a szórakoztatóipart, és egész Amerikában visszhangzott: „Harvey Weinsten évtizedeken át pénzzel hallgattatta el azokat, akik szexuális zaklatással vádolták.” Harvey Weinstein hollywoodi nagyágyú régóta a filmipar egyik legnagyobb hatalmú tényezőjeként uralkodott. Producerként hatszor nyerte el a legjobb filmnek járó Oscar-t olyan mozikért, mint a Szex, hazugság, videó, a Ponyvaregény vagy a Good Will Hunting, így olyan hatalmas befolyása volt, hogy könnyűszerrel el tudott indítani vagy képes volt tönkretenni karriereket. Mint Kantor és Twohey közzétették, állítólag arra használta ezt a befolyását, hogy nőket zaklasson és szexuális kapcsolatra kényszerítsen.

Olvasd tovább

0

Aranyélet – 1-3. évad

írta Nikodémus

Meddig kell eljutnia egy embernek, hogy végleg kiölje magából a lelkiismeretet? Hová kell süllyednie, hogy már észre se vegyük a lelkét, csupán üzekedő vagy rúgkapáló állatként tekintsünk rá? Olyan morális végpont ez, amit kevés krimi képes (vagy mer) elérni, nem is szólva az onnan való visszatérés reményéről. Ezt ígérte az HBO magyar fejlesztésű sorozata, amely megjelenése idején alaposan felkavarta a közbeszédet, és sokan máig úttörő tévétörténeti sorozatként emlékeznek rá. Az Aranyélet három évadát mostanság, egyben pótolva tulajdonképpen igazat adok ezeknek a hangoknak, mégis nehéz eldöntenem, mivégre is ez a nagy felhajtás.

Olvasd tovább

0

A hős (Ghahreman)

írta Nikodémus

A rendező előző filmjeiről itt és itt olvashattok.

Rahim (Amir Jadidi) komoly jótettet hajt végre: visszaszolgáltat jogos tulajdonosának egy aranypénzzel teli táskát. Nem azért, mert makulátlan lelkű lovag volna (korántsem), inkább megszólalt a lelkiismerete – némi hezitálás után (ennek később még jelentősége lesz). S jótettéért alaposan megkapja a magáét, de nem azért, mert a világ, ami körülveszi, eredendően gonosz vagy kegyetlen, hanem egyszerűen csak közönyös. Álomgyári szabásminta szerint alakulhatna ebből szórakoztató krimi vagy nyaktörő akciófilm, aki viszont ismeri Asghar Farhadi életművét, már tudja, hogy sokkal kényelmetlenebb élmények várják. A legismertebb kortárs iráni rendező A hős (Ghahreman) című filmje tavaly Cannes-ban már elnyerte a rendezői fődíjat, Oscar-esélyei komolyak, s idén januártól a hazai mozikban is megtekinthető.

Olvasd tovább

0

A Francia Kiadás (The French Dispatch)

írta Nikodémus

Wes Anderson (Holdfény királyság, Grand Budapest Hotel, Kutyák szigete), a leghíresebb amerikai függetlenfilmes rendező egyetlen snittjéről felismerhető. Sajátos dioráma-világa vagy sztárszínészeinek szenvtelen játéka éppúgy meghatározza egyedi stílusát, mint témaválasztásai, melyek rendszerint sérült lelkű apák és fiúk körül forognak. Legújabb filmje, a tavaly ősszel a magyar mozikban is bemutatott A Francia Kiadás a modern újságírás hőskorának állít édes-bús emléket.

Olvasd tovább

0

A csempész (2018) / Richard Jewell balladája (2019)

írta Nikodémus

Az életmű legfrissebb darabjának alkalmából pótoltunk két korábbi filmet.

Clint Eastwood egy genetikai csoda: nem elég, hogy az ötvenes évek óta tolja az ipart, mindjárt egyszerre három karriert épít: önmaga cowboy-mitológiáját (John Wayne után szabadon), ennek módszeres árnyalását, illetve a kortárs Amerika társadalmi problémáinak kommentálását. Persze nem feltétlenül mindet egyszerre, inkább finom párhuzamossággal: ahogy az idejébe belefér. S lám, a jó öreg Clint idejébe sok minden belefér (nem egyszer évente két film!), s bár az életmű csúcsai már kétségtelenül megszülettek, nem volna bölcs dolog kihagyni a mester legújabb termését, mely az egy sima, egy fordított sémát követi.

