0

Hamnet

írta Nikodémus

Shakespeare-ről szóló Top10-ünk itt.

Életrajzból magyarázni életművet? Egyszerre kézenfekvő és közhelyes megoldás; olyasmi, amit a kortárs irodalomtudomány ma már ritkán alkalmaz, a filmipar viszont (főként a midcult presztízsfilm) annál buzgóbban, változó eredménnyel. Chloé Zhao rendező, miután céltalanul kóborló, sebzett lelkű főhőseivel Oscar-díjig (A nomádok földje), majd Marvel-mozi (Örökkévalók) levezényléséig jutott, most visszatérne a gyökerekhez. Hamnet című díjvárományos filmje a „Bárd” feltételezett magánéletébe nyújt bepillantást, jórészt feleségének küzdelmein keresztül.

Olvasd tovább

0

Amit magaddal viszel – A nomádok földje (Nomadland)

írta Nikodémus

Világcsavarogni alapvetően az ifjúság műfaja – ám mivel a hippikorszak immár félévszázada lecsengett, az egykori lázadók öltönyt húztak, menő vállalati irodákba költöztek, és egykori eszméiket feledve nekiálltak pénzt keresni. Jó sok pénzt… Kitartó munkálkodásuk következménye az a csaknem milliónyi nincstelen, aki a 2008-as gazdasági válság miatt veszítette el megélhetését. Chloé Zhao (Songs My Brothers Taught Me, The Rider) legújabb, Oscar-várományos filmje, a Jessica Bruder tényfeltáró könyve alapján készült A nomádok földje (Nomadland) róluk szól.

Olvasd tovább

0

Hostiles / The Rider (2017)

írta Nikodémus

A western igazi főhőse a táj. Nem a pisztolyhősök, a seriffek vagy a jámbor telepesek, hanem a végtelenbe nyúló horizont, mely egyszerre nyugtat és rémiszt. Határvidék: hívogat és fenyeget. Otthonoddá válhat, de ki is vethet magából – de csak azután, hogy megküzdöttél érte. Két, a közelmúltban bemutatott westernfilm figyelemre méltó együttállásban elmélkedik az amerikai mítosz(építés) elsődleges tárgyáról: puszta és ember viszonyáról.

Olvasd tovább