16

A sötét lovag (The Dark Knight, 2008)

írta Nikodémus

Bő két hónappal ezelőtt valahol ott hagytuk abba, hogy hősünk ugyan fellélegezhet, rendezője azonban a film végén eszkalációt ígért. Christopher Nolan három év múlva olyat tett a franchise-zal, amire tényleg kevesen számítottak. A sötét lovagot látva az az érzésünk, hogy az addig lesajnált képregényfilm műfaja ezzel a darabbal végleg túlnőtt saját korlátain. Milyen ironikus: a magasan az elvárások fölé növő, műfaji határait széttörő film épp arról szól, címszereplője hogyan szorul bele (szó szerint és szimbolikusan is) abba a denevérgúnyába, melyből egyre kétségbeesettebben szabadulni akar.

No de kezdjük az elején, mert A sötét lovag ennél azért többet érdemel. Ahogy megvillant az a bizonyos kártya az előzményfilm zárójelenetében, rajongók hadát tartotta izgalomban a kérdés: mit kezd Nolan az ikonikus ellenfél karakterével? Az angol direktor több, elsőre meglepő húzással tudatosította: nem kíván letérni az első filmmel megkezdett útról – illetve mégis, de másképp. (A Joker szerepére kiválasztott Heath Ledger hallatán sokaknak kétségeik voltak, de az első trailer mindenkit meggyőzött.) Vagyis: komoly szerzői-filmes jegyeit fel nem adva igényes közönségfilmet kíván készíteni, mely nem topog egy helyben, hanem szintet lép. Nos, A sötét lovag olyan szintre jutott, ahová többen már nem tudták követni. Mert ez már nem klasszikus Batman-film, hanem egy súlyos morális dilemmákkal megterhelt bűndráma – a képregényfilmek eddigi sajátja, a kikacsintós humor és a könnyed kaland-érzet kihullott a forgatókönyv lapjai közül. A többséget persze ez nem zavarta – engem sem, ugyanis a Batman-legenda minden eddiginél kreatívabb és összetettebb végiggondolását láttam a filmvásznon.

A sötét lovag a hollywoodi happyend-esztétikával szemben a tragikus veszteségek filmje. Pedig a hármas prológusban még – legalább kétharmad arányban – pozitívan alakulnak a dolgok. Batman (Christian Bale) hathatós közreműködése szinte eltünteti a maffiát Gotham sikátoraiból, Harvey Dent (Aaron Eckhart), az új főügyész pedig a tárgyalóteremben számol le a bűnszervezettel. Betör azonban egy új erő a városba, s pimaszul megsérti a köpenyes hős felségterületét (íme, a western-utalás). Joker (Heath Ledger) motivációja az, hogy nincs motivációja, ez pedig láthatóan zavarba hozza hősünket, aki először legyint rá, majd mikor észbe kap, már késő. A sötét lovag a csavaros forgatókönyv és szereplőinek összetett keringője dacára még mindig elsősorban Bruce Wayne monodrámája, ami egyből nyilvánvalóvá válik, ha közelebbről megnézzük a főbb karaktereket. Joker archetípus (még akkor is, ha Heath Ledger borzongatóan valóságosra festi a figurát, megérdemelt, ám sajnos meg nem ért elismerést kivívva), Harvey Dent sorsa pedig nem is lehetne kifejezettebb erkölcsi példázat. Nem véletlen, hogy később saját magán beteljesedő tételmondattal mutatkozik be: „Vagy hősként halsz meg, vagy addig élsz, míg te magad leszel a gonosz.”

Ledger játékának árnyékában talán kevesebb figyelem jutott Eckhart alakításának, aki pedig apró rezdülésekből építkezve, árnyaltan formálja meg a kezdettől fogva nyugtalanító, újabb és újabb tettekkel a sötétség felé sodródó ügyészt. A végső fordulatot elősegítő motiváció azonban – amikor Joker meggyőzi az ébredező Harveyt igazáról – erőltetettnek, s így hiteltelennek tűnik. Rachel (Maggie Gyllenhaal) pedig a két férfi szerelme között vergődik tehetetlenül – inkább a cselekmény egyfajta mozgatórugójaként, semmint valós karakterként. Ő az, akiért Bruce elhagyná a denevérköpenyt, és mindig akkor a legkegyetlenebb a függőség örvénye, ha felcsillan a remény a szabadulásra. Ezt kínálja Harvey önmaga képében. Gordonnal kiegészülő triójuk jól megírt, fordulatos cselekményben próbál megoldást keresni a káoszban utazó Joker ügyködésére. Hiába üvölti Batman szemébe a festett arcú őrült, hogy ők tulajdonképpen egy tőről fakadnak, Bruce végig ott inog saját morális margójának szélén: megölje vagy életben hagyja ezt az előtte parádézó szerencsétlent? Joker nagyon is jól tudja ezt, tehát kedvére szórakozhat nemezisével, egyre súlyosabb dilemmák elé állítva őt (maszklevétel-ultimátum, kiszámíthatatlan gyilkosságok, páni félelem, terrorizmus, a szeretett nő elvétele, végül a remény szimbólumának ledöntése).

A nézőnek ugyan kissé gyanús, hogy minden esetlegesség felett peckesen ott trónol Joker a – természetesen utólag kiderülő – mesteri tervével, végül győz azzal, hogy Dent morálisan elbukik. Batman pedig szimbolikusan mégis gyilkossá lesz: krisztusi áldozatként magára vállalja Kétarc rémtetteit. S úgy ragad benn sérülten, piszkosan, fáradtan a denevérgúnyában, hogy lelki roncsként felfüggeszti önbíráskodását.

