0

Amit magaddal viszel – A nomádok földje (Nomadland)

írta Nikodémus

Világcsavarogni alapvetően az ifjúság műfaja – ám mivel a hippikorszak immár félévszázada lecsengett, az egykori lázadók öltönyt húztak, menő vállalati irodákba költöztek, és egykori eszméiket feledve nekiálltak pénzt keresni. Jó sok pénzt… Kitartó munkálkodásuk következménye az a csaknem milliónyi nincstelen, aki a 2008-as gazdasági válság miatt veszítette el megélhetését. Chloé Zhao (Songs My Brothers Taught Me, The Rider) legújabb, Oscar-várományos filmje, a Jessica Bruder tényfeltáró könyve alapján készült A nomádok földje (Nomadland) róluk szól.

Olvasd tovább

3

Zöld könyv / Megbocsátasz valaha?

írta Nikodémus

Tudjátok, van az a tipikus Oscar-aspiráns filmtípus, amit a díjszezonra készítenek el kiemelkedő mesteremberi hozzáértéssel, divatos témában, szívhez szóló üzenettel csak azért, hogy az Akadémia jól megszórja februárban mindenféle aranyszobrocskákkal. Aztán eltelik pár év, és már a kutya sem emlékszik rá. Weinsteinnek volt hasonló taktikája a közelmúltból (no meg vastag pénztárcája és agresszív marketingfogásai), s miután ő kikerült a képből, abban reménykedtem, további tér nyílik a szabálytalanabb filmeknek – hát, tévedtem. A Zöld könyv (a magyar utótagot hagyjuk) és a Megbocsátasz valaha? némi idő eltelte után pont ugyanúgy fog eltűnni a nagy filmes süllyesztőben, mint pl. A király beszéde. S ennek nem a tartalom-túlkínálat az oka, hanem az, hogy mindkét film tulajdonképpen felháborítóan jelentéktelen.

Olvasd tovább

3

Talán – T.S. Spivet különös utazása (2013)

írta Nikodémus

tsspivet

Na persze, majd bolond leszek ilyesféléket megengedni a fiamnak! – buzog fel bennem az előrelátó pedagógus, miközben Jean-Pierre Jeunet legújabb, T. S. Spivet különös utazása című filmjét nézem. Néhány pillanattal később pedig gyermeki ámulattal feledkezem bele a vásznon történtekbe. S ez így megy majd’ két órán át, ám ez a rendhagyó hullámvasút egy percre sem terhel meg, mivel az Amélie csodálatos életének rendezője levetkőzte harsányságát, s a tavaly ősszel nálunk is bemutatott filmje főképp jól eltalált arányaival imponál.

Olvasd tovább

12

Az ember gyermeke (Children Of Men, 2006)

írta Nikodémus

2013-12-az-ember-gyermeke-01

A hollywoodi filmipar kacskaringós története során talán először volt menő akkoriban a “realizálás” (nem függetlenül az első normálisan végiggondolt és profin kivitelezett munkától), s az álomgyárban (milyen ironikus) boldog-boldogtalan nekiállt “valóságközelivé” tenni projektjeit, jött is a földhöztapadt titkosügynök, képregényhős, fantasy, minden. S itt ez a film, melynek műfaja elvben a legelrugaszkodottabb lehetőségeket kínálja, s mégis, mint Clive Owen zoknija, ragad az egész az anyaföld sarától. Az ember gyermeke úgy vegyíti a rögvalót a csodával, ahogy nagyon kevés film (mondjuk A messzi dél vadjai még). Igen, Alfonso Cuarón nem misztikumot, nem varázslatot vagy mágiát kevert sajátos ízű főzetéhez, hanem csodát.

Olvasd tovább

3

American Graffiti (1973)

írta Nikodémus

2013-12-american-graffiti-01

George Lucas így járt: neve hallatán mindenkinek AZ jut eszébe. Az imádott-gyűlölt Star Wars, mely azon kevés entitás közé tartozik, aminek mentén valóban két részre lehet osztani a Föld nevű bolygó lakosságát. A XX. század kulturális arculatán minden kétséget kizáróan komoly nyomot hagyó franchise (avagy szutyok, legenda, űroperett, mítoszpótlék, filmforradalom – a megfelelő rész behelyettesíthető) atyja mára mindent és mindennek az ellenkezőjét megtette saját szülöttjével, így nem meglepő, hogy az egyszeri filmrajongó fásultan legyint: elég volt már a lézerkardozásból. A bökkenő az, hogy Lucas filmográfiájában nincs is sokkal több darab. Illetve van egy, ami nagyot szólt, s aminek köszönhette, hogy megcsinálhatta űrkalandját: az American Graffiti. Lássuk, van-e élet(mű) a Star Wars-on túl! (lásd még: Expanded Universe)

Olvasd tovább