Olvasd tovább

0

Egy igazán dühös ember (Wrath of Man)

írta Minime

Guy Ritchie rendező ezúttal egy 2004-es francia, Nicholas Boukhrief által rendezett krimi újrájával jelentkezett be a mozikba. A főszerepre Jason Statham jelentkezett be és újra láthatjuk a mostanában kevésbé mozgalmas mozis karriert befutó Josh Hartnettet, valamint Scott Eastwoodot és Andy Garciát is.

A sztori egy magányos és titokzatos fickó, Patrick „H” Hill (Statham) történetét követi nyomon, aki jelentkezik a Fortico biztonsági és pénzszállító céghez páncélkocsi sofőr és kísérő állásra. Miután éppen hogy sikerül a bekerüléshez szükséges minimum-elvárásokat teljesítenie, azonnal a mélyvízbe dobják, hiszen a cég autóit az utóbbi időben több támadás is érte, amely halálos áldozatokat is követelt, így a zökkenőmentes munkavégzéshez az újonc mielőbbi alkalmazása is szükséges. Az első kellemetlen élményt viszonylag hamar kénytelen átélni főhősünk, ám reagálása a kocsit ért támadásra és tetteinek profizmusa azt sejteti, többről van itt szó, mint egy csendes, mogorva újonc kezdő lépéseiről. Fellépése és helytállása elismerést hoz H számára, ám a háttérben megbúvó valós motivációjáról és személyének mélyebb megismeréséről csak lépésről lépésre adagolt információkkal leszünk felvértezve. Megismerjük kicsit őt, megismerjük, mit szeretne, és azt is, miért szeretné ezt a problémát megoldani.

Olvasd tovább

0

Ígéretes fiatal nő – A kulisszák mögött

„Édes a bosszú, de gyorsan megronthatja a lelket. Azt kérem, hogy senki ne kövesse Cassie példáját.” Emerald Fennell valósággal berobbant a filmszakma élvonalába Megszállottak viadala (Killing Eve) című sorozatával (executive producerként jegyezte a szériát), most pedig a bosszú új aspektusait veszi górcső alá.

Mindenki úgy vélte, hogy Cassie (Carey Mulligan) ígéretes fiatal nő, ám egy váratlan esemény hirtelen új irányt szabott a pályafutásának. Ám Cassie-t nem olyan fából faragták, hogy feladta volna a harcot: iszonyúan okos, sőt veszedelmesen agyafúrt, és éjszakánként titokban egy másik karakter bőrébe bújik. A filmben egy váratlan találkozás megadja számára a lehetőséget, hogy begyógyítsa a múlt sebeit ebben az izgalmas és szórakoztató történetben. Miután hirtelen otthagyta az orvosi egyetemet, nem érdekli, hogy karriert fusson egy nagy cégnél, vagy hogy megtalálja az Igazit. Megelégszik azzal, hogy tejeskávét készít egy kávézóban kolléganője, Gail (Laverne Cox) oldalán. Emiatt szülei (Jennifer Coolidge, Clancy Brown) mélyen csalódottak és aggódnak. Minden vágyuk, hogy majdnem 30 éves lányuk többre vigye az életben, és kiköltözzön házukból.

Olvasd tovább

0

Top 10: John Le Carré-filmek

David John Moore Cornwell, azaz John le Carré (1931–2020). A koronavírussal terhelt idei év egyik legnagyobb vesztesége, aki megreformálta a kémirodalmat, angolosan pesszimista képet festett az ember esendőségéről, és kivívta nem csupán a nagyközönség, de írótársai csodálatát is. Nem csoda, hisz pályatársával, az általa kevéssé szívlelt James Bond-figura megalkotójával, Ian Fleminggel szemben ő tényleg tudta, miről ír – tizenhat évig a brit titkosszolgálat kötelékében dolgozott. Regényeinek filmadaptációit a legenda szerint egy mosolygós angol úr eleganciájával és határozottsággal felügyelte, s amint írott mondataira, filmográfiájára is büszke lehet. Íme tíz le Carré-kémfilm időrendben és némi bónusz, a legnemesebb forrásból.

Olvasd tovább