Nolan a nagyívű elkárhozástörténet mesélése közben – csak úgy, mellékesen – a 9/11 utáni Amerika kollektív szorongásaira is reflektál, sőt, több tekintetben szembemegy a mainstream hollywoodi dramaturgia szabásmintájával. Filmje először is sokkolóan brutális: a szereplők hullanak, mint a legyek, s a kamera épp csak elfordul a közeli fejlövésről vagy a pénzmáglyán való elevenen elégetéstől. Hasonlóképp merész, ám hatásos ötlet az aláfestő zene szinte teljes hiányával megrendezett film közepi nagy akciójelenet, ahogy az is (és ez a zeneszerző Hans Zimmer érdeme), hogy egyetlen felfelé csúszó, torzított hanggal jellemezzék az egyik fő karaktert. Nolan különös tréfát űz Tim Burton 1989-es klasszikusával: Batman és Joker szemtől szemben-jeleneteit újraveszi, ám megfricskázza őket: nem az történik, amit várnánk (elég felidézni Bruce Wayne partiját, a motoros szembenállást vagy a toronyház-jelenetet). Imponáló, hogy Nolan sikerrel kerüli el a képregényfilmek „végső leszámolás”-kliséjét, ehelyett az erkölcsi dilemmák mezőjére tereli a történéseket.

2012-11-the-dark-knight-4

A sötét lovag mindezzel együtt itt-ott csikorog. A bármelyik krimisorozat egész évadára is elegendő cselekmény fordulatai okosan következnek egymásból, ám Gotham most már nem egyedi, füstösen lélegző város: Chicago rideg utcái helyettesítik. A Batman: Kezdődik!-ben még megfelelő arányban adagolt tételmondatos kinyilatkoztatások ezúttal túlságosan elszaporodnak, s nehéz szorítani Gordon reszkető családjának a zárójelenetekben, ha előzőleg már egy egész város lakosságáért (és elítéltjeiért) izgultunk.

Mégis, A sötét lovag mind kivitelezésében, mind mondanivalójában félelmetesen tökéletesnek tűnik a kortárs képregényfilm-felhozatalt tekintve, ám hiába a kékesen izzó, jéghideg atmoszféra, mégis hatalmas szív dobog a közepén – Bruce Wayne megtört szíve. Hogy miképp végződik az ő története, s hogy Nolan túl tudja-e szárnyalni önmagát másodszor is – négy év múlva kiderült.

16 komment

  1. Elsősorban jó írás volt ismét csak :) Abszolút favorit a film, mióta kijött, azóta se tudta nálam semmi sem túlszárnyalni, hiába van benne itt-ott egy-egy hiba, nomeg Dent karaktere sem teljesen tökéletes, de iszonyat jó film, pont azokért amiket te is említettél. Eddigi egyetlen moziélményem ahol ténylegesen a székhez szögezett a film hatása, iszonyat izgalmas volt az egész, talán csak az Eredet, meg a Batman 3 közelítette meg :) Kíváncsian várom mihez fog Nolan legközelebb nyúlni, gondolom a régóta dédelgetett Bond-projektje még hanyagolva lesz egy ideig.

  2. Orulok, h megirtad, nagyon jo iras, es tobbet tudtal rola mondani, mint amit en akartam.
    Hatalmas szive van a sztorinak? Meg a vegen megis megkedveled Nolant… :))

  3. nagyon jó írás, a franchise szót az elején elgépelted. 😉

    nem mindenben értek egyet, de az írás jó.

  4. Remek írás egy remek filmről. Kedvet kaptam az újranézésére, pedig megfogadtam, hogy 5 évig biztos nem nézem újra őket, mert hiába mestermű mind a 3 rész, de borzasztó nehéz darabok, már-már nem szórakoztat. :)

    Férfi létemre bevallom, a Rises végén 5 perc alatt kétszer is elsírtam magam…

  5. Batman nem tartozik a kedvencein közé, az első Burtonös film még elmegy, a többi abszolút nem tetszett. Nolan rebootjáért sem voltam oda, de A sötét lovag végre elérte, hogy kedveljek egy Batman filmet. A legemlékezetesebb mikor a nagydarab elítélt szépen elkéri a hajón a bombarobbantáshoz szükséges detonátort:)

  6. Gratula, szép kritika :)
    Ha a Sötét Lovagra gondolok mindig a nagyszerű Heath Leadger alakítás jut eszembe. Azt gondoltam, hogy na, ilyen zseniális főgonoszt sem fogunk látni soha többé. Aztán 2napja megnéztema Skyfallt és leborultam Javier Bardem színészi nagysága előtt. Elképesztő. Nem mondom, hogy túlszárnyalja Jokert de egyértelműen beérte számomra :)
    (még mindig a hatása alatt vagyok)

  7. Én megmerem kockáztatni,hogy Bane gonoszabb gonosz volt,mint Joker.
    Hol lehet itt a saját adatlapon képet változtatni?

  8. Egyértelműen ez a legjobb eddigi Batman film. Heath Ledger pedig fenomenálisat alakít. Pont tegnap néztem meg az 1989 -es Tim Burton féle Batman filmet, de nem kellett volna, ehhez képest csak valami elfuserált mese film. Persze tudom akkor az nagyon is jónak számított. Az új Batman Felemelkedés filmmel is vannak gondjaim, például én Bane-t (Tom Hardy) nem tartom jó színésznek. Na de ez van, legalább a 2008 -as Dark Knight mindent üt.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


öt − 4 =