Hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy kisfiú, akit Vitorlásnak hívtak. Senki sem tudja, szülei miért így nevezték el, barátai, ismerősei értetlenkedtek egy kicsit, aztán elfogadták – mert a kisfiú kedves volt, de leginkább csöndes. Kimaradt a nagy iskolai bunyókból, a tanulás után mindig engedelmesen hazament, hogy a fociőrült szomszéd sráccal múlassa az időt, s figyelje az otthonukat támasztó gerendát. Mert ez a gerenda bizony fontos volt, még az életnél is fontosabb: ha elmozdul, aprócska otthonuk azonmód ripityára törik. Ezt pedig a melós apa és a háziasszony anya nem engedheti meg magának. Mikor már öt rózsafüzér és nyolc segítő szent képe vigyázza a gerendát, a fiú úgy gondolja, új életcélt keres magának: beszerez egy ukulelét, hogy dalt írjon a városi kórházban haldokló nagyinak. Igen ám, de az ének olyan jól sikerül, hogy a fiú mindenkit lenyűgöz vele a tornatanártól az iskolatársakon át a buszvezetőig. Délutáni muzsikálása helyi látványossággá avanzsál, a világ felfordul körülötte, de őt egyre csak az hajtja, hogy örömet szerezhessen a beteg nagyinak.
Cameron Nugent ausztrál gyerekszínészből lett író-rendező debütáló nagyjátékfilmje lehetne akár a szokásos súlytalan tündérmese-sztori is, ám alkotónk saját útját rajzolja meg a nehéz sorsú, tehetségével mindenkit elkápráztató fiúban, aki éppoly természetességgel veszi a (zenei) csoda bekövetkeztét, mint egy-egy tragikusabb életfordulatot. A kopár táj megszomjasít, a bájosan elrajzolt mellékkarakterek mosolyogtatnak, a történet finom szimbolizmusa pedig a stáblista után kezd el működni bennünk. Mivégre hát a boldogság? El tudjuk-e fogadni, hogy mindenkihez másképp kopogtat be? A dal pedig, ami tündérmesénkben annyi örömöt okoz oly sokaknak, a néző számára néma marad: a boldogság titka megfejthetetlen.
(Megjelent: A Szív, 2019. július-augusztus)
Olvasd tovább →
FilmDROID 
